Egyke gyerekek: nagyobb kihívást jelentenek a szülőknek

Egyke gyerekek: nagyobb kihívást jelentenek a szülőknek

Volt idő, amikor az egyetlen gyermek szinte ritkaságszámba ment, és rossz szemmel néztek arra a családra, ahol nem neveltek két vagy több csemetét. Napjainkban azonban átalakult ez a szemlélet. Anyagi megfontolásból vagy a karrierépítés célját szem előtt tartva mind több családban található egyke - és a vele kapcsolatos nevelési problémák fokozottan jelentkezhetnek.

"Hány gyereket szeretnétek?"

Gyakran teszik fel ezt a kérdést fiatal házasoknak, tartósan együtt élő pároknak, amikor a jövőjük kerül szóba társaságban vagy a családon belül. Egy, a közelmúltban végzett nemzetközi felmérés szerint az érdeklődés nyomán a fiatalok többsége azt válaszolja, hogy a két- vagy háromgyermekes családmodellt tartja ideálisnak. A legtöbbször azonban hozzáteszik: ők azért nem valószínű, hogy követni fogják...
Így növekszik az egygyermekes családok száma Európa szinte minden országában. A jelenség a leggyakrabban gazdasági, szakmai előmeneteli vagy a párkapcsolat megromlására vezethető vissza. A nagycsalád eszményének megszűnte után azonban tanácsos jobban ügyelni a kisebb (egy-gyermekes) családokban jelentkező, sajátos problémák megoldására, már a csemete egészen kicsi korától fogva.

A "kiskirály" gyermek

Túlságosan elkényeztetett, a széltől is óvott, szeszélyes, egoista - ilyen jelzőket aggatnak gyakran a "kiskirály" típusú gyermekekre, akik így sajátos helyet foglalnak el a családban. Tudjuk jól: ami ritka kincs és drága számunkra, arra nagy figyelmet fordítunk - így van ez az egyetlen gyermek esetében is. A kicsi születése felforgatja az egész család életét, felborítja életritmusát és megbontja szokásrendszerét. Az első években a szülőknek teljes mértékben alkalmazkodniuk kell a jelenlétéhez, és később is tőle függ szinte minden lépésük - különösen, ha egyke lesz a gyermek. A csemete kicsi korától a családi élet középpontjába kerül. Ő pedig mindezt lassan tudatosítja magában, és megtanulja, hogyan használja ki monopolhelyzetét.

Szocializálódás

Az egyke gyermeknek, ahogy nő, mind több szüksége van arra, hogy korabeli társaival találkozzék, a családon kívül is közösség vegye körül. Hiszen meg kell tanulnia: nemcsak a családi burok védelme alatt, hanem társadalomban is él. Az óvoda és az iskola a szocializálódás első színterei. Itt fedezi fel a kisgyermek, hogyan kell másokhoz alkalmazkodnia, vagy milyen az, ha nem egyedül áll a felnőttek figyelmének középpontjában, és be kell tartania a közösségi élet bizonyos szabályait.

Az említett szocializálódás szempontjából fontos még, hogy az egy gyermeket nevelő családok kitágítsák a családi közösség kereteit. A szülők jól teszik, ha csemetéjükkel együtt rendszeresen eljárnak otthonról barátokhoz, rokonokhoz, és gyakran hívnak vendégeket, játszópajtásokat is a házhoz. Így a gyermek sokkal jobban beilleszkedik majd a családon kívüli világba, hamar megtanulja, hogy mások is támasztanak vele szemben igényeket - és legfőképpen megismeri a társaságot. Hasznos tapasztalatokat szerezhet a tekintetben is, hogyan kezeljen, illetve oldjon meg kisebb konfliktusokat a pajtásaival együtt, és így elkerülhetetlenül megbarátkozzék a közösségi élettel.

Az egyetlen gyermek eltérhet a többitől

Felnőttek közt felnőve az egyke gyakran olyan magatartásformákat tesz magáévá, melyek miatt érettebbnek tűnik azonos korú társainál. Ő általában korán olvas szépirodalmat vagy az iskolai tananyagon kívüli, más műveket, és rendszerint kiválóan tanul. Mindez főként azzal magyarázható, hogy a szülőknek több idejük jut az átlagosnál többet, személyre szólóan foglalkozni vele, mint több testvér esetében. Igyekeznek mindig gyermekük rendelkezésére állni tanácsaikkal, javaslataikkal a művelődés, de a szabadidő hasznos eltöltése terén is.

Ne érezze megfigyelve magát

Vigyázni kell azonban arra, hogy a túlzott védelem és felügyelet következtében a gyermek ne veszítse el önállóságát, és ami még rosszabb, önbizalmát. A gyermeknek nem szabad úgy éreznie, mintha mindenütt egy webkamerával figyelnék - azaz nem lehet sehol, semmikor önmaga. Így a túlzott érzelmi és intellektuális felügyelet következményeit nem szabad alábecsülni. Emellett a szülő túlzott elvárásai is hatalmas nyomásként nehezedhetnek a csemetére, aki emiatt gyakran a saját útját választja a számára kijelölt helyett. Azzal az érzéssel persze, hogy becsapja, "megcsalja" őket, nem sokat jut előre... Ezért mindenképp a szülő feladata, hogy ezeket a kedvezőtlen helyzeteket, érzelmi konfliktusokat mege #1 Dr.BauerBela

---