A gyermekbántalmazás
pszichológiai okai és következményei
– Mi minősül gyermekbántalmazásnak?
– Minden olyan tevékenység, mely a
gyermek testi és lelki egészségének épségét veszélyezteti, illetve fejlődésének
vagy méltóságának sérelmét eredményezi egy olyan közegben, mely a bizalomra és
a felelősségre épülne, gyermekbántalmazásnak (abúzusnak) minősül.
Sajnos, a mai napig fennáll a
társadalomnak az a makacs és berögzült téveszméje, mely szerint a gyermeket
verni kell, ha nem engedelmeskedik szüleinek vagy nevelőjének. A legtöbb ember
így nem tart verésnek egy elcsattant pofont, egy hideg zuhany alá állítást vagy
éppen fenékre verést. Az emberi leleményesség, sajnos, e téren
kimeríthetetlennek bizonyul.
Az abúzus tárgykörébe tartozik még a
lelki terror, amely a hideg, szeretet nélkül nevelő szülői bánásmódtól
megkezdve a kegyetlen emocionális (érzelmi) szadizmusig terjed. Nagyon sok
szülő bele sem gondol, milyen be nem gyógyuló sebeket ejt gyermekén a
gúnyolódással, lebecsmérléssel, érzelmi zsarolással, vagy a „nem szeretlek”-kel
való fenyegetéssel.
A gyermekekkel szembeni legsúlyosabb
sértő magatartás a szexuális abúzus, amely az esetek többségében rejtve marad a
külvilág elől, mivel a durván bántalmazott, megfélemlített gyerek nem mer
beszélni a történtekről.
Számos esetben fordul elő az
elhanyagolás ténye is, mely legtöbbször a gondozás hiányát, az orvosi ellátás
késleltetését, a felügyelet hiányát, a szeretetkapcsolat teljes megvonását
jelenti.
Furcsa módon a túlzott anyai
gondoskodás éppen ilyen káros lehet. Az állandóan szorongó anya gyermeke minden
mozdulatát aggódva figyeli, saját tulajdonának tekinti őt. Felnőtt
tulajdonságokat, érettséget vár el tőle, s mivel erre nem képes, folyamatos
büntetések halmazát zúdítja rá.
– A férfiak vagy a nők erőszakosabbak?
– A családon belüli erőszak
elkövetőiként gyakrabban említik a férfiakat, bár az utóbbi években egyre több
esetben jelennek meg a gyengébb nem képviselői is. Kutatások igazolják, hogy a
nők ugyanolyan erőszakosak és agresszívak, mint a férfiak.
Gyermekbántalmazásnál a nők bizonyulnak az erőszakosabbnak, többször emelnek
kezet gyermekeikre, a legtöbb esetben a fiúkra. Ez azzal magyarázható, hogy a
nők átlagosan több időt töltenek gyermekeikkel, mint a férfiak, az együtt
töltött idő alatt gyakrabban fordul elő a tehetetlenségből fakadó erőszak is.
Azt is figyelembe kell vennünk, hogy
mindkét fél szerepet vállal a bántalmazásban – egyikük aktívan, másikuk
passzívan, mert nem védi meg gyermekét az őt ütlegelő, zaklató szülőtől.
– Mi vihet rá egy szülőt, nevelőszülőt arra, hogy testileg,
lelkileg bántalmazzon egy gyereket?
– A szülők többsége, amikor
elképzeli a gyermeknevelést, a gyerek fegyelmezésére, irányítására gondol, így
a gyermek testi fenyítését hatékony, szociálisan elfogadott nevelési módszernek
tekinti. Tehát nem azért bántják gyerekeiket, mert örömüket lelik a verésben,
hanem mert abban a hitben ringatják magukat, hogy a testi fenyítés, a
vesszővel, bottal vagy éppen fakanállal „nevelés” pozitív viselkedésmintát
tanít. Ilyenkor a gyerekben jogosan merül fel a kérdés: miért szabad a szülőnek
verekednie, erőszakoskodnia, amikor ő ugyanezért büntetést kap? A helyzet az,
hogy a szülők gyakran nem ismernek más módot gyermekeik féken tartására és
saját tehetetlenségük leplezésére. Ritka esetnek számít, amikor valamelyikük is
belegondol abba, valójában milyen érzések kavarognak a gyermekben, amikor
verést kap, vagy éppen a szülő pofonra álló kezét látja.
Rizikófaktornak számít pl. a szülők
fiatal kora, a szociális háttér, a családi problémák, konfliktusok, valamint az
alkohol és a drog. A gyermeküket durván bántalmazók agresszívak, uralkodni
vágyók, azonban érzelmi szinten éretlenek, alacsony önértékeléssel rendelkeznek.
Szinte valamennyi elkövető maga is átélte ugyanezeket a tapasztalatokat
gyermekkorában, vagyis áldozat volt.
A felnőtt dolga vigyázni a
csemetéjére, aktívan részt venni életében, a velük töltött időt teljes
mértékben, okosan megélni (pl. zavaróan hat, amikor fiatal anyuka sétál a
gyerekével, s miközben a gyerek kérdezne, ő egyfolytában telefonál), válaszolni
kérdéseire, az engedetlenségre, a határok feszegetésére erőszak nélkül egyből
reagálni, és akkor megtanulja, hogy minden kérdésére van felelet, a hibák,
incselkedések ellenére is szeretik a szülei, és ami a legfontosabb: az
agresszivitásra semmilyen körülmények között nem lehet az erőszak az építő
válasz.
Keresztyénként tapasztaltam, milyen
sokan tévelyegnek a bibliai tanításokra hivatkozva, holott a Példabeszédek 22,6
verse pontosan és félreérthetetlenül fogalmaz, kitűnő nevelési irányadó:
„Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér
el attól”.
– Okozhat maradandó sérülést a gyermek személyiségében a
szülői bántalmazás?
– Sajnálatos módon igen. A közvetlen
hatásoktól a későbbi következményekig rengeteg nehézséggel kell megbirkóznia a
gyermeknek. A kisgyermekkorban elszenvedett sérelmek különösen nagy erővel
pusztítják a személyiséget. A testi sebeknek egy része begyógyul, a lelki sebek
azonban nem gyógyulnak be soha. Mivel a szülőről nem képes bántási szándékot
elképzelni, önmagát fogja hibásnak, bűnösnek tartani. A vizsgálatok szerint a
fizikailag bántalmazottak között az átlagosnál jóval gyakrabban találunk agresszív,
erőszakos magatartást és hiperaktivitást. És az is igaz, hogy a gyermekek nagy
többsége passzívvá, visszahúzódóvá és örömtelenné válik, sok esetben alacsony
önértékeléssel rendelkezik.
– S milyen szülőkké válnak a súlyosan bántalmazott gyerekek?
– A gyerekek a szüleiktől tanult
viselkedési mintát viszik be saját későbbi kapcsolataikba. Ahogyan őket
figyelve megtanulja, hogyan kell a saját nemének megfelelően viselkednie egy
kapcsolatban, hasonlóképpen viszi örökül a negatív hatásokat is. Azt gondolhatnánk,
hogy a legtöbb bántalmazott saját szomorú példáján okulva nem okoz majd
fájdalmat gyermekének, a valóság azonban mást mutat: az esetek nagy többségében
bántalmazottból bántalmazó lesz.
– A főiskola tanítói és
óvodapedagógia szakos hallgatóinak tantervében is ott van ez a téma. Mit kell
tennie annak a pedagógusnak, akinek tanítványát rendszeresen bántalmazzák?
– A pedagógus feladata a gyermek szorongásának, bűntudatának
csökkentése. Pedagógiai módszerekkel olyan
színterek ápolására és fejlesztésére képes, amelyek a gyerek aktuális igényeit
képviselik (egymás és a másság tiszteletére, önérvényesítésre, önállóságra
nevelés, az együttműködési- és a felelősségvállalás képességének fejlesztése,
stb.). Ha a durva bántalmazásnak bármiféle jelét látja a gyermeken,
biztosítania kell támogatásáról. Lehetőleg többször is látogasson el a
családhoz. A tudatosan végzett családlátogatásnak fontos szerepe lehet akár a
tájékozódás, akár a szülőkkel való kapcsolatalakítás területén is. Szélsőséges
esetekben kötelessége felvenni a kapcsolatot azokkal a szakemberekkel, akik a
gyermek komplex ellátását elősegítik.
#1 Dr.BauerBela
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése