Hogyan neveljünk önálló gyereket?
Játszani
mindenki tud… a közhiedelem szerint. Ezért értetlenkednek a felnőttek, a
szülők, hogy a gyermekek nem tudnak játszani sem egymással, sem a játékokkal,
és ritkán elégedettek, engedelmesek azon a szinten, ahogy mi gondoljuk, hogy
kellene legyenek. Mindig találnak okot „nyafogásra”,és arra, hogy
„ugráltassanak” minket.
Hagyjuk
önállóan próbálkozni!
Időnként
elgondolkodom azon, hogy vajon tudják-e a szülők azt, hogy a gyermek
önállóságának kialakulása az élet különböző területein időigényes
folyamat? Az önállóság lépcsőzetesen elsajátítható képesség, amit
időnként tanítani kell, és egy kicsit „támogatásra” készen állva lehetőséget
biztosítani a gyakorlásra.
Példának okáért
a járás tanításhoz-tanuláshoz hasonlatos az önállóságra nevelés. Hosszú
időn át arra várunk, hogy gyermekünk használni kezdje lábacskáit, és amikor
lábra áll gyermekünk, és tipegni kezd, kitörő örömmel adjuk tudtára, hogy
mennyire büszkék vagyunk rá. Segítgetjük, dicsérgetjük, és hagyjuk, hogy
önállóan próbálkozzon. Sokat engedjük, hogy próbálkozzon. Éppen csak a
kezecskéjét fogjuk egy kicsit, vagy a hóna alá nyúlunk, hogy érezze is a
biztonságot, és legyen is lehetősége a próbálkozáshoz. És a tanulás folyamatában
mi is érezzük a büszkeség mellett az örömöt, hogy lám mire képes a gyermekünk.
Valamilyen szinten lemondással is jár számunkra a lépegetés, vezetgetés, mégis
örömmel tesszük, és amilyen ütemben kezd gyermekünk közlekedni, olyan ütemben
kezdünk visszavonulni a terepről, átadva a lehetőséget az önálló közlekedésre,
mi meg maradunk figyelő állásban, ugrásra készen, ha segítségre lenne igény.
Így működnek a dolgok minden szinte a gyermek nevelés kapcsán.
A szülők
gyakran elfelejtik, hogy gyermekük születésével önkéntelenül, kimondatlan
szerződést kötnek önmagukkal, hogy rugalmasan alkalmazkodnak a
folytonosan változó élethelyzetekhez, és megérteni próbálják a csemetéiket, a
helyzeteket és nem felszámolni azokat.
A játék lényege
az élmény és azon keresztül a tanulás. A legszebb és legdrágább játék sem
élvezhető egyedül. Ha el is játszik egyedül a gyermek (mert magára van utalva),
nem tud eléggé kialakulni nála készségszinten a játék-tanulás élvezete, nem
tanul meg önállóan tanulni, fejlődni, működni a későbbiekben.
Fontos momentum
az önállósággá válás folyamatában az önállótlanság megtapasztalása is,
hogy beinduljon a genetikai vágy az önállósodásra. Ezen a gondolatmeneten
haladva értelemszerű, hogy miért van egyre növekvő számuk a tanulási,
magatartási gondokkal küszködő gyerekeknek.
Játék
és édesség helyett valódi odafigyelést!
Sajnos gyakran
a türelmetlenség is az oka annak, hogy gyermekünket, síró
segítségkérését rosszul értelmezzük, nyafogásnak, hisztinek gondoljuk, és
amennyiben testi szinten mindent rendben lévőnek találunk, türelmetlenül
feltesszük a kérdést ”Mi bajod?” Ezzel máris elültetjük a magvát a
negatív szemléletnek, vagyis hogy a kavargó érzések, erőfeszítéssel járó
helyzetek „bajok”.
És sajnos
magunkban is ennek a megélése zajlik. Így lesz rövidebb-hosszabb időn belül a
gyermeknevelés felemelő, nemesítő feladata mindennapos nyűggé amúgy is
stresszes napjainkban. Az érzés növekedésével egyenesen arányosan jön a
bűntudat, hogy „nem vagyok elég jó szülő”, amit különböző eszközökkel (pl.
még több édesség és játék vásárlása) próbálunk kompenzálni. A gyermek
elégedettsége, boldogsága és engedelmessége nem az elfogyasztott édesség, és a
megkapott játék számától függ, hanem a valódi odafigyelés megélésén,
megtapasztalásán múlik.
Társadalmi
tünet, hogy a gyerekeknek játék, édesség KELL, hiszen gyerekek. Hadd
említsem meg csak úgy mellékesen, hogy 100 évvel ezelőtt alig volt játékuk a
gyermekeknek, és mégis voltak olyan nagy emberek, akik rengeteget munkálkodtak
azon, hogy a világ technikai fejlődése ennyire felgyorsulhatott. Természetesen,
manapság is rengeteg tehetséges gyermek van, és rengeteg eszköz áll
rendelkezésükre, hogy képességeiket megmutassák. Hála Istennek! Mégis érdemes
elgondolkodni azon, hogy régen mennyivel inkább tudták működtetni a jobb agy
féltekéjüket, amely a kreativitás és a fantázia központja, mint
manapság. Nem véletlenül szaporodnak manapság gombamód a felnőtteknek szóló,
jobb agyféltekét mozgósító terápiás lehetőségek, hogy a felnőttek saját bőrükön
tapasztalhassák meg azt, hogy mennyivel tartalmasabb életet élhetnek. És ez a
játék-tanulás örömét tükrözi a felnőttek esetében.
A
tapasztalás magabiztos tudást ad
A megtapasztaláson
keresztüli játék-tanulás magabiztos tudást ad, míg a lexikális tudás csak
résztudást. A tudás gyakorlatban történő alkalmazása mutatja azt, hogy mennyire
válik sajátunkká az ismeret, és mindenkinél egyedi módon kapcsolódnak össze az
információk. Játék közben is. Ezért van az, hogy gyermekeink fantáziájuk
működtetése során a fakockát vagy legot embernek, állatnak, garázsnak,
toronynak, háznak, autónak, robotnak, tulajdonképpen bárminek tudják látni. És
amennyire büszkék vagyunk ilyenkor gyermekeinkr, hogy milyen okos, mert
használja a fantáziáját a játék-tanulás során, éppen annyira dühösek vagyunk,
amikor kiskamaszként nem a tanuláshoz kapcsolódóan működteti azt.
Ismételten
hangsúlyoznom kell hát, hogy a tanuláshoz való hozzáállás a játékkal
kezdődik. Ha sok a játék, csapong a gyerekek figyelme a játékok között és
egyikbe sem tanul meg örömteli módon belemélyedni, a játékszer működését,
működtetését mélyen megismerni. Így kevés az esélye annak, hogy a
játék-tanuláshoz kapcsolódóan a pozitív élmények, emlékképek rendszerébe jól
kapcsolódjanak be az újonnan szerzett ismeretek és biztonsággal alkalmazhatóak
legyenek.
Az a
játékhelyzet, ahol mi magunk tanítjuk meg gyermekeink fantáziáját működtetni,
hogy önállóan játszhassanak szintén elcsökevényesedett. A gyerekek egymástól,
és a Tv-ből tanulnak játszani, nem látnak „mintát” a képességek
kibontakoztatására. Nem csoda, hogy a felnőttek türelmetlenségét látva,
megtanulnak türelmetlenek lenni, és kompenzálni a látott „minta” alapján. Egyre
kevesebb idő jut a közös játékra, a szeretet tettekben és egyszerű, közös
élményeken alapuló kimondására, megtapasztaltatására.
Szívvel-lélekkel
hiszem, hogy a gyerekek jelzései útmutatók egy kis időnkénti önvizsgálatra és a
valódi igény felismerésére. Sokan úgy értelmezik, hogy a „gyermeknek hallgass a
neve”, és hangos, pajkos viselkedése a szülők minősítése. Mondhatni valóban így
van: a jókedvű gyermekek a kiegyensúlyozottságról, többszintű működésükről
adnak jeleket, míg a túlzottan csendes visszafogott gyerekek többnyire
arról, hogy milyen mértékben vannak irányítva családon belül.
#1 Dr.BauerBela
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése