Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

Loading

2017. július 10., hétfő

Dühkitörés, Hiszti, Nyafogás


Dühkitörés, Hiszti, Nyafogás


Mit kezdjek a gyerekem érzelmi viharaival?
Amikor egy kisember frusztrált, és a viharos indulatok eszeveszett dühöngésben törnek ki belőle, egy nagy, erős és szerető felnőttre van szüksége, aki nem hagyja, hogy a vihar őt is magával sodorja. Meg kell mutatnunk neki, hogy vele vagyunk, és tűzön-vízen át vele is maradunk. Bízhat bennünk, támaszkodhat ránk, mert nálunk akkor is biztonságban van, amikor tehetetlennek érzi magát a mindent elsöprő hullámokkal szemben.

Mi zajlik az agyában?

Erősen zaklatott lelkiállapotban gyermekünk agyának frontális lebenyét elönti a cortisol nevű stresszhormon. Ennek következménye a “harcolj, vagy menekülj” (fight or flight) állapot, amelyben a magasabb agyi funkciók (tanulás, érvelés, önkontroll) nagyfokú gátlás alá kerülnek, és az alacsonyabb rendűek (zsigeri indulati reakciók) veszik át az irányítást. Az önvédelmi túlélőrendszer (a külvilágból érkező fenyegetés hatására bekövetkező biológiai stressz-reakció) főszerepe az érési folyamat során (legalábbis annál, aki biztonságos és támogató környezetben nő fel) alábbhagy, és a viselkedésünk fokozatosan a tudatosan irányítható funkciók körébe kerül.
Amikor egy kisember frusztrált, ingerült, csalódott, vagy csak egyszerűen túl van magán, azon kapjuk magunkat, hogy a fegyelmezés lehetőségén és nem a gyengéd kapcsolaton kezdünk el tűnődni.
Pedig nem reális elvárni egy 2-3 éves gyerektől, hogy olyan adag személyes érettséggel és önkontrollal rendelkezzen, amelynek segítségével úrrá tud lenni ezen a veleszületett reakción. Értelmetlen és hatástalan ilyenkor fenyegetni, büntetni, de még magyarázni is neki addig, amíg magasabb agyi funkciói gátlás alatt vannak (ld. integráció). Az ilyen szülői próbálkozás növeli a stresszt, és olaj a düh tüzére. Kis méregből óriási dühkitörés keletkezhet.

Mire van szüksége?

A dühöngő kisgyereknek segítségre van szüksége abban, hogy
  • megbirkózzon elsöprő erejű érzelmeivel; 620531k4433
  • újra meghitt kapcsolatba kerüljön biztonságérzete forrásával (veled);
  • feldolgozza a problémát, amely kiváltotta heves reakcióját (ez a gyakorlatban többnyire azt jelenti hogy ahelyett, hogy újra meg újra azzal próbálkozna, ami nem sikerülhet, kisírja magát az öledben, és megnyugodva továbblépjen)
Ha segítségnyújtás helyett rákiabálsz, büntibe küldöd, magára hagyod, vagy úgy teszel, mintha nem vennél róla tudomást,
  • még rosszabbul fogja érezni magát;
  • még távolabb kerül biztonságérzete forrásától;
  • elérhetetlen messzeségbe kerül az egész heves reakciót kiváltó probléma megoldása (többnyire az elsiratás-megnyugvás-továbblépés).
Ráadásul kihagyod annak lehetőségét, hogy erősítsd a beléd vetett bizalmát, és olyan jobb eszközökkel lásd el, melyek segítségével a jövőben (amikor érettebb lesz) jobban tudja majd kezelni a hasonló ügyeket.



Hogyan segíthetek?

Például úgy, hogy
  • Segítsd át azon a ponton, ahol megakadt és frusztrált tehetetlenségében dühös lett. Biztonságot nyújtó jelenlétedben segíts neki megtalálni az elengedés könnyeit! Ez az adaptáció, az alkalmazkodás folyamata, aminek a kisgyermekkorban van itt a legfőbb ideje; éppen akkor, amikor a problémákat még nem képes racionális útra terelni, hanem érzelmileg is el kell engednie, ami nm lehet meg, és a megváltoztathatatlanhoz való alkalmazkodást. A személyes érés, az érzelmi intelligencia kibontakozásának fontos időszaka ez.
  • Értsd meg, mit érez, és adj nevet az érzésnek, amivel küzd (segítesz neki, felismerni, szavakkal kifejezni a benne feszülő indulatot: ezzel segítesz neki megismerni és kezelni a nagy érzést);
  • A saját viselkedéseddel modellezd a számára, milyen, amikor egy érett valaki önuralmat gyakorolva megbirkózik egy érzelmileg feszült helyzettel;
  • Törekedj arra is, hogy a frusztrációt kiváltó problémát is megértsd, és nyújts rá valami gyógyírt. Ha mást nem, megértő közelségedet, hogy hozzád bújva elsirassa meg nem valósult vágyait.
Ezzel éppen abban segítesz neki, amire a legnagyobb szüksége van:
  • Elsöprő erejű érzelmei mégsem söprik el.
  • Visszaáll köztetek a meghitt kapcsolat.
  • Sok hasonló alkalom fokozatosan megismerteti vele a saját (és később mások) érzelmeit, és dühkitörés helyett, amikor érettebb lesz, szépen, világosan meg tudja majd őket fogalmazni.

A kisgyermek frusztrációs dühkitörésének okai

Nyafogni, dühöngeni egyetlen gyereket sem kell megtanítani. A jelenség magától felüti a fejét, amikor a gyerekben hatalmas erővel működik a felfedezés, megismerés hajtóereje, és ebben vagy mások akadályozzák, vagy a saját kicsisége. A frusztráció okozta düh akkor ölt a szülőt is zavaró méreteket, amikor a kicsiben már intenzív önállósodási törekvések feszülnek, de még nem elég érett ahhoz, hogy az érzelmei és vágyai ne ragadják teljesen magukkal. Erről szól a dackorszak.
Nekünk, felnőtteknek fontos megértenünk, hogy 5-6 éves korig a gyerekek egyszerre csak egyféle indulatot képesek átélni, az viszont teljesen a hatalmába keríti őket. “Civilizált” viselkedésre, önmérsékletre pedig csak az képes, aki egyszerre többféle érzelem is megfér: egyrészt nagyon felbosszant valami, amit a férjem csinált, de másrészt szeretem is őt. Egyrészt szeretném bántani, de másrészt nem akarom, hogy bántódása essék. Vegyes érzelmek kavarognak bennem, de nem azok hatására cselekszem, hanem mérlegelek, és azt teszem, amit helyesnek tartok (legalábbis jó esetben). A két ellentétes érzelem összekeveredve mérsékeli az indulataimat, és segítségemre van abban, hogy önmérsékletet tanúsítsak. Az indulatok keverése, következésképpen az önmérséklet és a civilizált viselkedés képessége agyunkban a prefrontális kéreg érettségén múlik, amely viszont még ideális esetben sem kezdi meg a munkáját 6 éves kor alatt (ld. integráció). Sok éretlen felnőtt impulzív viselkedését is az okozza, hogy a prefrontális kéreg elakadt a fejlődésben. Az érett felnőttől elvárható, hogy használja a rendelkezésére álló eszközöket – pl, saját prefrontális lebenyét, amely lehetővé teszi, hogy használja is a sok okos dolgot, amit a helyes viselkedésről már megtanult. A piciknek viszont ez az eszköz még nem áll rendelkezésére.
Más dolgok viszont már most dolgoznak benne. A kétéves gyerekben fejlődésének természetes lépcsőfoka gyanánt merül fel a kérdés:
− Mekkora hatással lehetek a saját életemre?
Egy év múlva pedig már ezt kérdezi (persze nem tudatosan):
− Mekkora hatalmam van a szüleim és a világ felett?
Fölösleges kétségbeesned a dackorszak miatt, és az is értelmetlen, hogy a gyerekedet következetesen büntesd minden alkalommal, amikor frusztrálódik és elveszíti a fejét. Segítsd el a bánatos könnyekig, próbáld inkább beleélni magadat a helyzetébe, és anyai (vagy apai) együttérzéssel kitalálni, milyen indulattal küzd éppen. Segíthetsz neki felismerni saját érzéseit, és megtaníthatod neki, mivel tud hatni rád, milyen kifejezésmód talál nálad megértő fülekre. De ne felejtsd el, hogy amikor elöntik a nagy indulatok, nem, vagy alig fogja tudni használni az okos dolgokat, amiket tanítottál neki. De nem baj, jó lesz későbbre!

A hiszti és a nyafogás ne legyen eredményes eszköz, amivel hatni tud rád!

Ha a 2-5 évesed érzelmi vulkánkitörései főleg azért zavarnak, mert nem jókedvű, akkor próbálj megbarátkozni a gondolattal, hogy nem a jókedv az egyetlen elfogadható érzelem. Amikor (helyesen) meghúzol egy határt, egyúttal akadályt is gördítesz az útjába; ne várd, hogy még örüljön is neki, de ne hagyd magára a veszteségével. Fontos, hogy nemet is tudj neki mondani, és ne félj a könnyeitől; de az is fontos, hogy érezze: te megérted a szívfájdalmát, és nálad elsirathatja meg nem valósult vágyait.
Látnia kell, hogy nem ijedsz meg az érzéseitől. Ne gondold, hogy rossz Mama vagy, csak azért, mert a kicsid épp szomorú, mérges, csalódott és boldogtalan.
Ha el akarod kerülni a cirkuszt, és gyorsan beadod a derekad, kicsid azt hiheti, megtalálta a megfelelő viselkedésmódot, amivel hatni tud rád. Ha nem akarod, hogy minden ellenérzését takony, nyál és fülsértő hangok kíséretében adja elő, azt kell tapasztalnia, hogy így nem érheti el nálad, amit akar. Amikor nemet mondasz, azt komolyan gondolod. Nincs mit tenni, mint sírni.

Tanítsd meg neki, mi az, amivel viszont hatni tud rád

Az önállóságra törekvés az egészséges fejlődés jele: szeretne némi beleszólást abba, ahogy az őt érintő dolgok alakulnak, és szeretné látni, hogy a te döntéseidet is befolyásolhatják az ő elképzelései és vágyai. Adj némi teret autonómia iránti törekvéseinek! Hadd érezze, hogy noha nem ő irányít, de számít, amit szeretne: hatással tud lenni élete alakulására, rád, és a világra.
A nem jó eszközök helyett viszont adj a kezébe jobb eszközöket, amikkel célba érhet! Ne csak azt értesd meg vele, hogy a nyafogással nem ér el nálad semmit; tanítsd meg neki, mutasd meg neki, hogyan szóljon hozzád, mit csináljon ahhoz, hogy odafigyelj rá, és esetleg még a kívánságát is teljesítsd. Erről picit bővebben:

Segíts neki megbirkózni saját indulataival

Mi nyugtatja meg? 620531k4433
Ahhoz, hogy a neki megfelelő módon kezeld az érzelmi széteséseket, gondold végig, hogy amikor sír, inkább az nyugtatja-e meg, ha az öledbe veszed, vagy az, ha egy kicsit békén hagyod?
Ha nyilvános helyen vagytok, hagyd abba, amit épp csináltok (akár a félig tele bevásárlókocsi feláldozásának árán is), nyalábold fel a gyerekedet, és vidd egy nyugodt, biztos helyre (jobb híján a kocsiba, vagy haza), ahol lesz alkalma lecsillapodni. Ha ellenáll, repítsd, mintha repülőgép, vagy tündérke lenne. Az sem baj, ha tiltakozik, amiért kiviszed az autóba.
A kifelé fordulóbb (extrovertált) gyereknek (akit inkább az nyugtat meg, ha ölbe veszem), először néven nevezem (visszatükrözöm, jóváhagyom) az érzést, amivel épp küzd, aztán világosan kijelölöm számára a határokat, vagy azt, amit várok tőle, valahogy így:
− Tudom, hogy szomorú (mérges, csalódott…) vagy (tükrözés, jóváhagyás), de nem ordíthatsz (nem rugdoshatsz, nem vetheted magad a földre, nem sikíthatsz, mint egy fába szorult féreg, nem kiabálhatsz rám csúnya dolgokat, nem köphetsz le…) (határaim kijelölése, korlát). Ezután nagy szeretettel, úgy igazán forrón magamhoz ölelem.
A befelé fordulóbb (introvertált) gyerekkel (akinek jobban esik, ha békén hagyom) először szintén közlöm a határokat, azután megvárom, hogy lecsillapodjon. Amikor kezd megnyugodni, akkor nevezem meg az érzéseit (tükrözés).
A 2-3 éves gyerek viszont ehhez még túl fiatal. Ne magyarázgass neki, csak öleld magadhoz, éreztesd vele az együttérzésedet, segítsd át a dühöngésből a bánatos sírásba, és maradj vele, amíg megnyugszik. Ne felejtsd el: a sírás minden életkorban hasznos orvosság a belső feszültség leengedésére: a frusztráció feldolgozásának és a megnyugvásnak velünk született, fontos eszköze. Ne is törekedj a sírás gyors abbahagyatására! Amikor magadhoz öleled, hagyd, hogy kisírja magát a válladon – akkor is, ha ez a rossz helyen és a rossz időben történik. Nem attól vagy jó Mama, hogy mindig jó véleménnyel vannak rólad más emberek. Erről bővebben:

Jelöld ki a határokat, állítsd fel a korlátokat

Fejezd ki magad egyszerűen és egyértelműen
Ez a rész csak a 6 évesnél idősebb, és érzelmileg is a koruknak megfelelően érett, biztonságos kapcsolatban élő gyerekekre vonatkozik! Amikor megnyugodott (és ha már elég idős az ilyetén szóbeli kiigazítások befogadására), röviden és világosan elmondom neki, mit és hogy mondhat máskor, ha megint így érzi magát, és hogy fogok akkor reagálni.
Ha a helyzet valódi érzelemkitörés (nem tettetett, manipulatív nyafogás), igyekszem tiszteletben tartani a háttérben lévő igazi, nagy érzelmeket. Amikor elmúlt a vihar, segítek neki megtanulni, hogy máskor mit csináljon, amikor hasonlóan érez:
− Nagy érzéseid voltak. Ha máskor is ilyen lesz, gyere ide hozzám! Szólj, hogy “Mami, most nagyon szomorú vagyok (nagyon fáj a szívem, nagyon mérges vagyok)!” Vagy: bokszolj meg egy párnát, (táncolj el egy mérges táncot, fuss hozzám egy nagy ölelésért…) További ötletek:

A kicsi gyerek a segítségünkre szorul, hogy felismerje, megnevezze, és elfogadható módon vezesse le vagy fejezze ki elsöprő erejű indulatait.
“Ha haragusztok is, ne vétkezzetek!”
– Efezus 4:26
Ezt tanítod, amikor azt mondod, hogy: “lehetsz dühös, de nem üvölthetsz velem (nem üthetsz meg, nem köphetsz le…)”
Ne sodródj bele te is!

Néha muszáj közbelépni. Miközben a nagy érzelmekkel birkózó gyerek igazi szükségleteivel törődsz, határozottan ki kell jelölni, hogy hol van az a határ, amin már nem léphet túl. Ha érzed, hogy téged is kezdenek elsodorni a viharos érzelmek, jobb tudatosan kilépni a helyzetből, mint zsigerből reagálni. Persze az a legjobb, ha ott tudsz vele maradni; ha képes vagy érzelmileg kilépni a helyzetből, miközben a meghúzott határaidat következetesen a helyükön tartod.
Az érzelmi kilépés olyan, mint amikor kikapcsolod a rádiót. Ténylegesen ne hagyd magára, de fejben zárd ki a bántást, amit rád zúdít a dühös kisgyerek. Próbáld róla a legjobbat feltételezni: nem direkt téged akar bántani (pl. tényleg nem veszi észre, milyen fülsértően üvölt)! De nem kell megadnod neki, amit a hisztivel el akar nálad érni (ha egyáltalán van célja).
Valószínű, hogy többféle dologgal fog kísérletezni, és próbálgatja, mire hogy reagálsz. Amikor nem túl nagy a hangzavar ahhoz, hogy a normális hangodat is hallja, mondd meg neki (és mutasd be!), mit és milyen hangon lehet mondani ahhoz, hogy odafigyelj rá és meghallgasd, amit szeretne. Ez ilyen egyszerű:
− Az ordítást nem engedem be a fülemen, mert megsüketülök tőle (határaim kijelölése). De amikor a rendes hangodon beszélsz, oda fogok rád figyelni (tanítás), mert nagyon érdekel, amit mondani akarsz.

Indulatok gyengéd és határozott kezelése

Összefoglalom, mit kezdhetsz a gyereked túlméretezett érzelmi felindulásaival: a dühkitöréssel, a hisztivel, a nyafogással és hasonlókkal:
  • Elégítsd ki a gyereked kötődő éhségét, és tartsd folyamatosan tele a “szeretettankját”! A kötődés (fizikai és érzelmi közelség, szoros kapcsolat) iránti igény minden másnál erősebb hajtóerő a kicsi gyerekekben. Gondoskodj róla, hogy e téren folyamatosan jóllakott legyen; újra meg újra tápláld a közelségeddel ugyanúgy, ahogy testileg is újra meg újra meg kell etetned, különben éhezni kezd, hiába evett egy jót tegnap. A lelkierő, a pszichés egyensúly tápláléka a kapcsolat. Minden más stresszet könnyebben elvisel az a gyerek, akinek folyamatosan kielégül a kötődés-éhsége. A biztonságos kötődés minden más szülői tevékenység alapja; nélküle hiába magyarázol, hiába mutatsz jó példát, és hiába csinálsz jól bármi mást, nem tudsz hatni a gyerekedre!
  • Hívd elő az elengedés könnyeit!
  • Te magad legyél utánozható minta – a gyerek a mindennapi családi életben lássa, hogy a nála érettebbek hogy birkóznak meg érzelmeikkel, indulataikkal, és milyen formában fejezik ki azokat szerepjátszás nélkül őszintén, de elfogadhatóan (nem megsebezve, vagy leuralva másokat). Minden gyerek utánzással tanul (nem a magyarázatokból és a büntetésekből). Minden gyerek olyan próbál lenni, akikhez kötődik, és ellenáll azoknak, akikhez nem kötődik.
  • Ismerd meg jól a gyerekedet, és folyamatosan maradj vele őszinte, bizalmas, meghitt kapcsolatban. Tudd, hogy mikor mi zajlik benne. Legyél vele megértő, irgalmas és kegyelmes. Ne az az ember legyél, aki előtt lepleznie kell őszinte érzéseit (mert különben rámordulsz vagy odacsapsz), hanem az, akihez együttérzésért, megnyugtatásért mehet, és akihez kérdéseivel, kétségeivel, bánataival fordulhat. A kapcsolat fontosabb, mint a teljesítmény (a jó viselkedés)!
  • Segíts neki is megismerni, felismerni, megnevezni saját érzéseit (tükrözés)! Nevezd néven az érzelmeit, és nevezd néven az együtt nézegetett könyvek képein szereplők érzelmeit és indulatait is, hogy legyen egy egyszerű szókincse az érzelmei kifejezésére!
  • A reagálásaiddal azt az üzenetet közvetítsd, hogy az érzelem, az indulat nem rossz, szégyenletes vagy ijesztő dolog, egyszerűen csak van, és ez rendben is van (jóváhagyás).
  • Állítsd fel az ésszerű, egyértelmű korlátokat, jelöld ki saját határaidat. A gyerekek lelki egyensúlyához az is fontos, hogy te legyél a felnőtt, aki vezet és gondoskodik, ő pedig a gyerek, aki követ és akiről gondoskodnak. Felnőttre van szüksége ahhoz, hogy gyerek lehessen!
  • Tanítsd meg, és gyakoroljátok is együtt, hogy legközelebb hasonló helyzetben hogy fejezheti ki elfogadhatóan a hasonló érzelmeket, és biztosítsd, hogy akkor oda fogsz rá figyelni. És tényleg figyelj rá oda olyankor, amikor a saját, normális hangján fordul hozzád. Ha a rendes hangját nem hallod meg, kénytelen újra meg újra fülsértő sípolással magára vonni a figyelmedet! Ha szükségesnek látod, adhatsz neki további ötleteket, hogy milyen elfogadható módokon vezetheti le felgyülemlett indulatait (pl. párnabokszolás, tánc, rajz, festés, futás, a lakás egy kijelölt pontján való üvöltés…) anélkül, hogy másokat bántana, vagy valakinek kárt okozna. Gondold át, hogy te hogyan csendesíted le a saját viharaidat! Ne felejtsd el: a kicsid utánzással tanul!
  • Bármit teszel, bárhogy is reagálsz a dühkitörésre, a hisztire és a nyafogásra, lehessen biztos a gyereked abban, hogy a kapcsolatotok mindig fontosabb neked, mint a viselkedése! Nem tud olyan idegesítően viselkedni, hogy eltávolítson magától téged. A szereteted stabil, adott, nem lehet a rosszasággal elveszíteni és nem kell a jósággal kiérdemelni.
Mindannyiunknak feltétel nélküli szeretetre van szükségünk. A félelemkeltés és a szeparáció mérgező, a feltétel nélküli szeretet egészséges és tápláló. Isten így szeret minket, és a gyerekeinknek is ilyen stabil és megingathatatlan szeretetre van szükségük tőlünk, felnőttektől. #1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése