Az egész szakmai életemen át egy
állandó,mindennapos feszültségi állapotban éltem ,amelynek a felfokozott felelősség tudat volt az eredője
,azért hogy ne kísérjen esetleg egész életemen keresztül a bűntudat,
lelkiismeret furdalás hogy egy esetleges szakmai ballépés miatt valakinek
szenvedést okozzak. Emiatt a feszültség miatt nem tudtam felszabadultan,örvendeni
semmiféle szakmai elismerésnek vagy sikernek-
Vannak
erkölcsi,emberi,intellektuális elhallgatott benső gyötrelmei minden embernek,
amiket nem tud, nem akar, vagy nem mer kimondani környezetének. Én az
elkövetkezendőkben arról az önemésztő nehézségemről,elfedett gondolataimról
írok egy néhány sort amit egy életen keresztül magammal hordozok és ami a hivatásommal van kapcsolatban.
A sors Nekem
szánta annak a döbbenetes anyahalálnak
az észlelését amit akkor éltem meg amikor egy év januárjában- a 2 méteres hó
miatt megszakadt a külvilággal mindennemű közlekedés a Gutin aljában./Azokban
az időkben még nem létezett e S.M.U.R.D./ Az anyahalált kivizsgáló
szakmai kollégium megállapította hogy a mentés csak azonnali műtéti beavatkozás eredményképpen
születhetett volna meg,de még akkor is csak a lehetőségek szintjén.
Tudniillik a szülő anyának egy méhfal szakadása volt amiben 45 perc
alatt elvérzett és meghalt,minden kétségbeesett beavatkozás mellett is. A végső
próbálkozások között,/lévén hogy –univerzális donor vagyok/ még biológiai
vérátömlesztést is végeztem és a magamtól levett vért adtam az anyának. Minden
hiába volt,tehetetlenül kellet végignéznem az elmúlás fehér rátelepedését az
arcára és végighallgatni a könyörgését hogy ne hagyjuk meghalni- A kétségbeesés
a kimondhatatlan fájdalom enyhe szavak amit éreztem,azt hogy a pályám kezdetén
ezt mérte rám a sors,hogy elrettentsen a hivatásomtól,hogy soha az életben ne
tudjam feldolgozni azt az éjszakát hajnali 4 óráig. A kis gyermekágyban-
ott volt az árván maradt élet,az egészséges kisbaba.
Az apa a bányában dolgozott éjszakai váltásban. A munkatársaim azt javasolták
hogy hagyjam el a helységet mert ha megtudja az apa –lévén különben is egy
agresszív ember megöl a felindulásában. Úgy döntöttem hogy ott maradok mert a
lelkiismeretem tiszta,amit lehetet elvégeztem szakszerűen,tehát nem
futamodhatok meg.
Életem legnagyobb érzelmi döbbenetét szenvedtem el amikor megérkezett az apa.
Ott álltam egyedül, a halott feleségével és az újszülött fiával. Soha nem
tudtam elképzelni annyi emberi önuralmat amit ez a megviselt arcú,mélyen
szenvedő,könny nélküli férfi látványa bevésett az emlékezetembe. Megcsókolta
halott felesége arcát,két kezébe fogta a kezét. Én álltam némán, magamba
roskadva és a hosszú hallgatás után elmondtam hogy mi volt az oka ennek a
drámának, amit mindannyian megéltünk,hogy mik voltak a kezelési
lehetőségek,hogyan kezeltük az elhunytat. Végighall
gatott
figyelmesen méltánytalan megjegyzések
nélkül, majd néhány könnycseppel a
szemében elment.Reggel ismét hozzákezdtem a mindennapi munkámhoz,a gyógyításhoz,de mérhetetlenül megviselve és a
helység embereinek fürkésző pillantásai közepette,hogy vajon a mindennapi
orvosuk hogy éli át ezt az emberileg méltánytalan és igazságtalan drámát.
A harmadik nap
eljött hozzám az apa és megköszönte, amit a felségéért tettem. Elmondta, hogy a
szemtanuk-szülésznők mondták el neki minden részletét a kezelésnek. De ez az
éjszaka kitörölhetetlen marad emlékezetemben mindvégig amíg élek és
felkiáltójelként fog végigvonulni a pályámon, hogy az- ORVOSTUDOMÁNY IS
VÉGLETES LEHET AZ ESZKÖZEIBEN és ezzel mindenkor számolni, kell.
Ennek a
megélt drámának volt egy életre szóló
tanulsága. Az olyan emberek akiket a mindenkori társadalmak a –szürke
rendek-kategóriájába sorolnak, a döbbenet határait súroló emberi keménységet,
szenvedést is képesek elviselni, a becsület a segíteni akarást intuitív módon
megérző segítő kéz melegét még ilyen drámai helyzetekben is értékelik ,és még
valami hogy drámai helyzetekben is él az őszinte emberi hála érzése.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése