Gyermeknevelés 1 éves kor alatt?
Vajon létezik-e nevelés gyermekünk 1 éves kora alatt? Szüksége van-e egy csecsemőnek nevelésre? Ha igen, milyen formában? Milyen nevelési formákat alkalmazzunk, vagy egyáltalán alkalmazzuk-e? Mit mond erről a tudomány?
Tudományos írásokat olvasva természetesen nem találunk így erről a témáról semmit, nincs kiemelve, milyen nevelési eszközöket alkalmazzunk, alkalmazhatunk babánknál, aki épp nagyban próbál beilleszkedni ebbe a bonyolult világba.
A tapasztalat azt mutatja, hogy az érzelmi nevelés játszik itt nagyon nagy szerepet, megtanítjuk gyermekünknek, hogy a karjainkban biztonságban van, itt megpihenhet, és ránk mindig számíthat.
Ez az első, és legfontosabb, amit meg kell tanítanunk kicsinyünknek. Az érzelmi nevelést pedig ösztönösen teszi minden édesanya, édesapa. A gyermekünk iránt érzett szeretetünk pedig örök, és feltétel nélküli. Mivel ez teljesen ösztönös kell, hogy legyen, talán nem is lenne érdemes róla beszélni, és mégis.
Igenis, érdemes, hisz , egy rohanó világban élünk, és néha bizony oda kell figyelnünk, vajon tényleg mintaként reagálok egy-egy szituációban, vagy épp aznap símogattam-e, öleltem-e gyermekemet?
Tőlünk tanulja meg a gyermek, hogyan nyugtassa meg magát, hogyan kezelje „indulatait”. Mi adjuk neki a mintát, rólunk másol.
Csecsemőnk igenis látja, érzi rajtunk, ha nyugtalanok, idegesek vagyunk, így pedig ő sem fog tudni megnyugodni. Mi pedig azt szeretnénk elérni, ha a karjainkban megnyugvásra találna, és innentől tudni fogja, melyik az az állapot, amit el kell érnie ahhoz, hogy ő maga is nyugalomra leljen. Babánk látja arckifejezésünket, érzi reakciónkat, hogyan jelzünk vissza egy-egy sírására, ebből következtet, hogyan kommunikáljon velünk, és mi is idomulunk hozzá.
Melletünk tanul meg egyre bátrabb lenni. Babánk tudja, hogy tőlünk függ, szükségleteit mi elégítjük ki, evés, ivás, pelenka, ruha, alvás, szeretet, ölelés, és ha érzi, hogy mindig mellette állunk, bátran próbálkozik bármivel, hisz mi ott vagyunk mellette, támogatjuk.
Itt lehetne talán beszélni a sírni hagyásról, hordozásról, de úgy érzem, erről olvashatunk eleget az interneten. Elég talán annyit leírnom ezzel kapcsolatban, hogy babánk sírással kommunikál, ha sír, valamit közölni szeretne, és reagáljunk rá, hisz azt szeretnénk vele megtanítani, hogy ránk bármikor számíthat, és nem azt, hogy oldja meg egyedül, ha tudja.
Hordozással pedig egy további szükségletét elégítjük ki, nagyon nagy szüksége van a testkontaktusra, ha gyermekünk kívánja, adjuk meg neki.
"Ha az anya gondoskodó, ősbizalom alakul ki. Ha viszont nem elégíti ki a baba szükségleteit, ősbizalmatlanság jön létre. " A csecsemőben a mellőzöttség, az elhagyatottság kontrasztjaként fokozatosan kialakul az a tudás, hogy létezik valami, valaki rajta kívül is, aki gondozza, vigyáz rá, eteti."
Forrás: Balogh Éva: Fejlődéslélektan
Megmutatjuk neki, hogy nálunk egyfajta pszichikai biztonságban van, mi mindig szeretni fogjuk, hozzánk bármikor odajöhet, átöleljük, szeretjük őt.
Következő lépés talán, a ” mit nem szabad” téma lehet. Hogyan tanítsuk meg gyermekünknek, hogy a virágainkat ne tépkedje, hogy a késeket ne bányássza ki a fiókból, hogy a vázáinkat ne törje össze? Hogyan viselkedjen, ha elmegyünk a nagymamához, vagy a barátainkhoz, vagy leendő barátjával?
Amit én látok, hogy a szülők kifogytak a türelemből. Mai rohanó világunkban nincs időnk szinte semmire, sajnos lassan a gyerekeinkre sem. De akkor miért hoztuk őket a világra? Nem azért, hogy gyönyörködjünk bennük, szeressük őket, és megadjunk nekik mindent, amire csak szükségük van? Szükségletei közé tartozik az evés és pelenkázás mellett ugyanúgy a szeretet, a türelem, és az, hogy megtanítsunk neki mindent, amit csak tudunk.
Ehhez pedig türelem kell. Ha elsőre nem teszi azt, amit mi szeretnénk, vagy úgy, ahogyan mi szeretnénk, akkor bizony el kell mondanunk többször, és ez az egy éves kor alatti porontyainknál méginkább így van. Tapasztalatom szerint rengetegszer kell elmondani egyvalamit, hogy az biztosan úgy történjen, ahogyan mi , felnőttek elvárjuk.
Vegyünk egy példát: Kisfiam, ne tépkedd a virágaimat!
Bizony, a gyermek továbbra is tépkedi a virágott. Mondjuk el még egyszer, meg még egyszer. Ha nem reagál, emeljük a hangunk, és éreztessük, hogy az nem jó, amit csinál. Közben magyarázzuk el, hogy, a virágnak nem jó, ha letépjük a levelét, fáj neki, és mi sem gyönyörködhetünk benne. Ha nem reagál, odamegyünk, és mindannyiszor elvesszük a kezét a virágtól. Itt tényleg szükség van a türelemre, de megéri. Gyermekünket nem félemlítettük meg, nem bántottuk, mégis tudtára adtuk, hogy nem jó amit csinál, nem helyénvaló. Néhány gyermeknek talán már elég az emelt hang is, de némelyiknek még ennél is több kell. Ha végképp nem reagál, már 2o-adszorra sem, akkor elvisszük a virágtól és mondjuk közben, hogy nem szabad a virágot bántani, stb... Másnap, harmadnap ugyanígy járjunk el, fontos a következetesség is. Amit hétfőn nem szabadott, azt kedden, szerdán sem szabad, és akkor sem szabad, ha a kispajtás nálunk van, vagy akkor sem, ha anya épp fáradt, és nincs ereje semmihez.
Sokan gondolják, hogy ugyan minek magyarázzak a babámnak, úgysem érti. De bizony többet megért, mint gondolnánk. Ha nem is minden szavunkat, de a hangsúly ugyanolyan fontos, a környezet, az arcmimikánk, viselkedésünk.
Egy éves kor alatt még (és még sokáig) a gyermekek nem egymással, inkább egymás mellett játszanak. Viszont, így szocializálódnak, vigyük őket sokat társaságba, játszópajtásokhoz. A következetesség itt is fellép. Amit otthon nem szabad, azt a szomszédban sem, illetve kérdezzünk rá, ha valami olyat csinál gyermekünk, amit nálunk otthon szabad, de lehet, hogy épp másoknál nem. Alkalmazkodjunk minden család szabályaihoz. http://www.boldogcsalad.hu
SZELEKTIV KISMAMA INFO. http://www.boldogcsalad.hu-
#1 Dr.BauerBela
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése