„Ha az
agressziót jelnek vesszük, ki lehet javítani a problémát
A gyermeki agresszióról beszélgetek
Tóth Zsuzsával, a Bárányfelhő Fejlesztő Gyermekközpont pszichopedagógusával. Az
interjúban szóba kerül, miért verekszik egy gyerek, mit tehet a pedagógus, és
mi áll a háttérben a gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiataloknál.
Miért verekszik egy gyerek?
Több okból. Egyrészt, mert még nincsenek más típusú
megoldásai a problémahelyzetek kezelésére vagy a feszültségek levezetésére.
Verekedhet azért, mert ezt látja otthon megoldásnak. Ha a szülő odacsap a
gyerek kezére, akkor a gyereknek ez lesz a minta, ha szeretne másnap valamit az
oviban. Akkor is, ha senkit nem lát maga körül verekedni, de olyan konfliktusok
között él, amelyek túl sok feszültséget okoznak neki, és ezek levezetése nem
megoldott. És végül azért is, mert éretlen az idegrendszere, és sokkal kevésbé
tud megbirkózni mindenfajta feszültséggel.Hány éves korra tanulja meg egy
gyerek, hogy nem szabad verekedni?
Ez egy folyamat, nem tudom megmondani, hány éves korra kell
elmúlnia. De folyamatos. egyértelmű szülői reakció kell hozzá. Hogy egész pici
korban értésére adjuk, hogy nem szabad odacsapni, amikor még nem is szándékosan
csinálta. Az agressziónak több formája van, létezik verbális agresszió is. Én
végletes vagyok, szerintem az agresszió, a másik szándékos bántása nem
megengedhető.
A verbális agressziónak hol a határa?
Ahol már szándékosan bántani akarom a másikat.
Az is az, ha az óvodás azt mondja, hülye vagy?
Nem hiszem, hogy egy óvodás ilyenkor óriás agresszív
érzéseket működtet. Egyszerűen mondjuk meg neki, hogy ilyet nem mondunk. Nincs
benne bántó szándék, de mire felnő, addigra lesz jelentősége, hogy odacsap-e,
vagy odamond-e egy ilyet konfliktus esetén. Nem kell nagy lelki beszélgetést
tartani, de egy egyértelmű, határozott mondattal jelezni kell, hogy ilyet nem
mondunk a másiknak. Ha minden agresszív megnyilvánulásnál ezt következetesen
jelezzük, akkor szépen fokozatosan kialakul. És közben a szülőnek folyamatosan
példát kell mutatni ezeknek a helyzeteknek a másfajta kezelésére, az érzések
nem sértő kifejezésére. Elmondani, hogy most ez nekem rossz, ezt ne csináld.
Ott lehet hagyni a helyzetet, ha érzem, hogy át fogok lépni egy határt, amit
nem szeretnék. A gyereknek is meg kell tanítani, hogy nem vághatod földhöz a
vázát dühödben, de körbeszaladhatod a házat.
A gyerek a szülői mintát követi?
Semmit nem várhatunk el a gyerektől, amit mi nem úgy
csinálunk. A mintakövetés zsigerileg beépül, amit tudatosan majd csak felnőtt
korban írhat felül. Ha a gyerek azt látja, hogy apa vagy anya úgy oldja meg a
konfliktust, hogy üvölt, akkor ezt fogja ő is csinálni. Hibázni is meg kell
tanítani a gyereket, és a hibákat kijavítani. Nem az kell, hogy egy gyerek sose
lássa a szüleit veszekedni, hanem hogy lássa kibékülni is. Pedig az utóbbi
sokszor fektetés után történik. Minden kiabálás után el lehet mondani, hogy ne
haragudjatok, fáradt voltam. Ezzel a gyereknek a saját érzéseit is segítünk
megérteni és kifejezni. Az érzések kommunikálása nagyon fontos, mert ha tudunk
róluk beszélni, akkor nem fog gyűlni a feszültség és frusztráció, aminek a vége
agresszív megnyilvánulás lesz a gyerektől.
Javul a helyzet, ha már a gyerek is ki tudja fejezni az
érzéseit?
Javul. A hároméves dackorszak során a gyerek még nem tudja
kifejezni az érzéseit és elfogadható formában feldolgozni. Hisztizni fog. Aztán
megtanulja – jó esetben – hogyan lehet a feszültségeket levezetni, megélni.
Melyek az elfogadható módszerek az agresszió levezetésére?
Ez a család temperamentumán is múlik. Minden családban
megvan, hogy mit szabad és mit nem. Megengedjük a gyereknek, hogy
széttépjen egy papírt, de azt nem, hogy a távirányítót földhöz vágja. Kinek hol
van a határ.
Mit tegyen a szülő, ha a gyerek bántja a testvérét?
Az agresszió mindig tünet, érdemes az okokat nézni. Ha egy
gyerek megveri a testvérét, akkor a testvérféltékenység ott lehet a háttérben,
vagy így akarja felhívni magára a figyelmet. Ha egy gyerek bántja az újszülött
testvérét, utána látszik, hogy azt várja, most mindenki vele foglalkozzon
legalább egy letolás erejéig. Az agresszióra a jó válasz a rövid, tömör tiltó
mondat, és nem foglalkozni vele tovább. De máskor többet kell foglalkozni a
nagy tesóval, saját időt tölteni vele, hogy ne a kistesót hibáztassa, hogy
mindent elvesztett miatta. Ha az agressziót jelnek vesszük, ki lehet javítani a
problémát.
Egy agresszív gyereknél jó megoldás lehet a küzdősport?
Igen, de azok, amelyek önfegyelmet tanítanak, és nem a
támadásra, hanem az önkontroll megtanulására épülnek. A keleti harcművészetek
jók lehetnek erre.
Van egy szülői nézet manapság, hogy ez olyan csúnya világ,
hogy a gyereknek meg kell tanulnia megvédenie magát, mert különben ő lesz az,
akinek elveszik a játékát.
Erre vissza szoktam kérdezni, hogy a szülő hogy érzi magát
ebben a világban. Mert ha nem jól, akkor nem ezt a világot kell kiszolgálni.
Mit tanítson a szülő a gyereknek, ha bántja egy társa,
szabad visszaütnie?
Taníthatjuk azt, hogy menjen el onnan, különben az
agressziónak sosincs vége. Nem bíznám a gyerekekre egy ilyen helyzet
megoldását. Hol vannak a felnőttek ilyenkor? Üljön le a tanár osztályfőnöki
órán, és beszélgessen erről a gyerekekkel. Hangsúlyozom, meg kell nézni, miért
verekszik a gyerek.
Az erőszakos filmek, számítógépes játékok fokozzák a
gyerekben az agressziót?
Igen. Egyrészt minta, azt hiszi, ha ott sérthetetlenek a
figurák, akkor az életben is azok. Másrészt egy ilyen játék feldolgozhatatlan mennyiségű
ingerbomba, amivel az idegrendszer nem képes megbirkózni, ebből feszültség
lesz, majd agresszió.
Sokszor már a gyerekeknek szánt mesék is erőszakosak. Az én
gyerekkoromban már a Tom és Jerryben a macska teniszütővel rácsapott az egérre,
kisütötte serpenyőben…
Az ovis korosztálynak teljesen természetes, hogy ami a
mesében van, az a valóságban is megtörténik. Ezért a gyerek ne nézzen egyedül
mesét, mert nem halljuk a kérdéseit, nem látjuk, mikor ijed meg. Nem baj, ha
van konfliktus a mesében, de ne hagyjuk úgy ott, hogy bármit értelmezhet
közben. A szülőnek magyaráznia kell. Számos rémálom, éjszakai felébredés oka ez
is lehet. Ha órák hosszat nézi a gyerek a tévét pláne egyedül, annak lesznek
nem kívánt következményei.
Mit tehet a szülő, hogy ne az ő gyereke legyen az áldozat az
iskolában?
Önismeret, önbizalom, szerető környezet kell. Ha
szeretetben, bizalomban nőnek fel a gyerekek, akkor nem fogja hagyni az
elnyomást, nem is fog ilyen helyzetbe kerülni.
Mikor gyanakodjon a pedagógus, hogy otthon bántalmazzák a
gyereket?
Ha agresszív, lehet jele ennek, vagy persze ha vannak rajta
külsérelmi jelek. Az óvodák sokszor nincsenek vele tisztában, mi a bántalmazás,
és hogy jelzési kötelezettségük van. Nem elfogadható, ha „néha eljár a szülő
keze”! Én egy pofonnál is kimennék a családhoz, és bár nem haragudnék a
szülőre, de megtanítanám neki, hogy nem ez a megoldás, és hogy mi lehet ennek a
következménye. Tanítani kell a szülőket is.
Nemrég beszélgettem egy nevelőszülőnél élő kamasszal, aki a
sokadik iskolába kerül, mert verekszik.
Nincsenek feldolgozva azok a traumák, amelyekkel érkezik.
Bekerül egy iskolába, intézménybe, és elvárják tőle, hogy másnaptól jól
viselkedjen. Ha a psziché azzal van elfoglalva, hogy a biztonságos
tudatalattiban tartsa az elfojtandó szorongásokat és konfliktusokat, akkor
sokkal kevesebb kapacitása marad figyelni az iskolában, vagy visszatartani a
kezét, ha ütne. Mennyit ért a tananyagból az a gyerek, aki évek óta nem tud
figyelni? Milyen élmény neki az iskola? A gyerek óriási konfliktusban él, még
akkor is, ha kifele flegmán legyint, hogy őt nem érdekli az iskola.Mi
segíthetTerápiára van szükségük. Őrületes belső sérüléseik és traumáik
lehetnek az ilyen gyerekeknek. Milyen alapon várjuk el tőlük, hogy jól
működjenek? Ha egy gyerek visszabeszél a tanárnak, gondoljunk bele, addigra
hányszor és hányféleképpen csalódott a felnőttekben! Miért gondoljuk, hogy neki
tisztelettel kellene bánnia egy felnőttel? Amíg a traumákat a rendszer nem
segít feldolgozni, addig nem várhatjuk el, hogy a gyerekek másképp működjenek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése