A családi konfliktusok kezelése

A konfliktusok együttélésünk természetes velejárói. Általuk csiszolódunk össze, változunk, fejlődünk. Mindent, ami jó és ami rossz a családban vagy a kapcsolatban, együtt hozunk létre, így a probléma megoldása is csak közösen sikerülhet, abban a közegben, ahol kialakult. Ezért fontos, hogy jól tudjunk bánni a konfliktusokkal.
Miért félünk szembenézni a konfliktusokkal?
Félünk, hogy megsértjük egymást, hogy indulataink elszabadulnak, hogy vesztesen kerülünk ki a vitából, hogy gyengeségeink felszínre kerülnek. Félünk a változástól, a döntéstől, hogy megmutassuk belső bizonytalanságunkat, s végül félünk a szeretet, a kapcsolat elvesztésétől.
A konfliktusok megelőzése
Fontos feladat, hogy a pár, lehetőleg még közös életének megkezdése előtt, minél mélyebben ismerje meg egymás családját, hogy jobban értsék, mit vár a párjuk az együttéléssel, férfi-női-, szülői szereppel kapcsolatban. Ez teremt lehetőséget a különbözőségek megértésére és elfogadásra, vagy a kompromisszumok közös kidolgozására. Ez a munka része a tudatos kapcsolatépítésnek, aminek egész életen át kell tartania. Hiszen a jó házasság, párkapcsolat nem magától létezik; a megszokott helyett újat, közöset építeni, s kialakítani a közös identitást, nem könnyű feladat, ami bátorságot, erőt, meg-megújuló munkát igényel.
Megoldások, amelyek nem vezetnek eredményre
Amikor konfliktushelyzetben rossz megoldási stratégiát alkalmazunk, alapvetően kétféle magatartást tanúsíthatunk: a konfliktushelyzettel kapcsolatos passzív vagy agresszív magatartást. A konfliktusok elkerülése, illetve külső személyekkel vagy más külső dolgokkal való kompenzálása a konfliktus szempontjából teljesen passzív megoldás, hiszen nem érinti a probléma lényegét. Az agresszív megoldások is hatástalanok maradnak, hiszen nem a probléma lényegének  „mennek neki” , hanem a másik személynek.
A konfliktusok elkerülése
A kapcsolat elsorvadásához, elhidegüléshez vezet. Ilyen az elfojtás, az elkerülés, a kilépés; amikor elfogadjuk a másik véleményét akkor is, ha nem értünk vele egyet; amikor egyedül akarjuk megoldani a problémát; amikor elnyomjuk érzelmeinket, gondolatainkat.
Külső személyek vagy dolgok bevonása a konfliktusba
A gyermekek bevonása a pár konfliktusaiba számukra nagyon megterhelő. Az ilyen helyzet gyakran lojalitás-konfliktust alakít ki – vagyis a gyermek úgy érzi, hogy választania kell a két szülő között, amit nem tud feldolgozni. Ezen túlmenően, a gyerekek bevonása a konfliktusba betegségek kialakulásához is vezethet.
A személyek mellett más dolgok is válhatnak a hibás konfliktuskezelés eszközévé: ilyen az alkohol, a drog, illetve más szenvedélybetegségekbe (játék, internet, vásárlás, stb.) való menekvés. Ez történik akkor is, amikor valaki külső kapcsolatot használ igényei, hiányai pótlására.
A passzív konfliktusmegoldásnál nincs nyílt összecsapás, de feloldás, valódi megoldás sincs. Az elfojtott indulatok könnyen rombolóvá válnak, és pszichoszomatikus betegségek formájában jelzik a megoldatlan problémákat.
A konfliktusok agresszív kezelése
Ilyen a szemrehányás, a panaszkodás, kiabálás, általánosítás, egymás elemezgetése, minősítése, hibáztatása. Az agresszív megoldási kísérletek nem hoznak eredményt, mert védekezést, ellentámadást váltanak ki, akadályozva a megértést és a megoldást. Emellett rengeteg sérülést, maradandó sebet okoznak.
Játszmák
Olyan manipulatív viselkedések, melyekben nem vállalunk felelősséget az álláspontunkért.  Jellegzetesége, hogy állandóan ismétlődő koreográfiája (forgatókönyve) van, s a kimenetele előre bejósolható. A játszma indítéka rejtve marad, és a jól ismert koreográfia végigcsinálása a „játszmázónak” valamilyen előnnyel, nyereséggel jár. Ilyen például a „mártír” játszmája; amikor panaszkodunk, hogy elviselhetetlenül sok a feladatunk, nincs időnk semmire, ám ez valójában, titkon mégsem zavar minket, hiszen közben átéljük pótolhatatlanságunkat, fontosságunkat is. Sokféle játszmát ismerünk:  az „ártatlan”, a „tájékozatlan”, stb. játszmái például arról „szólnak”, hogy a naíva szerepe mögé bújunk, azt tettetve, hogy nem tudunk/értünk semmit, s így a felelősséget teljes egészében másokra ruházhatjuk át („Édesem, te olyan jól értesz a pénzügyekhez...”, stb).
Aki passzív megoldásokat „alkalmaz”, az nem vállalja a saját érdekeit, az agresszív megoldásokban pedig társunk és a kapcsolat érdekeire nem vagyunk tekintettel. A játszmák fél-őszinte megoldások, hiszen a játszmát folytató igyekszik elérni a célját, ám kerülőúton teszi ezt, és ezzel elkerüli a felelősséget.
Eredményes konfliktusmegoldás

A konfliktusok természetrajza

"Ha nem azt kérdezzük, hogy ki a felelős, hanem azt a kérdést tesszük fel: mit tegyünk a probléma megoldásáért, már köze- lebb kerültünk a megoldás- hoz.” Bővebben...

A konfliktusok eredményes megoldásának feltétele a konfliktus felvállalása, az azzal való szembenézés. Vagyis vállaljuk saját érdekeinket, igényeinket, de hibáinkat is, s ugyanakkor társunk igényeit is figyelembe vesszük, hogy mindketten elfogadhatónak tartsuk a megoldást. Ha bármelyikünk vesztesnek érzi magát, az hosszútávon mindkettőnknek veszteség.
Lényeges kérdés a krízis funkciójának, jelentésének felismerése; vagyis hogy felismerjük a konfliktusban a megoldás, az előrelépés lehetőséget. Fontos, hogy az érintettek vállalják a közös felelősséget a konfliktusok létrejöttében, a megoldásának kidolgozásában és betartásában is. Az ehhez szükséges készségek: önismeret, önreflexió, önkritika, empátia, érzelmi intelligencia egész életen át tanulhatók, fejleszthetők, gazdagíthatók.
Mikor, hogyan kezdjünk hozzá a konfliktus rendezéséhez?
Hogyan?
Négyszemközt, kedvesen, humorral, komolyan, tapintatosan, írásban, szóban, gesztusokkal?
Fontos, hogy saját nevünkben beszéljünk; hogy ne hozzunk fel régi sérelmeket; hogy kerüljük a gúnyolódást, a hibáztatást, kritizálást, analizálgatást.
Az eredményes konfliktusmegoldás alapfeltétele a hiteles, tiszta kommunikáció: a rejtett igények, mondanivalók, üzenetek nyílttá tétele, az érzelmek kölcsönös megmutatása, elfogadása. Az érzések, igények kifejezésével, konkrét kérések megfogalmazásával elkerülhetőbbek a félreértések, a játszmák, könnyebb a teljesítés. Fontos, hogy a kérés egyértelmű legyen, vagyis konkrét, nem általános. („Segíts többet” helyett „Szeretném, ha ezentúl te porszívóznád ki a szőnyeget.”)
Olyat érdemes kérni, amit a másik meg tud adni. Érzelmeket, személyiségváltozást nem lehet kérni (érzelmeinket gyakran magunk se tudjuk befolyásolni), csak magatartásváltozást, tevékenységet. Például azt kérhetjük, hogy a társunk kísérjen el egy színházi előadásra, de hogy érezze is jól magát ott, azt már nem.
A kérés nem követelés. Benne kell lenni annak, hogy elfogadjuk az esetleges elutasítás lehetőségét.
Mikor?
Azonnal, vagy időt hagyva, egy nyugodt pillanatban? Vannak olyan konfliktusok, amelyek rendezése higgadtságot, mérlegelést, egymás helyzetébe való belehelyezkedést, tehát időt igényel. Kisebb félreértések azon melegében is megoldhatók ...
Fontos, hogy a konfliktusokkal való „foglalkozás” időben behatárolt legyen. Mit is jelent ez? Gyakran adjuk családterápiás feladatként a véget nem érő veszekedésben élő pároknak, hogy jelöljenek ki (például napi, heti) egy órát, amikor mindketten előadhatják sérelmeiket egymásnak. Ezen a meghatározott időn kívül viszont nem veszekedhetnek, így nem kell attól tartaniuk, hogy minden tevékenységüket és együttlétüket megmérgezheti a támadások, védekezések, viszonttámadások sorozata.
Az eredményes konfliktuskezelés fontos eleme annak a tudatosítása, hogy én magam hogyan veszek részt a probléma kialakulásában, és hogyan járulhatok hozzá a megnyugtató megoldáshoz.
A konfliktusok életünk részei, közös fejlődésünk, a szükséges változások alapkövei. Nem a konfliktusmentes kapcsolatra kell törekednünk, hanem olyan megoldásokra, amelyek segítenek a kapcsolatunk őszinte átélésében és elmélyülésében, s amelyekkel elkerüljük, hogy egymásban sérüléseket okozzunk. Párterápiás, családterápiás alkalmakon erre jól kidolgozott technikákat lehet tanulni!
#1 Dr.BauerBela

---