Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2015. szeptember 9., szerda

AZ AMERUKAI NŐK SZEXUÁLIS SZABADSÁGA*



Az amerikai nők szexuális szabadsága
Ernest Hemingwaynek, a fiatal amerikai írók ideáljának legújabb regényében, amelynek Farewell te Arms a címe, van egy jelenet, amely a maga pszichológiai távlatában igen jellemző. A regény amerikai hőse, aki az olasz fronton az osztrákok ellen harcolt, beleszeret egy angol ápolónőbe. Együtt élnek. Az ápolónő úgynevezett felvilágosodott nő, aki túl van a nemi előítéleteken. Egy alkalommal a férfi egy hotelszobában tölti a nővel az éjszakát. S az ápolónő, aki eddig természetesnek találta a férfival való szabad viszonyt, hirtelen testében, mozdulatában, egész lényében elpirul, s ezt mondja: „Ugy érzem magam, mintha utcai nő volnék”. Az írói leleményesség szempontjából tagadhatatlanul hatásos beállítás. Ha azonban igazi távlatát nézzük, több az írói készség érdekes megnyilatkozásánál. Anélkül, hogy Hemingwaytől ezt a szándékot feltételezném, az a meggyőződésem, hogy az amerikai nő sokat hangoztatott szexuális szabadságának, helyesebben a szexuális szabadság csődjének nagyon találó képe ez a jelenet. Ha tisztán a polgári erkölcs szerint ítéljük meg a nő ijedt kijelentését, akkor természetesen arra a következtetésre jutunk, hogy a nőben hirtelen az elhanyagolt nevelési szempontok jelentkeztek, amelyek felébresztették lelkiismeretét. Ha a nőről több kulturát tételezünk fel, mint amennyivel csakugyan rendelkezett, akkor annak a megállapítása a logikus következtetés, hogy a hotelkörnyezetet nem tudta elviselni esztétikai érzékenysége. Voltaképen azonban az történt, hogy mind a két szempont befolyásolta, mert ahhoz, hogy szabad legyen, nem volt eléggé felvilágosodott, s ahhoz, hogy felvilágosodott legyen, nem volt eléggé szabad.

A jelenet magától értetődően az írói képzelettől megteremtett keretet követelte, hogy meggyőző legyen. Viszont,ha ettől a kerettől eltekintünk s az amerikai nők szexuális szabadságát az amerikai keretek közepette ítéljük meg, akkor a pszichológiai igazság szempontjából ugyanarra a következtetésre jutunk, mint amilyet Hemingway fentemlített regényjelenete szuggerál. Közhely, hogy az amerikai nő függetlenebb az európai nőnél. Nem egy esetben, gazdasági függősége ellenére, nemcsak egyenrangú fele urának, hanem olyan jogokkal rendelkezik amelyekkel egykönnyen visszaélhet. Miután az átlagamerikai férfi lelkiéletében szentimentális, tehát érthető, hogy a nővel való relációban elkerülhetetlenül hátrányos a helyzete. Az amerikai férfi sokszor a troubadour-karikatura benyomását teszi. Megindító naivsággal kezeli a nőt, s nem veszi észre, hogy amikor a nő jogait hangoztatja, tulajdonképen gyakran felháborító jogfosztást gyakorol a férfival szemben. Nagyjában az az igazság, hogy az amerikai alkotmánytól biztosított férfi-nő egyenlőség csak papiroson van meg, még pedig azért, mert ebben az egyenlőségbem elvitathatatlanul a férfi húzza a rövidebbet. Megjegyzendő, hogy nemcsak a. női furfang sikerének kell betudni ezt az állapotot, hanem annak a ténynek is, hogy az amerikai nő a vele egy műveltségű férfinál jobban érdeklődik a kultura iránt. Annak ellenére, hogy temérdek nő megkeresi kenyerét, az átlagamerikai férfi még mindig úgy fogja fel férfimivolta fölényét, hogy neki el kell tartania feleségét. A tipikus polgári morál kereskedelmi önérzetével arra törekszik, hogy az asszonyt tejbe-vajba fürössze, s azért, a rendes szexuális kielégülésen kívül csak azt várja, hogy az asszony csacsogással, kedveskedéssel fáradt idegeit szórakoztassa s a „társaságban” érvényesüljön. Az előadásokra, hangversenyekre, képtárakba járó asszony rendesen jobban van informálva az élet szebb jelenségeiről, mint a férfi. Sok férfiban szinte gyökeret vert az a tévhit, hogy az asszony feladata ezekkel a „haszontalanságokkal” törődni. S az asszony, aki sokszor csak felszínes ismeretekre tesz szert s néhány német és francia megjegyzéssel tarkítja mondanivalóját arra a következtetésre jut, hogy mindenben különb férjénél. Ha nem eléggé gyöngéd, a felszínes ismereteiből eredő fölényt a kellő hangsúlyozással érezteti is.

A fölény következő állomása az unalom. Az amerikai nő azonban a bovaryz must nem öngyilkossággal intézi el. Romantikusan akar élni, nem pedig meghalni. Már most hogyan lehet ezt a romantikus életmódot megteremteni? Ujabb jogok hangoztatásával. A single standard-ra való utalással. Ez alatt az értendő, hogy a nő szexuális téren ép´ olyan szabad, mint a férfi, amiben az a komikum, hogy a férfi szexualis téren egyáltalában nem szabad. Minden haladás ellenére, amely sok viszonylatban kétségtelen az amerikai Egyesült Államokban, a szexualitás az, amely a legkínosabb badarságokra és legtragikusabb sorsfordulatokra vezet. Ha például egy amerikai politikust a közéletből el akarnak tüntetni, csak rendszeres propagandával rá kell fogni, hogy kéjelgő életet él. Ha azt akarják, hogy az egyetemi tanár veszítse el állását,csak olyan helyzetet kell teremteni, amely diszkreditáló a tanár erkölcsi (nemi) reputációja szempontjából. Az a tény, hogy a mozikban és a vaudeville színházakban a Mlle Mistinguette pucérságát megszégyenítő meztelenségek láthatók, s hogy a napilapok szinházi oldalán nem egy izben a hajdani Magyar Figaro visszhangfotográfiái láthatók modernebb pucérsággal, nem változtat azon, hogy a fontosabb szerepkört betöltő férfiak esetében a „szexualis eltévelyedés” az a Kain bélyeg, amellyel lehetetlenné telhetők. Szóval azt állítani, hogy a single standard megteremtésével a nő ugyanazt a szexuális szabadságot biztosítja a maga részére, ami eddig férfihagyomány volt, az amerikai keretek közepette ellentmondás.

Ennek a szexuális egyenrangúságnak voltaképeni értelme az, hogy a minden téren felszabadult nő le akarja, dönteni a nemi élet korlátait is. A gazdasági függőség nem érinti, mert hiszen függetlenebb annál a férfinél, akitől függ; de hogy függetlensége tökéletes legyen, a férfi elképzelt szabadságát a maga szempontjából meg akarja valósítani. A férfivel, aki a nővel szemben naiv, el tudja hitetni, hogy szabad, s így egyengeti a maga szexuális szabadságának útját. Egyelőre az a helyzet, hogy sok asszony — őszintén — csak elméletben gyakorolja a single standard elvét, de bizony vannak olyanok (hogy mennyien, azt statisztikai adatokkal nem lehetne igazolni) akik a férj lodge-meeting-jét a maguk részére úgy értelmezik, hogy aznap este kirándulhatnak barátjukkal. Miután a férfi (még az amerikai férj is) előbb-utóbb kitapasztalja az asszony hűtlenségét, a maga „egyleti gyűléseit” átteszi olyan helyekre, ahol nemcsak cocktailt és whiskyt isznak, hanem nők is mulatnak, sőt ő maga (mulathat a nőkkel. A következő állomás: vagy mindkét fél beletörődik a szabad életbe, anélkül, hogy ez a házasköteléket szétbontaná, vagy pedig a bíróság elválasztja a házasfeleket rendesen azzal az indokolással, hogy, a férj durván bánt feleségé-Stíl s nem tartotta el annak rendje módja szerint.

Mi a magyarázata annak, hogy az amerikai nők annyira hangoztatják a single standard elvét? Elvégre Putifárné nem a modern kor produktuma, s egészen bizonyos, hogy nemcsak Európában, hanem Amerikában is sok az olyan házasságtörő nő, akit nem az irodalomban kell keresnünk. A polgári magántulajdon szempont, amely a házasságra is kiterjeszkedik, ép´ úgy nem akadályozott meg bizonyos asszonyokat abban, hogy férjüket megcsalják, mint ahogy az édességet hajszoló gyermek is megtalálja útját-módját annak, hogy torkoskodhassék. Az amerikai nő szexuális egyenranguságot követelő felfogását két körülménynek kell betudni. Az egyik illuzió, a másik önérzet kérdése. Az illuzió abban áll, hogy a legtöbb nő csakugyan készpénznek veszi férje, általában a férfi nemi szabadságát; s az önérzetnek az a forrása, hogy az amerikai nő szeretne tisztességes lenni, miután biológia funkcióit romantikus jelszavakkal kielégíti. Őszintén és igazán hisz a fair play-ben, ahogy azt az amerikai demokrácia értelmezi. Őszintén és igazán hisz abban, hogy a politikai demokrácia társadalmi morálja, amely annyi szabadságot biztosit részére, kötelezővé teszi a nyíltságot szexuális kérdésekben is. Nem akarja megcsalni urát, ám elfelejti, hogy a többi között a visszaélt gazdasági függőséggel csalja meg s azzal a szabadsággal, amely saját magának kiváltságokat tulajdonit a férfi. rovására. Becsületesen akar férje szemébe nézni, s nem kétszínű mosollyal s elfelejti, hogy az esetleges szexuális egyenrangúság sem változtat a házaséletnek más irányú kétszínűségén. Lelke mélyén — ha csak nem boldogtalan vagy nimfomániás — nem akar más férfit; amit akar, az tulajdonképen az, hogy a férj ne akarjon más nőt. A single standard-dal negativ formában is a maga érdekeit védi, nem pedig a komoly, a tényleges egyenrangúság elvét alkalmazza. Mert az átlagamerikai nő (s alapjában véve minden polgári nevelésű nő) az elfogadható gazdasági körülmények közepette inkább a megszokott erkölcs atavisztikus figyelmeztetésére hallgat, mint a szabad élet lidérces hangjára. És ha mégis „félrelép”, akkor lelkiismerete más szavakkal, de ugyanazzal a lényeggel jelentkezik, mint Ernest Hemingway regényében az amerikai ápolónő esetében.

Nagyjában természetesen még mindig az a helyzet, hogy az amerikai asszony a szexualitást és az erkölcsöt egy lélegzetvételre említi. Hagyományai ezen a téren erősebbek elképzelt szabad akaratánál, szívósabbak kíváncsiságánál, mélyebben gyökeredzők nyugtalanságánál. A szexuális szabadság fitogtatott, öntudatosan vagy piruló mosoly, kíséretében hangoztatott vágya ellenére az általános felfogás még mindig az, hogy a házasságtörő asszony elítélendő. Közte és az előtte való asszony nemzedék között a legszembetűnőbb s talán legradikálisabb különbség az, hogy a szexualitásra vonatkozó előadásokat szívesen meghallgatja s nem érzi szokatlanul bátor gesztusnak azt az álláspontját, hogy nem. egy ízben nyilvánosan is állást foglal a születések korlátozása mellett. Az amerikai asszony — s ebben az esetben a gazdasági és társadalmi helyzeténél fogva legészrevehetőbb polgári típusról van szó — őszintén és komolyan világosságot akar a nemi kérdés sötétségében. Ebből a szempontból haladóbb, mint a gazdasági problémák megítélésében, ami tökéletesen érthető, mert élettani rendeltetése bonyolultságát jobban érzi saját sorsán, mint a mások esetleges kenyértelenségét. A szociális lelkiismeretet demokratikus kötelességnek tartja, akár gyakorolja, akárcsak hiszi, hogy gyakorolja; de a szexuális kérdés tanulmányozásában emberi feladatot lát minden társadalmi és politikai elmélettől függetlenül. Tudni akar, mert élni akar; tudni akar, mert gyermekei szexuális sorsát is ellenőrizni akarja. A tudás, amelyet így szerez, nem ölte meg meg benne az erkölcs képzetét a szexualitással kapcsolatban; azt azonban megteszi, hogy családja női tagjainak esetleges szexuális kirándulásaival szemben bizonyos megértésre és elnézésre birja.

S az ilyen természetű megértés vajmi gyakran szükséges a kamaszlányok és fiuk esetében. Közismert dolog, hogy az amerikai gyermekek sokkal függetlenebbek szüleiktől, mint az európai gyermekek. Amerikában ismételten is előfordul, hogy a gyermek panaszára letartóztatják az apát. Hogy ez mennyiben indokolt s mennyiben tragikus, arról külön ismertetést kellene írni. Ebben az esetben elégedjünk meg annak a megállapitásával, hogy az amerikai gyermekek szüleiktől való függetlensége a pubertás korában s az utána következő néhány esztendőben is általában nagyobb problémák elé állítja a szülőt, mint Európában a polgári társadalom keretében. Az amerikai szülő tiszteli a gyermek függetlenségét s önmagának s elvének ellentmondó helyzetbe kerül, amikor a jelentkező szexualitás kísértése idején a lányok mozgási szabadságát korlátozni kényszerül. Az amerikai iskolák javarésze tudvalevőleg „co-educational”, azaz fiuk és leányok egy iskolába járnak. Akik ennek a rendszernek hívei, azt mondják, hogy a fiatalok, mert megszokták egymást, szexuálisan kevésbbé kíváncsiak egymásra; akik a rendszert ellenzik, arra hivatkoznak, hogy bizonyos korban éppen a túlságosan gyakori együttlét fokozza a szexualis kíváncsiságot is. Az utóbbi felfogás hivei azt állítják, hogy hiába vigyáznak a szülők: maga az iskola sietteti az alkalmat a törvénytelen nemi érintkezésre. A sok automobilnak is nagy része van abban, hogy a szüzesség elveszti a házasságban kapitalizálható jelentőségét. Az ujsághirek az elmult esztendőkben ismételten is megemlékeztek „high school” és „college” botrányokról, amelyek szerelmi orgiákról és whiskys bacchanaliákról szóltak. A kérdést tárgyilagosan megközelítve azonban arra a következtetésre kell jutnunk, hogy az átlagamerikai leány, ha szexualis ismereteiben meg is szünt naiv lenni (ami helyes), ha anatómiai ismereteit nem titkolja el, ha általában az élet biológiai csodáját nem zülleszti le babonás fétissé, alapjában véve ép´ úgy irtózik a prostitutált élettől, akármi legyen is a neve, mint a vele egy műveltségű európai leány. Talán Amerikában több az „urileány”, aki hiszterikus nyugtalanságát gin-nel s egyéb alkoholos itallal önti le; mint Európában; talán a jazz-mánia excentrikus fintora több jómódú leányon észlelhető, mint odaát; talán több az amerikai képzett leány, aki megtárgyalja vőlegényével a nemi életnek nemcsak romantikus, de egészségügyi szempontjait is; de a polgári nevelésű amerikai leány — éppen a polgári felfogás szexualitási moralitással összekötő hagyományainál fogva — épp úgy ragaszkodik a „tiszta hírnévhez”, mint ahogy anyja és nagyanyja ragaszkodott hozzá. Szókincsében szabadabb; táncmozdulataiban odaadóbb; anyjától elvárja, hogy a nemi életre vonatkozólag is beszélgethessen vele; „barátait” olyan értelemben válogatja, hogy ma ezzel, holnap amazzal megy a színházba s ha kedve tartja a csókkal sem fukarkodik, ám lényegileg mégis csak folytatása annak a rendszeresített szexuálitás-morálnak, amely a polgári társadalomnak egyik kétségbevonhatatlan kisérő tényezője. Szexuális szabadságának polgári relációban tiltakozás szempontjából ugyanannyi az értelme, mint a polgári keretekkel türelmetlen művészé, aki azonban mégis ezeken a kereteken belül tud az lenni, aki és ami. Lindsey bíró Companionate Marriage című könyvének egyáltalában nem eredeti felfogását, azt a szempontját, hogy „ismerjük meg egymást, mielőtt arra szánnók magunkat, hogy együtt maradunk s hogy gyermekünk is lesz”, jobbra-balra megtárgyalták Amerikában, sőt egy házaspár a kísérleti nyúl reputációját óhajtotta s az ujságokban leközöltette képét, s ma már alig esik szó a könyvről. Ennek a jelenségnek mi az értelme ? A tiltakozás megszünik, mihelyst hangja megszokottá válik. Az amerikai leányok házasságelőtti szexuális szabadsága is megszünik probléma lenni, miután már narcisztikus aggszűzek sem mernek felháborodni. A tényállás az, hogy még mindig sokkal több az elmélet ebben a szexuális szabadságban, mint a valóság. A szülők valamivel többet aggódnak; a lányok valamivel merészebbek; s az írók több iszákos és a konvencionális szabályokat megszegő leányt rajzolhatnak meg. Nem szexuális forradalomról van szó, mint ahogy sokan hangoztatják; inkább a szexuális nyalánkság új és bátrabb frazeológiájáról.

Az a körülmény, amire ebben az ismertetésben utaltam, hogy a nemi botrány hőse legkönnyebben repülhet ki a közéleti tekintély légköréből, végül is arra vall, hogy a szexuális kérdés emberséges és gyakorlatilag alkalmazott tudományos megítéléséről még szó sincs Amerikában. Sőt éppen arra vall, hogy a. morális fölényt — ezt a madárijesztő arcú szigorát a hatalmon levőknek — megtorlásképen érvényesíteni szeretik pont azokkal szemben, akik mindenképen hajlandók kötelességüket teljesíteni, csak fiziológiailag — megbízhatatlanok. S ezért a felfogásért a puritán köldökhöz ragaszkodó férfiak, úgy látszik, még inkább felelősek, mint a nők. A puritán könyörtelenséghez való ragaszkodás persze kétszínűség, de számolni kell vele, mert erő, s nem egy esetben nem is kétszínű, hanem megdöbbentően őszinte. Ijesztő, amikor a jót akaró férfi kegyetlen lesz. Szinte Miskin herceg együgyű mosolyával akar jót, s démoni a gesztusa. A szexuális libertine-nel szemben („kéjenc”, mert esetleg táncosnővel mulatott, holott felesége van, aki azonban a csontváz ikertestvére s a házaséletet kizárólag nemzési szempontból fogja fel) nincs elnézés, nincs megértés, nincs könyörület. Ott, ahol egy éjjeli kirándulásnak — különösképen, ha azt az ellenségek úgy óhajtják — ennyire végzetes következményei lehetnek, minden sikerült és elképzelt nemi felvilágosodottság ellenére, minden programszerű szexuális szabadság és single standad-ot hangoztató felfogás ellenére nem lehet azt mondani, hogy a szexuális kérdés kezelése párhuzamosan halad a fejlődés gondolatával. Ha a single standardot hangoztató nőnek az a célja, hogy az egyenrangúság hangoztatásával biztosítsa férje hűségét, a férfiak puritán felháborodásának szexuális kérdésekben viszont az az egyik inditóoka, hogy a homodomestieus irigyli azt a férfitársát, aki örömei megszerzésében kissé pogány. Talán nem is tudja, hogy irigyli, de a legelemibb pszichológiával könnyen megmagyarázható öntudatlan irigysége is.

A puritán erkölcs bizalmatlan a testtel. S annak ellenére, hogy repülőgépek ütköznek össze a levegőben s a technikai civilizáció eszeveszetten alkalmazza a könyökfilozófia elvét, annak ellenére, hogy a nemi visszafojtottság pathológiai eseteiről gyakran írnak az ujságok, annak ellenére, hogy az amerikai nők és férfiak sorában is fokozatosan nő az igazán felvilágosodott szempontot hangoztatók száma, a tipikus felfogás még mindig az, hogy a test, mint olyan, elkerülhetetlenül a bűn forrása. Hogy ennek a felfogásnak milyen humoros és izléstelen következményei lehetnek, annak illusztrálására egy pár év előtti egyéni tapasztalatomat elevenítem fel. Eva Le Gallienne, a kitünő amerikai színésznő Budapesten járt. Ujságírói minőségben érdekelt, hogy miként hatott rá magyarországi útja. A színésznő Cleveland legelőkelőbb hoteljében szállt meg, s telefonon megállapodtunk, hogy hotelszobájában találkozunk. Igy is történt. Három percnyi beszélgetés után egyszerre a bellboy kopogtatott a hotelszoba ajtaján s bejelentette, hogy férfi három percnél tovább nem lehet a nő vendége ebben a hotelben. Megjegyzendő, hogy Eva Le Gallienne országos nevű színésznő, talán a legkomolyabb irodalmi izlésű színésznője Amerikának. Az eset annyira bizarr s távlatában korlátolt, hogy csak mosolyogni lehet rajta. Ugyanakkor művelt és emberségesen gondolkodó amerikaiak, akiknek elmondtam ezt az esetet, a szó szoros értelmében szegyelték. Mindenesetre meggyőzően világit bele a puritán szempontok nevetséges csökönyösségébe és valóságába.

Viszont, hogy a szexuális szabadság milyen komikus helyzetekre vezethet, erre jellemző a következő eset. Egy harmincnyolc éves filigrán termetű, kedves arcú özvegyasszony unta magát. Az unalomtól úgy szabadult meg, hogy minden este barátjával mulatni ment, s hajnali kettőkor, háromkor érkezett haza meglehetősen kótyagos állapotban. Tizenhét esztendős fiát bántotta anyja szabad élete. A jól megtermett fiu egy alkalommal megvárta anyját. Az ablakon át látta, amint anyja barátja, éppen a búcsúcsókra készülődik. Erre a fiu kirohant a verandára, a férfit ellökte, anyját becipelte a szobába, térdére fektette s alaposan elpüfölte. „Ugy látszik nekem kell erkölcseidre vigyáznom — mondta — miután apa halott”. Ehhez az esethez még kommentárt sem kell fűzni. A bohózatírók felhasználhatják!

Összefoglalva a fentieket tulajdonképen miben áll az amerikai nők szexuális szabadsága? Négy megállapítást lehet tenni. 1. Az amerikai nő elméletben eljutott ahhoz a felfogáshoz, hogy a szexuális kérdéssel az értelem segítségével is foglalkozni kell, 2. A szexuális szabadsággal nem annyira a maga szexuális előnyeit akarja megerősíteni, hanem a férfi elképzelt szexuális szabadságát korlátozni akarja. 3. A fiatalabb nemzedék női szinte tüntetőleg beszélnek a merni életről; a testet nem látják puritán koncepció szerinti bűnbarlangnak, hanem inkább biológiai csodák romantikus forrásának. Mindamellett haladóbb felfogásuk ellenére a női tisztesség polgári fogalmához épp úgy ragaszkodnak, mint az előttük való nemzedék női. 4. Végül azok a nők, akik — amint mondani szokás — az előítéletekkel szakítottak, jelentékeny számuk ellenére még mindig inkább a kivételes felfogást képviselik, mint a tipikusat.



#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése