Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2012. szeptember 18., kedd

ISKOLA,SZEX,CSALÁD


Iskola, szex, család


Kinek a feladata a gyerekek szexuális felvilágosítása, és milyen szellemben
tegye? A tapasztalatok szerint a szülők határozottan az iskolára hárítják a
feladatot, a szakemberek szerint viszont az erkölcsi nevelés a család hatásköre,
a biológiai felvilágosítás pedig az iskola feladata. Lényegében mindkét oldal a
fogamzásgátlásra redukálná a kérdést, pedig a szexuális nevelés sokkal
összetettebb jelenség, amely a születésnél kezdődik, szerves részeként a család
értékrendjének, intimitásról alkotott felfogásának is.

A fél világsajtó nemrég azon élcelődött, hogy felesleges pénzkidobás volt az
az egymilliárd dollár, amit a Bush-kormányzat 1998 óta az egyik fő
kampánytémájára, a szexuális önmegtartóztatás népszerűsítésére fordított az
amerikai fiatalok körében
.
-Az ok: az amerikai kongresszus által megrendelt és
átlag 16 évesek körében végzett nagyszabású kutatás eredménye szerint a
szüzességi programban” részt vevő, valamint a „felvilágosult nevelést” kapó
fiatalok szexuális élete semmiben nem tér el egymástól
.

-Mindkét csoport tagjaiátlagosan 15 éves korukban vesztették el szüzességüket – ez–, és az óvszerhasználat gyakorisága is megegyezett, az érintettek alig
egynegyede használ ilyet rendszeresen.

Az amerikai tapasztalat sokak számára egyértelmű bizonyítékát adja annak, hogy nincs mit tenni, a házasság előtti önmegtartóztatás ideje végérvényesen lejárt
.
Átgondoltabb vélemények szerint a bizalomteljes családi háttér hiánya esetén az
iskolákban hiába papolnak önmegtartóztatásról és igényességről, a fiatalok úgyis
kizárólag egymásra fognak hallgatni
.

- Szexuális felvilágosítást végző hazai
szakemberek hosszú évek óta arra hívják fel a figyelmet, hogy az iskolákban
tömegméretekben zajló felvilágosítás önmagában nehezen működik, bármiről is
legyen szó, akár drogról, akár szexről
.

-Visszatartó ereje sokkal inkább a
személyes tanácsadásnak és mindenekelőtt a családnak lehet
.

Ugyanakkor a szülők
jelentős része belenyugszik a szabad szexbe, sőt – orvosok beszámolói szerint –
törődése jeleként elviszi 13 éves lányát a nőgyógyászhoz tablettát felíratni,
vagy pornófilmet nézet a gyerekkel, és azt hiszi, ezzel letudta a
felvilágosítást.

Erkölcstan és ami mögötte van-egy vallomás
„Osztályfőnöki órán mindig szóba került a szexualitás, az ofő megpróbálta
viszonylag normális szemszögből átbeszélni velünk a témát: például óvott a
nagykorúság előtti szextől – meséli Anna, egy soproni »elit« gimnázium 17 éves
tanulója. – Nemrég történt, hogy az erkölcstan tanárnőnk szakkörére, ahol
kortárs problémák vannak napirenden, meghívtak egy huszonöt év körüli férfi
előadót, hogy felvilágosítást tartson a szexualitásról. Annyira tetszett nekik,
hogy próbaképp elküldték a mi osztályunkba is. Az illető azzal kezdte, hogy
kiküldte az osztályfőnökünket a teremből, mondván, így jobban tudunk
beszélgetni. Elmondta: neki most az lenne a feladata, hogy elmesélje azt, amit a
szószékről szoktak prédikálni. De, mint mondta, ő sem várt a szexszel, és nem
bánta meg, csak az a lényeg, hogy védekezni kell, és akkor élvezni lehet az
életet. Azt is mondta, hogy ma már senki sem él úgy, hogy megtartóztatná magát a
házasság előtt, ez ma már nem trend. Egy tábla csokit hozott szemléltető
eszköznek, és azt mondta, hogy a szex hasonlóan jó. Kínálgatta a lányokat, hogy
»vegyél, vegyél még egyet«, s ha a lány vett, ez szimbolizálta, hogy lefekszik
vele, aztán megint. Hosszan beszélt az aids-ről is, alaposan körbejárta a
védekezés módjait is. A végén felírta a táblára a telefonszámát azzal, hogy
nyugodtan hívjuk fel őt, ha tanácsra van szükségünk. A többiek poénnak fogták
fel az egészet, hozzám meg odajött a fickó az óra után, hogy miért voltam olyan
passzív? Mondtam, hogy azért, mert nem értek egyet az egésszel. Erre elképedve
meredt rám, nem is válaszolt.”

Anna osztálya tavaly az erkölcstan-órákon is okulhatott a családról, a témak
Gyökereink és szárnyaink címmel futott. Volt olyan házi feladat, hogy a gyerekek
írják le azt az öt dolgot, amit utálnak a szüleikben, és öt olyan dolgot, amit
utálnak a nevelésükben. „Ha nem lennék jóban apámmal és anyámmal, akkor sem
volna kedvem erre válaszolni – mondja a gimnazista. – Teljesen a szülők ellen
nevelik a gyerekeket, pont erkölcstanórán, hát nem vicc?”

Dolgozatot is írtak, akkor egy történetet kaptak: egy fiatal szerelmespár fiú
tagjának messzire kell mennie pásztorkodni, a lány pedig vágyik utána, de csak
úgy tud utána menni, ha a révész átviszi a folyón. Az csak akkor viszi át, ha a
lány lefekszik vele. A lány megteszi, és amikor a fiú megtudja, szakít vele. A
feladat: írják le a véleményüket mindhárom szereplőről. „A tanárnő úgy
kommentálta a történetet, hogy a fiatalok állatokon is kiélhették volna a
vágyaikat, ha hiányoznak egymásnak, és akkor a lány nem lett volna áldozat a
kapcsolatban. De az egyik fiú, aki azt írta a dolgozatban, hogy a révésznek
legalább volt egy jó napja, egyest kapott. Na ilyen emberek terelgetnek minket a
suliban, hogyan kellene élni.”

Magzatról, gyereknevelésről is szoktak beszélgetni, aminek visszatérő lényege:
az abortuszt jobb elkerülni, de ha becsúszik a baba, akkor elfogadható megoldás
.

Általában olyan emberek tartanak előadást a családról, gyereknevelésről, akiknek
nincs is családjuk. Etika-órán az egyébként egyedülálló tanárnő végigkérdezte,
ki mikor szeretne lefeküdni valakivel, és senkit sem tett helyre, pedig többen
mondták, hogy bármikor bárkivel.

Anna korábban balettiskolába járt. Azt mondja: az sem volt akármilyen, s azért
jött ide, az egyik legelitebb iskolába, mert azt hitte, itt jobb a helyzet
erkölcsileg. „Hát nem.

A szünetben például a többiek ott csókolóznak, tapizzák egymást a folyosón, de a
legtöbb tanár már belefáradt a fegyelmezésbe. Sőt, a legjobb fejnek kikiáltott
tanárnő a szabad szex szócsöve, amiről nagyon ocsmány nyelven beszél mindig.”


Az osztálytársak állandó hétvégi programja inni filmszakadásig, csak egy-két
szolidabb gyerek alkot kisebbséget. A szülők nincsenek ellene a bulizós
életmódnak, hozzák-viszik a gyereküket a diszkóba, azt mondják, ők is ezt
csinálták anno, buliztak, ittak, nem látnak ebben problémát.

A szülővel különben nem divat megbeszélni a dolgokat, a fiatalok többsége csak
úgy beszél róluk, mint egy haverról a sok közül.


#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése