Agresszorok az iskolákban
Nem feltétlenül a televízió és az internet
által közvetített erőszak vezet a gyerekek agresszivitásához, ám sok esetben ez
is közrejátszhat – állítja dr. Ranschburg Jenő gyermekpszichológus. A szakember
szerint a normális felnőttvilágra felkészítő gyermekközösségek hiánya is
nagyban okolható az iskolai erőszak elterjedéséért.
– Valóban nőtt az utóbbi időben a gyerekek által elkövetett erőszakos cselekmények száma, vagy csak a sajtó figyel jobban az ilyen történésekre?
– Mindkettő igaz. Valóban rákapott és kiemeli a sűrűből az ilyen eseteket a média, de nőtt is az iskolai erőszak aránya. Emellett az is megfigyelhető, hogy egyre alacsonyabb az az életkor, ahol nagyon komoly, akár már veszélyes agresszivitás és erőszak is előfordulhat. Számomra ez utóbbi a legfájdalmasabb, és elgondolkodtató, hogy nyolc-kilenc éves korban durva agresszivitások fordulhatnak elő.
– Valóban nőtt az utóbbi időben a gyerekek által elkövetett erőszakos cselekmények száma, vagy csak a sajtó figyel jobban az ilyen történésekre?
– Mindkettő igaz. Valóban rákapott és kiemeli a sűrűből az ilyen eseteket a média, de nőtt is az iskolai erőszak aránya. Emellett az is megfigyelhető, hogy egyre alacsonyabb az az életkor, ahol nagyon komoly, akár már veszélyes agresszivitás és erőszak is előfordulhat. Számomra ez utóbbi a legfájdalmasabb, és elgondolkodtató, hogy nyolc-kilenc éves korban durva agresszivitások fordulhatnak elő.
–
Mi lehet a fiatalkori erőszak terjedésének oka?
– Több típusú agresszivitás létezik. Közülük az egyik a kötekedő agresszor. Nagyon karakterisztikus személyiség, kiválasztja az áldozatát, aki lehetőleg mindig kisebb, gyengébb és kiszolgáltatottabb nála. A kötekedő agresszoroknak egyrészt örömet okoz a hatalom gyakorlása, a másik ember gyötrelme, másrészt pedig népszerűséget vadászik ezzel. Ez kezdődhet azzal, hogy elveszi a másik uzsonnáját, mobiltelefonját, zsarolja és aztán egyre durvább esetek fordulhatnak elő. Ezeket a gyerekeket zöldfülű pszichopatának is szoktuk nevezni, mivel pszichopátia mint diagnózis tizennyolc éves kor alatt nem adható.
Jellegzetes példája volt ennek a közelmúltban az az eset, amikor két-három gyereknek nem tetszett az egyik osztálytársuk, ezért meggyilkolták. Az ilyen tettek mögött nincsenek igazán érzelmek, az elkövetők nem ismerik a szánalmat, a másik fájdalmának a megértését. Ez jellegzetes tünete az ilyenfajta agresszivitásnak.
– Ugyanakkor nagyon súlyos agresszivitás jöhet létre az áldozat részéről is, aki éveken keresztül kínlódik, szenved és aztán egyszer csak az utolsó cseppel betelik a pohár. Ilyen volt például a híres 1993-as colombine-i eset Amerikában, amikor az elkövető fegyverrel ment az iskolába, ahol aztán vaktában lövöldözött. Ilyen volt nagy valószínűséggel a pécsi lövöldöző is. Jellegzetes áldozat, aki összevissza üt, lövöldöz, akinél betelt a pohár és egyszerűen csak pusztít. Az érdekes ebben a helyzetben, hogy az áldozat maga is veszélyessé válhat, különösen azért, mert nem tud panaszkodni. Hiszen akárkinek szól, akár a pedagógusnak, akár a szülőnek, az rosszul reagál rá, így megtanulja a gyerek, hogy nem érdemes segítséget kérni, mert a felnőttvilágból nem érkezik számára támogatás. Így egyszer csak maga is kirobban és nagyon súlyos agresszív aktusokba keveredik.
– A harmadik típus pedig a reaktív agresszor, akiket mogorváknak is szoktam nevezni. Ők általában népszerűtlenek, mindig a közösség perifériáján vannak és mindig visszaütnek. Soha sem kezdeményeznek, de mindig visszaütnek. Számukra minden ellentét szándékosan előidézett és mindenre agresszióval válaszolnak. Ezek a gyerekek felnőttkorukban könnyen antiszociálissá, akár bűnözővé válhatnak. Ők azok, akik csak akkor pusztítanak, ha úgy vélik, hogy támadják őket és nemegyszer képzeletbeli sérelmeket torolnak meg, jellegzetesen paranoid karakterek.
– E három típus a legveszélyesebb, ám ennél sokkal többféle agresszió van jelen az iskolákban. Létezik olyan is, amit nem is szabad onnan kiirtani. Nem normális jelenség, ha egy gyerek tizennyolc éves korában azt mondja, hogy még sosem verekedett. Vannak úgynevezett rangsorképző küzdelmek, amelyekben egy egészséges gyereknek, főként a fiúknak, illik részt vennie. Ez az önérzetüket, az énképüket oly mértékben befolyásolja, hogy azt felnőttkorukba is továbbviszik magukkal. Az ilyen típusú agresszív eseteknél mindig körülbelül azonos méretű és életkorú gyerekek csapnak össze. Itt nincs hátulról támadás, a dolog lényege az, hogy ki lesz a győztes.
– A televíziónak, internetnek is van szerepe az agresszió kialakulásában?
– Sokan túlbecsülik ilyen szempontból a televíziót. Ám nem lehet kizárólagosan a médiát okolni ezért, de van szerepe ebben. Az a televízió, amiből tömény agresszivitás ömlik, az nem tesz jót a gyerekeknek. Nem állítom, hogy ettől lesznek a gyerekek durva agresszorok, erőszakos bűnözők, de sok más mellett ennek is van benne szerepe.
– Létezik ˝orvosság˝ a gyerekkori agresszió ellen?
– Az egyik, amit nagyon fontosnak tartanék, a kortárs mediáció.
– Több típusú agresszivitás létezik. Közülük az egyik a kötekedő agresszor. Nagyon karakterisztikus személyiség, kiválasztja az áldozatát, aki lehetőleg mindig kisebb, gyengébb és kiszolgáltatottabb nála. A kötekedő agresszoroknak egyrészt örömet okoz a hatalom gyakorlása, a másik ember gyötrelme, másrészt pedig népszerűséget vadászik ezzel. Ez kezdődhet azzal, hogy elveszi a másik uzsonnáját, mobiltelefonját, zsarolja és aztán egyre durvább esetek fordulhatnak elő. Ezeket a gyerekeket zöldfülű pszichopatának is szoktuk nevezni, mivel pszichopátia mint diagnózis tizennyolc éves kor alatt nem adható.
Jellegzetes példája volt ennek a közelmúltban az az eset, amikor két-három gyereknek nem tetszett az egyik osztálytársuk, ezért meggyilkolták. Az ilyen tettek mögött nincsenek igazán érzelmek, az elkövetők nem ismerik a szánalmat, a másik fájdalmának a megértését. Ez jellegzetes tünete az ilyenfajta agresszivitásnak.
– Ugyanakkor nagyon súlyos agresszivitás jöhet létre az áldozat részéről is, aki éveken keresztül kínlódik, szenved és aztán egyszer csak az utolsó cseppel betelik a pohár. Ilyen volt például a híres 1993-as colombine-i eset Amerikában, amikor az elkövető fegyverrel ment az iskolába, ahol aztán vaktában lövöldözött. Ilyen volt nagy valószínűséggel a pécsi lövöldöző is. Jellegzetes áldozat, aki összevissza üt, lövöldöz, akinél betelt a pohár és egyszerűen csak pusztít. Az érdekes ebben a helyzetben, hogy az áldozat maga is veszélyessé válhat, különösen azért, mert nem tud panaszkodni. Hiszen akárkinek szól, akár a pedagógusnak, akár a szülőnek, az rosszul reagál rá, így megtanulja a gyerek, hogy nem érdemes segítséget kérni, mert a felnőttvilágból nem érkezik számára támogatás. Így egyszer csak maga is kirobban és nagyon súlyos agresszív aktusokba keveredik.
– A harmadik típus pedig a reaktív agresszor, akiket mogorváknak is szoktam nevezni. Ők általában népszerűtlenek, mindig a közösség perifériáján vannak és mindig visszaütnek. Soha sem kezdeményeznek, de mindig visszaütnek. Számukra minden ellentét szándékosan előidézett és mindenre agresszióval válaszolnak. Ezek a gyerekek felnőttkorukban könnyen antiszociálissá, akár bűnözővé válhatnak. Ők azok, akik csak akkor pusztítanak, ha úgy vélik, hogy támadják őket és nemegyszer képzeletbeli sérelmeket torolnak meg, jellegzetesen paranoid karakterek.
– E három típus a legveszélyesebb, ám ennél sokkal többféle agresszió van jelen az iskolákban. Létezik olyan is, amit nem is szabad onnan kiirtani. Nem normális jelenség, ha egy gyerek tizennyolc éves korában azt mondja, hogy még sosem verekedett. Vannak úgynevezett rangsorképző küzdelmek, amelyekben egy egészséges gyereknek, főként a fiúknak, illik részt vennie. Ez az önérzetüket, az énképüket oly mértékben befolyásolja, hogy azt felnőttkorukba is továbbviszik magukkal. Az ilyen típusú agresszív eseteknél mindig körülbelül azonos méretű és életkorú gyerekek csapnak össze. Itt nincs hátulról támadás, a dolog lényege az, hogy ki lesz a győztes.
– A televíziónak, internetnek is van szerepe az agresszió kialakulásában?
– Sokan túlbecsülik ilyen szempontból a televíziót. Ám nem lehet kizárólagosan a médiát okolni ezért, de van szerepe ebben. Az a televízió, amiből tömény agresszivitás ömlik, az nem tesz jót a gyerekeknek. Nem állítom, hogy ettől lesznek a gyerekek durva agresszorok, erőszakos bűnözők, de sok más mellett ennek is van benne szerepe.
– Létezik ˝orvosság˝ a gyerekkori agresszió ellen?
– Az egyik, amit nagyon fontosnak tartanék, a kortárs mediáció.
Ennek
lényege, hogy meg kell keresni az iskolában, osztályközösségben azt a néhány,
minden szempontból megfelelő gyereket, akiknek ezeket a kötekedő agresszorokat
féken kell tartaniuk és a kitörő agresszivitást meg tudják akadályozni. Ezek a
gyerekek – akiket elsimítóknak is
hívok – egyrészt sokkal több ilyen esetről tudnak, mint a pedagógus, másrészt
pedig be tudnak avatkozni és le tudják állítani az ilyen társaikat.
A másik megoldás a gyermekkori közösségekben rejlik. A legsúlyosabb hazai problémák egyikének
tartom a közösségi nevelés hiányát, hiszen nincsenek ilyen gyerekcsoportok.
Mindegy, hogy cserkészeknek vagy úttörőknek hívjuk őket, de ilyen csoportoknak
létezniük kell, ahol a gyerek megtanulja, hogyan kell az etikai szabályokat a
mindennapi életben alkalmazni. Olyan csoport, ahol nem tud egy kötekedő
agresszor népszerűvé válni
#1 Dr.BauerBela
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése