Hospitalizmus gyermekkorban.
Pszichés hospitalizmusnak nevezik a csecsemőknél és kisgyermekeknél hosszabb kórházi tartózkodás után vagy gyermekek és fiatalok intézeti nevelése során az érzelmi elsivárosodás következtében kialakuló zavarokat.
Egy kutató árva és családban illetve börtönbölcsődében nevelkedő csecsemőket hasonlított össze.
Azt figyelte meg, hogy a családban vagy rossz körülmények között cseperedő csecsemők fejlődését, az őket körülvevő környezet nem befolyásolja maradandóan, azonban az árvaházban nevelkedő csecsemők esetében 40%-os fejlődésbeli lemaradás volt tapasztalható egy év alatt.
A gyermekek anya, vagyis elsődleges kötődés hiányában, a testi és érzelmi romlás jeleit egyaránt mutatták.
Az olyan gyerekeknél, akik fél éves korukig nem kerültek örökbefogadásra állandósultak a hospitalizmus jelei,
a szegényes mimikai, közönyösség, tompaság, tétlenség, álmatlanság, kontaktuskerülés és a lassú, nem megfelelő fejlődés. Az anya nélküli élet negyedik évében, a gyermekeknél hosszútávon fennmaradó pótcselekvések jelennek meg, mint a himbálás, ujjszopás, maszturbáció.
Hospitalizmus a családban nevelkedő csecsemők esetében is kialakulhat abban az esetben, ha az anya elutasítóan bánik gyermekével és így nem történik meg a csecsemő érzelmi szükségleteinek kielégítése, vagy abban az esetben, ha az anya bár érzelmileg megfelel a gyermek igényeinek a nevelés terén azonban elhanyagolja őt.
Idősebb árvaházban nevelkedő gyermekek esetében, e zavarok beilleszkedési nehézségekben, kontaktusszegénységben, monoton testmozgásokban, öncsonkítási hajlamban, infekciós betegségek iránti fogékonyságban nyilvánulnak meg. John Bowlby brit pszichiáter és pszichoanalitikus azt figyelte meg, hogy azok, akik csecsemő- illetve gyermekkorukat intézetben töltötték, személyiségi jellegzetességeik folytán nagyobb eséllyel válnak bűnözővé, társadalomellenessé, könnyelműbben létesítenek szexuális kapcsolatot.
A nők felelőtlenebbül szülnek és nagy eséllyel ugyanúgy nem törődnek megszületett gyermekükkel, ahogy szüleik sem törődtek velük.
A mai vizsgálatok azt mutatják, hogy a csecsemőkorban szerzett károsodás enyhíthető, ha lehetőség van szeretetteljes kapcsolat kialakulására gyermek és nevelő, vagy gyermek és pótanya között.
#1 Dr.BauerBela
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése