Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

Loading

2017. július 9., vasárnap

ILYEN A GYERMEK HA FÉLŐS

Ilyen a gyerek ha félénk – 7 praktikus tanács szülőknek

 

 


Induljunk ki abból, hogy minden szülő jót akar a gyerekének. Még akkor is, amikor azt mondják a visszafogottabbaknak, csöndesebbeknek, hogy legyenek bátrabbak, köszönjenek hangosan, mutatkozzanak be... „Naaaaa, ne legyél már annyira nyámnyila!" – szalad ki néha még a leghiggadtabb szülő száján is. Persze nyilvános helyen. Ám ettől a gyerek cseppet sem lesz bátrabb, inkább csak még jobban begubózik, és életre szóló sebeket szerez attól, aki a legjobbat akarja neki... Szalánczi Kriszta, klinikai szakpszichológus írása.
-
Milyen a jó gyerek?
Csupán egyetlen mondat duruzsol állandóan benned a fogantatás pillanatától: semmi nem számít, csak egészséges legyen. Ezen túl persze azt is nagyon szeretnéd, ha gyermeked aktív, megfelelően – no nem túlzóan – élénk, talpraesett, udvarias, mások irányában nyitott, szépen köszönő, kommunikatív egyéniség lenne. A múlt században ennek pont az ellenkezőjét értékelte a felnőtt világ. Ekkor a gyermekek a háttérben voltak, néha megmutatták őket, de hangoskodni, feltűnősködni nem volt szabad és illendő, a visszafogottság volt a dicséretes. Szóval minden korban más és más gyereket láttak jónak.
Baj-e, ha félénk a gyereked?
Manapság egy visszafogottabb gyerektől sok szülő kétségbeesik. Miért is? Mert napjainkban a gyerekek körül sok a felhajtás, a nyüzsgés, az izgalom, a különórák hada, tánc, balett, nyelv, sport, közösségi programok, pizsipartik – egyszóval túlingerelt a környezet, így sokszor maguk a gyerekek is. Sok kisgyerek ezt nem bírja, nem igényli, mi több elutasítja. Ők a félénkebbek, zárkózottabbak, nehezebben felengedők.
Milyenek a visszafogott gyerekek?
Akik sóvárogva nézik, hogyan játszanak a többiek a játszótéren, de alig mernek bekapcsolódni, kivárnak, míg minden körülményt feltérképeznek. Az anyukájuk közelében remekül elvannak, vagy épp az óvó néni ölében ülve hallgatják a mesét.
Szégyenlősen lesütik a szemüket, amikor idegenek kérdezik őket, és ha a szomszéd néni csokival kínálja őket, a mama mögé bújva sutyorogják: „inkább te vedd el"! Nem barátkoznak, vagy csak nagyon nehezen. Társaságban visszahúzódnak, sokszor el is bújnak, ha vendég jön. Az óvodai ünnepségen a szerepléstől egyenesen rettegnek, heves zokogásban törnek ki, ha erre igyekeznek rávenni őket. Nagyon tudnak sírni, ha elesnek, ha sérelem éri őket, ha elveszítik kedvenc kisállatukat vigasztalhatatlanná válnak. Kizárólag otthon szeretnek aludni, nehezen viselik el a szülők hiányát, a kiszámíthatatlanságot. Nem szeretik a hangos szót, megriadnak, ha valaki erőteljesebben szól hozzájuk.
Ők valóban kicsit mások, mint a társaik. Soha semmi panasz nincs rájuk, csak épp annyi, hogy visszahúzódóak…
Hitek és tévhitek
Az aggodalmaskodó szülők, (talán te is köztük) pedig egyre inkább úgy érzik, hogy valami biztosan nincs rendben a gyerekkel. Miért ilyen zárkózott? Miért fél az idegenektől? Miért nem köszön? Mi lesz vele az iskolában? Mit rontottam el? Hogyan boldogul majd az életben? Az egyik apuka az „életképtelen" jelzővel illette kisfiát a fenti tulajdonságok miatt.
Sajnos még mindig él az a tévhit, hogy a félénkség a kifejezetten hibás nevelési módszerek miatt alakul ki. De nem ez a helyzet. Alapvetően inkább arról van szó, hogy ezek a gyerekek olyan temperamentummal születtek, mely érzékenyebbé teszi őket a többieknél, és a külvilág ingereire is érzékenyebben reagálnak.
Az ingerküszöbük is alacsonyabb, ezért gyorsan elérik azt a határt, ami számukra már nem komfortos. Szeretik a csendet, a nyugalmat, a külvilág elől visszahúzódnak, ez az automatikus önvédelem részükről. A komfortzónájuk máshol van, mint a társaiknak. A feloldódáshoz több időre van szükségük, kevesebb baráttal is beérik, nem izgatják őket annyira a közösségi programok. Ők inkább a háttérből figyelnek.
Nehezebb az érvényesülés?
A felnőttek között is a magas ingerküszöbnek, a strapabírásnak, kommunikatív beállítódásnak, kezdeményező-készségnek, hatékony önérvényesítésnek van nagyobb jutalomértéke. Sokan úgy gondolják, hogy a visszahúzódó, félénk gyerekek kevéssé tudnak érvényesül, és ettől tartanak a szülők is.
Mi az igazi baj?
A gondok igazán abból adódnak, ha a környezet a gyerektől erőteljesen, néhol erőszakosan akarja a változást. A szülő feladatának érzi, hogy felrázza a gyerekét.
„Ne légy ilyen mamlasz! Nincs nyelved, hogy megszólalj? Menj már, ne félj, ki fognak nevetni, ha itt fogod a szoknyámat!"
Az ilyen, és ehhez hasonló „motiváló” biztatások hatására a gyerek azt érzi, hogy vele tényleg baj van, és más, mint a többiek. Mert a tanító nénitől is csak azt hallja: „sose jelentkezel, miért nem barátkozol, alig hallom, amit motyogsz?"
Többet tehetsz a gyereked érdekében, mint gondolnád. Íme, az én 7 tanácsom:
1.
Nem kell aggódni, hogy a gyermek kevésbé „életképes”, mint a társai, hacsak magad nem teszed azzá az állandó kritikával, elégedetlenséggel, noszogatással.
2.
Fogadd el a gyerek személyiségét: több idő kell a feloldódáshoz, a barátkozáshoz, kevesebb baráttal is beéri, nem szeret soha a központban lenni. A visszafogottság akár élethossziglan is megmaradhat, ettől ő még kiváló, megbízható, boldog emberré válhat.
3.
Hagyd a gyereket a saját ütemében fejlődni, ne erőltesd! Ne legyenek vele szemben túlzó elvárások, és ne érezze azt minduntalan, hogy ő sosem elég jó, barátságos, aktív...
4.
Soha ne minősítsd a viselkedését, ne hozd zavarba, ne szégyenítsd meg mások előtt! Sok anyuka „kedvesen” bénítja le az amúgy is zavarban lévő csemetéjét: „Azért nem beszél, mert nincs nyelve, kivágta a doktor bácsi! Az ilyen gyerekkel nem csodálom, hogy senki sem barátkozik.”
5.
Abban támogasd, amiben örömét leli, és értsd meg azt, hogy ő bizonyos dolgokat nem szeretne. Például verset mondani a szavalóversenyen, hiába gondolja azt a tanító néni, hogy pont neki ez milyen remek ötlet lenne.
6.
A családban a gyermekeknek óriási biztonságot ad, ha őt önmagáért szereted, mert ott ő a legszebb, legokosabb, és nem éri állandó kritika. Nyilván szükség van optimális mennyiségű visszajelzésre és tilalmakra, de ez nem egyenlő az örökös ostorozással, amitől a félénk gyerekek még inkább azzá válnak. Ez a szülői hozzáállás az életében is elegendő magabiztosságot és tartást ad, tisztában lesz az értékeivel, erősségeivel, gyengeségeivel.
7.
Tehát nem kellene túlzottan kétségbe esnie egy félénk kisgyerek szüleinek sem. Sőt biztatásul mondanám, ezek a gyermekek megfontoltságuk miatt a későbbiekben is kevésbé lesznek elsodorhatók. Szinte megjósolhatatlan, hogy hosszú távon kik élnek kiegyensúlyozottabban, önmagukkal harmóniában: az aktív ingerkeresők vagy a visszahúzódóbb társaik, csak épp a mai világban nem trendi félénknek lenni. De ez ne akadályozzon meg abban, hogy fogadd el a gyerekedet akkor is, ha nem trendi.
#1 Dr.BauerBela #1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése