Magunkkal vigyük a gyereket a temetőbe?
hirdetés
A gyász is tanulási folyamat
Éppúgy, ahogy az életben szinte minden. Pontosan ezért nem szabad tabuként kezelni a halált – figyelmeztet Bóna Adrien, klinikai gyermekpszichológus. A gyerekek jó esetben a háziállatokon “gyakorolnak” , velük kapcsolatban találkoznak először a veszteség érzésével. Ha pedig az élet természetes rendjét vesszük alapul, akkor elsőként a dédszülőt veszítjük el, majd a nagyszülőket és végül a legközelebbi családtagjainkat, a szüleinket. Mire elérkezünk az egyik legtragikusabb pillanatig, addigra szerencsés esetben önálló családunk van, gyerekekkel és egy társsal, így a túlélés már valamivel könnyebb lesz.
Természetesen nem kell babakocsistól járnunk a temetőket, de egy óvodás korú gyerek már elkísérheti a családot – mondja a szakember. Ha ugyanis tudatosan távol tartjuk a kicsiket a temetőtől, sokkal traumatikusabb lesz, amikor kamaszként szembesülni kell az első komoly veszteséggel, például a nagymama halálával.
Félünk a haláltól
A temető önmagában egyik gyerkőcnek sem félelmetes. Ők csak akkor fognak szorongani az elhunytak “jelenlététől”, ha a szülő maga sincs rendben saját gyászával. Manapság sajnos egyre nehezebben tudjuk kezelni, ha megtörténik velünk a legrosszabb, és elveszítjük egy szeretett hozzátartozónkat.
– Régen sokkal strukturáltabb volt a temetés és a gyász folyamata. Az emberek tudták, hogy mit “kell” csinálni, kitapasztalták, hogy nagyjából mennyi idő szükséges a veszteség feldolgozásához. Meghatározták, hogy mennyi a gyászév, meddig kell feketét hordani, és hogy a temetés után halotti tor következik. Nyilván minden kultúrában másként, de keretek közé rendezték az élet ezen részét is – mondja Bóna Adrien.
A mai ember jóval tanácstalanabb. Nem tudja, hogyan kezeljen és éljen túl egy ilyen helyzetet, ebből következően gyermekeinek sem adja át megfelelően a szokásokat.
Horror a temetőben
Ritka esetben előfordulhat, hogy szorongást és furcsa viselkedést tapasztalunk gyermekünkön temetőjárás közben. Ilyenkor sok szülő – puszta jó szándékból – úgy dönt, máskor inkább nem viszi magával csemetéjét. A szakember szerint viszont nem ez a jó megoldás.
– A kényelmetlen szituációkat nem elkerülni kell, hanem tisztázni. Elképzelhető, hogy az óvodában vagy az iskolában ijesztgették egymást az osztálytársak zombikkal, szellemekkel. Ezeket a képzelgéseket nem szabad figyelmen kívül hagyni. Kérdezzünk rá csemeténknél, hogy mi bántja őket, mitől érzik rosszul magukat.
Az emlékezés pillanatai
Sok gyerkőc csak a temetőben “találkozik” dédszüleivel, egyesek a nagymamát vagy a nagypapát sem ismerték személyesen. Az elzárkózás helyett ezért tekintsünk inkább egyfajta “ismerkedési” lehetőségként erre az eseményre. Meséljünk gyerekeinknek elhunyt szeretteikről, rokonaikról. Meséljünk az életükről és a halálukról is, természetesen mindig a gyermek korához mérten.
– Vizsgálatok bizonyítják, hogy azok a csemeték, akik tisztában vannak családjuk történetével, sokkal inkább védve vannak a lelki betegségekkel szemben, és az identitásuk is jobban fejlődik – mondja a gyermekpszichológus.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése