A GYERMEKBÁNTALMAZÁS NEMZETKÖZI MEGITÉLÉSE

A gyermekbántalmazás nemzetközi megítélése,- avagy hogyan fegyelmezzük gyermekeinket

KITEKINTÉS

A gyermekbántalmazás nemzetközi megítélése,
- avagy hogyan fegyelmezzük gyermekeinket


„Napi négy ölelés kell a túléléshez,
Nyolc a szinten tartáshoz,
És tizenkettő a gyarapodáshoz”
(Virginia Satir)

1. A testi fenyítésről általában

A gyermekek testi fenyítése integráns része a szülő-gyermek kapcsolatnak. A megkérdőjelezhetetlen szülői erő a mindennapi életben és az azt szabályozó törvényekben évszázadokig jelen volt, hiszen a bántalmazásukat sokáig a nevelés eszközének tekintették. A rossz magaviseletű gyermekeket korbácsolással, vagy más testi fenyítéssel büntették, esetleg kizárták őket az örökségből, vagy kitaszították a családból.

Köztudomású, hogy a testi fenyíték kérdését nemcsak a pedagógia-tankönyvek lapjain tárgyalták a szerzők. A verés, úgy látszik, kedvelt vitatéma volt a XIX. század nemzetközi publicisztikai irodalmában is. Egy angol folyóirat például a század nyolcvanas éveiben körkérdést intézett olvasóihoz a testi fenyíték ügyében, s csak a megkérdezettek ötven százaléka utasította el felháborodva a verést, mint fegyelmezési módszert. A családban előforduló verés lelki hatásaival önéletrajzok, levelek, memoárok és szépirodalmi művek sora foglalkozott. A téma még a XX.század pedagógiai irodalmában is tovább él, és ebben a körben is találhatunk szélsőséges véleményeket. Ezt példázza egy német szerző – Sachse –, aki ”A testi büntetés története és elmélete” című könyvében magabiztosan deklarálja a testi fenyíték szükségességét: „a testi fenyíték általában jogos, sok esetben ajánlatos, némelykor pedig elengedhetetlen”. Ugyanakkor a múlt században sok társadalomtudós, pszihológus és orvos figyelmeztette a szülőket a büntető fegyelmezés veszélyeire. A büntető intézkedéseknek, akár a szülők vagy a tanárok hajtják végre, jól ismert következményei vannak, úgy, mint csavargás, vagy iskolakerülés, ellentámadás, apátia.

A gyermekbántalmazás fogalma a gyermekgyógyászati szakirodalomban régóta ismert. Az első esetet 1946-ban Caffey amerikai gyermek-röntgenorvos írta le subduralis haematoma és végtagtörések együttes előfordulása kapcsán. Ezek a képek eltértek a baleseteknél megszokott röntgenképektől, és bizonyítást nyert a gyermekbántalmazás ténye. A megvert gyermek szindróma „ Battered Child Syndrome” elnevezés Henry Kempetől származik. 1979-ben Henry Kempe leírta azokat a specifikus fejlődési szinteket, amelyeken a társadalomnak keresztül kell mennie ahhoz, hogy felismerhesse a gyermekbántalmazás létezését.

1. szint: a testi vagy szexuális bántalmazás (abúzus) létezésének tagadása.
2. szint: a társadalom felfigyel a bántalmazás durvább formáira, a gyermekverésre.
3. szint: egyre többet foglalkoznak a testi bántalmazással és a figyelem az elhanyagolt gyermekekre irányul.
4. szint: a társadalom felismeri az érzelmibántalmazás, az elhanyagolás és az elutasítás, a bűnbakkeresés és az érzelmi depriváció súlyosabb megjelenési formáit.
5. szint: a társadalom szembesül a szexuálisan zaklatott gyermek súlyos helyzetével.6. szint: előtérbe kerül, hogy az egészséges személyiség fejlődéséhez nemcsak megfelelő táplálásra, megelőző-gyógyító egészségügyi gondozásra van szükség, hanem szerető gondoskodásra és érzelmi biztonságra.

A huszadik század közepéig egyértelmű volt, hogy a gyermekeknek engedelmeskedniük kell szüleiknek, és tiltakozás nélkül az ő fennhatóságuk alá tartoznak.
Henry Kempe felvetése kapcsán jogos kérdésként fogalmazhatja meg sok gyermek, szülő és szakember vajon az egyes országok hol is tartanak a gyermekbántalmazás felismerésében, és vajon mit is értünk a gyermekbántalmazás fogalma alatt, hiszen a gyermekek helyzete a történelem során sokat változott.

A szülők többsége, amikor a gyermeknevelésről elmélkedik, tulajdonképpen a gyerek irányítására, illetve fegyelmezésére gondol. Sok szülő a gyermekei testi fenyítését hatékony, szociálisan elfogadott gyermeknevelési módszernek tekinti. A szülők nem azért ütik gyermekeiket, mert ezt akarják tenni, vagy bántani akarják őket, hanem sokkal inkább azért, mert úgy hiszik, a testi fenyítés pozitív viselkedésmintát tanít gyermekeiknek, és megvédi őket a különböző fenyegetésektől. A szülők gyakran nem ismernek más módot, hogy a gyerekkel való elégedetlenségüket, vagy a saját tehetetlenségüket más módon fejezzék ki. Ritkán gondolkoznak el azon, mit érezhet a gyerekük, amikor verést kap, vagy az elkerülhetetlen pofont várja. A mai szülőkben azonban, a fegyelmezés kérdése belső konfliktust okoz, mert elveik a szigorúság és az engedékenység között ingadoznak.

A közvélemény szerint a testi fenyítés a fegyelmezés és a nevelés szükséges része. A gyermek a verésből és a pofonokból tanulja meg tisztelni a szüleit. A fizikailag bántalmazott gyerekek helyzetének javításához szükség van az ilyen viselkedésmódok iránti szociális attitűdök megváltoztatására, és arra, hogy a szülők megtanulják ezeknek a negatív hatásait. A másik kulcsfontosságú feladat a szülőket megtanítani az alternatív gyermeknevelési módszerekre. A testi fenyítés, mint a gyermekek fegyelmezésének eszköze, nem fog azonnal eltűnni a szülők gyermeknevelési repertoárjából. Sőt, amint azt kutatások és szakértők véleménye is alátámasztja, az állandó és következetes felvilágosító munka eredményeképpen a szülők hozzáállása és viselkedése apránként változik csak. A világ, ha lassan is, de változik.


2.) Nemzetközi elvárások és tendenciák

a.) Nemzetközi dokumentumok és fogalmak

A gyermekek szociális státusza, valamint a társadalmi és jogi normák sokkal lassabban változnak, mint a politikai és gazdasági rendszerek. A gyermekkor jelentőségét csak alig néhány évtizeddel ezelőtt ismertük fel először, ekkor kezdődött meg a gyermekek jogainak fokozatos elismerése. Ezek a változások persze nem mindenhol jelentenek jogi és morális garanciát a gyerekek számára a felnőttek erőszakos viselkedésével szemben.
Az ENSZ Gyermek Jogairól szóló Egyezmény - óta nem lehet kérdés, hogy a gyermekek az emberi jogok alanyai. Az Egyezmény - ami a gyermekek alapvető jogainak minimum szabályait jelenti mind a mai napig - az első nemzetközi emberi jogi dokumentum, amely a gyermekeket érő erőszak elleni védelmet egyértelműen kimondja. A 19. Cikk szerint az államoknak valamennyi szükséges jogalkotási, adminisztratív, szociális és oktatásügyi lépést meg kell tenniük annak érdekében, hogy a gyermekeket megvédjék a fizikai és lelki erőszak, testi fenyítés és fizikai bántalmazás, veszélyeztetés és elhanyagolás valamennyi formájától. Az Egyezmény 28,cikkének megfelelően az iskolákban is csak olyan bánásmód megengedett, ami nem sérti a gyermekek emberi méltóságát.
A gyermekeket érő erőszak, testi fenyítés gyakran válik embertelenné, vagy megalázóvá, és mindig megsérti a gyermek testi integritását és emberi méltóságát. Az Egyezmény más cikkelyei is megerősítik a gyermekek jogát a fizikai integritáshoz és az emberi méltóság védelméhez, azaz az erőszakmentes élethez.
A nemzetközi dokumentumok a családon belüli erőszakot, a gyermekek bántalmazását az emberi jogok durva megsértésének tekintik. Az Európa Tanácsnak a családon belüli erőszakkal kapcsolatos R(90)2 számú ajánlása felhívja a figyelmet arra, hogy az Európai Szociális Karta 16. és 17. szakaszai szerint a családnak joga van a szociális, jogi és gazdasági oltalomra, éppúgy, mint az anyáknak és a gyermekeknek a megfelelő szociális és gazdasági védelemre. Az Európa Tanács R(93)2 számú ajánlása értelmében a gyermekek elleni erőszak és az elhanyagolásuk hatékony megelőzése érdekében olyan rendszert kell kialakítani, amely képes a problémák észlelésére, azonosítására, értékelésére és a megfelelő, lehetőleg korai beavatkozásra, valamint az utógondozásra. Az ajánlás szerint a rendszer csak akkor lehet működőképes, ha több szakma tudását egyesíti, és világosan meghatározza az érintett szervezetek, hatóságok szerepét és felelősségét.
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 1582 (2002) számú ajánlásában kifejtette, hogy a családon belüli erőszak fizikai bántalmazásként, nemi erőszakként, fenyegetésekként és megfélemlítésként egyaránt megnyilvánulhat. Felszólította a tagállamokat, hogy gondoskodjanak a családon belüli erőszak áldozatainak ingyenes jogi tanácsadásról, az áldozatoknak nyújtandó pszichológiai és pénzügyi segítségről, az áldozatok hatékony védelméről a sérelem elkövetése után és a jogi eljárás alatt, az áldozatokkal foglalkozó nem- kormányzati szervezetek támogatásáról és megfelelő szakemberek képzéséről.

2001. szeptember 28-án az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága vitanapot rendezett „Gyermekek elleni erőszak az iskolákban és a családokban” címmel, amelyen áttekintették a tagállamok által előterjesztett jelentéseket és a Bizottságajánlást fogalmazott meg azon tagállamok számára, amelyeknek jogrendszere még nem tilalmazza a családon belüli erőszak valamennyi formáját (beleértve a testi fenyítést is). Az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye 19, 28 és 37(a) cikkelyei rendelkezéseinek megfelelően, ezeknek a tagállamoknak meg kell tenniük minden szükséges lépést, hogy a gyermekkel szembeni erőszak valamennyi formája tiltott legyen. A Bizottság állásfoglalása szerint ugyanis bármilyen szűkítő megfogalmazás, úgymint „megengedhető fenyítés”, „ésszerű fenyítés”, „sérülést nem okozó”, „nem túlzott mértékű erőszak” – a jogértelmezések adta bizonytalanságok miatt – nem felel meg az Egyezmény szellemiségének.

A Gyermekjogi Bizottságon kívül a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Bizottsága, a Kínzás, embertelen és megalázó bánásmód elleni Bizottság, valamint az Emberi Jogi Bizottság is hasonló következtetésre jutott: „a testi fenyítés nem felel meg sem az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában, sem az Egyezményben foglalt nemzetközi emberi jogi elveknek” (Gazdasági, Szociális és Kulturális Bizottság 13. számú (1999) kommentárja az oktatáshoz való jogról).

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlata szerint az Emberi Jogok Európai Egyezményének 3. Cikke értelmében a kínzás, az embertelen, megalázó bánásmód és büntetés nem megengedett. Azt, hogy az Egyezmény 8. Cikke értelmében a testi, fizikai büntetés sérti a gyermek magánéleti jogait, az Emberi Jogok Európai Bizottsága is akceptálta a Costello-Roberts v. United Kingdom ügyben. Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint is, a gyermekek testi bántalmazása még akkor is felvetheti a 8. Cikk megsértését, amikor az nem embertelen, vagy degradáló.
Sok jogrendszerben nincs pontos meghatározás arra vonatkozóan, milyen eset minősül gyermekbántalmazásnak, elhanyagolásnak, a szakemberek között is vita van e tekintetben. A WHO – az ENSZ Egészségügyi Világszervezete - definícióját tartjuk elfogadhatónak: „A gyermek bántalmazása és elhanyagolása (rossz bánásmód) magában foglalja a fizikai és/vagy érzelmi rossz bánásmódot, a szexuális visszaélés, az elhanyagolás vagy hanyag bánásmód, a kereskedelmi vagy egyéb kizsákmányolás minden formáját, mely a gyermek egészségének, túlélésének, fejlődésének vagy méltóságának tényleges vagy potenciális sérelmét eredményezi egy olyan kapcsolat keretében, amely a felelősségen, bizalmon vagy hatalmon alapul.”

A gyermek bántalmazása és/vagy elhanyagolása (rossz bánásmód) lehet fizikai, érzelmi, szexuális és egyéb jellegű, és megvalósulhat aktív (cselekvő) és passzív (elhanyagoló) magatartással, a gyermeket rossz bánásmód érheti családon belül, illetve családon kívül. A WHO a gyermekbántalmazást és elhanyagolást népegészségügyi problémának tekinti, és az egészségügyi szempontok mellett családi és közösségi tényezőket is figyelembe kell venni.

A gyermekbántalmazás azt jelenti, ha valaki sérülést, fájdalmat okoz egy gyermeknek, vagy ha a gyermek sérelmére elkövetett cselekményt - bár tud róla, vagy szemtanúja - nem akadályozza meg, illetve nem jelenti. Fizikai bántalmazás az a szándékos cselekedet, vagy gondatlanság (így különösen ütés, rázás, mérgezés, égés, fulladás, közlekedési baleset, stb.), amely a gyerek fizikai sérüléséhez, halálához vezet vagy vezethet, és amely a szülő, vagy más olyan, gondozási-nevelési feladatot gyakorló személy felelősségi körébe tartozik, akiben a gyerek bízik, illetve akivel alá-fölérendeltségi viszonyban van. A fizikai bántalmazás lehet egyszeri és lehet ismételt esemény. Az érzelmi bántalmazás azt a rendszeres, hosszú időn át tartó érzelmi rossz bánásmódot jelenti, amely súlyos, és tartósan káros hatással van a gyermek érzelmi fejlődésére. Ez magában foglalhatja annak közvetítését a gyermek felé, hogy értéktelen, el nem fogadott, nem szeretett, és csak akkor és annyiban elfogadható, amennyiben valaki másnak a szükségleteihez és igényeihez igazodik. Ugyancsak tartalmazhat a gyerek korának és fejlettségének meg nem felelő elvárásokat, olyan helyzeteket, amelyekben a gyermek fél, továbbá fenyegetett, veszélynek kitett, vagy kizsákmányolt, illetve megvesztegetett. Az érzelmi bántalmazás mindezen komponenseket magában foglalhatja, de egymagában is jelentkezhet. Szexuális bántalmazás a gyermek bevonását jelenti olyan szexuális aktivitásba, amelyet a gyermek nem képes megérteni, felfogni, amelyhez nem tudhatja az érdemi beleegyezését adni, vagy amelyre a gyerek koránál, fejlettségi állapotánál fogva nem érett, továbbá amelyet tilt az adott társadalom/közösség jog- és szokásrendje, illetve az adott környezetben elfogadott tabuk.

Elhanyagolást jelent, ha a szülő vagy a gondviselő rendszeresen elmulasztja a gyermek alapvető szükségleteinek kielégítését, védelmét, felügyeletét, amely súlyos ártalmat okoz, vagy ennek veszélyével fenyeget bármelyik területen: egészség, oktatás, érzelmi fejlődés, táplálkozás, lakhatás és biztonságos körülmények, amely veszélyt jelent, vagy nagy valószínűséggel jelenthet a gyermek egészségi állapotára, mentális, lelki , erkölcsi és szociális fejlődésére. Érzelmi elhanyagolást jelent az érzelmi biztonság, az állandóság, a szeretetkapcsolat hiánya, a gyermek érzelmi kötődésének durva mellőzése, elutasítása, a gyermek jelenlétében történő erőszakos, durva, támadó magatartás más családtaggal szemben. Fizikai elhanyagolást jelent az alapvető fizikai szükségletek, higiénés feltételek hiánya, a felügyelet hiánya, a gyermek védelmének elmulasztása olyan esetekben, amikor veszélynek van kitéve. Ide sorolható az orvosi ellátás késleltetése, az orvosi utasítások be nem tartása, a védőoltások beadatásának indokolatlan elmulasztása, késleltetése.

b.) Nemzetközi kutatások megállapításai

A gyermekbántalmazás különleges esetei között kell beszélnünk arról, ha gyermek bántalmaz gyermeket (bullying). A probléma kezelésénél igen fontos, hogy az áldozat és az elkövető is kapjon megfelelő segítséget. A felnőtt elkövetők vizsgálata azt mutatja, hogy sokan gyermekkorban bántalmazók vagy maguk is abúzus áldozatai voltak Ennek kapcsán kell megemlíteni az „Iskoláskorú Gyermekek Egészségmagatartása” című nemzetközi kutatást („Helth Behaviour in Schol – aged Children. a WHO –Cross-National Study (HBSC”), amelynek legutóbbi felmérése 2002-ben zajlott le több mint 162 ezer 11, 13 és 15 éves fiatal részvételével 35 országban, illetve régióban. A Jelentést a WHO 2004. áprilisában publikálta.

A Jelentés szerint a bántalmazás (legalább havonta kétszer) szintje 1% és 50% között változik a különböző országokban, korcsoportokban és a nemek között. A felmérés átlagai azt mutatják, hogy a bántalmazás gyakoribb fiúknál, mint lányoknál, s gyakorisága enyhén növekszik 11 és 15 év között. Néhány országban a bántalmazás gyakorisága az életkorral nem változik. Például Csehországban, Írországban, Máltán, Skóciában, Szlovéniában, Svédországban, Walesben a bántalmazás szintje minden korosztályban alacsony, míg Ausztriában, Grönlandon, Litvániában magas. Az áldozatok arányai hasonló mintázatot mutatnak, bár a nemek szerinti különbség kisebb.
Magyarországon a fiatalokra nem jellemző túlzottan a bántalmazó viselkedés és a bántalmazók aránya inkább csökken az életkor emelkedésével, mint növekszik. A 11 évesek a 26. helyet foglalják el, míg a 15 évesek már csak 34.-ek, azaz az utolsó előtti helyen állnak. Az arányok korcsoporttól függetlenül 10% alatt vannak a fiúknál és 5% alatt a lányoknál.

A verekedés gyakorisága szintén mutat országonként eltéréseket, s erőteljes nemek szerinti különbséget is, hiszen a lányok között a verekedés meglehetősen ritka. A verekedések legmagasabb szintjét 13 és 15 éves korban Észtországból és Litvániából jelentik, míg minden életkorban nagyon alacsony szintről számolnak be Finnországban, Németországban és Macedóniában.
A 11 évesek között Magyarország vezet a fiúk 40%-os és a lányok 13%-os arányával, de a másik két korcsoportban is az első 5 között találhatók a magyar fiatalok a fiúknál 20-30%-os és a lányoknál 10% körüli aránnyal.

A gyermekbántalmazás témájában az első összehasonlító elemzést 2003. szeptemberében hozta nyilvánosságra az UNICEF „Innocenti” Kutató Központja 27 fejlett országban végzett kutatás alapján. Néhány országban - Spanyolország, Görögország, Olaszország, Írország és Norvégia – kivételesen alacsony a bántalmazás miatti halálestek száma. Ezen országok némelyikében olyan törvény is van, amely határozottan bünteti a gyermekek fizikai bántalmazását. Belgiumban, Csehországban, Új-Zélandon, Franciaországban és Magyarországon azonban négyszer vagy hatszor több haláleset fordul elő bántalmazás miatt, mint a fejlett országokban átlagosan.

A lakosságszámhoz viszonyítva a gyilkossági rátát a Mexikó vezeti, utána jön az USA, Új-Zéland és hazánk. A gyermekhalál okainak ellentmondásossága és a bántalmazás fogalmának hiányzó közös definíciója miatt kevés a nemzetközi összehasonlítás. A kutatás azt is megállapította, hogy egyenes összefüggés van a bántalmazás eredményeként bekövetkező halálok aránya és a társadalom egészében megjelenő erőszak között.

A kérlelhetetlen adatok mögött rejlő okokat az egyes országok szintjén a kutatóknak azonban még nem sikerült pontosan feltérképezniük, erre vonatkozóan csak sejtéseik vannak. A szakemberek szerint mindenképpen összefüggés mutatható ki a családok anyagi háttere és az erőszakos gyereknevelés között. Ez utóbbi elsősorban azokban a családokban tapasztalható, ahol a szülők jövedelme alacsony, munkahelyük bizonytalan, avagy már el is veszítették, nagy szerepet játszik továbbá a stressz, az alkohol- és a kábítószer-fogyasztás.

A 15 éven aluliakkal szemben tanúsított rossz bánásmód leginkább Mexikót, az Amerikai Egyesült Államokat és Portugáliát jellemzi, ezekben az országokban a többi államhoz képest nagyon magas, mintegy 10–15-szörös a bántalmazott gyermekek aránya. Szlovákia a középmezőnyben helyezkedik el. Spanyolország, Olaszország és Norvégia ugyanakkor ebből a szempontból a civilizáltabb államok közé sorolható. A felmérés adataiból az is kiderül, hogy a túlzott szülői szigor és bántalmazás leginkább az egy éven aluliak korosztályát sújtja.

A gyermekeket bántalmazó személyek csaknem 80%-a a vér szerinti szülők köréből kerül ki. Nagyjából egyforma mértékben kap a gyerek az apától és az anyától testi fenyítést. Néhány adat talán arra mutat, hogy mivel az anya több időt tölt a gyerekkel, esetenként tőle kap több verést. A tanulmány némi optimizmusra is okot ad, hiszen a számos elborzasztó tény mellett arra is fényt derít, hogy az utóbbi években csökkent a bejelentett gyermekbántalmazásos esetek száma. A szakemberek véleménye szerint ez a legszegényebb réteg fokozatos felzárkózásával áll összefüggésben.

3.) A gyermekek fegyelmezése az egyes országokban

Bár az európai intézmények és nemzetközi szervezetek növekvő érdekeltségének eredményeként születtek javaslatok a gyermekek ellen irányuló erőszak legyőzésére és gyermekvédelmi normák felállítására, a testi fenyítés sok országban a mai napig nem törvénybe ütköző cselekedet.
A nemzeti törvényhozások nemzetközi konvenciókban való alkalmazása időigényes folyamat, csakúgy, mint a felnőttek lassú magatartásbeli változásai. Ennek ellenére a közvélemény egyre nagyobb mértékben érdekelt abban, hogy a büntetések ilyen formája csökkenjen. Habár az Európa Tanács 46 tagállamának csak mintegy negyedében tiltják a gyermekek verését, az EU-állampolgárok közel 60%-a tekinti a gyermekek verését az erőszak megnyilvánulásának. Közel ugyanennyien vélik úgy, hogy a gyermekek ellen irányuló erőszak minden formáját büntetni kellene.

A gyerekek testi fenyítése azonban egy nagyon érzékeny, személyes kérdés. A testi fenyítés, és a gyermekekkel szembeni erőszak megítélése a társadalmak műveltebbé válásával változott meg. A fegyelmezés és büntetés körüli vita messze átnyúlik országunk határain, igazi nemzetközi kérdés vált belőle. Jogszabályokkal nehéz megváltozatni egy kultúra normarendszerét, és ha mégis sor kerül rá, nehéz eldönteni, hogy a jog melyik ága foglalkozzon a gyermekek testi fenyítésével.(családi jog, polgárjog, büntetőjog). Nézzük, hogyan viszonyulnak e kérdéshez egyes országokban.

Az első lépéseket az egyes országok a gyermekek iskolai fenyítésének tilalma terén tették meg. Az USA-ban az ötven közül, csak nyolc állam iktatta törvénybe a testi fenyítés teljes betiltását az iskolákban. Amerikai adatok szerint, a háromévesek 86%-a áldozata a szülői erőszak valamilyen formájának, az ötévesek 82%-át verik rendszeresen, az iskolákban a tanulók 3,5%-át verik el évente, 3,1--4 millió azoknak a gyerekeknek a száma, akiket valamikor életében ököllel ütött már meg valamelyik szülője.
A megelőzés azért rendkívül nehéz, mert a gyermekbántalmazások és elhanyagolásuk nagy része nehezen ismerhető fel. Ezért 1979-ben az USA Egészségügyi-, Oktatási és Jóléti Minisztériuma „a veszélyeztetett és elhanyagolt gyermekek kezelése” című kiadványt jelentette meg a gyermekvédelmi szakemberek számára. Harold P.Martin gyermekorvos a kézikönyvben egyesítette a gyermekek szükségleteire vonatkozó interdiszciplináris ismereteket. Ugyanakkor a családi erőszak áldozatául esett gyermekek ellátása azonban rendkívül sok pénzbe kerül. Nagy-Britanniában egy év alatt 735 millió fontot - 260 milliárd forintot - költenek a bántalmazottak egészségügyi, szociális ellátására, illetve jogi segítésére. Az Egyesült Államokban 12 milliárd dollárt - 2220 milliárd forintot - fordítanak ugyanerre.

Kínában azok a tanárok, akik kijönnek a sodrukból és kezet emelnek a tanulókra, szintén büntetésre számíthatnak. Szingapúrban csak az iskolaigazgatók és az idősebb tanárok vannak felhatalmazva arra, hogy nádpálcával elverjék a komolyabb iskolai kihágást elkövető, tíz évesnél idősebb fiúkat, a lányokat azonban ők sem üthetik meg.
Japánban a második világháború után betiltották a testi fenyítést, de a törvényt gyakran figyelmen kívül hagyják, inkább a "testi fenyítés mértékének kérdésével" foglalkoznak.
Latin-Amerikában, noha a testi fenyítés hivatalosan tiltott, némely vidékeken mégis alkalmazzák. Thaiföldön pedig csak háromnegyed hüvelynél kisebb átmérőjű bottal szabad verést végezni. A legtöbb fejlett országban az iskolás gyermekek fizikai büntetését törvényben tiltják. Lengyelországban 1783-tól tiltják az iskolai testi fenyítést. Maga Anglia 1986-ban vetett véget a testi fenyítésnek, még pedig kizárólag az állami iskolában. Magyarországon a közoktatási törvény rendezi a tilalmat 1993-óta.

Jelenleg a világ tizennégy országának jogrendje tilalmazza a gyermekek testi fenyítését, vallja a zéró tolerancia elvét. (Ausztria 1989; Belgium 2001; Ciprus 1994; Dánia 1997; Finnország 1983; Horvátország 1999; Izrael 2000; Lettország 1998; Magyarország 2005; Németország 2000; Norvégia, 1987; Skócia 2003; Svédország, 1979;). A gyermekek elleni erőszak, ezen belül a testi fenyítés kérdésének megközelítése, s ez által a szabályozás metódusa az egyes országokban eltérő. Azonban hangsúlyozni kell azt a fontos tényt, hogy a jog csak másodlagos eszköz a gyermekbántalmazások megelőzése vagy megakadályozása terén.

Az egyik irányvonalat általában családjogi szabályozás jelenti, így Finnországban a gyermekek jogai átfogó reformja keretében tiltották meg a testi fenyítést. Minden gyermeknek megértő, biztonságos és szerető légkörben kell felnőnie, nem lehet velük szemben testi fenyítést alkalmazni, megalázni, vagy más módon lealacsonyítani őket.
Svédországban a családjogi törvény módosítása szerint a gyermekeket a személyiségük iránti tisztelettel kell nevelni, és nem lehet testi fenyítést vagy más megalázó bánásmódot alkalmazni velük szemben.

A másik irányvonal a pozitív szabályokat kiegészíti büntetőjogi védelemmel (Norvégia és Ausztria).Talán ehhez az irányvonalhoz tartozik Magyarország is, hiszen 2005, január 1-je óta a gyermekvédelmi törvényünk a gyermeki jogok oldaláról fogalmazva mondja ki:„A gyermeknek joga van emberi méltósága tiszteletben tartásához, a bántalmazással - fizikai, szexuális vagy lelki erőszakkal -, az elhanyagolással és az információs ártalommal szembeni védelemhez. A gyermek nem vethető alá kínzásnak, testi fenyítésnek és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetésnek, illetve bánásmódnak”. A képviselők 198 igen, 2 nem és 165 tartózkodás mellett megszavazták - Európában a tizennegyedik országként - a gyerekek testi fenyítésének teljes tilalmát hazánkban. Ennek értelmében, a jogszabályokban ugyan nem létező, de a társadalom többsége és a bírói gyakorlat által hallgatólagosan elfogadott „házi fegyelmezési jog” körébe tartozó testi fenyítés sem megengedett. A gyermekvédelmi törvény mellett a polgárjog (családjog) és a büntetőjog is védelmet biztosít a gyermekek számára. Itt kellene megemlíteni a kiskorú veszélyeztetésének bűntettét is, ami immateriális bűncselekmény és befejezetté válik a beszélyhelyzet kialakulásával, Ha e mellett látható sérülés, vagy lelki következmény is bekövetkezik a bíróság (megállapítva a könnyű vagy súlyos testi sértést is) halmazati büntetést szab ki. A törvényhozó tehát nem differenciál -, csekély súlyú, közepes és súlyos veszélyeztetés között -, pedig a magatartásnak igen sok megjelenési formája van. A harmadik megoldási módot Dánia alkalmazta, ahol nem a családjogot és a büntetőtörvénykönyvet módosították elsőként, hanem a polgári jog szülői felügyeletre vonatkozó rendelkezéseit alakították át. Ennek megfelelően a dán parlament az 1997-ben elfogadott szülői gondviselésről és felügyeletről szóló törvényt megelőzően - melynek értelmében a gyerekeknek joguk van a gondoskodásra és biztonságra; a személyiségüket tiszteletben kell tartani, és nem lehet fizikai vagy más lealacsonyító büntetést vagy bánásmódot alkalmazni velük szemben – 1986-ban módosították a polgári törvénykönyvet, és beemelték, hogy a szülői felügyelet magába foglalja a gyermekek fizikai és lelki erőszak elleni védelméért való kötelezettséget is.

Németország ugyan 1992-ben ratifikálta a Gyermek Jogiról szóló Egyezményt, ennek ellenére a tényleges törvényi változtatásra jóval később 1998-ban került sor. A polgári törvénykönyv ekkor azt mondta ki, hogy méltatlan nevelési eszközök alkalmazása, különös tekintettel a testi-, és lelki bántalmazásokra, megengedhetetlenek. Ez a megfogalmazás még nem egy mindenre kiterjedő fenyítési tilalmat ír elő, hanem csak a „méltatlan nevelési intézkedéseket“ tilalmazza. Németországban a polgári törvénykönyv 2000 óta írja elő, hogy a gyermekeknek joguk van az erőszakmentes neveléshez. A testi fenyítések, lelki bántalmazások és egyéb megalázó eszközök nem megengedhetők. Az új jogalkotás eredményeképpen gyakoribbak lettek az „enyhe” nevelési eszközök, mint tévénézési tilalom, szobafogság, zsebpénz csökkentése. A szülők több mint 80%-a, a fiatalkoruk több mint 90%-a véli úgy, hogy a testi fenyítés alkalmazása helyett a szülőknek inkább beszélniük kellene a gyermekeikkel.

A szabályozás negyedik megoldásaként kell megemlíteni Olaszország és Izrael példáját, ahol alkotmánybírósági döntés mondta ki a testi fenyítés tilalmát, annak alkotmányellenessége – nemzetközi szerződésbe ütközése – miatt.

2000-ben, Skóciában a gyermekekkel szembeni testi büntetésről széleskörű vita folyt, amelynek eredményeképpen javaslat született a 16 éven aluliakkal szembeni fenyítés korlátozásáról. A korlátozás egyrészt a fizikai, testi büntetés tilalmát jelenti a gyermek 3 éves koráig, másrészt a szülő nem gyakorolhatja a 16 éven aluli gyermekkel szemben a fenyítést eszközök használatával, a fej bántalmazásával, illetve a gyermek megrázásával. Jim Wallace igazságügy-miniszter valóságos gyermekverés-kódexet dolgoztatott ki, és a nádpálcák ideje örökre leáldozott. A Reuters szerint azt is elmondta az igazságügy-miniszter: "Úgy véljük, a szülőknek joguk kell, hogy legyen gyerekeik fegyelmezéséhez, ugyanakkor úgy érezzük, nagy az igény arra, hogy tisztábban körvonalazódjon, mi tartozik a hatályos törvényben ésszerű büntetésként megfogalmazott kategóriába". A törvényjavaslat megfogalmazására 2002 évben került sor, és azt elsősorban a gyermekjóléti szervezetek és személyek támogatták. A közvélemény azonban a korlátozást a szülők jogaiba való beavatkozásnak tekintették, mert véleményük szerint a gyermek nevelése magánügy. Ezt azzal is indokolták, hogy a többszöri figyelmeztetés után a gyors pofon hatásosabb. A másik ellenérv a szülők vallásos meggyőződéséből eredt. A törvényjavaslat másik része 2003. évi skót büntető törvénnyel egyidejűleg fogadták el.

Az 1995-ben elfogadott, új-zélandi, családon belüli erőszakról szóló törvény meghatározása szerint: a „családon belüli erőszak” olyan személy ellen irányuló erőszakot jelent, amit egy olyan másik személy tanúsít, akivel családi kapcsolatban áll, vagy állt az erőszak elszenvedője. Az „erőszak” a törvényi rendelkezések értelmében: fizikai bántalmazást, szexuális bántalmazást, vagy érzelmi abúzust jelent. „Érzelmi abúzus” alatt a törvényalkotó a fizikai, lelki vagy szexuális bántalmazástól való félelmet, megfélemlítést, zaklatást ért.

Meghatározza továbbá, hogy érzelmi bántalmazásnak teszi ki a gyermeket az a személy, aki
a.)olyan helyzetet teremt, hogy a gyermek meglátja, vagy meghallja, ahogy fizikailag, szexuálisan vagy érzelmileg bántalmaz egy, a gyermekkel családi kapcsolatban álló személyt,
b.) olyan helyzetet teremt, vagy olyan helyzetben hagyja a gyermeket, amelyben fennáll a reális kockázata, hogy meghallja vagy meglátja a bántalmazást.

Az új-zélandi gyermekvédelmi, családvédelmi rendszer hagyományosan jól kiépített, finanszírozott és sokszínű. A családon belüli erőszakról szóló törvényben megfogalmazást nyert, hogy a családon belüli erőszak, illetve annak valamennyi formája elfogadhatatlan, és szankcionálandó; az áldozatoknak hatékony jogi védelem, az elkövetők számára pedig alternatív rehabilitációs és terápiás eszközök szükségesek. A törvény azonban csak a kiindulási pontot jelenti, ahhoz akciótervek, információs programok, kutatások, a jogalkalmazók képzése és a törvény hatásainak elemzése társult. 2000-ben készített felmérés szerint a bírók háromnegyede gondolta úgy, hogy a törvény hatékony jogi védelmet nyújt a családon belüli erőszak áldozatainak. A törvény egyik legsikeresebb nóvumát a sokszínű rehabilitációs programok jelentették. A felnőtt és gyermek áldozatokon kívül a jogalkotó az elkövető rehabilitációs lehetőségeit illetve azok céljait is megfogalmazta.

A bántalmazottakat érintő programok céljai különösen:
· alkalmassá váljon az erőszak következményeivel való foglalkozásra, az erőszak hatásainak és természetének megértésére,
· tájékoztatása a családon belüli erőszak társadalmi, kulturális és történeti összefüggéseiről,
· segítése a személyes biztonsága megteremtésében;
· információkkal való ellátása, így különösen a támogatói szolgálatról, az elérhető programokról, a bántalmazók számára előírt programokról és az azzal kapcsolatos kötelezettségekről,
· felkészítése a bántalmazó viselkedésének változásaira, és segítése a felkészülésben.

A gyermeket érintő programok céljai különösen:
· segítése a fájdalommal, félelemmel, bűntudattal, szégyennel vagy elszigeteltséggel kapcsolatos érzéseinek kifejezésében,
· segítése az egészséges önkép, önbecsülés kialakításában,
· segítése az események valós képének kialakításábansegítése egy támogatói környezet kialakításában,
· közreműködés a biztonságos környezetének és személyes biztonságának megteremtésében, a családi kapcsolatok megerősítésében;
· közreműködés a gyermek szocializációs és kapcsolatteremtő képességének fejlesztésében, a konfliktus feloldási módok és düh kezelési technikák tekintetében.

A bántalmazót érintő programok céljai különösen:
· az erőszak természetének és hatásának megértése,
· a családon belüli erőszak jogi rendelkezéseinek megértése,
· az erőszaknak az áldozatokra - beleértve a gyermeket is - gyakorolt hatásainak megértése;
· a konfliktus feloldás nem erőszakos módjainak elsajátítása.


4.) A „Zéró tolerancia” elve Svédországban

Svédországban 1979. július 1-én lépett hatályba az a törvény, amely kifejezetten megtiltja a testi büntetés alkalmazását minden gyermekekről gondoskodó személy számára, így a szülők számára is. A törvényt a Parlamenti képviselők 98%-a támogatta annak idején.
A nemzetközi megítélés vagy nevetségesnek nevezte a tilalmat, vagy a magánéletbe való beavatkozás, illetve a szülők gyermeknevelési szabadságának korlátozása miatt támadták.
A törvényi tilalom több célt szolgált, így többek között, hogy megváltoztassa az emberek testi fenyítésről alkotott véleményét, továbbá, hogy a gyermeke védelme érdekében lehetővé tegye a legkorábbi beavatkozást
A tilalom bevezetésekor tehát nem a büntetés kiszabása volt az elsődleges cél. Az intézkedések arra irányultak, hogy a szülőket arra bátorítsák, hogy kérjenek segítséget, ha problémáik vannak a gyermekeikkel, valamint arra ösztönözzék őket, hogy elsajátítsák a fegyelmezés alternatív módszereit.

a.) A szabályozás
Kezdetben a testi fenyítés, mint büntetés elfogadott volt Svédországban, és a gyermekekre is kiszabhatóak voltak még annak legszigorúbb fajtái is. Azonban a XX.. század elején egyre többen kezdtek el foglalkozni a gyermekek jólétével, melynek eredményeképpen 1928-ban Svédország lett az egyik első állam, amely az oktatási törvény módosításával megtiltotta a középiskolákban a testi fenyítés alkalmazását. Azonban a családokban továbbra is gyakori volt a testi fenyítés alkalmazása, melynek oka a büntető törvénykönyvben megfogalmazott védelem volt, amely a gyermekekről gondoskodó személyekre vonatkozott. Ezt a védelmet 1957-ben hatályon kívül helyezték, a gyermekek és felnőttek ezután ugyanazt a védelmet kapták a törvénytől testi sértés esetén, és ezzel tisztázták a gondoskodó személy ellen eljárás alapját is.Ugyanakkor a svéd családjogi törvény továbbra is tartalmazott egy rendelkezést, amely megengedte a szülők számára az olyan enyhe fokú testi büntetés alkalmazását, amely nem alapoz meg büntetőjogi értelemben vett testi sértést. 1966-ban ezt a rendelkezést hatályon kívül helyezték ugyan, de kifejezetten nem tiltották meg a testi büntetések alkalmazását.
1960 körül megtiltották a gyermekvédelmi intézményekben és a javítóintézetekben is a testi büntetés alkalmazását. Ezzel azt kívánták elérni, hogy a svéd társadalomban egyértelmű legyen, hogy a testi büntetések alkalmazása nem elfogadható.

Azonban 1975-ben egy súlyos gyermekbántalmazási ügyben felmentették azt az édesapát, aki nagyon súlyosan bántalmazta három éves gyermekét. A közfelháborodás hatására az Igazságügyi Miniszter kijelölt egy Gyermekjogi Bizottságot, valamint létrejött egy Gyermekjogi Társaság is, amely egy telefonos segítő szolgálatot hozott létre a gyermekek számára. A jogszabályok áttekintése kapcsán megállapította a Bizottság, hogy a szabályok nem teljesen egyértelműek a gyermekek bántalmazása terén, ezért annak módosítását kezdeményezte. A normaszövege szerint „a gyermeknek joga van a gondoskodáshoz, biztonsághoz és a megfelelő neveléshez. A gyermekekkel való bánásmód során tiszteletben kell tartani személyüket és egyéniségüket, valamint nem lehető őket fizikai büntetésnek vagy más igazságtalan vagy megalázó bánásmódnak kitenni.” A jogszabály tehát kifejezetten megtiltja a gyermekekkel kapcsolatban a testi fenyítés alkalmazását

Azonban fontos azt is megjegyezni, hogy a módosítás célja nem a büntetés, hanem a tanítás és egy értékrend kialakítása volt. A cselekmény nem vezetett büntetőjogi felelősségre vonáshoz, hiszen nem a büntető törvénykönyvbe kerül be a tilalom. Természetesen a törvény megengedi a gyermekkel szemben olyan erőszak alkalmazását, amely a gyermek életét vagy testi épségét óvja meg.

b) Eredmények
A Gyermekjogi Bizottság ajánlásában megfogalmazta, hogy indítsanak a módosítással párhuzamosan egy olyan kampányt, amely keretében mindenki informálódhat az új szabályokról és annak céljairól. Ennek hatására Svédországban egy igen költséges kampányt indítottak el, melynek keretében egy színes kiadványt is eljuttattak a gyermekes háztartásokba. A kiadvány a jogszabályokról nyújtott tájékoztatást, valamint alternatív fegyelmezési stratégiákat mutatott be, vagyis tanácsot nyújtott ezekkel kapcsolatban. A segítő szakembereknek ma már nem okoz gondot az, hogy a tanácsadással a család magánéletébe avatkoznak be. A korai beavatkozásnak tehát két fontos eredménye van, egyrészről csökken a gyermekbántalmazások száma, másrészt nagyobb a családokat támogató intézkedések száma.
Mindennek hatására elmúlt harminc évben igen jelentősen csökkent a testi fenyítés alkalmazásának támogatottsága. Míg 1965-ben a svédek 65%-a támogatta a büntetés eme formáját, addig ma már csak 10%-a támogatja alkalmazását.

1981 óta a gyermekek ellen elkövetett erőszak miatti feljelentések száma nőtt, ahogy mindenütt a világon, a családon belüli erőszak előtérbe kerülése miatt. A feljelentések legnagyobb része kisebb jelentőségű bűncselekményre vonatkozik, ami arra enged következtetni, hogy a veszélyben lévő gyermekekre hamarabb ráirányul a figyelem, minthogy súlyos sérüléseket szenvednének. A szociális munkások beavatkozásának eredményeképpen az sem tapasztalható, hogy nagyobb számban kellett volna kiemelni a gyermekeket a családból.

5.) A gyermekek bántalmazásával foglalkozó néhány kampány

A közvélemény tájékoztatása kulcsfontosságú az attitűdök megváltozatásában és következésképpen az emberek viselkedése szempontjából. A testi fenyítés negatív hatásaira és az alternatív módszerek ismertetésére összpontosító szociális kampányok nem hoznak azonnali eredményt, de hatékony eszközei a kívánt változások megvalósításának.

a.) A gyermekek verését meg kell szüntetni. Teljesen meg kell szüntetni. (Nagy-Britannia)

Nagy-Britannia legnagyobb gyermekek bántalmazásával foglalkozó kampányának szervezője már ezt megelőzően is széleskörűen, nemzeti szinten foglalkozott a témával. Fő célja a gyermekek bántalmazásának különböző formáinak teljes felszámolása. A programban részt vesznek más civil szervezetek, egyéni, a témával foglalkozó szakértők, politikusok, kormányzati szervek, hírességek csakúgy, mint önkéntesek ezrei. A testi fenyítés elleni kampány kezdete a gyermeknapra, 2002. május 5-ére esett. A kampány fő céljai: meggyőzni a társadalmat, hogy a testi fenyítés a gyermeknevelésnek szegényes eszköze csupán; megtanítani a szülőket, hogyan kell jó szülőnek lenni; lobbizni a gyermekek testi fenyítéstől való jogi védelméért.

A kampányt megelőzően a gyermekek testi fenyítését rendszeres kutatásokkal tanulmányozták. A tanulmány megállapításai a gyermeknapon médiaüzenetek formájában jutottak el az emberekhez. A tanulmány nem a gyermekek testi fenyítésének formáira fókuszált, mivel ezek az adatok akkorra már rendelkezésre álltak. A kutatók inkább a szülők testi fenyítéshez való hozzáállására voltak kíváncsiak, valamint a testi fenyítés alkalmazásának szülőkre gyakorolt hatására. A kutatásról készült tanulmány címe ez volt: „A gyerekek verése a szülőket is bántja”, mivel a kutatásokból kiderült, hogy a szülők több mint háromnegyede (79%) maga is fizikailag kényelmetlenül érezte magát, amikor megverte gyermekét. Tíz szülőből hét (73%) szomorú volt, 67%-uk sajnálta a dolgot, 65%-uk bűnösnek érezte magát. A szülők közel fele (44%) nem tartotta jó gyermeknevelési eszköznek a verést, több mint felük frusztráció miatt (49%) vagy méregből (56%) verte meg gyermekét. Továbbá, erős összefüggést figyeltek meg aközött, hogy aki szülőként a testi fenyítést alkalmazta, korábban gyerekként is átélte azt.

A kampány alapgondolata az volt, hogy a gyermekek testi fenyítése irracionális. A kutatások igazolták a feltételezést, demonstrálva azt, hogy a szülőknek valójában csak segítségre van szükségük, hogyan irányítsák gyermekeiket a testi fenyítés nélkül, és hogyan kontrollálják saját mérgüket és frusztrációjukat. A kampányt lefolytató szervezet ezért fontosnak látta kezdeményezni az állami oktatási programok szervezését szülőknek a gyermeknevelésről. A kampány keretei közt megjelent egy kiadvány: „A jobb viselkedés bátorítása. Gyakorlati útmutató a pozitív gyermekneveléshez”. A kiadvány a szülőkhöz szólt, hogyan legyenek jó nevelők, és hogyan kezeljék negatív érzelmeiket, egyúttal bírálta a testi fenyítés pozitív eredményeiről szóló sztereotípiákat. A kiadványból több tízezer példányt osztottak szét.

A legfőbb médiaeszköz volt a Nagy-Britanniában a mindenhol terjesztett óriásplakát, valamint a rádióspot, amelyet több tucat helyi és országos rádióállomás sugárzott két héten át. A rádióreklám egy vidám gyermekdallal kezdődik. A dal egy kisfiúról szól, aki egy tortát készül megenni. Hirtelen a dal elhallgat. A narrátor elmondja, hogy a gyerek anyja pofon üti fiát, mert nem használ evőeszközt. A gyerek, észrevéve, hogy a kistestvére sem használ evőeszközt, pofon üti öccsét. A szöveg ezt mondja: A gyermekek verését meg kell szüntetni. Teljesen meg kell szüntetni. Ezt egy gyerek is megérti. Nem könnyű szülőnek lenni. Tanácsért forduljon szakembereinkhez ezen és ezen a telefonszámon.

A kampány oktatási eszközei megmutatták, mennyire céltalan, hatástalan és veszélyes a testi fenyítés. A kampány megvalósulása és a szociológiai változások felmérése szociológiai mélyinterjúk tárgya volt. A médialefedettség és a médiaüzenetek közönség általi befogadása azt mutatta, hogy a brit közönség főként a helyi és regionális sajtóból értesült a gyermeknapi ünnepről és a szervezetek ehhez kapcsolódó kampányáról (ez az üzenetek 53%-a). 2002 februárja és júliusa között, de főként májusban a brit média 453 cikket jelentetett meg a témában. A kutatás öt fő üzenetcsoportot azonosított, amelyet a felnőtt közönség befogadott:
- a gyerekeket verni rossz és hatástalan (63%);
- a kormánynak meg kellene reformálnia a gyermekvédelmi törvényt (62%);
- be kell fejezni a gyermekek verését (57%);
- a szülők főként azért verik gyermekeiket, mert tehetetlenek (43%);
- a testi fenyítés alkalmazásának nincs semmi értelme (28%).

A gyermeknapi ünnepeket és üzeneteket a felnőttek 65%-a észlelte az Egyesült Királyságban, amely sikernek értékelendő. Továbbá, a válaszadók legalább 53%-a legalább három üzenetet értett meg. Ezen adatok alapján megállapítható, hogy a brit kampány elérte célját: a gyermekek testi fenyítésének problémájára felhívta a média, a közvélemény és a politikusok figyelmét, és megjelölte a hosszú távú feladatokat, azaz a szülők oktatásának és a törvény módosításának szükségességét.

b.) Gyermekkor erőszak nélkül (Lengyelország)

A „Gyermekkor erőszak nélkül” című, egész országra kiterjedő szociális kampány volt az első Lengyelországban, ami a gyermekek zaklatását volt hivatott csökkenteni. A minisztérium által támogatott kampányban közel ezer civilszervezet is részvett. Néhány hónap előkészítő munka után a kampány hivatalos kezdete 2001 márciusában volt. Egy speciális konferencia került megrendezésre Varsóban, az Elnöki Palotában. A gyermekek zaklatásának szentelt konferencián részt vettek a lengyel kormány és az elnöki hivatal képviselői, így a kampány egésze széles médiafigyelmet kapott. A „Gyermekkor erőszak nélkül” zászlaja alatt 2002 februárjáig zajlottak rendezvények.

A kampány nem korlátozódott pusztán csak a gyermekek testi fenyítésének problémájára. Foglalkozott a legfiatalabb családtagok felé irányuló erőszakkal, és fő célcsoportjai voltak a szülők, a gyermekekkel foglalkozó szakemberek és a nagyközönség. További cél volt megszólítani a gyermekvédelemben döntéshozó helyi és nemzeti hatóságokat is.

A kampány a Lengyelországban gyermekbántalmazásra vonatkozó gyakorlati tudásra és a csekély mértékű kutatásra alapult. A meglévő adatok alapján:
- a felnőtt lengyelek 60%-a bünteti gyermekét fizikailag, annak 19 éves koráig;
- a tizenkét évesek között minden hatból egy számolt be olyan sérülésről, ütésről vagy karcolásról, amelyet szülei erőszakos viselkedése következtében szerzett;
- a lengyel diákok közel 23%-a számolt be a családok belüli erőszak jelenlétéről otthonukban.
Ezeket az adatokat kiegészítették az első valóban nemzeti, a kampány keretei közt készített tanulmány eredményeivel, amelyet a gyermekek elleni erőszak tárgyában készítettek. A kutatások azt mutatták, hogy bár a felnőttek relatíve csekély százaléka (36%) támogatta a testi fenyítést, a szülők 80,4%-a fenekelte el gyermekét, 24,8%-uk derékszíjjal ütötte őket, és 7,8% pofozta fel gyerekét .Ezek a számok, és további kutatási eredmények alátámasztották a kampány keretei közötti tevékenységek szükségességét.

A „Gyermekek erőszak nélkül” kampány főbb célkitűzései tartalmazták többek közt: a közvélemény érdeklődését és szerepének növelését a gyermekek ellen irányuló erőszak csökkentésében; a gyermekek elleni erőszak problémájára vonatkozó pozitív koncepcionális, szervezeti és jogi megoldások javaslatát; a helyi közösségek és szervezetek mozgósítását a bántalmazott gyerekek védelme érdekében; a szülői hozzáállás megváltoztatását, pozitív szülői képességek fejlesztését. Ezeket a célokat két formában kívánták megvalósítani. Az első volt, hogy helyi szinten, a problémával foglalkozó helyi megbeszéléseket szerveztek. A szervezők támogatására sietett 550 „követ”, akik 230 ilyen gyűlést szerveztek Lengyelország-szerte, melyeken oktattak, és oktatási anyagokat osztottak szét: posztereket, prospektusokat és videokazettákat. Ezeken a gyűléseken részt vettek a helyi hatóságok képviselői, az intézmények, szakszolgálatok munkatársai, a gyermekvédelemmel foglalkozó civil szervezetek, valamint a média. A résztvevők felvilágosítása mellett sok gyűlés eredményeképpen konkrét tevékenységekről született döntés a bántalmazott vagy a családon belül is elhagyott gyermekek megsegítésére.

A kampány céljainak elérésére a másik módszer volt a média alkalmazása. A tévéreklám egy kislányt mutatott, aki a maciját etette. Amikor a macira pottyant egy kis étel, és foltot hagyott a maci bundáján, a kislány erőszakosan rángatni kezdte a macit, és ezt kiabálta: „Látod, mit tettél? Ne bámulj így! Süket vagy, vagy mi? Válaszolj!” A kislány viselkedése agressziót tükröz, amellyel a szülők gyakran válaszolnak gyermekeik természetes oda nem figyelésére vagy élénkségére. A jelenet végén ez a mondat hangzik el: „Lengyel gyerekek ezrei esnek áldozatul az otthoni erőszaknak. Támogassa ön is a „Gyermekek erőszak nélkül” kampányt.”

A kampány óriásplakátja a tévéreklám utolsó jelenetét ábrázolta: egy ijedt kisgyerek kuporgott a sarokban. A felirat szerint: „Lengyel gyerekek ezrei esnek áldozatul az otthoni erőszaknak. Ne legyünk közömbösek a szenvedéseik iránt.” A plakátokon, ugyanannak a kislánynak a képével, egy szülőknek szóló felhívásvolt olvasható:
Tisztelj engem, hogy én is tisztelni tudjak másokat.
Bocsáss meg nekem, hogy én is meg tudjak bocsátani másoknak.
Hallgass meg engem, hogy én is meg tudjak hallgatni másokat.
Ne üss meg engem, hogy én se üssek meg másokat.
Ne alázz meg engem, hogy én se alázzak meg másokat.
Beszélj hozzám, hogy én is beszélhessek másokhoz.
Ne nevess ki engem.
Ne tekints engem közömbösnek.
Szeress engem, hogy én is képes legyek szeretni.
Én tőled tanulom az életet.

Az egyik rádióreklámban a felhívás szövegét gyerekek olvasták fel. A másik reklámban, negatív üzenetet alkalmazva, a gyerekek elleni erőszakra hívták fel a figyelmet. Szülők szidalmait lehetett hallani: „te szemtelen! Elegem van belőled, te teljesen értéktelen vagy.” A hirdetés a narrátor figyelmeztetésével zárul: „vigyázz, a gyermeked tőled tanulja, milyen az élet”. Lengyelország-szerte kb. ezer óriásplakátot helyeztek el. Több mint háromezer plakátot tettek ki busz- és villamosmegállókban, és a felhívás több mint húszezer kisebb másolatát nyomtatták ki és küldték el intézményeknek szerte az országban. A tévéreklámokat és rádióspotokat tucatnyi állomás sugározta.

A 2001 novemberében végzett felmérések szerint a szociális befogadás (láthatóság) magas volt. A 15 évesnél idősebb lengyelek kétharmada (66%) látta a tévéreklámokat. Egyharmaduk (33%) vette észre az óriásplakátokat, és egyötödük (20%) látta a megállókban elhelyezett plakátokat. Az első rádióreklámot, a litániát 30%-uk hallotta, a másikat 16%. A megkérdezettek pozitívan értékelték a kampányt, és a kampányt észrevevők 96%-a úgy értékelte, hogy arra nagy szükség volt.

c.) Náspángolás-mentes Nap (Egyesült Államok)

Az Amerikában megrendezésre kerülő Náspángolás-mentes Nap egy kicsit különbözik az eddig említett kezdeményezésektől. Ez nem egy figyelmesen összeállított, tervezett tevékenységsorozat, sokkal inkább egy éves „esemény”, amely felhívja a közvélemény figyelmét a gyermekek testi fenyítésének problémájára. Az alkalmi rendezvények alapja főként alulról jövő kezdeményezés. Az ilyen jellegű eseményekhez hasonlóan, a Náspángolás-mentes Nap célja, hogy hirdesse a testi fenyítéstől mentes nevelést, és megtanítsa a gondviselőket egyéb alternatív nevelési formákra, és lobbizik a gyermekek testi fenyítésének jogi megakadályozása érdekében. A számos helyi kezdeményezés igénybe veszi a média, a társadalmi hirdetések és a különböző oktatási eszközök segítségét. Az elmúlt öt évben a rendezvény évente megrendezésre került.

Az Egyesült Államokban a rendezvény megszervezését segítve tájékoztató füzeteket adtak ki, és az irányelveket az Interneten is közzéteszik. Az ötlet szerzői különböző tevékenységi formákat javasolnak, amelyek az intézmények és szervezetek megvalósíthatnak április 30-án, mint például a helyi média figyelmének felhívása, petíciók benyújtása a helyi és szövetségi hatóságoknak a testi fenyítés jogi megakadályozása érdekében, plakátok és óriásplakátok bemutatása, amely arra ösztönzi az embereket, hogy hagyjanak fel a gyermekük testi fenyítéssel járó büntetésével, valamint további megelőző tevékenységek szervezése.

Az internetes honlap bemutatja a legérdekesebb helyi kezdeményezéseket, amelyek a Náspángolás-mentes Nap keretei közt valósultak meg, mint például az óriásplakát-kampány, melynek címe: „Soha nem helyes dolog megütni egy gyermeket”, vagy a katolikus iskolákban tanító tanárok között az olyan oktatási anyagok osztása, mint: A kéz nem az ütésre való, avagy a nem erőszakos szülők fesztiválja Los Angelesben, stb.

Évről évre nő az érdeklődés a Náspángolás-mentes Nap rendezvényei iránt, és úgy tűnik, az ünnep megtalálta jól megérdemelt helyét az amerikai munkaszüneti napok között, mivel a gyermekek testi fenyítése nagy társadalmi probléma az egész országban. Ugyanakkor ez a kezdeményezés pozitív fogadtatásra talált az Egyesült Államokon kívül is, amely arra késztette a megalkotóit, hogy más országokra is kiterjesszék a kampányt. 2001. óta az Náspángolás-mentes Nap nemzetközi esemény, amelyet a világ számos országában megünnepelnek.

Zárógondolatként megállapíthatjuk, hogy a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy minél szélesebb körben és minél érthetőbben, ugyanakkor szakszerűen esik szó a gyermekek bántalmazásáról, annál több jelzés, segélykérés érkezik a hatóságokhoz, vagy a segítő szervezetekhez, és annál nagyobb remény van a szülői attitűd megváltoztatására is.
A gyermekek jóléte érdekében nevelésük, gondozásuk során merjünk segítséget kérni, és merjük a segítséget el is fogadni.

http://www.gyermekbantalmazas.hu

#1 Dr.BauerBela

---