3 tipikus szülői tévedés, amivel
örökre eljátszhatod a gyerek bizalmát
A gyakorta alkalmazott módszerek
látszólag hatékonyak, ám véglegesen elfordíthatják tőled a kicsit.
A bizalom maga a kapcsolat. Ahol nincs bizalom,
ott kapcsolat sincs - és ez bizony könnyen megeshet akkor is, ha a legjobbat
akarod gyermekednek. Akadnak ugyanis olyan gyakorta alkalmazott nevelési
praktikák, melyek rövidtávon ugyan hatékonynak tűnnek, valójában azonban csak
azt éred el általuk, hogy csemetéd úgy érzi: nem érted meg, illetve nem fogadod
el őt.
Ezáltal pedig meginog benne az a fajta ősbizalom,
mely születésekor még minden kicsinek a sajátja. Ismerd meg a három
legtipikusabb szülői tévedést!
Ha a konfliktus nem nyer feloldást
Minden szülő-gyerek kapcsolatban akadnak
kisebb-nagyobb nézeteltérések. Ez önmagában egyáltalán nem baj, sőt, bizonyos
helyzetekben egyenesen kívánatos lehet. Gondot okozhat viszont, ha a konfliktus
nem nyer feloldást.
Valójában minden a vitát vagy veszekedést követő első
lépésen múlik - a szakemberek szerint pedig a szülők nagy része éppen itt esik
tévedésbe. Ha a gyerek egy idő után bűnbánó arccal előbújik a
szobájából, egyből nekiesnek, hogy milyen borzalmasan viselkedett, esetleg nem
szólnak hozzá, mondván, ha a szép szóból nem ért, majd így tanul tisztességet.
Előfordul az is, hogy a szülő azt mondja a bocsánatot kérő kis bűnösnek: nem az
a fontos, hogy bocsánatot kérj, az a fontos, hogy többé ne tegyél ilyet.
A fenti verziók egyike sem ad lehetőséget a kicsinek arra,
hogy megszabaduljon a konfrontáció nyomán fellépő negatív érzelmektől.
Ám ennél is nagyobb problémát jelent, hogy a gyerek
nem érzi azt a bizonyos feltétel nélküli szeretetet. Az elfogadás hiányában
egyre fogy a szüleibe vetett bizalma - minél gyakrabban játszódik le az említett
közjátékok valamelyike, annál inkább.
A gyerek nyaggatása
Sok szülő helyből kikéri magának a feltevést, mondván, hogy
esze ágában sincs nyaggatni a porontyát, ám a helyzet az, hogy ez a
nemkívánatos jelenség meglehetősen gyakori - és többet árt a szülő-gyerek
kapcsolatnak, mint gondolnád.
Egy, a közelmúltban készült tanulmány szerzője arra a
megállapításra jutott, hogy nyaggatással a szülő sokkal kevésbé éri el a
célját, mint azzal, ha normális hangnemet használ, nem beszélve arról, hogy
ezzel a fajta megnyilvánulással alááshatja a gyerek iránta való
bizalmát.
A nyaggatással ugyanis eleve együtt jár a feszült hangnem,
és valójában ez az, ami az egészet lehangolóvá teszi. Igazán rémessé pedig
akkor válik, ha a szülő már nem is az adott viselkedést, hanem magát a
gyerkőcöt kritizálja. Vagyis a nem csuktad be az ajtót vádja még elfogadható,
ám a sosem csukod be az ajtót már a nyaggatás kategóriájába tartozik. Még
rosszabb, ha a szülő a személyisége kapcsán bántja meg a gyereket,
például: sosem figyelsz oda másokra, vagy kétbalkezes vagy.
A lurkó - nem túl meglepő módon - ezek után még
figyelmetlenebb vagy kétbalkezesebb lesz, amiért nem is hibáztatható.
Arról nem is beszélve, hogy mindinkább kerüli majd a
szülővel való érintkezést, remélve, hogy ezzel megússza a negatív
megerősítéseket. Ha pedig nagyobb korában egy-egy valóban nehéz helyzetbe
kerül, lehet, hogy hamarabb fordul majd egy félidegenhez, mint a saját
édesanyjához-édesapjához, hiszen tapasztalatai birtokában úgy gondolja, tőlük
leginkább csak ítélkezésre számíthat - márpedig a legkevésbé erre van szüksége.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése