Tilos a fogyókúra gyermekkorban!
Bár az óvodákban, iskolákban egyre több a duci gyerek, kezelésként nem az étel megvonása, hanem a megelőzés a megoldás. Gyermekkorban mind erkölcsileg, mind egészségügyileg elítélendő a fogyókúra.
Nem is olyan régen azzal volt tele a sajtó, hogy egy szinművésznő fogyókúrára fogta kisfiát.
-Az eset nem egyedi, sokan úgy gondolják, ha nem adnak enni a gyereknek, akkor faraghatnak a kilókon. Pedig nem ez a megoldás!
Körülbelül hároméves korig kialakulnak a gyermek táplálkozási szokásai, mit, mikor, mennyit és miért eszik vagy iszik.
-Ebben az időszakban a szülő leginkább hatással tud lenni gyermeke aktuális és későbbi, felnőttkori étrendjére, és ami a legfontosabb, testtömegére is.
A család menüje igazodjon a kisgyermek igényeihez
A szoptatás végén, majd a bűvös egyéves kor elértével sok szülő fellélegzik, végre nem kell már kétfelé főznie, a kisgyermek eheti a család kosztját!
- Ez azonban nem ilyen egyszerű.
- A gyerek nem apró felnőtt, még nem kaphatja ugyanazt a menüt, amely rendszerint – a hazai táplálkozási vizsgálatokból is jól látszik – túl sok zsírt, koleszterint, cukrot és sót tartalmaz.
- 2010-ben végzett felmérésekből kiderült, hogy az 1–3 éves gyermekeket úgy etetjük, hogy nagy valószínűséggel egészségtelen felnőtteket nevelünk, mivel döntően azokat az ételeket eszik, amelyeket a szüleik is.
-A probléma megoldása az lehet, ha a szülők már a gyermek születése előtt felülbírálják saját étkezési szokásaikat, és úgy alakítják ki az étrendjüket, hogy az majd a gyermekük számára is ideális legyen.
Nehéz eligazodni a sok tanács között
Amikor egy családba újszülött érkezik, a rokonok hamarosan mind különféle, többnyire eltérő gyereknevelési tanácsokkal rukkolnak elő.
- Ilyenkor hallható a legtöbb olyan mondat, hogy „te már három hónaposan úgy etted a rántott húst, mint más gyerek az anyatejet, mégis felnőttél” vagy „ugyan, semmi baja nem lesz egy kis pörköltszafttól”, és hasonlók.
- Azonban az 1–3 éves gyermekek emésztőrendszere még nincs felkészülve az ilyen nehezen emészthető, zsíros, túl sok fehérjét tartalmazó fogásokra.
- A zöldségek, gyümölcsök, a teljes kiőrlésű gabonák, a már adható tojásfehérje, növényi olajok, a sovány húsfélék és tejtermékek, halak mellett az ebben a korban szükséges vitaminokat és ásványi anyagokat is tartalmazó tejalapú gyerekital alkothatják a gyermek étrendjét.
- A száraz hüvelyesek, olajos magvak adásával várjunk addig, míg a gyermek önállóan, félrenyelés nélkül képes enni és emésztőrendszere megbirkózik a bab-, lencsefélék nagyobb élelmirost-tartalmával is.
Az étel nem játék
Az élelmiszerek, ételek nem lehetnek a büntetés, jutalmazás eszközei, erre már egészen korán meg kell tanítani a kisgyermeket.
-Rossz példa rögzülhet, ha a gyereket minden alkalommal megetetjük, amikor sír vagy nyűgös, függetlenül attól, hogy esetleg csak a fáradtság, unalom, hasfájás, vagy bármi más áll a háttérben.
- Könnyen elszaladhat a ló akkor is, ha a nehezen kezelhető gyereknek mindig édességgel kedveskednek.
-A gyermek így azt tanulja meg, hogy az evés a legjobb fájdalom-, szorongásűző és egyben boldogságfokozó.
-Később a nagyszülők, rokonok látogatásai kapcsán a nyíltan vagy rejtve adott édességek, sütemények is ezt az összefüggést erősíthetik, amely nagyban elősegíti a gyermekkori túlsúly, elhízás kialakulását.
-A finomított cukrot tartalmazó üdítők, italok (például az egész nap a cumiból iszogatott cukros tea), édességek a fogaknak is ártanak.
-A legjobb, ha a gyermek a kezdetektől az élelmiszerek saját, természetes ízét szokja meg.
-Desszertnek inkább gyümölcsöt vagy gyümölcsturmixot adjunk, így egyben a vitaminok, ásványi anyagok, élelmi rostok pótlásáról is gondoskodhatunk. A reggeli, esti natúr tejalapú gyerekitallal a tehéntej bevezetését tolhatjuk el későbbre, de biztosítjuk gyermekünk számára a szükséges vitaminok, ásványi anyagok jelentős részét is.
A mozgásról se feledkezzünk meg!
Nem mindegy az sem, hogy milyen körülmények között eszik a gyermek, illetve milyen példát lát a szülőktől.
-Ha sok időt töltünk a televízió, számítógép előtt, előbb-utóbb megéhezünk, de nem szerencsés ilyenkor nekilátni a falatozásnak, mert a figyelmünk a képernyőre, monitorra koncentrál, így nehezen tudjuk kontrollálni, mennyit is eszünk az előttünk levő – többnyire túl sós és zsíros – ételből.
Semmiképpen se hagyjuk, hogy gyermekünk az evést pótcselekvésként végezze, így ne ültessük a tévé elé evés közben (sem). Nemcsak a túl sok evés miatt lehet ez problémás, de a mozgáshiány miatt is.
Gyerekkorban tilos fogyókúráztatni!
Az újszülötteknek és az alig egy-két éves kisgyermekeknek még jól is áll a kissé pufókabb testalkat, sőt kezdetben ez a természetes, mert idővel majd hozzánőnek a súlyukhoz és szépen kialakul az arányos testalkatuk.
-Ha gyermekorvos is jelzi számunkra, hogy szemünk fénye a korához képest ducibb, akkor se keseredjünk el.
- Még sok mindent tehetünk a kedvezőtlen tendencia visszafordítására.
Ahogy fentebb említettük, egyrészt az étkezések megfelelő összeállítása, másrészt az elegendő mennyiségű mozgás a megoldás, a fogyókúra semmiképpen sem jöhet szóba.
-Önsanyargató diéta helyett a felnőtteknek helyesebb, ha inkább életmódváltással tesznek egészségükért, mert a szülői minta ebben is döntő jelentőségű.
-Különösen lányoknál lehet veszélyes, ha gyerekként végigasszisztálták az anyjuk sorozatos fogyókúrás kudarcait, mivel később nagyobb valószínűséggel fognak maguk is hasonlóképpen küzdeni a kilók ellen, mert ezt a mintát követik.
http://www.nlcafe.hu
#1 Dr.BauerBela
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése