Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

Loading

2016. október 24., hétfő

Szülő gyermek kapcsolat, avagy hol van a kutya elásva ha problémás a gyerekem Közzétette: Németh Mónika - Már 18, 2016 MEGOSZTÁS Facebook Twitter 600x190_quality Gyermekeink viselkedését mi alakítjuk, az ő életük a miénk tükörképe lesz. A legfontosabb feladatunk szülőként, hogy gyermekeinkből önállóan élni tudó, döntéshozatalra képes felnőttet faragjunk. Igen ám, de tudjuk, hogy ez azért nem olyan egyszerű feladat. Nézzünk meg pár viselkedésbeli zavart, amiknek az oka a gyermekeinkkel kialakított kapcsolatban lehet, tehát nagyon könnyen orvosolható. Természetesen minden gyereknek vannak temperamentumbeli tulajdonságai, amit a gének hordoznak. Ezek teljesen függetlenek a neveléstől. Kirívó esetekben azonban nagy valószínűséggel a szülő-gyermek kapcsolatban van a hiba. Ilyenkor a szülő két dolgot tehet: egyrészt a saját viselkedését kell kritikusan vizsgálnia, másrészt gyermekét annak kell elfogadnia, aki, és el kell felejtenie azt, amit látni szeretne benne. A gyerekek olyanok, mint egy tükör. Ha a szülő változtat viselkedésén, a gyerek is megteszi azt. Az alábbiakban néhány neveléssel kapcsolatos problémát mutatunk be: 1. Szabályszegés: Mit tegyünk, ha fiunk vagy lányunk állandóan a határok és szabályok átlépésével provokál? Ilyenkor a szülő valószínűleg félreértett valamit. Mindenki a gyerekeknek járó nagy szabadságról beszél, elősegítvén ezzel kibontakozásukat. A gyerekeknek azonban szükségük van arra is, hogy a világban tájékozódni tudjanak. A szülőknek pont ebben kell segítenie, mégpedig úgy, hogy szabályokat alkotnak. Mit tehetünk? Ilyenkor kérdezzék meg maguktól a szülők, hogy mennyire következetesek gyermekükkel. Aztán pedig kutassanak az okok után, mit szeretnének az engedékenységgel helyrehozni. Túl kevés időt töltenek együtt? Vagy attól tartanak, hogy egy szigorúbb nevelési stílussal már nem kapnak annyi szeretetet? Ezek a gondolatok teljesen alaptalanok, hiszen a gyerekek olyan szülőt kívánnak maguknak, akik tartást adnak nekik, segítve ezzel a nagyvilágban való tájékozódásukat. Merjünk tehát szabályokat alkotni, és azokat betartatni! 2. Agresszivitás: 5435246_df0e7f090e813d02b269527d772a3510_wmA nevelési nehézségek gyakran összefüggenek a szülők elfojtott érzéseivel és vágyaival. A szülő felerősíti a pozitív tulajdonságait, a rosszakat pedig elnyomja. Sokszor megtörténik, hogy gyermekük magába szívja rossz tulajdonságainkat, és ki is éli azokat. Különösen azok a szülők ütköznek meg gyermekük viselkedésén, akik békés problémamegoldásra nevelik őket. De lehet, hogy pont ez a probléma: egyetlen ember sem tud mindig kedves és békés lenni. Az agresszió idővel összegyűlik, és egyszer csak kirobban. Vannak gyerekek, akik dühüket maguk ellen fordítják. Ilyenkor akár anorexia is kialakulhat. Mit tehetünk? Ebben a helyzetben érdemes utánagondolni, létezik-e a családunkban vitakultúra, vagy gyermekeink a legtöbbször ezeket az utasításokat hallják: „Ne veszekedjetek már megint!”, vagy „szedd már össze magad!”. Ha segíteni szeretnénk gyermekünket, meg kell tudnunk viselkedésének okát. Vizsgáljuk meg magunkat, miért vagyunk ennyire kiéhezve a békére és a harmóniára, vagy miért vagyunk ennyire engedékenyek. Emlékezzünk saját gyermekkorunkra. Ha megtaláltuk az okot, és felismertük, viselkedésünkkel milyen mintát közvetítünk, könnyebben javíthatunk a helyzeten. Ha vitára kerül a sor, bátorítsuk is néha a kicsiket, ne prédikáljunk állandóan a harmóniáról. Fontos, hogy minden gyermek érezze, önmaga lehet. 3. Túl félénk a gyerekem! felenkgyerekA félénk, gátlásos gyerekeket szüleik sokszor túlságosan féltik, így nem kapnak elég szabadságot. Óvodáskorban nincs is még ezzel gond, de mikor iskolába kerülnek, akaratlanul is eltávolodnak egy lépésnyire szüleiktől. Ilyenkor gyakran pszichoszomatikus tüneteket produkálnak: rosszul lesznek, fáj a fejük vagy a hasuk. A szünidőben érdekes módon mindez elmúlik. Ha nem vigyázunk, gyermekünk igazi iskolaundorban szenved majd. Mindennek az az oka, hogy a szülő túlfélti gyermekét, nem tudja elengedni. Mit tehetünk? Ha a szülő sokat aggodalmaskodik, az a viselkedésén is érződik. Érdemes elgondolkodni, hogy reagál erre a gyerek. A túlzott elővigyázatossággal azt az érzést keltjük benne, hogy mindennapi feladatait nem tudja megoldani, és ezt el is hiszi. Helyette inkább bátorítsuk. Az ilyen mondatok azt jelzik, bízunk benne, ügyesnek, talpraesettnek gondoljuk. Persze nem könnyű a szülőnek, hiszen gyermeke pont a bátorítások által lesz önálló, távolodik el tőle. 4. Teljes elutasítás horrible-histories-lazado-paraszt-kisfiu-jelmez-25912Gyakran előfordul, hogy a szülők gyermekeiken keresztül szeretnék megvalósítani azt, amire nekik nem volt lehetőségük, vagy amire csak vágytak. A gyerekek eleinte mind beváltják a hozzájuk fűzött reményeket, de ez nem tart sokáig: bekövetkezik az összeomlás, és teljes ellenállást tanúsítanak. Mit tehetünk? Bánjunk óvatosan az elvárásokkal, ne várjunk túl sokat. Figyeljük a gyermek jelzéseit, hogy valóban örömét leli-e a dologban. Ha elutasító magatartást tapasztalunk, annak az lehet az oka, hogy a gyerek eddig csak az irántunk való szeretete miatt fogadott szót. Ne akarjuk arra kényszeríteni, hogy valóra váltsa azt, amit magunknak álmodtunk. Ha mégis így lenne, és felismertük a helyzetet, szánjunk több időt magunkra, tűzzünk ki saját magunknak célokat. 5. Egyedül nem megy Ez tipikus esete annak, amikor a gyermek hozzászokott, hogy valaki mindig van körülötte, valaki mindig szórakoztatja. De hogy tanulhatja meg, hogyan kell saját magát elszórakoztatnia? Az állandó foglalkoztatás függőséget szül, a gyereket passzivitásra neveljük. Például csak akkor hajlandó színezni, ha anyu elé teszi a papírt és a ceruzát. 4751829851439678028 (1) Mit tehetünk? Próbáljunk meg a gyerek fejével gondolkodni. Higgyük el, képes elviselni egy kis unalmat, nem kell rögtön szórakoztatnunk! Ahhoz, hogy a gyerek önállósághoz szokjon, meg kell tanulnia mindkét félnek a szituációt kibírni: a szülőnek a gyerek rosszkedvét, a gyereknek pedig az unatkozást. Pont ez a frusztráció sarkallja majd kreativitásra. Eleinte természetesen segíthetünk neki: megmutathatjuk például, hogy hol vannak a színes ceruzák, hol van a papír, vagy azok a dolgok, amikkel lekötheti magát. De vigyázat, ne ijedjünk meg, ha az elején nem tud az információval mit kezdeni! Fontos, hogy a gyermek szembesüljön egy kis egyedülléttel, hogy önálló ötletei legyenek!



Szülő gyermek kapcsolat, avagy hol van a kutya elásva ha problémás a gyerekem


Gyermekeink viselkedését mi alakítjuk, az ő életük a miénk tükörképe lesz. A legfontosabb feladatunk szülőként, hogy gyermekeinkből önállóan élni tudó, döntéshozatalra képes felnőttet faragjunk. Igen ám, de tudjuk, hogy ez azért nem olyan egyszerű feladat. Nézzünk meg pár viselkedésbeli zavart, amiknek az oka a gyermekeinkkel kialakított kapcsolatban lehet, tehát nagyon könnyen orvosolható.
Természetesen minden gyereknek vannak temperamentumbeli tulajdonságai, amit a gének hordoznak. Ezek teljesen függetlenek a neveléstől. Kirívó esetekben azonban nagy valószínűséggel a szülő-gyermek kapcsolatban van a hiba. Ilyenkor a szülő két dolgot tehet: egyrészt a saját viselkedését kell kritikusan vizsgálnia, másrészt gyermekét annak kell elfogadnia, aki, és el kell felejtenie azt, amit látni szeretne benne. A gyerekek olyanok, mint egy tükör. Ha a szülő változtat viselkedésén, a gyerek is megteszi azt.
Az alábbiakban néhány neveléssel kapcsolatos problémát mutatunk be:
1. Szabályszegés:
Mit tegyünk, ha fiunk vagy lányunk állandóan a határok és szabályok átlépésével provokál? Ilyenkor a szülő valószínűleg félreértett valamit. Mindenki a gyerekeknek járó nagy szabadságról beszél, elősegítvén ezzel kibontakozásukat. A gyerekeknek azonban szükségük van arra is, hogy a világban tájékozódni tudjanak. A szülőknek pont ebben kell segítenie, mégpedig úgy, hogy szabályokat alkotnak.
Mit tehetünk?
Ilyenkor kérdezzék meg maguktól a szülők, hogy mennyire következetesek gyermekükkel. Aztán pedig kutassanak az okok után, mit szeretnének az engedékenységgel helyrehozni. Túl kevés időt töltenek együtt? Vagy attól tartanak, hogy egy szigorúbb nevelési stílussal már nem kapnak annyi szeretetet? Ezek a gondolatok teljesen alaptalanok, hiszen a gyerekek olyan szülőt kívánnak maguknak, akik tartást adnak nekik, segítve ezzel a nagyvilágban való tájékozódásukat. Merjünk tehát szabályokat alkotni, és azokat betartatni!
2. Agresszivitás:
A nevelési nehézségek gyakranösszefüggenek a szülők elfojtott érzéseivel és vágyaival. A szülő felerősíti a pozitív tulajdonságait, a rosszakat pedig elnyomja. Sokszor megtörténik, hogy gyermekük magába szívja rossz tulajdonságainkat, és ki is éli azokat. Különösen azok a szülők ütköznek meg gyermekük viselkedésén, akik békés problémamegoldásra nevelik őket. De lehet, hogy pont ez a probléma: egyetlen ember sem tud mindig kedves és békés lenni. Az agresszió idővel összegyűlik, és egyszer csak kirobban. Vannak gyerekek, akik dühüket maguk ellen fordítják. Ilyenkor akár anorexia is kialakulhat.
Mit tehetünk?
Ebben a helyzetben érdemes utánagondolni, létezik-e a családunkban vitakultúra, vagy gyermekeink a legtöbbször ezeket az utasításokat hallják: „Ne veszekedjetek már megint!”, vagy „szedd már össze magad!”. Ha segíteni szeretnénk gyermekünket, meg kell tudnunk viselkedésének okát. Vizsgáljuk meg magunkat, miért vagyunk ennyire kiéhezve a békére és a harmóniára, vagy miért vagyunk ennyire engedékenyek. Emlékezzünk saját gyermekkorunkra. Ha megtaláltuk az okot, és felismertük, viselkedésünkkel milyen mintát közvetítünk, könnyebben javíthatunk a helyzeten. Ha vitára kerül a sor, bátorítsuk is néha a kicsiket, ne prédikáljunk állandóan a harmóniáról. Fontos, hogy minden gyermek érezze, önmaga lehet.
3. Túl félénk a gyerekem!
A félénk, gátlásos gyerekeket szüleik sokszor túlságosan féltik, így nem kapnak elég szabadságot. Óvodáskorban nincs is még ezzel gond, de mikor iskolába kerülne, akaratlanul is eltávolodnak egy lépésnyire szüleiktől. Ilyenkor gyakran pszichoszomatikus tüneteket produkálnak: rosszul lesznek, fáj a fejük vagy a hasuk. A szünidőben érdekes módon mindez elmúlik. Ha nem vigyázunk, gyermekünk igazi iskolaundorban szenved majd. Mindennek az az oka, hogy a szülő túlfélti gyermekét, nem tudja elengedni.
Mit tehetünk?
Ha a szülő sokat aggodalmaskodik, az a viselkedésén is érződik. Érdemes elgondolkodni, hogy reagál erre a gyerek. A túlzott elővigyázatossággal azt az érzést keltjük benne, hogy mindennapi feladatait nem tudja megoldani, és ezt el is hiszi. Helyette inkább bátorítsuk. Az ilyen mondatok azt jelzik, bízunk benne, ügyesnek, talpraesettnek gondoljuk. Persze nem könnyű a szülőnek, hiszen gyermeke pont a bátorítások által lesz önálló, távolodik el tőle.
4. Teljes elutasítás
Gyakran előfordul, hogy a szülők gyermekeiken keresztül szeretnék megvalósítani azt, amire nekik nem volt lehetőségük, vagy amire csak vágytak. A gyerekek eleinte mind beváltják a hozzájuk fűzött reményeket, de ez nem tart sokáig: bekövetkezik az összeomlás, és teljes ellenállást tanúsítanak.
Mit tehetünk?
Bánjunk óvatosan az elvárásokkal, ne várjunk túl sokat. Figyeljük a gyermek jelzéseit, hogy valóban örömét leli-e a dologban. Ha elutasító magatartást tapasztalunk, annak az lehet az oka, hogy a gyerek eddig csak az irántunk való szeretete miatt fogadott szót. Ne akarjuk arra kényszeríteni, hogy valóra váltsa azt, amit magunknak álmodtunk. Ha mégis így lenne, és felismertük a helyzetet, szánjunk több időt magunkra, tűzzünk ki saját magunknak célokat.
5. Egyedül nem megy
Ez tipikus esete annak, amikor a gyermek hozzászokott, hogy valaki mindig van körülötte, valaki mindig szórakoztatja. De hogy tanulhatja meg, hogyan kell saját magát elszórakoztatnia? Az állandó foglalkoztatás függőséget szül, a gyereket passzivitásra neveljük. Például csak akkor hajlandó színezni, ha anyu elé teszi a papírt és a ceruzát.

Mit tehetünk?
Próbáljunk meg a gyerek fejével gondolkodni. Higgyük el, képes elviselni egy kis unalmat, nem kell rögtön szórakoztatnunk! Ahhoz, hogy a gyerek önállósághoz szokjon, meg kell tanulnia mindkét félnek a szituációt kibírni: a szülőnek a gyerek rosszkedvét, a gyereknek pedig az unatkozást. Pont ez a frusztráció sarkallja majd kreativitásra. Eleinte természetesen segíthetünk neki: megmutathatjuk például, hogy hol vannak a színes ceruzák, hol van a papír, vagy azok a dolgok, amikkel lekötheti magát. De vigyázat, ne ijedjünk meg, ha az elején nem tud az információval mit kezdeni! Fontos, hogy a gyermek szembesüljön egy kis egyedülléttel, hogy önálló ötletei legyenek!

#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése