Miért türelmetlenek a mai gyerekek? Mit tehetsz, hogy türelmesebb legyen?

Miért türelmetlenek a mai gyerekek? Mit tehetsz, hogy türelmesebb legyen?

A kérdés rossz, mert valójában nem a mai gyerekek türelmetlenek, a régi gyerekek is azok voltak. Régebben azonban a türelmetlen gyerekre rászóltak, megbüntették, vagy egyszerűen csak letorkolták, így gyorsan megtanulta, hogy ne fejezze ki a szükségleteit. De miért türelmetlenek a gyerekek és hogyan tanítsuk meg őket várni?

Miért türelmetlen a gyerek?

1. A kisgyerek alapvetően egocentrikus, úgy gondolja, hogy a világ körülötte forog és mindig őérte van. Újszülött korban ez a túlélést szolgálja, muszáj üvöltenie, hogy jelezze az igényeit. Később persze fokozatosan megtanul majd együttérezni másokkal, megérteni mások szempontjait, várni egy kicsit, de ez fokozatosan alakul ki és 3 éves kor alatt még csak nyomokban van meg.

2. A kisgyerek azt hiszi, anya mindenható, bármire képes. Úgy gondolja, nincs előtted korlát, a pénztárcád feneketlen, a lehetőségeid korlátlanok, simán tudsz neki szilvásgombócot varázsolni még azután is, hogy elfogyott. A “nem tudom”, “nem megy”, egyszerűen nincs ott az eszköztárában. 6 éves kor után fokozatosan kezd el leesni neki, hogy anya sajnos nem tud mindent, és mire kiskamasz lesz, egyre gyakrabban fog szembesíteni is ezzel (“nem igaz, hogy még ezt sem tudod”, “soha nem foglalkozol velem”…)

3. A gyermek igényei vele együtt nőnek. Egyre több figyelmet szeretne, egyre komplexebb elképzelései vannak, egyre nehezebb témákról szeretne veled beszélgetni – és képtelenség mindig minden percben rendelkezésre állni.

4. Mi is türelmetlenek vagyunk. Sokan mondják, hogy a gyerek valójában azért türelmetlen, mert a világ rohan. De a gond nem a világgal van, sokkal inkább azzal, hogy a szülők rohannak, idegesek, stresszesek, kapkodnak. Ezerfelé szeretnének megfelelni. A mai gyerekeket sokkal többfelé viszik a szülők magukkal, sokkal több a program, a foglalkozás már csecsemőkortól, ahova oda kell érni, ahova sietni kell, ugyanannyi időbe sokkal több programot próbálunk beletuszkolni. Ugyanakkor a gyerekek fejlődését is sokan sürgetni próbálják, aggódnak, jó-e a fejlődés üteme, összehasonlítgatják a kicsiket egymással, elvárják, hogy minden időben vagy még hamarabb kezdődjön, mint ami a táblázat szerint elő van írva. Ez a fajta sürgetés – még, ha nem is beszélünk róla -, önkéntelenül hatással van a gyermekre is, befolyásolja a viselkedését.

Mindez persze nem azt jelenti, hogy ne tanulhatna a gyerek türelmet. Nézzük meg tehát gyorsan, mit is szeretnénk tanítani a gyereknek valójában, amikor türelmet kérünk tőle:

1. Szeretnénk, ha megértené az álláspontunkat (pl. nem tudjuk otthagyni a gázon a rántást, mert neki fontos megmutatnivalója van, de 5 perc múlva szívesen megyünk majd)

2. Szeretnénk, ha megtanulná mások igényeit a magáé elé helyezni, együttérezni másokkal és magától felismerni azokat a helyzeteket, amikor átmenetileg félre kéne állnia.

3. Szeretnénk, ha megértené hogy anya és apa sem képes mindent azonnal elővarázsolni, amit csak ő megkíván.

4. Szeretnénk, ha megértené, hogy néha kicsit várni kell, mire kielégülnek az igényei.

5. Szeretnénk, ha megértené, hogy még nem képes mindenre, vannak saját korlátai, de ezek fejlődnek, tágulnak, és egyre ügyesebb lesz, ha sokat gyakorol.

6. Szeretnénk, ha felismerné azokat a szituációkat, amikben kicsit várnia kell, mert bár megértjük, hogy segítségre szorul, az adott helyzetben nem tudunk neki segíteni (pl. vezetés közben nem tudjuk kivenni az autósülésből, hogy mozoghasson)

Hogyan tanítsunk türelmet?

A legtöbben a szavak erejével próbálkoznak, naponta ezerszer ismételgetik a “mindjárt”, “várj egy kicsit”, “máris”, “rögtön”, “várj” és “türelem” szavakat (több-kevesebb sikerrel ), valamint néha megpróbálják indokolni is a várakozás okát. Ezekkel valójában nincs semmi gond, az egyetlen problémát csak az okozza, hogy idővel erejüket vesztik a szavak, végül már csak rutinból mondjuk őket, a gyerek is hozzászokik és a türelme még mindig nem nőtt.

A kulcs abban rejlik, hogy nem elég rászólni a gyerekre, a türelemhez szükséges készségeket kell fejleszteni, hogy képes legyen uralkodni magán és várni, amíg várakozik.

1. Tegyük mérhetővé az időt!

A kisgyerek időérzéke még nem elég fejlett, éppen ezért a “várj még 5 percet” semmit nem jelent neki, mint ahogyan a karácsonyig hátralevő 3 hetet is végtelen hosszúságúnak érezheti (csak mi felnőttek tudjuk, hogy valójában ez a 3 hét semmire sem elég :)). Segítsünk hát neki megfoghatóvá tenni az időt! A kisebbeknek ez lehet egy versnyi vagy mesényi idő, amit elmondunk, amíg várakoznia kell, a nagyobbaknak azt mondhatjuk, hogy számoljanak el ötvenig vagy százig, ha pedig a napokat kell számontartani, mert pl. már türelmetlenül várja a karácsonyt vagy a szülinapját, készíthetünk közösen egy szép színes rajzos naptárt, amiben követni tudja a hátralevő napokat.

2. Értessük meg a dolgok egymásutániságát!

Könnyebben megy a várakozás, ha a kicsi megérti, mi is történik addig. Például elmondhatjuk neki, hogy még be kell fejeznünk a leves előkészítését és utána tudunk menni játszani vele. Amikor a nagymamára bízzuk vagy bölcsődébe, óvodába visszaük, akkor is könnyebben megy a várakozás anya visszatérésére, ha elmondjuk neki a főbb napirendi pontokat, mindazt, ami vele fog történni (ne felejtsük el, hogy ő egocentrikus, nem érdekli különösebben, velünk mi történik addig). Például elmondhatjuk neki, hogy először kap majd finom reggelit, aztán játszhat az építőkockákkal, aztán kimennek az udvarra, utána ebéd és akkor fogunk megérkezni érte.

3. Mondjuk el, mit csináljon addig!

A gyerek számára támpontot jelent, ha megmondjuk mit tegyen addig, amíg várakoznia kell. Pl. színezzen ki egy képet, nézzen meg egy mesét, építsen egy homokvárat stb. Fontos, hogy ez ne parancsként hangozzék el és legyen konkrét (éppen ezért a “foglald el magad valamivel” utasítás nem különösebben jó, nem véletlen, hogy erre gyakran az a válasz, hogy “Unatkozom, nem jut eszembe semmi. Mit csináljak?”)

4. Értsük meg az igényt és mondjuk el miért kell várni!

Egyik nap a kisebbik fiam nagyon csalódott volt, mert a kis barátja nem tudott átjönni hozzánk játszani délelőtt, ahogyan eredetileg tervezték, csak délután. Egész délelőtt türelmetlenül várakozott és nyafogott, amiért várni kell, úgy érezte, becsapták. Persze próbáltam mindenfélével elterelni a figyelmét, megnyugtatni, de valahogy semmi sem működött. Aztán, amikor már sokadszor jött oda hozzám, elkezdtem kérdezgetni: “Mit szeretnél vele játszani, ha átjön? Miért szereted azt a játékot? Emlékszel, amikor tavaly nyáron is ezt játszottátok?” Ettől megeredt a nyelve, elbeszélgettünk a barátságukról, a kedvenc játékokról, felidéztünk néhány közös emléket és a türelmetlen várakozás máris feloldódott, a következő két órában már nem volt több nyafogás és panasz.

A gyerek sokszor nem konkrétan azért nyafog, amit mond és nem azért, mert türelmetlen. Talán csak csalódott, talán csak egy kis plusz figyelemre és buksisimire vágyik Ha a kéréseire szüntelen visszautasítás a válasz, erre ő még több nyafogással és kérésnek tűnő nem valódi kéréssel válaszol. Ez elkerülhető azzal, ha mielőtt elmondjuk, hogy várnia kell kicsit, kimondjuk az igényét, elismerjük, hogy megértjük azt és beszélgetünk egy kicsit róla a belső feszültség és ellenállás oldására (pl. “Szóval már nagyon szeretnél a játszótérre menni. Még be kell fejeznem addig a teregetést. Mit szeretnél játszani a játszótéren, ha kiérünk?”)

5. Tartsuk be a szavunkat!

Gyakori játszmahelyzet ez is: neked folyton van valami tennivalód, ami prioritást élvez, a gyerek jön és kér valamit, te meg újra meg újra visszautasítod, mert mindig van még valami, amit meg kell csinálni. És ez a játszma játszódik le újra meg újra egész nap, már szinte rutinból megy. Bár vannak olyan békésebb gyerekek, akik nem verik az asztalt, ha nem kapják meg, amit szeretnének és velük simán meg lehet tenni, hogy a kéréseiket még tovább halogatod, valójában ők is hiányolják ám, ami elmaradt és megjegyzik, hogy anya nem tartotta be a szavát.

Ebben igyekezz következetes lenni: ha megígérsz valamit, az legyen is úgy. Ha pedig nem tudod megtartani, csak azért ne ígérd meg, hogy átmenetileg csend legyen, mert ezzel akaratlanul is átvered a gyereket. Természetesen akadnak olyan helyzetek, amik minden korábbi ígéretet és tervet felrúgnak és ezt meg is lehet magyarázni a gyereknek, de azért ebből ne legyen rendszer.

6. Ne segítsünk mindig, hogy gyorsabban menjen!

Mi szülők néha annyira sietünk, hogy gyakran inkább mi adjuk fel a kicsire a kabátot, csak ne babráljon olyan hosszan a gombokkal vagy mi adjuk rá a pulóvert, csak ne menjen olyan csigalassan. Valójában ezzel épp az ellenkezőjét érjük el, mint szeretnénk: a kicsi még később fogja megtanulni, hogyan vegye fel egyre gyorsabban és ügyesebben a ruhadarabjait. Inkább kezdjük a készülődést 10 perccel korábban és engedjük, hogy maga öltözzönk, így egyre ügyesebb lesz!
És ez persze nem csak az öltözésre vonatkozik: minden másban is próbáljuk kerülni a “megcsinálom helyette, csak legyünk rajta gyorsan túl”- hozzáállást, ugyanis ezzel a saját türelmetlenségünket közvetítjük a gyerek felé – ő pedig figyel és másol, megjegyzi, hogy ez a viselkedés rendben van, hiszen anya is csinálja…

7. Nem kell félni a “nem”-től

Nemet mondani a saját gyermekünknek nehéz. Ugyanakkor néha muszáj. Ne féljünk tőle! Amikor türelemre intjük őt, valójában nem nemet mondunk, csupán megkérjük, hogy várjon kicsit. Persze lesz olyan alkalom, amikor ő emiatt sírva fakad, hisztizni kezd vagy nyafog. Ezt az érzést vegyünk komolyan, ne álljunk le vele vitatkozni vagy alkudozni, szimplán csak biztosítsuk róla, hogy megértjük a feszültségét, nyugtassuk meg, legyünk ott vele, ha sír, de tartsuk magunkat a megbeszélt határidőhöz. Ezzel segítünk neki abban is, hogy megtanulja kezelni a várakozással kapcsolatos frusztrációját és erős érzelmeit.

2017. július 16. | Gyereknevelés•Dackerülés | olvasók: 971

#1 Dr.BauerBela

---