Miért ellenkezik a gyerekem?

Hogyan segítsek a gyermekemnek abban, hogy rájöjjön, hogy én jót akarok neki?

Nincs az a szülő, akinek a gyermeke valamilyen formában ne mondott volna ellent. Ezzel nem könnyű szembesülni, hiszen mi alapból a legjobbat akarjuk a gyermekünknek. Hogyan segíthetek neki, hogy rájöjjön, hogy egy hajóban evezünk?

• Ellenkezem, de miért is?

  Az ellenkezés egy fedő story.
  A gyerekek mindegyike ellenáll, és ez természetes. Ki kell, hogy próbálja a saját határait. A határokat mi szabjuk felnőttek, és több - kevesebb sikerrel ragaszkodunk ezekhez a határokhoz.
  Az ellenállás akkor kezdődik, amikor a határok túl szűknek tűnnek, vagy eltérőek a közösségben megszokottaktól, esetleg nagyon változóak (van, amikor szűkek a keretek, és van, amikor tágak a határok). Ha csak annyi a probléma, akkor ez általában azzal jól kezelhető, ha igyekszem az elvárásaim közül kiválasztani azokat, melyek valóban fontosak, és azokhoz következetesen ragaszkodom.
  Más esetekben egyszerűen van valami probléma a háttérben, mely rendszerint egy igény (figyelem, szeretet, játék, közös együttlét) vagy nagyobb családi feszültség (szülők közötti feszültségek, anyagi, párkapcsolati kérdések, egészségügyi problémák, megoldatlan szülői traumák, melyek piros gombként működnek).

• Itt jön be az ellenkezés, mint fedő story

  Ha ellenkezik a gyermekem, akkor rendszerint figyelmet akar, vagy azért, hogy rá figyeljek, mint szülő vagy azért, mert szeretné a gyerek elterelni a figyelmet a súlyosabb problémáról.
  Milyen elterelő, figyelemkeltő hadműveletei lehetnek a gyerekeknek?
  Gyakorlatilag bármi a paletta nagyon széles
  Az aktív ellenállás, ellenkezés során a gyerek

• Nemet mond a tanulásra, rosszul tanul,
• Állandósuló veszekedések a gyermek, és a szülő között.

• A passzív ellenállás során a gyermek repertoárja még szélesebb

• Nem tanulok, csinálj velem, amit akarsz (nincs veszekedés a részéről, csak nem csinál semmit),
• Kivonul a család életéből, saját világot teremt, melynek gyakori része a számítógépes játékok, rossz társaság, deviáns magatartás,
• Bevonz betegségeket (akár nagyon súlyosakat is).

• Ez utóbbi hihetetlenül hangzik, de akinek a családjában van, mondjuk krónikus betegség, akkor érdemes visszapörgetni az időt, hogy mikor mutatták azt ki, és mi történt az ezt megelőző 1-1,5 évben a családban. Sajnos a gyerekek mindent érzékelnek a fogantatásuktól kezdve.

• Mi mindent próbálunk mi tenni szülők, hogy a gyermekünket kimozdítsuk ebből az állapotból?

  Kérés, veszekedés, büntetés, kiabálás, megértés, jutalmazás, motiválás, stb.
  Ahol a legkönnyebb hibázni.
  Azt hisszük, hogy ha nem beszélünk valamiről, vagy nem a gyerek előtt beszélünk, akkor azt a gyerek nem érzi. A gyerekek antennái olyan mértékben működnek, hogy minden apró rezdülésünket érzékelik.

• Mit lehet tenni, ha a gyermekem ellenáll?

  Megérteni, hogy mi az oka. Képzeljük bele magunkat az ő helyzetébe, az ő világába.
  Építsük fel vele újra a kapcsolatot. Az téves elgondolás, hogy a szülő nem hibázhat. A mi szüleink is hibáztak, mi is hibázunk. A szerencse az, hogy a gyermekeink bármikor képesek nekünk megbocsátani. Ha érzik, hogy a szándékunk nem az, hogy rávegyem a tanulásra, hanem az, hogy újra jóban legyünk, idővel ők is el kezdenek nyitni. Még egy tinédzser is!
  Ez nagyon sok idő. És nem lehet átugrani az állomásokat. A gyerekeket kihozni az ellenállásból, és visszaintegrálni a családba nem könnyű feladat. Kell hozzá erő, hit, kitartás. Az úton a régi beidegződések miatt mindkét oldal fog hibákat elkövetni. Ha tudjuk, hogy ez benne van a pakliban, akkor sokkal könnyebb megbocsátani magunknak.
  Ha végigmegyünk az állomásokon, a gyermekünk útközben rá fog jönni, hogy jót akarunk neki.
  A legnehezebb a passzív ellenálló gyerekekkel, az ő számuk jóval több, mint gondolnánk.
  Velük a következő hírlevélben foglalkozunk!
  Ezt követően részletesen elemezzük az állomásokat, és azt, hogy mi a módja annak, hogy a gyermekünk a lehető leggyorsabban kijöjjön az ellenállásból.

#1 Dr.BauerBela

---