A
sportoló gyermek
|
Mindenki tudja, hogy a sportolás
egészséges és jó dolog, de a versenysport veszélyes, túlhajtott és cseppet
sem kívánatos. Mind a két dologban van igazság, de az egyensúly, szokás
szerint, a kettő között van. Nagyon helyes ha a szülő nem saját álmai
megvalósításának tekinti a sportot, és nem törekszik élsportólt nevelni. Az
élsport már majdnem egy életpálya, nagyon nehéz azoknak a dolga, akik
pályafutásuk végén valami másba szeretnének kezdeni. Vannak azonban, akik
ebben az életformában érzik teljesnek magukat és az aktív sport befejezése
után is szívesen maradnak sportáguk közelében vagy választják azt valamilyen
formában további életcélnak (edzők, bírók, szövetségi tisztségviselők,
esetleg sportújságírók, sportpszichológusok lesznek).
Mi szülők azt szeretnének, hogy
gyermekünk megtalálja azt a tevékenységet, ami egész életén át nem csak a
pénzkeresés nehéz kötelezettségeként nehezedik rájuk, hanem valamifajta
örömet és kiteljesedést is ad az életében. Szinte hihetetlen, hogy van néhány
olyan eset, amikor ez a lehetőség már gyerekkorban megadatik.
Sok szülő kézzel-lábbal küzd a
versenyzés ellen vagy csak igen alacsony szintű (nem színvonalú, hanem D, C,
vagy maximum B kategóriás) versenyekre engedi gyermekét. Álszent dolognak
érzem, amikor azt látom, hogy fennhangon küzd valaki a sport ellen, pedig a
gyerek szemmel láthatóan preferálná, de mellette/helyette még zenélni,
nyelvet tanulni, rajzolni is muszáj.
Félre értés ne essék senkit nem
szeretnék rábeszélni az élsportra! Ám azt sem gondolom, hogy az a normális
szemlélet, hogy akinek komolyabban sportol a gyereke arra görbén nézünk, mert
biztos önmagát akarja megvalósítani, erőlteti, minden káros és rossz dolognak
teszi ki csemetéjét. Hol az igazság?
Érdemes több dolgot is kipróbálni,
nem erőltetni egyik tevékenységet sem. Nem kell mindenhova rendszeresen
járni, kézműveskedni lehet alkalmanként rendezvényeken is, az óvoda is
visszajelzi ha ügyes a zenei tevékenységekben (jó a ritmusérzéke, tisztán
énekel), ügyesen rajzol, mintázik stb. Meg kell figyelni hol érzi magát a
legjobban, mit csinál a legszívesebben, és előbb vagy utóbb választani kell!
Alsó tagozaton indul igazán a művészeti oktatás lehetősége és sportáganként
változóan a komolyabb edzésmunka vagy a válogatás, toborzás. Sokan megijednek
ha valamelyik sportág örömmel fogadja a gyermeket, és ezt meg is értem!
Aki a gyerek vágyait, álmait
figyelembe véve úgy dönt engedi, hogy kisgyerekként elinduljon egy úton, az
semmi jóra ne számítson! A környezet (óvoda, iskola) többnyire ellenzi, sőt
akadályozza is ezt a tevékenységet, a baráti kör és ismerősök számára is csak
az érmek magyarázzák, hogy miért vállalja a család az áldozatot. Ez
természetesen sok esetben a szülőt is az eredményesség hajszolására készteti.
A versenyeken a szerencse forgandó, kinek van jobb napja, ki tud
koncentráltabb lenni, kinek adódik valami jobb helyzet. Egy-egy helyezés nem
minden esetben az elvégzett munkát mutatja. Sokszor a nyolcadik helyről
előbbre lépni az ötödik vagy hatodik helyre ugyanannyi munka , mint dobogós
helyet szerezni. Kicsi gyerekek sportolása esetén a versenyek utáni tapasztalatok
megbeszélése, az eredmény értékelése nagyon fontos edzői feladat. Ezt viszont
a külső környezet nem fogja látni és megérteni.
Ha gyermekünk szívesen jár az
edzésekre, jól érzi magát a közösségbe, lelki alkata a sportolás irányába
viszi, ne mi szülök döntsünk az eredmények alapján, hogy járjon vagy sem.
Hosszú az út az élsportig, ha kisebb korban biztos nyerőnek tűnik is a gyerek
lehet, hogy testarányai változása, lelkialkata később nem predesztinálja a
sikerre. Ha a kudarcok hatására szeretné abbahagyni ne beszéljük rá a
maradásra (bármennyire fáj a befektetett munka és pénz elvesztése) ez az
edző, a sportág feladata, hogy visszatartsa ha még lát lehetőséget az
eredményre. Az is előfordulhat azonban, hogy senki nem fogja visszatartani
gyermekünket és maradnak a megszerzett érmek, szép emlékek, ilyenkor emelt
fővel új életet lehet kezdeni, hiszen biztos vannak más dolgok amik érdeklik
őt.
A londoni olimpiára az egyik cég
egy nagyon szép reklámkampány sorozatot készített a hosszú útról, mely sok
esetben gyerekkorban kezdődik. Ha nem érzünk affinitást a versenysport
irányába, de azt tapasztaljuk, hogy gyermekünket érdekli ez az életforma,
akkor jó ha engedjük, hogy kipróbálja hiszen valószínűleg mi leszünk azon
szülők akik megfelelő módon fogják tudni segíteni a gyereket, ha minden úgy
adódna, hogy ebben az életformában találja meg az örömét, boldogságát!
„A legfontosabb
dolog (...) nem a győzelem, hanem a részvétel, hasonlóan az élethez: nem a
diadal, az igyekezet a fontosabb." Coubertin
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése