Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

Loading

2017. december 26., kedd

Megrontás, szexuális visszaélés - hogy is van ez?



Megrontás, szexuális visszaélés - hogy is van ez?

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A nemrégiben hatályon kívül helyezett Büntető törvénykönyvünk, az 1978. évi IV. törvény a nemi erkölcs elleni deliktumok körében, a 201-202/A. §-ban definiálta és rendelte büntetni a megrontás bűncselekményét. A szabályozás első ránézésre könnyen érthetőnek, logikusnak is tűnhet - ha azonban a szakaszokat összehasonlítjuk, kitűnik belőlük egy furcsa ellentmondás. Erre szeretnék rávilágítani, kitérve arra is, hogy a júliusban hatályba lépett új Btk. hozott-e érdemi változást a kérdésben.
A régi Btk. a megrontás törvényi tényállását – az elkövetési magatartások és a sértettek alapján – többfelé bontotta. Ezek értelmében elkövette a bűncselekményt:
  • aki 14. életévét be nem töltött személlyel közösült;
  • aki 18. életévét betöltötte és 14. életévét be nem töltött személlyel fajtalankodott;
  • aki 14. életévét be nem töltött személyt – sikeresen – arra bírt rá, hogy mással közösüljön vagy fajtalankodjon;
  • aki 18. életévét betöltötte és 14. életévét be nem töltött személyt – sikertelenül – arra igyekezett rábírni, hogy vele közösüljön vagy fajtalankodjon;
  • aki 18. életévét betöltötte és 14. életévét be nem töltött személyt – sikertelenül – arra igyekezett rábírni, hogy mással közösüljön vagy fajtalankodjon; illetve
  • aki 18. életévét be nem töltött személlyel ellenszolgáltatás fejében közösült vagy fajtalankodott.
Talán nem szorul bővebb magyarázatra, hogy a közösülés, amely legtöbb esetben objektíve magában hordozza a gyereknemzés (legalább elvi) lehetőségét, a gyermekkorúakra nézve lényegesen nagyobb kockázatot jelent, mint a fajtalanság.
Világos és indokolt volt tehát a régi Btk. azon szabályozási stratégiája, hogy a társadalomra és a sértettekre nagyobb veszélyt jelentő közösülést minden esetben súlyosabban rendelte büntetni a fajtalanságnál. Érthető az is, hogy míg a védett jogi tárgyat ténylegesen sértő elkövetési magatartásokat (vagyis azokat, ahol a közösülés illetve a fajtalankodás meg is történik) az elkövetőtől függetlenül, minden esetben szankcionálta, addig a védett jogi tárgyat csupán veszélyeztető cselekményeket (vagyis a sikertelen rábírni törekvést) csak nagykorú személyek általi elkövetés esetén rendelte büntetni.
Bárki által megvalósítható volt a megrontás három esete: a „legsúlyosabb”, vagyis a befejezett közösülés; a mással való közösülésre vagy fajtalankodásra történő sikeres rábírás; valamint a prostitúciós bűncselekmények határát súroló, a sorból ezért némiképp kilógó, 18. életévét be nem töltött személlyel ellenszolgáltatás fejében való közösülés illetve fajtalankodás.
Az elsővel és az utolsóval kapcsolatban értelmezési és szükségességi probléma nem merül fel, a régi Btk. 202. § (1) bekezdését adó középső esetet azonban érdemes jobban megvizsgálni. Így szólt: „Aki tizennegyedik életévét be nem töltött személyt arra bír rá, hogy mással közösüljön, vagy fajtalankodjék, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
A rábírás az elkövető tudatának olyan mértékű befolyásolását jelenti, melynek (döntő) hatására az elkövetőben a bűncselekmény elkövetésének szándéka kialakul.
A rábírással (felbujtással) szemben – ahhoz, hogy az ilyen cselekmény büntetőjogilag relevánssá váljon – követelmény, hogy egy büntetőjog által rosszalt, büntetni rendelt alapcselekményhez kapcsolódjon. A rábíró (felbujtó) büntetendősége is emiatt nyer létjogosultságot: ugyan cselekménye nem valósít meg Btk.-beli tényállást, viszont az általa akaratában befolyásolt emberé igen, emiatt a cselekménye olyan fokban veszélyes a társadalomra, hogy büntetőjogi felelősségét megalapozza.
 A sui generis büntetni rendelt felbujtói cselekmények a felbujtás speciális esetei.  Olyan felbujtói magatartások, amelyeket a jogalkotó – kiemelkedő veszélyességük miatt – már önmagukban bűncselekménnyé nyilvánított (pl.: öngyilkosságra vagy emberölésre való rábírás… stb.).
A rábírás a megrontás esetében egy sui generis büntetni rendelt felbujtói magatartás volt, amely a mással való közösülésre, illetve fajtalankodásra irányuló felhívás közlésének sikeressége esetén vált befejezetté. A rábírni igyekvés, mint sikertelen felbujtási kísérlet előkészületnek minősült, és megrontás esetén csak a 18. életévét betöltött elkövető általi elkövetés esetén volt büntetendő.
A régi Btk. a 18. életévét betöltött elkövető azon magatartását, hogy egy 14. életévét be nem töltöttet a vele való közösülésre vagy fajtalanságra sikertelenül rábírni igyekszik, büntetni rendelte. Itt világosan látszott az alapbűncselekmény: ha a rábírás sikeres lett volna, az elkövető a megrontás „súlyosabb” változatainak egyike: ténylegesen végbemenő közösülés vagy fajtalanság miatt lett volna felelősségre vonható. Mivel utóbbit a jogalkotó kiemelkedően súlyosnak ítélte meg, már az ezzel való sikertelen „próbálkozást” is büntetni rendelte.
Más a helyzet a 18. életévét be nem töltött elkövető esetén. Az általa 14. személlyel elkövetett közösülés igen, a fajtalanság viszont nem volt bűncselekmény, így ő a fajtalanságra irányuló sikertelen rábírni igyekvés miatt nyilvánvalóan nem volt büntetendő. A büntetőjog (feltehetőleg a még meg nem szilárdult belátási képességének köszönhetően) még azt a kedvezményt is megadta neki, hogy a közösülésre irányuló, de végül eredmény nélkül maradó felhívása is büntetlen maradt.
Az elkövetési magatartások eddigi világos törvényi felépítése úgy gondolom, ennél a gondolati láncszemnél, nevezetesen a  régi Btk. 202. § (1) és (2) bekezdéseivel szakad meg. Mi is volt a probléma ezzel a szakasszal?
Az, hogy az általuk büntetni rendelt felbujtói („rábír”), illetve előkészületi („rábírni törekszik”) magatartásokkal célzott alapcselekmény nem volt minden esetben bűncselekmény. Tegyük fel, hogy egy 14 éves (tehát már büntethető) személy a 13 éves barátjának vagy barátnőjének azt a tanácsot adta, hogy mással fajtalankodjon, ami meg is történt. Ekkor, ha a fajtalanságban részt vevő másik személy a 18. életévét már betöltötte, ő a régi Btk. 201. § (1) bekezdésének második fordulata szerint bűncselekményt követte el (ő fajtalankodott vele), a rábírót pedig a 202. § (1) bekezdése (mással való fajtalanságra történő sikeres rábírás) miatt terhelte büntetőjogi felelősség. Ha viszont a fajtalanságban részt vevő másik személy a 18. életévét még nem töltötte be, akkor az ő cselekménye nem volt bűncselekmény – ennek ellenére a nem-bűncselekményre sikeresen rábírót a 202. § (1) bekezdése szerinti felelősség változatlanul terhelte, mivel a szakasz nem igazodott az alapcselekmény bűncselekmény-mivoltához.
Mint azt a fenti eset is példázza, előállhatott olyan helyzet, amelyben a régi Btk. egy büntetőjogilag közömbösnek tartott cselekményre való rábírást bűncselekménnyé minősített, vagyis a részesi cselekményt az alapul szolgáló tettesi magatartás tolerálása mellett és ellenére büntetni rendelte.
Ez a büntető joggyakorlatban azt jelentette, hogy például egy 16 éves elkövetőt, aki egy 13 éves gyereket meggyőzve, vele annak beleegyezésével fajtalankodott, ezért a cselekményéért nem lehetett felelősségre vonni – míg azt (akár a 13 éves gyerek 14 éves barátját, barátnőjét) aki a 13 éves gyerek fajtalankodásra irányuló akaratát kialakította: igen.
Úgy gondolom, hogy a régi Btk. szövegébe ezzel elvi hiba csúszott, helyesen (a gyermekek szexuálpszichológiai fejlődését védve) vagy mindkét cselekményt büntetnie kellett volna, vagy (a gyermekek, mint felnőtt fiatalok szexuális életét és jogait [talán túlságosan is] tiszteletben tartva) egyiket sem – esetleg harmadik megoldásként csak a „veszélyesebbet”, vagyis a fajtalanságban ténylegesen részt vevő személy magatartását.
Miben hozott változást  az új Btk.?
Az új Btk. a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények között tárgyalja az új nevet kapott szexuális visszaélés deliktumát. A törvény 198. szakasza kétféle alapcselekményt [(1) és (4) bekezdések], egy sui generis tényállásrészt képező kísérletet [(2) bekezdés] és egy szigorúbban büntetni rendelt alakzatot [(3) bekezdés] tartalmaz. A továbbiakban közösülésen minden esetben mindkét résztvevő beleegyezésével folytatott, erőszakmentes cselekményt értek, és kizárólag ezeket vizsgálom.
A szexuális visszaélés alapesetét így fogalmazta meg a jogalkotó: „Az a 18. életévét betöltött személy, aki 14. életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekményt végez, vagy ilyen személyt arra bír rá, hogy mással szexuális cselekményt végezzen, bűntett miatt 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.“
Az előbbi szakasz sui generis büntetni rendelt kísérlete így szól: „Az a 18. életévét betöltött személy, aki 14. életévét be nem töltöt személyt arra törekszik rábírni, hogy vele vagy mással szexuális cselekményt végezzen, 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.“
Az új Btk. – (fel)ismerve az effajta visszaélések gyakori előfordulását, magas látenciáját és kiemelkedő veszélyességét – súlyosabban rendeli büntetni az elkövető és a sértett közötti „szorosabb bizalmi“ viszony kihasználásával történő elkövetést. Itt a jogszabály ekként fogalmaz: „Ha a sértett az elkövető hozzátartozója vagy nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése alatt áll, illetve az elkövető a szexuális visszaélést a sértettel kapcsolatban fennálló egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyával visszaélve követi el, a büntetés az (1) bekezdésben meghatározott esetben 2 évtől 8 évig, a (2) bekezdésben meghatározott esetben 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztés.“
A törvény fokozatosságot mutat az utolsó, vagyis a másik alapesetet szabályozó bekezdésnél: „Az a 18. életévét betöltött személy, aki 14. életévét betöltött, de 18. életévét be nem töltött személlyel a vele kapcsolatban fennálló hatalmi vagy befolyási viszonyával visszaélve szexuális cselekményt végez, 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.“ Ez a szakasz tehát a 14. és 18. életévük között lévő sértettekkel való szexuális cselekmények végzését csak a – 14. életév alatti sértett esetében súlyosító körülményt képező – belső bizalmi viszonnyal történő elkövetés esetén rendeli büntetni, egyébként nem.
A Btk. értelmező rendelkezései között találjuk meg a „szexuális cselekmény“ igencsak kézenfekvő definícióját. A 459. § (1) bekezdésének 27. pontja szerint ide tartozik: „... a közösülés és minden súlyosan szeméremsértő cselekmény, amely a nemi vágy felkeltésére, fenntartására vagy kielégítésére alkalmas vagy arra irányul.“ Fontos különbségként kell megjegyeznünk, hogy a régi Btk.-val ellentétben az új törvény már nem tesz különbséget közösülés és fajtalanság között, hanem a kettőt összefoglalva, szexuális cselekmény néven említi. Ennek következtében a régi Btk.-nál látható, a két cselekmény eltérő értékelésére építő fokozatosság az új kódexből teljességgel hiányzik.
De vajon mi a helyzet az előző törvény kapcsán említett logikai ellentmondással, sikerült-e befoltozni a lyukat a jogalkotónak? Ezt vizsgálva a következő eredményekre jutunk.
Pontosításnak tekinthető az előző Btk.-hoz képest, hogy az elkövető - életkori szempontból - mind a négy esetben pontosan definiálva lett. A törvény, elődje kedvelt „Aki...“ fordulata helyett a szakasz során mindvégig „Az a 18. életévét betöltött személy...“-t nevez meg elkövetőként. Ez a szövegmódosítás azonban sajnos még nem elég a korábbi probléma orvoslására.
Ha egy 18. életévét betöltött személy egy 14. életévét be nem töltött személlyel végez szexuális cselekményt, a korábbi kifejezéssel élve „megrontja“ azt, ami - az előző kódex szabályaihoz hasonlón - változatlanul bűncselekménynek minősül.
Ha ugyanezzel a sértettel ugyanezt egy 14. életévét betöltött, de 18. életévét be nem töltött személy teszi, az a jelenlegi kódex szerint nem büntetendő.
Ha a 14. és 18. életéve közt járó személy az előbbi sértettünket mással való közösülésre bírja rá, nem büntetendő.
A régi Btk.-hoz hasonlóan a probléma az új Btk. kapcsán is a most utolsóként tárgyalt (bár logikailag helyesebben az előbbi előtt említendő) merül fel. A paragrafusban ugyanis helyet foglal „mással“ is, ami nyelvtani-logikai szempontból a már kiiktatott „aki“ ikertestvérének tekinthető.  Úgy gondolom, hogy ennek a szónak a paragrafusban hagyása miatt nem tökéletes a jogszabálymódosítás.
Különbözik ugyanis ugyanannak a cselekménynek (egy 14-18 év közötti és egy 14 éven aluli személy szexuális cselekményt végez egymással) a megítélése attól függően, hogy tettesi alakzattal vagy sui generis büntetni rendelt rábírással hozzuk-e összefüggésbe.
Ha a fenti esetet az elkövetők oldaláról nézzük, a 14 és 18 év közötti fiatal azzal, hogy 14 évesnél fiatalabb társával például közösül, egészen 18 éves korának eléréséig nem valósít meg jogsértést. Ilyen esetben tehát nem történik bűncselekmény.
Ha azonban a fenti példa 14 évesnél fiatalabb résztvevőjét egy 18. életévét betöltött személy bírja rá ugyanerre a cselekményre – bár az érintett alapcselekmény továbbra is kívül esik a büntetőjog körén – az erre való rábírást az előző kódexhez hasonlóan továbbra is szankcionálni rendeli a jogalkotó.
Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy az új törvény a szexuális cselekmények egy kategóriába gyűjtésével a tárgyalt tényállás tekintetében enyhülést mutat. Egy 16 éves elkövető 13 éves sértettel történő közösülése például a korábbi kódex szerint büntetendő cselekmény volt, a hatályos szerint (a 18-as elkövetői korhatár el nem érése miatt) azonban már nem az.
Véleményem szerint helyes irány a hatalommal visszaélve történő elkövetésnek az alapesetnél következetesen mindig eggyel magasabb büntetési tétellel való szankcionálása is – prevenciós szempontból mindenképp.
Továbbra sem adott viszont egyértelmű választ a jogalkotó arra a kérdésre, hogy a szexuális visszaélés kapcsán a benne részt vevő felek magánautonómiáját, szexuális szabadságát kívánja-e nagyobb tiszteletben tartani, vagy az egészséges szexuális fejlődésükhöz fűződő jogpolitikai érdeket szem előtt tartva szabályoz.
Előbbi esetben az első bekezdésnek valahogy így kellene szólnia: „Az a 18. életévét betöltött személy, aki 14. életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekményt végez, vagy ilyen személyt arra bír rá, hogy mással 18. életévét betöltött más személlyel szexuális cselekményt végezzen, bűntett miatt 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.“
Utóbbi esetben – szintén az első bekezdést példaként véve – így fogalmazhatna a jogalkotó: „Az a 18. életévét betöltött személy, Aki 14. életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekményt végez, vagy ilyen személyt arra bír rá, hogy mással szexuális cselekményt végezzen, bűntett miatt 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.“
Bízzunk benne, hogy a jogalkotó egy következő jogszabálymódosítással ezt a talán jóindulattal alkotott, de jelen formájában kissé félresikerült szakaszt felismerve javít majd a büntető kódexünk logikai koherenciáján.

#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése