Hogyan beszéljünk szülőként a kamasz
gyerekünkkel úgy, hogy helyreálljon köztünk a bizalom?
A tinédzserkor küszöbén az otthonunk hirtelen csatatérré
válik. Állandó szópárbajok, ajtócsapkodás jellemzi a gyermekünkkel való kapcsolatot,
mi pedig úgy érezzük, valamit nagyon elrontottunk. Mit tehetnénk, hogy
helyreálljon közöttünk a meghitt, bizalmi viszony? Wéber Anikó írása.
hirdetés
„A kamaszkorral kapcsolatban él a
legtöbb tévhit a szülők fejében – állítja Csík Veronika gyermek- és ifjúsági
pszichológus. – Sokan önmagukat hibáztatják, ha a tinédzser elkezd távolodni
tőlük, és lazít az addigi szoros szülő-gyermek kapcsolaton. Azt gondolják:
rossz anya, apa vagyok, valamit biztosan elrontottam, amiért kiabál velem a
gyerekem, kritizál engem, megszegi a szabályaimat. Holott valójában ebben az
életszakaszban éppen ez a normális kamaszviselkedés. Ahogy a gyermek
fejlődésének, ugyanígy a szülő-gyerek kapcsolatnak is vannak fázisai. A
kisgyerekkorban elengedhetetlen a ragaszkodó szülő-gyermek viszony. A lányunk,
fiunk érzelmileg függ tőlünk, idealizál minket. Kamaszként azonban ki kell
szakítania magát ebből a szoros függésből, hogy létrehozhassa a saját
identitását, és egészséges, önálló felnőtté válhasson. Ez a leválás pedig éppen
a konfliktusok mentén történik. A gyereknek le kell bontania az ideális szülő
képét, mert egy tökéletes anyáról nem lehet leválni. Meg kell találnia benne a
hibákat, ezért jönnek a flegma megjegyzések és a viták.”
„MINDEN
KÖZELEDÉST TÁMADÁSNAK VETTEM”
Így volt ez Fischer Viktória
családjában is. „A nővérem két évvel idősebb nálam, és amikor kamasz lett,
láttam, hogy anya milyen sokat idegeskedik miatta. Megfogadtam neki: én nem
leszek ilyen! Ezt azonban nem tudtam betartani. Később már azt mondták a
szüleim: velem még nehezebb volt, mint a testvéremmel – idézi fel Viki a
tinédzser éveit. – Érzékeny voltam, mindenen felkaptam a vizet. Azt hiszem,
amikor az ember kamasz, akkor másképp érzékeli a világot. Minden szóra úgy
ugrik, mintha sértés lenne. Én is bármilyen apróságon össze tudtam veszni
velük. Előfordult, hogy már éreztem: átléptem egy határt, mégsem hagytam abba a
kiabálást. A leggyakrabban az volt a vita tárgya, hogy szerettem volna olyan
helyre szórakozni menni, amelyről a szüleim úgy gondolták, még nem nekem való.
A legjobb barátnőmet elengedték a bulikba, sok idősebb barátom volt, akik
tovább maradhattak kint, elmehettek fesztiválozni, koncertezni, én pedig nem.
Az ő véleményükre pedig jobban hallgattam, mert úgy éreztem, közelebb állnak
hozzám. Azt gondoltam, én már 14 éves vagyok, sokkal jobban értek az én
korosztályom problémáihoz, mint a szüleim! Ma már tudom, hogy nem akartak
rosszat nekem, csak átadni az élettapasztalatukat. De akkor úgy éreztem, hogy
meg akarják mondani helyettem a tutit, korlátozni akarnak. Minden közeledést
támadásnak vettem. A nővéremmel is megromlott a viszonyom, mert ő már túl volt
a lázadó koron, és a szüleim mellé állt. Azt hittem: az egész világ az
ellenségem, és még inkább a barátaim felé fordultam.”
Viki akkoriban eltávolodott a
szüleitől.
„Anya először nagyon szigorú volt.
Csakhogy ez nem jött be, mert minél szigorúbb lett, én annál inkább
ellenálltam. Ezért próbált a lelkemre beszélni. Elmondta, hogy neki ezek a
viták fájnak, és aggódik miattam. Hogy ne okozzak fájdalmat nekik, ezután
inkább füllentettem. Ki akartam kerülni a konfliktust. Azt gondoltam, amit nem
tudnak, az nem fog fájni. Úgy jártam koncertekre, hogy azt állítottam, a
barátnőmhöz megyek aludni. A vitás, ajtócsapkodós időszak akkor kezdett
lecsendesedni, amikor komoly kapcsolatom lett. Ekkor már 17 éves voltam, a
szüleim szimpatikusnak találták a páromat, elfogadták és megszerették. Anya sok
mindenben segített, és helyreállt köztünk a bizalmi viszony.”
HARC A
TRÓNÉRT ÉS A KIRÁLYSÁGÉRT
Csík Veronika is megjegyzi, hogy a
kamaszkor a legnehezebb fejlődési szakasz, amikor a serdülőknek három feladatuk
is van. Egyrészt el kell fogadniuk a biológiai, szexuális érés miatt
megváltozott testüket. Másrészt ki kell alakítaniuk a saját identitásukat. Ki
vagyok én? Milyen életet szeretnék élni? – ezekkel a kérdésekkel kell
foglalkozniuk. Végül a harmadik, talán legnehezebb feladat: leválni a
szülőkről, és saját kapcsolatokat kialakítani a kortársakkal.
…
A cikk folytatását a Nők Lapja Iskolaválasztó 2017-es
lapszámában olvashatjátok el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése