Kisgyermek-
és óvodáskori pszichoszexualitás
1o éves korig
A személyiségfejlődés egyik fő vonala a
pszichoszexuális struktúra kialakulása és fejlődése. Ezek a lelki
tartalmak: a nemiséggel kapcsolatos ismeretek, érzelmek, attitüdök és szokások
a csecsemőkor végátől kezdve alapvetően fontos részei a
személyiségfejlődésnek. A nemi kiváncsiság és késztetés igen
korán megnyilvánulhat a sokféle szexuális inger következtében, ami a
gyermeket éri, mert képes reagálni azokra. Az idegrendszeri és
pszichikus feltételek kibontakozásával egy sajátos érzékenységi állapot
jön létre, amelyben bizonyos hatások sokkal mélyebben bevésődnek és rögződnek,
mint előtte vagy utána bármikor. Ez a jelenség az imprinting.
Úgy tűnik, a nemi szerep „imprinting korszaka” egybeesik a beszéd
kialakulásával.
Ezzel kapcsolatos élményeink egyik döntő szakasza
a kisgyermekkor és az óvodáskor.
Minden emberi kapcsolat őstípusa, alapformája a
csecsemőkorban kialakuló anya—gyermek kapcsolat.
Ebben alapozódik meg – jól, vagy rosszul – az egész, későbbi lelki
fejlődés. Ekkor alakul ki a gyermekben az „ősbizalom” (vagy
az ősbizalmatlanság), a bátor, bizalomteljes szociális attitüd, vagy a
visszahúzódás, szorongás, közömbösség. Sok későbbi partnerkapcsolati
zavar eredete nyúlik vissza erre az időszakra. A pszichoszexuális
fejlődés egyik legfontosabb időszaka a kisgyermekkor, a beszédtanulás
időszaka. Ekkor alakul ki az éntudat és a nemiségtudat
(szexuális identitás) vagyis a személyiség alappillérei. Ezzel a
gyermek azonosítja magát, mint különálló és a két nem valamelyikéhez tartozó
személyt. Ez utóbbi legtöbbször a saját, testi nemének elfogadását
jelenti, de előfordulhat, hogy ez bizonytalan marad, vagy az évek során
mindinkább a másik nemhez tartozónak érzi magát. A szexuális
identifikáció alapvető jelentőségű a további pszichoszexuális
fejlődés számára. A gyermek ugyanis ettől kezdve mindent erre az
azonosított énre és nemiségtudatra vonatkoztat, ami vele történik. Ezzel
megszűnik ugyan az anyával való, tudattalan lelki egybeolvadása
(szimbiózisa), de egyben megnyílik az út a magasabb szintű
azonosulásokhoz – az anya után fokozatosan az apával és másokkal is -, amelyek
révén rengeteget tanul. Elsősorban azt, hogy számára mit jelent lánynak
vagy fiúnak lenni. S ezzel – a számára hozzáférhető szkriptek alapján -
kialakul a gender, vagyis a pszichoszociális nem,
aminek nyomán kezdi elsajátítani a társas nemi szerepviselkedés (gender
role) készségeit és szokásait.
Ezek a nemi szerepek az éppen hatékony szkriptektől
függően sokfélék lehetnek. A kialakuló viselkedést tehát nem az
határozza meg, hogy valaki testileg milyen neműnek született. Vagyis
tévedés lenne a női és férfi nemi szerepviselkedés „természetes, vele-született
különbségeit” kutatni. A szociális stkriptek hatása ugyanis
állandóan, már a születéstől kezdve érvényesül: a lányokat és fiúkat
különbözőképpen öltöztetik és kezelik. Különböző játékokat kapnak, s
gyakran elmondják nekik, hogyan kell viselkednie egy „rendes” fiúnak vagy
lánynak. Igy a nemi szerepek már az első évek során teljesen belsővé
válnak, introjiciálódnak. A megtanult nemi szerepviselkedés természetesen
az erotikus viselkedést is átszínezi, már a serdülőkor előtt is.
Erotikus reagálásra
már az 1-2 éves kisgyermekek is képessé válhatnak, némelyikük akár az
orgazmusig is eljuthat. 2-3 évesen szabályozni tanulják a vizelet- és
székletürítésüket, s rendszerint elkezdik a nemi szervük szándékos ingerlését
is. Ilyenkor általában még nem tudják, hogy ez „szexuális
viselkedés”. Egyszerúen élvezik a kellemes érzéseket, s ez könnyen
szokásukká is válna, ha a szülők vagy más felnőttek meg nem tiltanák vagy
büntetnék miatta. Az ezáltal kiváltott bűntudat néha a felnőttkorba nyúló
szexuális gátlásokat és funkciózavarokat okoz.
Az óvodáskorban rendszerint elkezdődnek a „szexuális
játékok” is, például a doktorjáték, vagy a „papás—mamás” és hasonlók,
amelyek főleg a szexuális kiváncsiság kielégítését szolgálják. De a
gyengédség különböző megnyilvánulásaira is sor kerülhet.. Szivesen
megnézik és megsímogatják például a társaik nemi szervét, vagy puszit adnak
egymásnak, ölelkeznek, esetleg a közösülést próbálják utánozni (ami
persze még nem sikerülhet). De akár szerelmesek is lehetnek
egymásba; vagyis eredetileg az anyához fűződő érzelmi kötődést
részben vagy egyre inkább át tudják tenni egy nekik tetsző, preferált
játszótársukra. Ezek a gyengédség különböző szintjéig jutó, erotikus viszonyok
előnyösen fejlesztik a gyermek kialakuló szerelmi képességét (kivéve, ha
a környezet erre is tiltással vagy kicsúfolással reagál).
Ugyancsak az óvodáskorban fogalmazódnak meg a gyermekek első
kérdései a saját és általában a „kisbabák eredetéről”. Az
ilyen kérdések még ma is sok gondot okoznak a legtöbb szülőnek; ezért
sokan kitérnek előlük, vagy a gólyamesével és hasonlókkal próbálkoznak. Ez
ugyan beleillik a fiatalabbak mese- és mítoszorientált gondolkodásába, de
félrevezeti őket és nem segíti pszichoszexuális fejlődésüket. Pedig már
ekkor, de különösen a 4-6 éveseknél indokolt lenne a valóságnak
megfelelő, bár leegyszerűsítő válaszokat adni, az életkori sajátosságok
figyelembe vételével. Ilyen válasz például, hogy „a kisbabák az anyukájuk
hasában növekednek, s ha már elég nagyok és nem férnek el, akkor kibújnak onnan
és megszületnek.” A kisebbeknek ez is elég lehet, de később
rákérdezhetnek: „Hogyan kerül be a kisbaba az anyukája hasába?” Erre már
kevés szülő tud jól válaszolni, mert itt már az apa szerepét nem lehet
kihagyni.
Egy szokásos, „elködösítő” válasz, hogy amikor az
egymást szerető szülők szorosan összebújnak, akkor előfordulhat, hogy az anyuka
hasában elkezd nőni egy kisbaba. Ez a magyarázat egy értelmes
„nagyóvodásnak” akkor sem elég, ha még sohasem látott pl. filmen
szeretkező párt. S mivel azt is csak találgatja: hogyan jön ki a
kisbaba az anyukája hasából?, nincs értelme mesékkel áltatni. Ha a férfi és
női nemi szervek különbségeit már ismeri, és saját nemi szervének simogatása
folytán az élvezetről is van némi tapasztalata, akkor megérti hogy az
élvezet-vágytól és szexuális ingerléstől megduzzadt, merev himvessző
könnyen becsúszik a megduzzadt, sikos női hüvelybe, s ott az élvezet csúcsán
megtörténik a magömlés. Így a herében termelődő, apró „magocskák”
(ivarsejtek) a húgycsövön keresztül eljuthatnak a nő hasában
(petefészekben) n havonta érlelődő „magocskához” (érett petesejthez), amellyel
összeforr és nőni kezd. Ebből lesz a kisbaba.
Ez a magyarázat később aztán fokozatosan kiegészíthető, s
így jól megalapozza a további szexuális nevelést, a
kulturált szexuális attitüdök kialakítását. Szexológusok (pl.
Borneman, 1981) szerint az egyén viszonyát későbbi szexuális partneréhez nem
veleszületett késztetések irányítják, hanem főleg a szülők és nevelők
viszonya a szexualitáshoz. Ha a gyermek a felvilágosítások mellett szeretetet
is kap, később ő is tud szeretni. Ha viszont rossz a szülő viszonya
saját, vagy társának és gyermekének nemiségéhez, ez nagy veszélyeket
jelent mindhármuk, de főleg a gyermek számára.
Az egészséges pszichoszexuális fejlődéshez ugyanis a
gyermeknek egészséges és korszerű szexuális attitüdöket kell elsajátítania első
életéveiben a számára legfontosabb vonatkozási személyektől, a szülőktől. René
Spitz szerint akár konfliktusok is keletkezhetnek
a szomatikus és a pszichoszexuális fejlődés között. Ha ugyanis a
pszichoszexuális fejlődés valamilyen külső ok miatt elakad (fixálódik vagy
retardálódik), akkor nem tart lépést a testi fejlődéssel, és így
infantilizálódik. Az anyától (vagy stabil gondozó személytől) való rendkívül
erős függőség csak a járás és beszéd tanulásával egyidejűleg kezd oldódni, de
kb. 4-5 éves korig az ilyen személy elvesztése a hospitalizálódás veszélyével
jár. A regresszió mellett fokozatosan működésbe léphetnek a különböző,
bonyolultabb elhárító vagy
konfliktusfeldolgozó mechanizmusok.
A fiúk és lányok testi fejlődésében ekkor még nincs
különbség. A lányoknál befejeződik a petesejtek szaporodása; a kialakuló
3-4 millió éretlen petesejt csak a serdülőkortól kezdve (egyenként) érik
és fogyatkozik. Az egyre önállóbbá váló gyermekek dacossága és
követelődzése nemcsak a testi érés, hanem a lelki fejlődés következménye. Az
anyáról kezdenek érzelmileg leválni és más, nekik tetsző személyek iránt is
érdeklődni..
Ekkoriban kezdődik a heteroerotika
fejlődése a gyermeknél: olyan megnyilvánulások is jelentkeznek,
amelyek társas viszonyt feltételeznek. Ilyen például a saját
meztelenséggel kapcsolatos attitűd, amelynek két fő megnyilvánulási
formája a magamutogatás vágya és öröme,
valamint a szégyenlősség. Egyik sem vele
született, hanem tanult viselkedés. A magamutogatás kiváltó
tényezői közt első helyen említhető, hogy a szülők és mások is
szívesen gyönyörködnek a kisgyermek gusztusos testében és viselkedésében;
tetszésük sikerélményt jelent a gyermeknek, s ezzel szinte motiválják a
gyermeket a magamutogatásra. Amikor viszont „illetéktelenek” előtt
is megpróbál tetszést aratni, jön a szülői felháborodás, a
„szégyeld magad!”, a tilalom. A szégyenlősséget különösen könnyen
megtanulja a gyermek, ha a szülei is szégyenlősek, ha otthon is tilos a
meztelenség. A magamutogatás vágya ezért többnyire csak „szublimált” formában,
szereplési vágyként jelentkezhet, a szégyenlősség pedig
gátlásosság, lámpaláz formáját ölti. (Egyes vizsgálatok szerint már
csecsemőkorban kialakulhat a „shyness baby” szindróma, amely
később iskolafóbiaként vagy szociális fóbiaként
folytatódhat.)
Gyorsan kialakul a nemiségre irányuló kíváncsiság.
Ennek két fő módja: mások meztelenségének és szexuális viselkedésének
megfigyelése vagy megkérdezése. Kérdezősködnek a saját multjukról, arról
is, hogy honnan jöttek, hogyan születtek.. Egyre jobban érdeklődnek a nemek
különbségei iránt is, s ha otthon tilos a meztelenség, akkor igyekeznek
meglesni másokat. Ekkoriban kezdenek feltűnni náluk a „tilos” szavak és
mondókák, versikék, amelyek a nemiséggel kapcsolatosak. A szülő persze
többnyire haragszik ezért, ami vagy kényszerű elfojtásokat eredményez és
annak beidegződését, hogy a nemiség tilos és titkolandó, vagy annak
félig-tudatos készségét, hogy a szülőt mivel lehet bosszantani és így figxelmét
felkelteni. A vizelés szabályozása kapcsán ekkoriban tűnik fel,
hogy a fiúk másként vizelnek, mint a lányok; ennek okai felől érdeklődnek,
esetleg utánozni is próbálják egymást. A vizelet és széklet szabályozásának
erőltetése könnyen megronthatja a szülő és gyermek viszonyát. Borneman szerint
erre is érvényes, hogy „minél kevésbé erőlteti a szülő, annál gyorsabban és
könnyebben tanulja meg a gyermek.” Visszaesések e téren főleg akkor
fordulnak elő, ha a szokott környezet, vagy a szokott gondozó megváltozik.
A lehetséges testi szexuális zavarok közül az egyik a fiúk
4-5%-ánál jelentkezik: a herék ezeknél nem szállnak le időben a herezacskóba, s
ez a 3. életévtől már nem szokott spontán módon megtörténni.
Azonkívül,.ha például egy anya a lányának azt szuggerálja, hogy a széklet és a
vizelet „piszkos” vagy éppen undorító, akkor ez könnyen eredményezheti az
anális és genitális erogén zóna iránti undort, s ezáltal később a szexuális
élvezetképtelenséget.
Ödipusz-, vagy „kiscsalád-komplexus”?
Az óvodáskor végén a legtöbb gyermek már tudja, hogy
életét a szülei nemi kapcsolatának köszönheti, de nem tudják pontosan,
hogyan történik ez. A Freud által leírt „ösjelenet”, vagyis
szülei közösülésének a gyermek általi megfigyelése, vagy
elképzelése azért lehet traumatikus a gyermek számára, mert könnyen
félreérti az egészet: a hangokból és mozgásokból ítélve azt hiszi,
hogy a szülei verekednek, dulakodnak egymással, az apa erőszakoskodik az
anyával. (Néha nem is téved.) Az anyával azonosuló gyermekben ez a
szorongást, az apával azonosulóban viszont az agressziv késztetést
erősítheti.
A szülők nemi életének észrevétele azonban
csak akkor kedvezőtlen hatású, ha a gyermek nem érti és nem kap rá
magyarázatot. A polgárosodás, az ipari civilizáció előtt a szülők és gyermekek
csaknem mindig egy helyiségben aludtak, s elkerülhetetlenül tanúi voltak
szüleik nemi életének, ez mégsem hatott rájuk negativan. Az ilyen helyzet
érthetően szexuális izgalmat is kelthet a gyermekben, s az izgalom és
vágy többnyire az ellenkező nemű szülőre irányul Ebből
következően viszont az azonos nemű szülő a gyermek vágyainak útjában áll,
mint vetélytárs, akitől meg kellene szabadulni.
Ezt a helyzetet nevezte Freud Ödipusz-komplexusnak.
Bár az elnevezés nem túl szerencsés, hiszen az ógörög mítosz
Ödipuszát nem a szülei, hanem idegenek nevelték fel, apját nem
vetélytársként ölte meg, s anyjáról nem tudta, hogy anyja, így a jelzett
helyzetet inkább „kiscsalád-komplexusnak” kellett volna nevezni, hiszen
csak akkor alakul ki, ha a gyermek a szülein kívül semmilyen más, közeli
személlyel nem állt kapcsolatban. A régi, primitiv kultúrákban (vagy pl.
az izraeli kibbucokban) nem ismerték az Ödipusz-komplexust; amely tehát nem
biológiai, hanem szociális jelenség, amely korunk polgári
családtípusához kötődik, bár ott sem mindig fordul elő. Mindenesetre e
komplexus feldolgozása, kedvező megoldása a további pszichoszexuális fejlődés
szükséges feltétele. A gyermeknek meg kell tanulnia, hogy lemondjon a nemi
szerep felnőttes kiváltságairól és a másik szülő szeretetének,
törődésének kizárólagos birtoklásáról; el kell fogadnia a családon belüli
társas együttélés szabályait.
Freud azt is feltételezte, hogy a lányok irigylik a
fiúk péniszét; holott a „”péniszirígység” valójában a fiúk és férfiak
kedvezőbb helyzetének, nagyobb szabadságának irígylése volt (ami még ma
is előfordul). A női mell viszont főleg azért hat gyakran
mindkét nemre erotizálóan, mert a csecsemőkori szoptatás érzéki
élménye imprintingszerűen beléjük ivódott. S természetesen ez is szorosan
összefügg az anya iránti szexuális vágyakozással, amit aztán a lányok elég
hamar átállítanak az apára.
A gyermekek hamar megérzik, ha a szülők valamiért nagyon
elégedetlenek velük, s emiatt könnyen regrediálnak: kényszeres
maszturbáció, ágybavizelés, túlzásba vitt evés, vagy a táplálkozás megtagadása
lehet a következmény. Az introvertált gyermek bizalmatlanná és
visszahúzódóvá válhat, az extravertált hazudozni vagy lopkodni
kezdhet. Önbizalmuk megrendül, szorongások vagy agressziv indulatok
keletkezhetnek.
A kisiskolás kor pszichoszexualitása
Az 5-6 éves kor újabb, jelentős változásokat hoz.
Szomatikusan ez az első alakváltozás ideje: a karok és lábak megnyúlnak,
a tejfogak helyett megjelennek a végleges fogak. A fiúknál motorikus
nyugtalanság figyelhető meg; a lányoknál növekszik az érzelmi labilitás és
szeretetigény.A Freud által feltételezett „latencia-periódus” azonban
nem következik be. Mindkét nemre jellemző a gyengédség és a bőrkontaktus
igénye, ám ennek kielégítését már nem feltétlenül a szüleiktől várják,
hanem mástól. pl. egy szimpatikus kortársuktól. Ezek többnyire még „plátói”
szerelmek, vagy inkább jó barátságok, ám néha ölelkezésre és puszizkodásra is
sor kerül, ami már kifejezett erotikus izgalmakkal járhat. Maszturbációiban a
gyermek általában a már látott nemi szerveket képzeli maga elé. Vizsgálatok
szerint a lányok képzetei a péniszről sokkal pontosabbak, mint a fiúké a
vulváról. Borneman megjegyzi, hogy az 5-6 éves lányoknak nehezebb
egyeztetni az anya iránti szeretetüket az apa iránti vágyakozásukkal,
ezért ambivalensen ingadoznak az anya szeretete és elutasítása, a hozzá való
gyermeki és vetélytársi viszony között. A szülők mellett
másoktól (is) igényelt szeretet és gyengédség ugyanakkor megnöveli
a rokonok, vagy mások által megkísérelt szexuális visszaélések veszélyét.
Mindez a szülők számára komoly gondokat okozhat. Pedig
az erotikus vágyak megjelenése ebben az életkorban is éppúgy előfeltétele a
további, egészséges pszichoszexuális fejlődésnek, mint az esetleges Ödipusz-komplexus
feldolgozása és túlhaladása. Ennek lényege egyrészt az, hogy a gyermek jobban
identifikálódik az azonos nemű szülővel, de nem tartja őt vetélytársnak;
másrészt felismeri, hogy erotikus kötődése (szerelme) a másnemű
szülőhöz irreális, s inkább mást kell keresnie. Ezt a szülő néhány
felvilágosító mondattal elősegítheti. Valójában az „incesztustabu” és a
„realitáselv” érvényesítéséről van szó. A szülőkhöz való viszony ilyen
átalakítása jó esetben az iskoláskor kezdetére megtörténik. Elősegíti ezt a
gyermek kialakuló erkölcsi tudata, lelkiismerete amely valójában
jórészt a szülői és nevelői tekintély, másrészt pedig az innen-onnan,
tudattalanul elsajátított szabályok internalizálása.
Egyes fejlődéspszichológusok a kisiskolás életkort a jellemalakulás korának
tartják. Minthogy pedig az így elsajátított erkölcsi szabályok
társadalmunkban a gyermeki szexualitást többé-kevésbé még mindíg tabunak
tartják, ezek az ilyen élmények nagyrészt elfojtásra kerülnek, s ezért
alig emlékszünk rájuk. S a felejtés kiterjed a korábbi élményekre
is. (Az ún. infantilis amnézia azonban hipnózissal
vagy pszichoterápiával feloldható.)
A hetedik életév az iskoláskor kezdete.
Ez eléggé leköti a gyermekek figyelmét és érdeklődését, de semmiképp sem jelenti,
hogy pszichoszexuális fejlődésük lelassul vagy éppen évekig stagnál, s csak a
serdülőkorban élénkül meg újra. Már Kinsey és mások vizsgálataiból
tudjuk, hogy a kisiskolás továbbra is élénken érdeklődik a szexualitás
iránt. Az iskolában a hasonló korúak és azonos neműek nemcsak sokat
beszélgetnek egymással a nemi életről, hanem innen-onnan felszedett
ismereteik, vagy pornográf képek és szövegek segítségével„fel is
világosítják”egymást (ami persze gyakran félrevezető). Ezzel valójában saját
nemi identitásukat és tájékozottságukat próbálják erősíteni. A koedukált
iskolai osztályokban igyekeznek felhívni magukra a másik nem figyelmét, bár
tartanak is tőlük. A fiúk apró csínytevésekkel bosszantják a lányokat, s
mutatják ki „férfias bátorságukat”; a lányok viszont pl. a tanulás terén
rivalizálnak a fiúkkal.
A pedagógus elkerülhetetlenül találkozik a gyermekek
szexuális kíváncsiságával, felvilágosítási igényével, s valahogy állást kell foglalnia. Bizonyos értelemben
akkor is „nevel”, ha elhárítja a szexuális problémák
megbeszélését; így nyilvánvalóvá teszi a gyermekek számára, hogy a
szexualitás tabu-téma, nem illik róla beszélni. Ezzel persze
nem tudja megakadályozni, hogy a gyermekek egymás közt ne beszéljenek róla, de
elárulja saját bizonytalanságát, felkészületlenségét és gátlásosságát. K.
Etschenberg (2004) szerint a kisiskolásokat az információk
dzsungele veszi körül, amelyben segítség nélkül aligha tudnak tájékozódni.
Ilyen hatások többek közt
- a különböző slágerek szexszel,
szerelemmel kapcsolatos szövegei;
- a filmekben, a tévében és a
reklámokban látott nemi szerepminták;
- a pornográf képek és a trágár
beszéd, amit nem értenek (vagy tévesen értelmeznek);
- az otthon, vagy máshol észrevett,
különböző szexuális megnyilvánulások stb.
Mindezek a hatások különféle, sokszor egymásnak ellentmondó
szkripteket közvetítenek a kisiskolás lányok és fiúk felé. Ezek közül
választaniuk kellene, amihez azonban többnyire nem kapnak segítséget sem
otthon, sem az iskolában. Igen gyakori eset, hogy sem a szülők, sem az iskola
nem ugyanazokat a szexuális szkripteket ajánlja elfogadásra a gyermeknek, tehát
kettős nevelés folyik (vagy még több irányú, ha a a sajtó, a tévé
vagy az internet szkriptjeit is figyelembe vesszük). Az iskolai szexuális
nevelés feladata lenne, hogy segítsen nekik rendet teremteni a nemi élettel és
a nemek viszonyával kapcsolatos benyomások dzsungelében, s így ne
legyenek kiszolgáltatva sem a médiának, sem a tudománytalan,
valláserkölcsi stkripteknek.
A gyermekek a pszichoszexuális fejlődés eltérő
szintjein kerülnek az iskolába, s így igényeik is különböznek. Ehhez gyakran
kapcsolódik az aggály, hogy a felvilágosítás esetleg árthat a
fejletlenebb gyermeknek, mert felhívja a figyelmét olyasmire, amire ő még
éretlen. Az aggály azonban indokolatlan, mert a „túl korai”
felvilágosítás sohasem árthat, hiszen nem is nagyon érti,
s egyelőre nem tud vele mit kezdeni; de eszébe juthat, ha olyan helyzetbe
kerül, amikor szüksége lehet rá. Sokkal inkább árthat a túl
késői felvilágosítás, amely még ma is jellemzője a családi és
köznevelésnek.
Ebből következik, hogy nem elegendő a szexuális nevelést a
felső tagozaton, a serdülőkorban kezdeni. Borneman azt is hangsúlyozza, hogy a
gyermek nemi élete túlnyomórészt pszichoszexualitás, vagyis
lelki jelenségekből (vágyakból, félelmekből, fantáziákból stb.)
tevődik össze, s annál bonyolultabb, minél fiatalabb a gyermek. Téves
tehát az a hiedelem, hogy a nemi életet csak a közösülés vagy a nemi
szervek ingerlése jelenti, hiszen egy vágyakozó pillantás, egy forró
kézszorítás vagy a szexuális fantáziálás is a nemi élet fogalomkörébe
tartozik. Az ember nemi élete általában is főleg vágyakból, érzelmekből,
emlékekből és egyéb lelki jelenségekből áll; a mozgásos
cselekvéseknek kisebb részük van benne. De azért a külsőleg is
megnyilvánuló „férfias és nőies”, vagy erotikus viselkedések (maszturbációk,
szerelmek stb.) a kisiskolás korban és gyakran előfordulnak.
A nyolcadik életévvel már a prepubertás
kezdődik. A gyermekkorból a serdülőkorba vezető életszakasz
jelentősége éppen az előkészületi jellegéből adódik: nagy mértékben
befolyásolja a pszichikus serdülés alakulását és az egész, későbbi
személyiségfejlődést. Tanulmányozását megnehezíti, hogy rendkívül
ellentmondásos, sokszínű és változékony szakasza a pszichikus ontogenezisnek. A
lányok növekedése 8-9 éves kortól meggyorsul; a megnyúlási szakasz kicsit
korábban következik be náluk, mint a fiúknál. Mindkét nem mozgásigénye
növekszik: könnyen és szívesen tanulnak kerékpározni, úszni, korcsolyázni
stb. A lányokban éppúgy felkelthető a technika iránti érdeklődés, mint a
fiúkban az emberi kapcsolatok iránt. A mesék helyett a kalandos
történeteket részesítik előnyben. A szexuális érdeklődés erősödése
folytán a legkülönbözőbb helyekről igyekeznek információkat gyüjteni, s ma már
a pornográfia is ezek közé tartozik. Ennek nyomán gyakran irreális képet
alakítanak ki a szexuális viselkedésről, különösen a teljesítmények
vonatkozásában.
A 8-10 éves gyermek egyre inkább a hasonló korúak társaságában
érzi jól magát, s közülük egyesekkel szoros, baráti kapcsolatot alakít
ki. Azonos nemű barátainak csoportja könnyen a szüleinél is fontosabbá
válik számára. Minden tettét, teljesítményét a saját csoportjának normáihoz
viszonyítja; ezért az ilyen csoportokat viszonyítási vagy vonatkoztatási
csoportnak, referenciacsoportnak nevezik.
A prepubertás kezdetén a fiúk és lányok számára egyformán fontos a
csoportéletben való részvétel. Ám a koedukáció ellenére a fiúk és lányok külön
csoportokra válnak szét. Ez nem biológiai tényezőkkel, hanem
szociokulturális hatásokkal magyarázható. A hagyományos nevelés éppen a 8-10 év
körüliekkel szemben vált szigorúbbá, s tiltotta a fiúk és lányok közeledési
próbálkozásait. De gyakorlatlanságuk, tájékozatlanságuk folytán félnek is a
másik nemtől. E téren tele vannak bizonytalansággal, amit a másneműek
lekicsinylésével vagy éppen bosszantásával igyekeznek túlkompenzálni. A
csoport, amelyhez tartoznak, vetélytársnak érzi a
másneműeket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése