Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2012. szeptember 19., szerda

SZEX TANÁCSOK MINDENKINEK DE FŐKÉNT A TIZENÉVESEKNEK


- SZEX TANÁCSOK MINDENKINEK DE FŐKÉNT A                                                     TIZENÉVESEKNEK

 

 

 

                                   MEGLEHETŐSEN MÉG KORAI

 

 

A káromkodó nagyfiúk okítják szexre az iskolásokat

Miközben brit politikusok nemrég már a négyévesek kötelező felvilágosítását sürgették, nálunk még mindig ötödik osztályban érkezik a védőnő a nagy hírrel, hogy nem a gólya hozza a babát.
-Nálunk nagy probléma az iskolások szexuális nevelése, ami az iskolák egy részében teljesen hiányzik, máshol pedig évi egy felvilágosító előadásból áll.
-Így aztán a gyerekek többsége a káromkodó nagyfiúktól tanulja meg a "kuakdugás" és a "kocsikefélés" jelentését.

Hogyan készül a gyerek? "Hát, tudom, hogy hogyan csinálják, de nem illik erről beszélni, nem fogom azt így kikiabálni az utcára" - mondja szemérmesen a 11 éves Pisti az egyik pesti játszótér mászókájának támaszkodva. "Persze, ismerem az sz betűs szót, meg a b betűset is" - vallja be azért, aztán némi kérdezősködésre elárulja, hogy "a többiek" az osztályban kevésbé visszafogottak: "Mondják, hogy szex, meg kupakdugás, meg kocsikefélés... a kupakot meg a kocsit el is hagyhatod."
- A kisfiú szerint neki ezt nem kellene tudnia, neki még azzal kellene foglalkoznia, hogy "hogyan kell játszani a számítógépen".
"A régi osztályomban, harmadikban volt egy fiú, aki állandóan 'arról' beszélt, és állandóan 'azt' akarta csinálni a lányokkal" - mondja Lóri, Pisti pufi barátja.
-"Elsőben meg az ment a lányokkal, hogy te is megmutatod, én is megmutatom" - teszik hozzá.
A jelenlegi helyzet a szexuálpszichológus szerint az elmúlt évszázadban lejátszódó úgynevezett akceleráció folyamatának köszönhető, ami azt jelenti, hogy a gyerekek nemi érése 3-5 évvel előbb kezdődik.
- Másrészt az új információs technológiák miatt a fiatalokat sokkal könnyebben érik a szexualitással kapcsolatos ingerek, ezek viszont rendszertelenek, és egészséges értelmezésükhöz gondos, idejében elkezdett nevelésre lenne szükség - mondja  a szakember.
Épp ezért az utóbbi időben Európa több országában napirendre került a szexuális nevelés iskolai programja: a fiatalok körében egyre gyakoribb nemi betegségek és nem kívánt terhességek miatt a milánói általános iskolákban szeptembertől kötelező tantárggyá tették a szexuális nevelést, brit politikusok egy csoportja pedig nemrég azt követelte, hogy már négyéves kortól tegyék kötelezővé a szexuális felvilágosítást.
- Nálunk a szakemberek szerint ilyen tekintetben sokszorosan rosszabb a helyzet, mint Nyugaton Például az elmúlt években évi 95-97 ezer szülésre 55-60 ezer művi abortusz jutott, amiből 6-8 ezret fiatalkorú lányokon végeztek: ez körülbelül 12 százalékos arányt jelent.
-A lesújtó adatok egyértelműen összefüggenek a gyerekek hiányos vagy torz ismereteivel
-Egy 35 országra kiterjedő iskola-egészségügyi vizsgálat szerint az általános iskolás korú fiatalok között 1-2 százalék, a  9. osztályos fiúk esetében 27 százalék, lányok esetében 18 százalék körüli, a 12. évfolyamon pedig mind a fiúknál, mind a lányoknál 50 százalék azoknak az aránya, akik már kipróbálták a szexet
- Közülük állítólag 7 százalék úgy él szexuális életet, hogy nem védekezik,
-Mint állitják, a partnerkapcsolati szexet nálunk átlag  15-16 éves korban kezdik, a fiúk az önkielégítést jóval korábban, s persze felkészületlenül.
-Arról egyáltalán nem szól a felmérés, hogy ezek a gyerekek mikor, honnan és milyen előzetes tudást szereztek a szexualitásról.
Mit és honnan?
"Elsősorban a szülő, másodsorban az iskola feladata a felvilágosítás" - hangoztatták kérdésünkre egyöntetűen a játszótéren üldögélő apukák és anyukák.
-A szülők abban is egyetértettek, hogy nem kell elsietni a felvilágosítást, meg kell várni, amíg a gyerek kérdez..
"Engem az ilyesmi nem érdekel, szóval nem nézek "olyan filmeket, de például volt olyan, hogy az egyik talkshow-ban egyszer csak elkezdtek a pornósztárok előnyeiről meg hátrányairól beszélgetni" - mondja Pisti. "
-Vagy ha például számítógépen játszom, és felugrik egy ablak, az is olyan oldalakra visz, hogy csak na." A gyerekek azt is felhánytorgatják, hogy egyes felnőttek "sajnos" nyiltan beszélnek szexről egymás közt, az ő jelenlétükben és hogy az újságárusoknál is ki van téve jól láthatóan az összes szexlap.
-"Volt egy osztálytársam, a Sanyika, aki mindig Scooby Doo újságot vett, de ott volt mellette a Playboy a meztelen nőkkel. Azóta elkezdett érdeklődni, és állandóan ezzel jött, meg engem kérdezgetett a szexről, 10 évesen."
A mászókán trónoló gyerekek mégis úgy gondolják, hogy leginkább a káromkodó nagyfiúk és nagylányok tehetnek az idő előtti beavatásról. "Én azért tudom a dolgokat, mert sokat voltam nagyokkal, és rám ragadt" - mondja egyikük, míg egy másik srác azt mondja, hogy a "csúnya szavak" jelentése után kutatva jött rá, miről is van szó valójában. A nagyok pedig általában cikizik is azt, aki valamit nem tud a szexualitásról, így aztán, bármennyire próbálnak is nem foglalkozni vele, gyakran a kicsiknek is muszáj utánanézni.
Szexuális nevelés 1 éves kortól
A szexuálpedagógus szerint a britek felvetése a 4 évesek felvilágosításáról egyáltalán nem szélsőséges, a szexuális nevelést akár már 1-2 éves korban el kellene kezdeni az említett veszélyek elkerülése érdekében -.
- Ez persze nem a nemi aktus elmagyarázását jelentené, hanem az egészséges nemi identitás megalapozását, attitűdöket, mintákat és azt, hogy a környezet pozitívan reagáljon a gyerek nemiséggel kapcsolatos kérdéseire, esetleges maszturbációjára vagy valamelyik társa iránti "szerelmére".
-"Könnyen előfordul már óvodában is, hogy a gyerek elkezd a lába között matatni, önkielégítést végez, és az óvónő ettől megijed, és betegségnek minősíti. Pedig csak arról van szó, hogy az óvónőket és tanítókat elfelejtették felkészíteni szexuális nevelésből" -.
A szakemberek szorgalmazzák, hogy a szexuális nevelést nemiségtan néven heti egy órában felvegyék a tantervbe, illetve hogy a tanárok megfelelő képzést kapjanak a témában, de, mint mondta, véleménye szerint az illetékes minisztérium erről mindig megfeledkeznek.
A gyerekeknek elvileg , 12 évesen kell megtanulniuk a "a szexuális élet alapvető higiénéjét", valamint "a fogamzásgátlás egészségre legkevésbé káros, biztonságos és hatékony módját".
-Ezután, 7-8. osztályban már a biológiaoktatás kereteiben térnek vissza a témára, valamint "a családi életre és a felelős, örömteli párkapcsolatra történő felkészítésre", aminek során a gyereknek megtanítják, hogy a korai szexualitás ártalmas lehet.
Problémát itt igazából az okozhat, hogy mindezt a tudást ki adja át, hiszen azt elismerik, hogy a szexuális nevelést a pedagógusok egy része nem szívesen vállalja.
-Épp ezért kap a téma kiemelt szerepet az iskolai védőnők képzésében
http://www.origo.hu
Szerelem és szexuális kapcsolat tizenévesen


„Ezek a mai fiatalok nem olyanok, mint a mi időnkben!” Ismerős mondat?
- Szinte látom, ahogy a szemeidet az égre emeled, pedig ha tudnád, milyen igaza van annak, aki ezt mondja
- A testi fejlődés valóban felgyorsult (ez az akceleráció): a lányok nemcsak magasabbra nőnek, de a szexuális érettséget is hamarabb érik el, mint a korábbi nemzedékek.
-1845-ben például a lányoknak átlagosan 15 éves korukra alakult ki a rendszeres menzeszük,
-1965-ben pedig már 12 évesen nemileg érettek voltak.
-A jelenlegi korai szexuális aktivitás viszont nem emiatt van: a legtöbb fiatal szexuális viselkedését ma a filmekből, televízióból, ifjúsági magazinokból szerzett minták befolyásolják.
- Azt sugallják, hogy a szex menő dolog, érdemes kipróbálni. Vannak, akik szerint a felnőttség bizonyítéka a szex, és bizonyos koron túl kiröhögnek, ha nem jársz valakivel. Pedig a korán elkezdett szexuális élet számtalan veszélyt rejt magában!

Mivel a legtöbb 12-13 éves lánynak már elkezdődött a menstruációs ciklusa, nemi kapcsolat esetén akár már teherbe is eshet. Igen, 12-13 évesen!
-Nálunk a 15–18 éves lányok felének már volt szexuális kapcsolata. Hogy ez miért akkora szám? Mert ugyanebben a felmé¬résben szerepel az is, hogy a fiatalok 90%-a semmilyen módszerrel nem védekezett az első szex során.
-A nem kívánt terhességek aránya így lényegesen magasabb, mint a felnőtt nők esetében, akiknek már van annyi eszük, hogy vigyázzanak magukra.
Amellett, hogy sokan tudatlanul vetik bele magukat a dolgok sűrűjébe, az is probléma, hogy a terhességeket a harmadik hónap után veszik csak észre, konkrétan akkor, amikor a dokik nem tehetnek semmit, a terhességet már megszakítani sem lehet.
-Pedig a baba kihordása is nagyon sok veszélyforrást rejt: a serdülőknél gyakrabban fordulnak elő a terhesség szövődményei (pl. a terhességi toxaemiának nevezett életveszélyes állapot), ahogy a koraszülés esélye is nagyobb. A szülés alatti vérzés és a későbbi gyermekágyi fertőzés is gyakoribb. Mind a serdülő anyák, mind magzataik között magasabb a halálozás aránya, mint az idősebb korosztályok tagjainál. És azt se felejtsük el, hogy az önmagáról is gondoskodni képtelen leányanya – akinek tanulmányai megszakadtak, szakmája nincs – a szülés után felelős lesz egy másik gyermekért, akit nem tud majd ellátni. Röviden ennyit arról, mekkora kalamajkát okozhat a tudatlanság!

Persze hiba lenne kizárólag a szex divatként való terjedését okolni. Több oka is van annak, hogy napjainkban sok a tinédzserterhesség.
•           A fiatalok keveset tudnak a helyes védekezésről. (Te nézz utána mindennek!)
•           A tájékozottabb serdülő is gyakran kerülhet „váratlan” szexuális kapcsolatba.
•           Aki gondol a védekezésre, információ hiányában annak is nehéz kiválasztania a számára legmegfelelőbb fogamzásgátlási módszert.
•           A fiatal csajok sokszor cikinek érzik, hogy elmenjenek egy nőgyógyászati vizsgálatra.
•           Sajnos sokszor a zsebpénzből nem futja fogamzásgátló tablettára.


Korai magömlés - okok és technikák

Korai magömlésről akkor beszélünk, ha a férfi szándéka ellenére nem tudja megfelelően kontrollálni magömlésének idejét, és a hüvelybe hatolás előtt, illetve azt követően rövid időn belül, a partner kielégülése előtt következik be a magömlés.
A korai magömlés fogalma viszonylagos. Viszonylagos, mert egy percek alatt bekövetkező magömlés sem okoz semmi fennakadást a kapcsolatban, amennyiben a partnernek ez idő alatt orgazmusa volt, ám egy hosszú idő után bekövetkező ejakuláció is lehet az adott partnerhez képest korai, ha annak orgazmusa később következik be.
A korai ejakuláció komoly problémát jelenthet a párkapcsolatban. Ha az ejakuláció a partner orgazmusa előtt következik be, ő kielégítetlen maradhat és sértődötté válhat, ami a partnerek közötti feszültség forrása lehet.
Cikkünk a hirdetés után folytatódik
A folyamat megértéséhez tudni kell, hogy a magömlés a makk mechanikus ingerlésének hatására következik be, amely akár merevedés hiányában, vagy részleges merevedés esetén is bekövetkezhet felfokozott ingerületi állapot hatására.
-A korai magömlés lehet eredendően meglévő (amikor a férfinak már a legelső nemi aktusa közben is korai magömlése volt), illetve utólag kialakult (ha a férfi életében a szexuális együttlétek többségében nem következett be a korai ejakuláció).

A korai magömlés okai

A korai magömlés leggyakoribb oka egyértelműen pszichés.
- Viszonylag gyakran fordul elő serdülőknél, esetleg fiatal felnőtteknél tapasztalatlanságukból adódóan, amit tovább fokozhat a helytelen nevelés, a nemi élet helytelenségét, bűnösségét hangoztató szülői hozzáállás. Hozzájárulhat a felfedezéstől, a partner teherbe ejtésétől, a nemi úton terjedő betegségektől való félelem.
Hasonló aggodalmak felnőttkorban is megmaradhatnak, amit a kapcsolati problémák és a szexuális teljesítménnyel kapcsolatos szorongás, a teljesítmény-szorongás (főként új partnerrel való első néhány együttlét alkalmával) is növelhetnek. A pesszimizmus, és az együttlétekkel kapcsolatos negatív gondolkodás (pl.: “Úgyse fogom kibírni!") tovább ronthatja a tüneteket.
A korai magömlés társulhat kezdődő merevedési zavarhoz. Ilyenkor a páciens a gyengülő merevedést fokozott koncentrációval próbálja fenntartani illetve erősíteni, és ennek a fokozott ingerületi állapotnak a hatására következik be hamarabb a magömlés.
A korai magömlés hátterében ritkán húzódik meg testi ok, a nemi szervek gyulladásai (például prosztatagyulladás) vagy idegrendszeri rendellenességek szóba jöhetnek.

Kezelési lehetőségek

Ha ismert, vagy bebizonyosodik a kiváltó ok (például gyulladás), annak kezelése a korai magömlést is megszünteti. Ugyanígy a kezdődő merevedési zavar megfelelő kezelése is megoldja a problémát.
- Nehezebb a helyzet az eredendően fennálló korai magömléssel, mert ebben az esetben a páciens magatartása és idegrendszere erre a mintázatra “állt rá", ám ilyenkor is adódnak lehetőségek.
A kezelés egyik lehetséges módja az ingerület csökkentése. Ez történhet óvszerrel is, mivel az csökkenti a makkot ért ingerek intenzitását, valamint történhet érzéstelenítőt tartalmazó krémek ill. spray-k használatával. A közösülés előtt érzéstelenített makk nem továbbítja a fizikai ingereket, ezért a magömlés csak később, az érzéstelenítő hatásának elmúltával következik be.
A kezelés első állomása az orvosi vagy szexológiai rendelő, ahol az orvos, vagy terapeuta elmagyarázza a párnak a korai ejakuláció mechanizmusát, és egyszerű tanácsokkal szolgál, segít a lehetséges nevelésből, szorongásból adódó okok feltárásában. Sokszor akár a korai magömlés hátterében álló gondolatok, félelmek és szorongás partnerrel és/vagy kezelőorvosssal történő megbeszélése is javít a helyzeten.
A korai magömlés kezelésének alapja azonban a jó partnerkapcsolat, a megértő és segítőkész szexuális partner, ez fokozottan igaz pszichés eredet esetén.

Fő az optimizmus!

A szexuális együttlét előtt fontos “rendet tenni" a páciens saját gondolatai között, és optimistán, pozitívan hozzáállni az elkövetkező aktushoz. A megfelelő időben történő magömlés következő állomása az előjáték megfelelő elnyújtása.
Ez ugyan a magömlést nem késlelteti, de a partnert magasabb izgalmi állapotba hozza, így a partner rövidebb idő alatt válik képessé az orgazmus elérésére. Mindezen túl a gyengéd, és idejében is megfelelően hosszú előjáték a szexuális kultúra egyik alapja.
Az előjáték (és esetleg az önkielégítés) során a férfi igyekezzen megfigyelni az ingereket: melyek azok, amik nagyobb izgalomba hozzák, és mik azok, amik kevésbé.
-A szexuális ingerlés során ugyanis van egy szakasz, nagyjából a magömlés bekövetkezte előtt 20-30 másodperccel, amikor a férfi érzi, hogy az ejakuláció be fog következni. Ekkor még - az ingerlés megszüntetésével - lehetőség van arra, hogy ne következzen be a magömlés. Az ingerlést tovább folytatva az ejakuláció előtt van egy 4-8 másodperces elkerülhetetlenségi szakasz, amikor már sehogyan sem akadályozhatjuk meg a magömlést. Ilyenkor beindul az ejakuláció szimpatikus idegrendszer által vezérelt reflexfolyamata, ami ilyenkor mindig végigfut.

Tippek, technikák

Az együttlét során a közösülés alatt is megfigyelhetőek a fent leírt szakaszok.
 Ha a férfi az előrejelzési szakasz bekövetkeztét jelzi, akkor lehetőség van a közösülés megszakítására, majd az izgalmi állapot enyhülése után (egyénileg változó, kb. 30-60 másodperc) annak folytatására.
- Ez a megszakításos módszer kiegészíthető és hatékonyabbá tehető az ún. "elszorításos technika" alkalmazásával.
Ennek lényege, hogy az előrejelzési szakasz során nem csak az ingerlést szüntetik meg, hanem a hímvessző alsó oldalán, ahol a makk peremének vonalában aránylag erősen, néhány másodpercig megszorítják a hímvesszőt.
Az eljárás azért hatásos, mert ezen a helyen vezetnek azok az idegpályák, melyek a magömlésért, illetve annak blokkolásáért felelősek. Ha megfelelő helyre, megfelelő időben, és megfelelő erőséggel alkalmazzák az elszorítást, bármelyik férfinál működő biológiai reflexműködést indítanak be, mely biztosan leállítja a korai magömlést az elkerülhetetlenségi szakasz előtt. Az elszorításos technika akár többször egymás után is alkalmazható.
Káros hatása nincs, leszámítva, hogy amennyiben későn, az elkerülhetetlenségi szakaszban próbálkoznak vele, kellemetlen, éles érzés mellett következik be a magömlés. Az elszorításos technikát célszerű előbb kézzel történő ingerlés során pontosan elsajátítani, majd utána alkalmazni közösülés során.

A megfelelő pozició is sokat számíthat

A “kezelés" hatékonysága tovább fokozható, ha a pár a férfi számára kevésbé ingerlő testhelyzetet választ a közösülés során, amíg ki nem alakul a magömlés megfelelő kontrollja. Célszerű olyan testhelyzetet választani, melyben kevés a lehetőség a dinamikus mozdulatokra.
- Mindenképp kerülendőek az olyan pozíciók, melyekben a férfi teljes felsőteste ritmusosan mozog.
Sok esetben az segíti elő a férfi ellazulását, ha a nőé a domináns szerep, és ő határozza meg a közösülés ritmusát. Ilyenkor a férfi teljes mértékben az ellazulásra és magömlésének késleltetésére figyelhet, miközben szóban finoman utasíthatja partnerét a helyes vagy helytelen mozdulatokra.
Amennyiben a páciens a fent leírt módszerek alkalmazását visszautasítja, vagy egyszerűen nem eredményes, szelektív szerotonin visszavétel gátló gyógyszerek (fluoxetin, paroxetin, sertralin) alkalmazása válhat szükségessé az ejakuláció késleltetésére. Adagolásuk történhet naponta, vagy az együttlét előtt kb. egy órával.
Ezen szereknek azonban néha a libidót is csökkentik, így használatuk valóban csak akkor indokolt, ha a kezelés egyéb módjai nem vezettek célra. Esetenként a korai ejakuláció hátterében súlyos pszichológiai probléma áll, melynek megoldásában pszichoterápia jelentheti a megfelelő segítséget. A fenti módszerek következetes alkalmazásával és a párok mindkét tagjának közreműködédével a korai magömlés szinte valamennyi esetében jelentős javulás és szexuálisan kiegyensúlyozott partnerkapcsolat érh
http://www.webbeteg.hu





Amikor fájdalmas az együttlét

A nők majdnem fele érez fájdalmat szexuális együttlét közben vagy közvetlenül utána - mint kiderült egy nemrég megjelent felmérésből. Ha Ön is közéjük tartozik, ne csak csöndben szenvedjen! Ha szégyell orvoshoz fordulni problémájával, használja az alábbi útmutatót, hogy megtudja, mi lehet a fájdalom oka, és milyen megoldási lehetőségei vannak.
A fájdalmas szex okai és megoldási lehetőségek:
1. A fájdalom jellege: Éles, szúró fájdalmat érez mély behatolás esetén a medence egyik oldalán, illetve tompa fájdalmat a menstruációs ciklus során.
Lehetséges oka: Petefészekciszta, mely egy folyadékkal teli kinövés, és a nők mintegy 30 százalékánál előfordul még a menopauza előtt.
Mit tehet? A legtöbb ciszta veszélytelen és magától eltűnik két-három menstruációs cikluson belül. Orvosa valószínűleg ultrahangos felvételt készít, hogy pontos legyen a diagnózis, és visszarendeli kontrollra, ha még két hónap elteltével is fájdalmas lesz a szex az Ön számára.
Cikkünk a hirdetés után folytatódik

2. A fájdalom jellege: Nemi szervei viszketnek, érzékenyek, különösen érintésre. Aktus után vaginája vörös, gyulladt, égető érzés kíséretében.
Lehetséges oka: Gombás fertőzés, mely az ebben szenvedők mintegy negyedénél teszi fájdalmassá a szexuális együttlétet. Ne várjon addig, amíg túrószerű folyása lesz, kérjen segítséget! Ilyen jellegű folyást okozhatnak még a női intim dezodorok, az illatosított betétek, fürdőolajok, melyek mind irritálhatják a hüvelyt.
Mit tehet? Keresse fel nőgyógyászát, aki megállapítja, hogy fertőzése van-e, és gyógyszert ír fel, ha szükséges. Soha ne használjon intim dezodort, mivel sok gondot okozhatnak. Amennyiben érzékeny bőre van, csak illatmentes tisztasági betétet használjon, illetve hipoallergén szappant, mosószert és öblítőt. Cortison krém, vagy Vagisil enyhítheti a fájdalmakat.
3. A fájdalom jellege: A gáttájék (az a rész, ahol vágták vagy megrepedt szülés közben) feszül, érzékeny és fáj behatolásnál.
Lehetséges oka: Durva, kemény hegesedés. Azok a nők, akik szülés során repedtek, 80 százalékkal nagyobb arányban számolnak be még három hónappal a szülés után is fájdalmas együttlétekről, mint azok, akik nem.
Mit tehet? Masszírozza a fájdalmas területet naponta pár percig, vízbázisú síkosítóval. Ez segít az idegvégződések tompításában, illetve a bőrt is rugalmasabbá teszi, megkönnyítve a behatolást. Ha a terület túlérzékeny, kérjen orvosától lidokainos kenőcsöt, mely enyhíti a fájdalmat behatoláskor.
4. A fájdalom jellege: Szex közben úgy érzi, hogy a pénisz valamibe beleütközik. Emellett erős ciklusai lehetnek, pecsételő vérzések, hátfájás és gyakori vizelési inger kíséretében.
Lehetséges oka: Méhfibroidok - olyan terület, ahol jóindulatú fibroidok nőnek a méh falán. Azok a nők, akiknél ez megtalálható, háromszor olyan gyakran számolnak be fájdalmas szeretkezésről, mint a többiek, illetve a 30 és 40 év közötti nők 40 százalékánál tapasztalhatóak ilyen jellegű kinövések. Jelenleg nem tudni biztosan, hogy mi okozza, de sokan úgy vélik, az ösztrogén stimulálja fejlődésüket.
Mit tehet? Csináltasson ultrahangos vizsgálatot, hogy megtudja, vannak-e fibroidjai, illetve azok milyen méretűek ( kávészem nagyságútól a grapefruit méretig bármi lehetséges). Ha már pontosan tudják a helyét és méretét, könnyebb dönteni a lehetséges kezelési módszerekről. Leggyakrabban eltávolítják őket.
5. A fájdalom jellege: A pénisz csak nehezen tud behatolni, az azzal való érintkezés fájdalmas.
Lehetséges oka: Hüvelyi szárazság, mely a nők 25 százalékát érinti élete valamely szakaszában. Gyakori kiváltói a különféle antidepreszánsok, fogamzásgátló tabletták (melyek libidó-csökkenést is okozhatnak), szoptatás (ilyenkor az ösztrogénszint alacsonyabb, ez okozza a szárazságot), vagy a menopauza (az ösztrogénszint csökkenésével kevesebb hüvelyváladék termelődik).
Mit tehet? Használjon vízbázisú síkosítót!
6. A fájdalom jellege: Szeméremtesténél folyamatos égő érzést tapasztal. Mind az előjáték, mind az aktus fájdalmas, akárcsak a biciklizés, tamponfelhelyezés, vagy sokáig egy helyben ülés.
Lehetséges oka: Vulvodynia; egy olyan fájdalmas állapot, mely az egész hüvelyi területre kihathat, gyakran a hüvelybemenetre koncentrálódik. Noha nem ismertek kialakulásának okai, gyakran jelentkezik gombás fertőzések, illetve antibiotikumok használata után.
Mit tehet? Sajnos nagyon nehéz megfelelő kezeléshez jutni, mivel az orvosok nagy része úgy gondolja, a Vulvodynia nem más, mint pszichoszomatikus betegség. Leginkább kombinált terápiával érnek el eredményt, mely kombinálja a fájdalomcsillapítót az alacsony hatóanyag-tartalmú antidepresszánssal.
7. A fájdalom jellege: Égető, szúró fájdalmat érez a szeméremajkában, mely órákkal szeretkezés után is tart. Ezenkívül golyóméretű dudor látható vagy tapintható a hüvelyen.
Lehetséges oka: Elzáródás a nyirokmirigyben, melyről lehetséges, hogy nem is tudott. A Bartolim mirigyek - két babszem nagyságú mirigy a kisajkak belső oldalán - váladékot termelnek a behatolás megkönnyítésére, ám eltömődhetnek, fertőződhetnek.
Mit tehet? Orvosa valószínűleg az elzáródást helyi érzéstelenítéses eljárással megszünteti. Két-három hétbe is telhet, míg meggyógyul a seb, ám sajnos ez idő alatt nem élhet nemi életet.
8. A fájdalom jellege: Éles, lüktető fájdalmat érez az egész alsó tájékon behatolás közben, szeretkezés után, esetleg máskor is (pl. menstruáció előtt).
Lehetséges oka: Endometriósis a termékeny korban lévő nők 15 százaléka szenved ettől a betegségtől, mely során a méh belsejét képező szövet beágyazódik a méhen kívül. Legtöbbször a méh körüli nemi szervekben, mint például a petefészekben.
Mit tehet? Mivel az Endometriózis meddőségrt okozhat, abban az esetben, ha nehézségei vannak a fogamzással kapcsolatban, legjobb, ha azonnal orvoshoz fordul. Ott megállapítják a betegség fokát, illetve a lehetséges kezelési módokat. A gyógyítás módja függ a betegség helyétől, kiterjedésétől és a kortól. Ha a betegség enyhe, akkor a fájdalomcsillapításon kívül nem nagyon van szükség más jellegű terápiára, ám súlyosabb esetben műtéti beavatkozás szükséges.
9. A fájdalom jellege: Általános jellegű fájdalmat érez szeretkezés közben, illetve gyakori vizelési ingere van, esetleg vizeletcsepegése is van.
Lehetséges oka: Húgyúti fertőzés, mely során a nők 44 százaléka számolt be fájdalomról szeretkezés során.
Mit tehet? Keresse fel orvosát, aki antibiotikumot ír fel, amennyiben tényleg ez a betegsége. Ha krónikus fertőzése van, valószínűleg partnerének is javasolják az antibiotikumos kúrát. Kutatások bizonyították, hogy ilyen esetekben mindkét fél kezelésével hamarabb megszűnik a fertőzés.

Merevedési zavar

Orvosa kérdéseket fog feltenni Önnek azzal kapcsolatosan, hogyan és mikor alakult ki az Ön állapota, milyen gyógyszereket szed és milyen más megbetegedéstől szenved. Orvosa meg fogja próbálni feltárni az elmúlt időszakban tapasztalt fizikális és érzelmi változásokat is.
Ha orvosa úgy érzi, hogy a potenciazavar hátterében fizikális probléma áll, nagy valószínűséggel vérvizsgálatot fog kérni a férfihormon-szintek meghatározására illetve más betegség kizárására, mint például a diabétesz
Orvosa megpróbálhatja ezentúl még bizonyos gyógyszerek helyettesítését is, annak érdekében, hogy meghatározza, hogy ez felelős-e az erectilis diszfunkció kialakulásáért. Az ennél specifikusabb diagnosztikai vizsgálatok az alábbiak lehetnek.
Cikkünk a hirdetés után folytatódik
Ultrahang: Ezzel a vizsgálattal meg lehet határozni, hogy a nemi szervekben megfelelő-e az artériás keringés. Az ultrahang vizsgálat egy pálcaszerű eszköz (transducer) segítségével történik, amit a péniszt ellátó erek felé raknak. A transducer hanghullámokat bocsát ki magából, ezáltal egy videóképet hoznak létre és így lehetővé válik a véráramlás megfigyelése. A vizsgálatot gyakran végzik egy injekció beadása előtt és után, annak érdekében, hogy megfigyeljék, hogy a gyógyszer segítségére fokozódik-e a véráramlás. 
Neurológiai vizsgálat. Orvosa általában megpróbálja megállapítani, hogy van-e fennálló idegbántalom, azáltal, hogy felszínes és mély érzésvizsgálatot végez a nemi szervek területén. 
Cavernosometria és cavernosográfia. A cavernoso- metria a péniszben uralkodó vérnyomást méri. Cavernosographia során az erekbe ártalmatlan festéket fecskendeznek be, hogy orvosa meg tudja állapítani, van-e valamilyen károsodás a vér be- és kiáramlását illetően. 
Ha orvosa szerint nem fizikális okok állnak a háttérben, megkérdezheti Öntől, hogy sikerül-e az erekciót létrehoznia maszturbációval, partnerével, illetve reggeli ébredéskor alakul-e ki önmagától erekció
A legtöbb férfinél gyakran kialakul erekció az éjszaka alvás során anélkül, hogy reggel emlékezne rá. Egy egyszerű vizsgálat segítségével ez is meghatározható. A vizsgálat abból áll, hogy egy speciálisan beragasztózott tekercset helyeznek a péniszre lefekvés előtt. Ha a tekercs szétnyílik reggelre, akkor a pénisz az éjszaka folyamán valamikor erektált. Egy ilyen jellegű vizsgálat segítségével elkülöníthető a fizikális és a lelki eredetű potenciazavar.

http://www.webbeteg.hu

Fogamzásgátló módszerek .

 Az orvosi közreműködést nem igénylő - kényelmes és olcsó, ám sok esetben nem kellő hatékonyságú - fogamzásgátló módszereket ismertetjük.

Naptár-módszer

Nem túl biztonságos eljárás, aminek a lényege a termékeny napok meghatározása és ezeken a napokon a nemi érintkezés (illetve a behatolással járó szex) kerülése. Alkalmazásához ismerni kell a nő saját nemi ciklusának jellegzetességeit. A peteérés általában a következő menstruáció első napját megelőzően 14 nappal következik be (még nem 28 napos ciklusok esetén is), ezért a ciklus néhány havi megfigyelése után az ovuláció időpontja meghatározható. Ez előtt és után 2-3 napig tartózkodni kell a szexuális élettől. 
Cikkünk a hirdetés után folytatódik

Ébredési hőmérséklet

Az ébredési hőmérséklet meghatározása szintén hozzásegíthet a peteérés időpontjának felismeréséhez. Ehhez minden reggel, az ágyból való felkelés előtt kell megmérni a maghőmérsékletet (szájban vagy hüvelyben), ugyanazzal a hőmérővel, minden nap megközelítőleg ugyanabban az időpontban.
A ciklus első felében néhány tizeddel alacsonyabb hőmérsékleti értékek tapasztalhatók a normál, ún. bifázisos görbe esetén. Ovuláció idején a hőmérséklet némileg csökken, majd emelkedik 3-5 tized fokkal a peteérés előtti értékekhez képest és a ciklus második felében magasan is marad legalább 9-10 napon át. A hőmérséklet újbóli csökkenése jelzi a havi vérzés kezdetét. A hőmérséklet megemelkedése utáni harmadik naptól a szexuális élet biztonságosnak tekinthető.

Méhnyak-nyák megfigyelés

A méhnyak-nyák megfigyelése kiegészítheti az egyéb természetes fogamzásgátlási módszereket. A peteérés előtt néhány nappal és a peteérés napján a nyák áttetsző, tojásfehérjéhez hasonló állagú, nyújtható; a terméketlen napokon viszont inkább fehér, kisebb mennyiségű és nem nyújtható. 

Megszakítás

Szintén orvosi közreműködés nélkül alkalmazható eljárás a megszakított közösülés. Megbízhatatlan eljárás, aminek a lényege az, hogy a hímvesszőt még a magömlés előtt eltávolítják a hüvelyből. Azonban a magömlést megelőzően távozó váladékcseppek is tartalmazhatnak hímivarsejteket, így a megtermékenyülés is bekövetkezhet.

Gumi óvszer

A gumi óvszer nagy előnye a többi fogamzásgátló eljáráshoz képest, hogy helyes használat esetén véd a nemi úton terjedő betegségektől is. Az óvszert a behatolás előtt kell felhúzni a merev hímvesszőre és magömlést követően rögtön el kell távolítani.
Hátránya, hogy használata illúzióromboló lehet, illetve ritka esetben szakadás is bekövetkezhet. Előnye viszont, hogy az óvszer számos helyen beszerezhető, alkalmazásának pedig nincsenek mellékhatásai.

Spermicidek

A hüvelyi spermicid hatású anyagok patikában kaphatók, vény nélkül. Többféle formában elérhető, például krém, hab, tampon alakban. A behatolás előtt negyed órával kell a hüvelybe helyezni, ekkor olyan hab képződik belőle, ami a hímivarsejteket elpusztítja. Jellegzetes szaga van, illúzióromboló lehet, ezért inkább összeszokott párok esetén előnyös.

Az orgazmus feletti kontroll


Az orgazmus feletti kontroll hiánya, szexuális tapasztalatlanság, a szeretkezés rendkívüli izgalma gondot okozhat az egyén nemi életében.
-A szexuális korai magömlés élet elején járó férfiak igen gyakran számolnak be korai magömlésről, amely esetben az korai magömlés említett két ok összekapcsolódik, hiszen egyrészt a személy még nem rendelkezik az orgazmus korai magömlés feletti kontroll képességével, másrészt a szexuális járatlanság miatt pedig az első néhány szexuális korai magömlés helyzet rendkívüli izgalommal jár, így igen gyakran előfordul az ilyen helyzetekben a korai  magömlés.  
-Természetesen a szexuális helyzet túlzott izgalma nem csak a szexuális élet korai magömlés megkezdésekor történhet meg, hanem bármikor az élet során amikor a személy egy új korai magömlés partnerrel először szeretkezik, ezért ilyenkor előfordulhat szintén korai magömlés.
-Így olyan személyeknél is korai magömlés előfordulhat korai magömlés, akik azelőtt nem tapasztaltak ilyet.
-Illetve olyan személyeknél is előfordul korai magömlés, akik egyébként képesek kontrollálni az orgazmusuk idejét, de az új partner korai magömlés olyan intenzív szexuális ingert jelent számukra, hogy az első néhány alkalommal nem képes korai magömlés az orgazmus kontrolljára, így ezekben az esetekben is korai magömlésről beszélhetünk.
 A korai magömlés hátterében a szexuális tapasztalatlanságon és a helyzet rendkívüli izgalmán felül még korai magömlés számos egyéb ok állhat. A korai magömlés okai, pszichológiai tényezők, stressz A korai magömlés hátterében lehet a stressz is, amely ideiglenesen vagy tartósan megnehezíti az orgazmus korai magömlés kontrollját, melynek következtében az orgazmus a férfi akarata ellenére bekövetkezik. A stresszt, korai magömlés amely korai magömléshez vezet, többféle ok is kiválthatja. Az általános stresszhelyzeteken felül a korai magömlés kapcsolati stressz szintén lényeges lehet, amelynek az oka a párkapcsolat zavara vagy bármilyen korai magömlés a párkapcsolattal összefüggő stressz helyze



#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése