Az amerikai nők szexuális szabadsága
Ernest Hemingwaynek, a fiatal amerikai írók ideáljának
legújabb regényében, amelynek Farewell te Arms a címe, van egy jelenet, amely a
maga pszichológiai távlatában igen jellemző. A regény amerikai hőse, aki az
olasz fronton az osztrákok ellen harcolt, beleszeret egy angol ápolónőbe.
Együtt élnek. Az ápolónő úgynevezett felvilágosodott nő, aki túl van a nemi
előítéleteken. Egy alkalommal a férfi egy hotelszobában tölti a nővel az
éjszakát. S az ápolónő, aki eddig természetesnek találta a férfival való szabad
viszonyt, hirtelen testében, mozdulatában, egész lényében elpirul, s ezt
mondja: „Ugy érzem magam, mintha utcai nő volnék”. Az írói leleményesség
szempontjából tagadhatatlanul hatásos beállítás. Ha azonban igazi távlatát
nézzük, több az írói készség érdekes megnyilatkozásánál. Anélkül, hogy
Hemingwaytől ezt a szándékot feltételezném, az a meggyőződésem, hogy az
amerikai nő sokat hangoztatott szexuális szabadságának, helyesebben a szexuális
szabadság csődjének nagyon találó képe ez a jelenet. Ha tisztán a polgári
erkölcs szerint ítéljük meg a nő ijedt kijelentését, akkor természetesen arra a
következtetésre jutunk, hogy a nőben hirtelen az elhanyagolt nevelési
szempontok jelentkeztek, amelyek felébresztették lelkiismeretét. Ha a nőről
több kulturát tételezünk fel, mint amennyivel csakugyan rendelkezett, akkor
annak a megállapítása a logikus következtetés, hogy a hotelkörnyezetet nem
tudta elviselni esztétikai érzékenysége. Voltaképen azonban az történt, hogy
mind a két szempont befolyásolta, mert ahhoz, hogy szabad legyen, nem volt
eléggé felvilágosodott, s ahhoz, hogy felvilágosodott legyen, nem volt eléggé
szabad.
A jelenet magától
értetődően az írói képzelettől megteremtett keretet követelte, hogy meggyőző
legyen. Viszont,ha ettől a kerettől eltekintünk s az amerikai nők szexuális
szabadságát az amerikai keretek közepette ítéljük meg, akkor a pszichológiai
igazság szempontjából ugyanarra a következtetésre jutunk, mint amilyet
Hemingway fentemlített regényjelenete szuggerál. Közhely, hogy az amerikai nő
függetlenebb az európai nőnél. Nem egy esetben, gazdasági függősége ellenére,
nemcsak egyenrangú fele urának, hanem olyan jogokkal rendelkezik amelyekkel
egykönnyen visszaélhet. Miután az átlagamerikai férfi lelkiéletében
szentimentális, tehát érthető, hogy a nővel való relációban elkerülhetetlenül
hátrányos a helyzete. Az amerikai férfi sokszor a troubadour-karikatura
benyomását teszi. Megindító naivsággal kezeli a nőt, s nem veszi észre, hogy
amikor a nő jogait hangoztatja, tulajdonképen gyakran felháborító jogfosztást
gyakorol a férfival szemben. Nagyjában az az igazság, hogy az amerikai
alkotmánytól biztosított férfi-nő egyenlőség csak papiroson van meg, még pedig
azért, mert ebben az egyenlőségbem elvitathatatlanul a férfi húzza a
rövidebbet. Megjegyzendő, hogy nemcsak a. női furfang sikerének kell betudni
ezt az állapotot, hanem annak a ténynek is, hogy az amerikai nő a vele egy
műveltségű férfinál jobban érdeklődik a kultura iránt. Annak ellenére, hogy
temérdek nő megkeresi kenyerét, az átlagamerikai férfi még mindig úgy fogja fel
férfimivolta fölényét, hogy neki el kell tartania feleségét. A tipikus polgári
morál kereskedelmi önérzetével arra törekszik, hogy az asszonyt tejbe-vajba
fürössze, s azért, a rendes szexuális kielégülésen kívül csak azt várja, hogy
az asszony csacsogással, kedveskedéssel fáradt idegeit szórakoztassa s a
„társaságban” érvényesüljön. Az előadásokra, hangversenyekre, képtárakba járó
asszony rendesen jobban van informálva az élet szebb jelenségeiről, mint a
férfi. Sok férfiban szinte gyökeret vert az a tévhit, hogy az asszony feladata
ezekkel a „haszontalanságokkal” törődni. S az asszony, aki sokszor csak
felszínes ismeretekre tesz szert s néhány német és francia megjegyzéssel
tarkítja mondanivalóját arra a következtetésre jut, hogy mindenben különb
férjénél. Ha nem eléggé gyöngéd, a felszínes ismereteiből eredő fölényt a kellő
hangsúlyozással érezteti is.
A fölény következő állomása az unalom. Az amerikai nő
azonban a bovaryz must nem öngyilkossággal intézi el. Romantikusan akar élni,
nem pedig meghalni. Már most hogyan lehet ezt a romantikus életmódot
megteremteni? Ujabb jogok hangoztatásával. A single standard-ra való utalással.
Ez alatt az értendő, hogy a nő szexuális téren ép´ olyan szabad, mint a férfi,
amiben az a komikum, hogy a férfi szexualis téren egyáltalában nem szabad.
Minden haladás ellenére, amely sok viszonylatban kétségtelen az amerikai
Egyesült Államokban, a szexualitás az, amely a legkínosabb badarságokra és
legtragikusabb sorsfordulatokra vezet. Ha például egy amerikai politikust a
közéletből el akarnak tüntetni, csak rendszeres propagandával rá kell fogni,
hogy kéjelgő életet él. Ha azt akarják, hogy az egyetemi tanár veszítse el
állását,csak olyan helyzetet kell teremteni, amely diszkreditáló a tanár
erkölcsi (nemi) reputációja szempontjából. Az a tény, hogy a mozikban és a
vaudeville színházakban a Mlle Mistinguette pucérságát megszégyenítő
meztelenségek láthatók, s hogy a napilapok szinházi oldalán nem egy izben a
hajdani Magyar Figaro visszhangfotográfiái láthatók modernebb pucérsággal, nem
változtat azon, hogy a fontosabb szerepkört
betöltő férfiak esetében a „szexualis eltévelyedés” az a Kain bélyeg, amellyel
lehetetlenné telhetők. Szóval azt állítani, hogy a single standard
megteremtésével a nő ugyanazt a szexuális szabadságot biztosítja a maga
részére, ami eddig férfihagyomány volt, az amerikai keretek közepette
ellentmondás.
Ennek
a szexuális egyenrangúságnak voltaképeni értelme az, hogy a minden téren
felszabadult nő le akarja, dönteni a nemi élet korlátait is. A gazdasági
függőség nem érinti, mert hiszen függetlenebb annál a férfinél, akitől függ; de
hogy függetlensége tökéletes legyen, a férfi elképzelt szabadságát a maga
szempontjából meg akarja valósítani. A férfivel, aki a nővel szemben naiv, el
tudja hitetni, hogy szabad, s így egyengeti a maga szexuális szabadságának
útját. Egyelőre az a helyzet, hogy sok asszony — őszintén — csak elméletben
gyakorolja a single standard elvét, de bizony vannak olyanok (hogy mennyien,
azt statisztikai adatokkal nem lehetne igazolni) akik a férj lodge-meeting-jét
a maguk részére úgy értelmezik, hogy aznap este kirándulhatnak barátjukkal.
Miután a férfi (még az amerikai férj is) előbb-utóbb kitapasztalja az asszony
hűtlenségét, a maga „egyleti gyűléseit” átteszi olyan helyekre, ahol nemcsak
cocktailt és whiskyt isznak, hanem nők is mulatnak, sőt ő maga (mulathat a
nőkkel. A következő állomás: vagy mindkét fél beletörődik a szabad életbe,
anélkül, hogy ez a házasköteléket szétbontaná, vagy pedig a bíróság elválasztja
a házasfeleket rendesen azzal az indokolással, hogy, a férj durván bánt
feleségé-Stíl s nem tartotta el annak rendje módja szerint.
Mi a magyarázata annak, hogy az amerikai nők
annyira hangoztatják a single standard elvét? Elvégre Putifárné nem a modern
kor produktuma, s egészen bizonyos, hogy nemcsak Európában, hanem Amerikában is
sok az olyan házasságtörő nő, akit nem az irodalomban kell keresnünk. A polgári
magántulajdon szempont, amely a házasságra is kiterjeszkedik, ép´ úgy nem
akadályozott meg bizonyos asszonyokat abban, hogy férjüket megcsalják, mint
ahogy az édességet hajszoló gyermek is megtalálja útját-módját annak, hogy
torkoskodhassék. Az amerikai nő szexuális egyenranguságot követelő felfogását
két körülménynek kell betudni. Az egyik illuzió, a másik önérzet kérdése. Az
illuzió abban áll, hogy a legtöbb nő csakugyan készpénznek veszi férje,
általában a férfi nemi szabadságát; s az önérzetnek az a forrása, hogy az
amerikai nő szeretne tisztességes lenni, miután biológia funkcióit romantikus
jelszavakkal kielégíti. Őszintén és igazán hisz a fair play-ben, ahogy azt az
amerikai demokrácia értelmezi. Őszintén és igazán hisz abban, hogy a politikai
demokrácia társadalmi morálja, amely annyi szabadságot biztosit részére,
kötelezővé teszi a nyíltságot szexuális kérdésekben is. Nem akarja megcsalni
urát, ám elfelejti, hogy a többi között a visszaélt gazdasági függőséggel
csalja meg s azzal a szabadsággal, amely saját magának kiváltságokat tulajdonit
a férfi. rovására. Becsületesen akar férje szemébe nézni, s nem kétszínű
mosollyal s elfelejti, hogy az esetleges szexuális egyenrangúság sem változtat
a házaséletnek más irányú kétszínűségén. Lelke mélyén — ha csak nem boldogtalan
vagy nimfomániás — nem akar más férfit; amit akar, az tulajdonképen az, hogy a
férj ne akarjon más nőt. A single standard-dal negativ formában is a maga
érdekeit védi, nem pedig a komoly, a tényleges egyenrangúság elvét alkalmazza.
Mert az átlagamerikai nő (s alapjában véve minden polgári nevelésű nő) az
elfogadható gazdasági körülmények közepette inkább a megszokott erkölcs
atavisztikus figyelmeztetésére hallgat, mint a szabad élet lidérces hangjára.
És ha mégis „félrelép”, akkor lelkiismerete más szavakkal, de ugyanazzal a
lényeggel jelentkezik, mint Ernest Hemingway regényében az amerikai ápolónő
esetében.
Nagyjában természetesen még
mindig az a helyzet, hogy az amerikai asszony a szexualitást és az erkölcsöt
egy lélegzetvételre említi. Hagyományai ezen a téren erősebbek elképzelt szabad
akaratánál, szívósabbak kíváncsiságánál, mélyebben gyökeredzők nyugtalanságánál.
A szexuális szabadság fitogtatott, öntudatosan vagy piruló mosoly, kíséretében
hangoztatott vágya ellenére az általános felfogás még mindig az, hogy a
házasságtörő asszony elítélendő. Közte és az előtte való asszony nemzedék
között a legszembetűnőbb s talán legradikálisabb különbség az, hogy a
szexualitásra vonatkozó előadásokat szívesen meghallgatja s nem érzi
szokatlanul bátor gesztusnak azt az álláspontját, hogy nem. egy ízben
nyilvánosan is állást foglal a születések korlátozása mellett. Az amerikai
asszony — s ebben az esetben a gazdasági és társadalmi helyzeténél fogva
legészrevehetőbb polgári típusról van szó — őszintén és komolyan világosságot
akar a nemi kérdés sötétségében. Ebből a szempontból haladóbb, mint a gazdasági
problémák megítélésében, ami tökéletesen érthető, mert élettani rendeltetése
bonyolultságát jobban érzi saját sorsán, mint a mások esetleges
kenyértelenségét. A szociális lelkiismeretet demokratikus kötelességnek tartja,
akár gyakorolja, akárcsak hiszi, hogy gyakorolja; de a szexuális kérdés
tanulmányozásában emberi feladatot lát minden társadalmi és politikai
elmélettől függetlenül. Tudni akar, mert élni akar; tudni akar, mert gyermekei
szexuális sorsát is ellenőrizni akarja. A tudás, amelyet így szerez, nem ölte
meg meg benne az erkölcs képzetét a szexualitással kapcsolatban; azt azonban
megteszi, hogy családja női tagjainak esetleges szexuális kirándulásaival
szemben bizonyos megértésre és elnézésre birja.
S az ilyen természetű megértés vajmi gyakran szükséges a
kamaszlányok és fiuk esetében. Közismert dolog, hogy az amerikai gyermekek
sokkal függetlenebbek szüleiktől, mint az európai gyermekek. Amerikában
ismételten is előfordul, hogy a gyermek panaszára letartóztatják az apát. Hogy ez mennyiben
indokolt s mennyiben tragikus, arról külön ismertetést kellene írni. Ebben az
esetben elégedjünk meg annak a megállapitásával, hogy az amerikai gyermekek
szüleiktől való függetlensége a pubertás korában s az utána következő néhány
esztendőben is általában nagyobb problémák elé állítja a szülőt, mint Európában
a polgári társadalom keretében. Az amerikai szülő tiszteli a gyermek
függetlenségét s önmagának s elvének ellentmondó helyzetbe kerül, amikor a
jelentkező szexualitás kísértése idején a lányok mozgási szabadságát korlátozni
kényszerül. Az amerikai iskolák javarésze tudvalevőleg „co-educational”, azaz
fiuk és leányok egy iskolába járnak. Akik ennek a rendszernek hívei, azt
mondják, hogy a fiatalok, mert megszokták egymást, szexuálisan kevésbbé
kíváncsiak egymásra; akik a rendszert ellenzik, arra hivatkoznak, hogy bizonyos
korban éppen a túlságosan gyakori együttlét fokozza a szexualis kíváncsiságot
is. Az utóbbi felfogás hivei azt állítják, hogy hiába vigyáznak a szülők: maga
az iskola sietteti az alkalmat a törvénytelen nemi érintkezésre. A sok
automobilnak is nagy része van abban, hogy a szüzesség elveszti a házasságban
kapitalizálható jelentőségét. Az ujsághirek az elmult esztendőkben ismételten
is megemlékeztek „high school” és „college” botrányokról, amelyek szerelmi
orgiákról és whiskys bacchanaliákról szóltak. A kérdést tárgyilagosan
megközelítve azonban arra a következtetésre kell jutnunk, hogy az átlagamerikai
leány, ha szexualis ismereteiben meg is szünt naiv lenni (ami helyes), ha
anatómiai ismereteit nem titkolja el, ha általában az élet biológiai csodáját
nem zülleszti le babonás fétissé, alapjában véve ép´ úgy irtózik a prostitutált
élettől, akármi legyen is a neve, mint a vele egy műveltségű európai leány.
Talán Amerikában több az „urileány”, aki hiszterikus nyugtalanságát gin-nel s
egyéb alkoholos itallal önti le; mint Európában; talán a jazz-mánia excentrikus
fintora több jómódú leányon észlelhető, mint odaát; talán több az amerikai
képzett leány, aki megtárgyalja vőlegényével a nemi életnek nemcsak romantikus,
de egészségügyi szempontjait is; de a polgári nevelésű amerikai leány — éppen a
polgári felfogás szexualitási moralitással összekötő hagyományainál fogva — épp
úgy ragaszkodik a „tiszta hírnévhez”, mint ahogy anyja és nagyanyja
ragaszkodott hozzá. Szókincsében szabadabb; táncmozdulataiban odaadóbb;
anyjától elvárja, hogy a nemi életre vonatkozólag is beszélgethessen vele;
„barátait” olyan értelemben válogatja, hogy ma ezzel, holnap amazzal megy a
színházba s ha kedve tartja a csókkal sem fukarkodik, ám lényegileg mégis csak
folytatása annak a rendszeresített szexuálitás-morálnak, amely a polgári
társadalomnak egyik kétségbevonhatatlan kisérő tényezője. Szexuális
szabadságának polgári relációban tiltakozás szempontjából ugyanannyi az
értelme, mint a polgári keretekkel türelmetlen művészé, aki azonban mégis
ezeken a kereteken belül tud az lenni, aki és ami. Lindsey bíró Companionate
Marriage című könyvének egyáltalában nem eredeti felfogását, azt a szempontját,
hogy „ismerjük meg egymást, mielőtt arra szánnók magunkat, hogy együtt maradunk
s hogy gyermekünk is lesz”, jobbra-balra megtárgyalták Amerikában, sőt egy
házaspár a kísérleti nyúl reputációját óhajtotta s az ujságokban leközöltette
képét, s ma már alig esik szó a könyvről. Ennek a jelenségnek mi az értelme ? A
tiltakozás megszünik, mihelyst hangja megszokottá válik. Az amerikai leányok
házasságelőtti szexuális szabadsága is megszünik probléma lenni, miután már
narcisztikus aggszűzek sem mernek felháborodni. A tényállás az, hogy még mindig
sokkal több az elmélet ebben a szexuális szabadságban, mint a valóság. A szülők
valamivel többet aggódnak; a lányok valamivel merészebbek; s az írók több
iszákos és a konvencionális szabályokat megszegő leányt rajzolhatnak meg. Nem
szexuális forradalomról van szó, mint ahogy sokan hangoztatják; inkább a
szexuális nyalánkság új és bátrabb frazeológiájáról.
Az a körülmény, amire ebben az ismertetésben utaltam,
hogy a nemi botrány hőse legkönnyebben repülhet ki a közéleti tekintély
légköréből, végül is arra vall, hogy a szexuális kérdés emberséges és
gyakorlatilag alkalmazott tudományos megítéléséről még szó sincs Amerikában.
Sőt éppen arra vall, hogy a. morális fölényt — ezt a madárijesztő arcú szigorát
a hatalmon levőknek — megtorlásképen érvényesíteni szeretik pont azokkal szemben,
akik mindenképen hajlandók kötelességüket teljesíteni, csak fiziológiailag —
megbízhatatlanok. S ezért a felfogásért a puritán köldökhöz ragaszkodó férfiak,
úgy látszik, még inkább felelősek, mint a nők. A puritán könyörtelenséghez való
ragaszkodás persze kétszínűség, de számolni kell vele, mert erő, s nem egy
esetben nem is kétszínű, hanem megdöbbentően őszinte. Ijesztő, amikor a jót
akaró férfi kegyetlen lesz. Szinte Miskin herceg együgyű mosolyával akar jót, s
démoni a gesztusa. A szexuális libertine-nel szemben („kéjenc”, mert esetleg
táncosnővel mulatott, holott felesége van, aki azonban a csontváz ikertestvére
s a házaséletet kizárólag nemzési szempontból fogja fel) nincs elnézés, nincs
megértés, nincs könyörület. Ott, ahol egy éjjeli kirándulásnak — különösképen,
ha azt az ellenségek úgy óhajtják — ennyire végzetes következményei lehetnek,
minden sikerült és elképzelt nemi felvilágosodottság ellenére, minden
programszerű szexuális szabadság és single standad-ot hangoztató felfogás
ellenére nem lehet azt mondani, hogy a szexuális kérdés kezelése párhuzamosan
halad a fejlődés gondolatával. Ha a single standardot hangoztató nőnek az a
célja, hogy az egyenrangúság hangoztatásával biztosítsa férje hűségét, a
férfiak puritán felháborodásának szexuális kérdésekben viszont az az egyik
inditóoka, hogy a homodomestieus irigyli azt a férfitársát, aki örömei
megszerzésében kissé pogány. Talán nem is tudja, hogy irigyli, de a legelemibb pszichológiával könnyen
megmagyarázható öntudatlan irigysége is.
A puritán erkölcs bizalmatlan a testtel. S
annak ellenére, hogy repülőgépek ütköznek össze a levegőben s a technikai
civilizáció eszeveszetten alkalmazza a könyökfilozófia elvét, annak ellenére,
hogy a nemi visszafojtottság pathológiai eseteiről gyakran írnak az ujságok,
annak ellenére, hogy az amerikai nők és férfiak sorában is fokozatosan nő az
igazán felvilágosodott szempontot hangoztatók száma, a tipikus felfogás még
mindig az, hogy a test, mint olyan, elkerülhetetlenül a bűn forrása. Hogy ennek
a felfogásnak milyen humoros és izléstelen következményei lehetnek, annak
illusztrálására egy pár év előtti egyéni tapasztalatomat elevenítem fel. Eva Le
Gallienne, a kitünő amerikai színésznő Budapesten járt. Ujságírói minőségben
érdekelt, hogy miként hatott rá magyarországi útja. A színésznő Cleveland
legelőkelőbb hoteljében szállt meg, s telefonon megállapodtunk, hogy
hotelszobájában találkozunk. Igy is történt. Három percnyi beszélgetés után
egyszerre a bellboy kopogtatott a hotelszoba ajtaján s bejelentette, hogy férfi
három percnél tovább nem lehet a nő vendége ebben a hotelben. Megjegyzendő,
hogy Eva Le Gallienne országos nevű színésznő, talán a legkomolyabb irodalmi
izlésű színésznője Amerikának. Az eset annyira bizarr s távlatában korlátolt,
hogy csak mosolyogni lehet rajta. Ugyanakkor művelt és emberségesen gondolkodó
amerikaiak, akiknek elmondtam ezt az esetet, a szó szoros értelmében
szegyelték. Mindenesetre meggyőzően világit bele a puritán szempontok
nevetséges csökönyösségébe és valóságába.
Viszont,
hogy a szexuális szabadság milyen komikus helyzetekre vezethet, erre jellemző a
következő eset. Egy harmincnyolc éves filigrán termetű, kedves arcú
özvegyasszony unta magát. Az unalomtól úgy szabadult meg, hogy minden este
barátjával mulatni ment, s hajnali kettőkor, háromkor érkezett haza
meglehetősen kótyagos állapotban. Tizenhét esztendős fiát bántotta anyja szabad
élete. A jól megtermett fiu egy alkalommal megvárta anyját. Az ablakon át
látta, amint anyja barátja, éppen a búcsúcsókra készülődik. Erre a fiu kirohant
a verandára, a férfit ellökte, anyját becipelte a szobába, térdére fektette s
alaposan elpüfölte. „Ugy látszik nekem kell erkölcseidre vigyáznom — mondta —
miután apa halott”. Ehhez az esethez még kommentárt sem kell fűzni. A
bohózatírók felhasználhatják!
Összefoglalva a fentieket tulajdonképen miben áll az
amerikai nők szexuális szabadsága? Négy megállapítást lehet tenni. 1. Az amerikai nő elméletben
eljutott ahhoz a felfogáshoz, hogy a szexuális kérdéssel az értelem
segítségével is foglalkozni kell, 2. A szexuális szabadsággal nem annyira a
maga szexuális előnyeit akarja megerősíteni, hanem a férfi elképzelt szexuális
szabadságát korlátozni akarja. 3. A fiatalabb nemzedék női szinte tüntetőleg
beszélnek a merni életről; a testet nem látják puritán koncepció szerinti bűnbarlangnak, hanem
inkább biológiai csodák romantikus forrásának. Mindamellett haladóbb felfogásuk
ellenére a női tisztesség polgári fogalmához épp úgy ragaszkodnak, mint az
előttük való nemzedék női. 4. Végül azok a nők, akik — amint mondani szokás —
az előítéletekkel szakítottak, jelentékeny számuk ellenére még mindig inkább a
kivételes felfogást képviselik, mint a tipikusat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése