A gyermekkori megbecstelenítés rejtett sebei
„Egyszerűen gyűlölöm magam. Folyton arra gondolok, hogy tennem vagy mondanom kellett volna valamit, hogy leállítsam. Hitványnak érzem magam” (Ann).
„Elidegenedettnek érzem magam az emberek között. Gyakran küszködöm a reménytelenség és a kétségbeesés érzéseivel. Olykor meg akarok halni” (Jill).
„A
GYERMEKKORI szexuális megrontás . . . nyomasztó, romboló és megalázó
támadás a gyermek elméje, lelke és teste ellen . . . A megrontás
hatalmába keríti az illető lényének minden porcikáját” – mondja Beverly
Engel a The Right to Innocence című könyvében.
Nem minden gyermek reagál egyformán az ellene irányuló nemi visszaélésre. *
Minden gyermeknek más és más az egyénisége, más a problémamegoldó
képessége és más az érzelmi tartaléka, ahonnan szükség esetén erőt
meríthet. Sok függ attól is, milyen a gyermek viszonya a megrontóhoz, a
megrontás súlyosságától, időtartamától, a gyermek korától és egyéb más
tényezőktől. Ezenkívül, ha a megrontásra fény derül és a gyermek szerető
támogatást kap a felnőttektől, a sérelem mértéke gyakran csökkenthető.
Sok áldozat azonban mély érzelmi sebtől szenved.
Amiért oly pusztító
A Biblia bepillantást enged abba, miért fordul elő ilyesmi. A Prédikátor 7:7
megjegyzi: „Az elnyomás oktalanná teheti a bölcset.” Ha ez igaz egy
felnőtt esetében, képzeljük el, milyen hatással van a durva zsarnokság
egy kisgyemekre – különösen akkor, ha a megrontó a gyermek
bizalmát élvező szülő. Végtére is sem szabad elfelejteni, hogy az élet
első néhány éve meghatározó a gyermek érzelmi és szellemi fejlődésében (2Timótheus 3:15).
Ebben a zsenge korban kezdi a gyermek kialakítani az erkölcsi határokat
és ekkor fejlődik ki az önérzete. A szülei iránti kötődéséből a gyermek
azt is megtanulja, mi a szeretet és a bizalom lényege (Zsoltárok 22:9 [22:10, Károli]).
„A
megrontott gyermekeknél – fejtegeti Dr. J. Patrick Gannon – a bizalom
felépítésének ezen folyamata vakvágányra siklik.” A megrontó eljátssza a
gyermek bizalmát, megfosztja őt a biztonságnak, a magánéletnek és az
önbecsülésnek még a látszatától is, ehelyett puszta eszközként használja fel saját vágyai kielégítésére. *
Bár a kisgyermekek nem tudják felfogni a rájuk kényszerített
erkölcstelen cselekedetek súlyát, szinte kivétel nélkül felháborítónak,
ijesztőnek és megalázónak tekintik ezeket.
A
gyermekek megrontása joggal nevezhető a „legdurvább árulásnak”. Ez
eszünkbe juttatja Jézus kérdését: „Ki az közületek, aki, ha fia kenyeret
kér – követ ad neki?” (Máté 7:9).
A megrontást elkövető azonban nem szeretetet és gyengédséget ad a
gyermeknek, hanem a létező legkegyetlenebb „követ” – a nemi erőszakot.
Amiért oly maradandóak ezek a sebek
A Példabeszédek 22:6
ezt mondja: „Neveld fel a fiút a számára megfelelő út szerint, még
amikor megöregszik, akkor sem tér el attól.” Nyilvánvaló, hogy a szülői
befolyás egy egész életre kihathat. Mi a helyzet akkor, ha egy gyermek a
neveltetésénél fogva abban a hiszemben él, hogy ő semmit sem tehet a
szexuális erőszak ellen? Vagy ha arra okítják, hogy a „szeretetért”
cserébe perverz dolgokat kell tennie? Vagy arra nevelik, hogy tekintse
értéktelennek és hitványnak magát? Vajon ez nem alakíthat ki egy életre
szólóan romboló magatartásformát? Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a
gyermekkorban elszenvedett szexuális megrontás igazolja a későbbi nem
helyénvaló felnőttkori viselkedést, de némiképp magyarázatul szolgál arra, miért hajlamosak ezek az áldozatok maguk is bizonyos tekintetben így cselekedni vagy érezni.
A
megrontás áldozatait többféle tünet jellemzi, többek között a
búskomorság. Egyesekben állandóan kavarog és időnként igen erőteljesen
feltör a bűntudat, a szégyen és a harag érzése. Más áldozatoknál esetleg
érzelmi leépülés mutatkozik, az érzelem hiánya és az érzelem
kimutatásának képtelensége. A csekély önbecsülés és a tehetetlenség
érzése szintén sokakat kínoz. Sally, akit nagybátyja molesztált, így
emlékezik vissza: „Valahányszor molesztálni kezdett, tehetetlenséget és
dermedtséget éreztem, összezavarodtam. Miért is történik mindez?”
Cynthia Tower pszichológusnő erről számol be: „A tanulmányokból az tűnik
ki, hogy azok a személyek, akiket gyermekként megrontottak, gyakran egy
életen át áldozatnak érzik magukat.” Talán férjhez mennek egy
gyalázkodó férfihoz, és árasztják magukból a sebezhetőséget vagy azt az
érzést, hogy fenyegetett helyzetben képtelenek önmaguk megvédésére.
Normális
körülmények között a gyermekek körülbelül 12 éves korukban készülnek
fel a pubertás idején ébredező érzelmekre. De ha fajtalanságra
kényszerítenek egy fiatal gyermeket, felülkerekedhetnek benne a
felébresztett vágyak. Ahogyan az egyik tanulmány kimutatta, ez később
akadálya lehet annak, hogy örömet tudjon találni a meghitt házaséletben.
Egy Linda nevű áldozat így vall: „A házasság nemi oldala jelenti életem
legnehezebb részét. Az a szörnyű érzés támad bennem, hogy apám van itt,
és ettől pánikba esem.” Más áldozatok talán épp ellenkezőleg reagálnak,
és kényszerítő erővel ható erkölcstelen vágyak alakulnak ki bennük.
„Kusza életet éltem, és ennek eredményeként vadidegenekkel létesítettem
nemi kapcsolatot” – ismeri be Jill.
A megrontás áldozatai az egészséges kapcsolatok fenntartását is nehéznek találhatják. Egyesek egyszerűen nem tudják, hogyan viszonyuljanak
férfiakhoz vagy a hatalommal felruházott személyekhez. Mások azzal
szabotálnak barátságokat és házasságokat, hogy ők is visszaélést
elkövetővé vagy uralkodóvá válnak. Olyanok is akadnak, akik igyekeznek
teljes mértékben kerülni a szorosabb kapcsolatokat.
Vannak
olyan szenvedő alanyok is, akik önmaguk ellen fordítják romboló
érzelmeiket. „Haragudtam a testemre, amiért reagált a nemi izgatásra” –
ismeri el Reba. Tragikus módon, az étkezési rendellenességek, *
a munkamánia, az alkoholizmus és a kábítószer-fogyasztás mind közismert
a gyalázatot szenvedett áldozatok körében – kétségbeesetten igyekeznek
palástolni érzéseiket. Egyesek még nyíltabban fejezik ki öngyűlölő
magatartásukat. „Megvágtam magam, körmeimet a karomba mélyesztettem és
megégettem magam – fűzi hozzá Reba. – Úgy éreztem, megérdemeltem, hogy
megbecstelenítettek.”
Ne
vonj le túl gyors következtést azt gondolva, hogy bárki, aki így érez
vagy cselekszik, szükségképpen átesett nemi erőszakon. Egyéb fizikai és
érzelmi tényezők is szerepet játszhatnak. A szakértők például azt
mondják, hogy ilyen tünetek olyan felnőtteknél is megfigyelhetők, akik
rosszul működő családokban nőttek fel – olyan családokban, ahol a szülők
ütötték-verték, legorombították vagy megalázták a gyermekeket,
figyelmen kívül hagyták fizikai szükségleteiket, vagy ahol a szülők a
kábítószer vagy az alkohol rabjai voltak.
Szellemi vonatkozású sérülés
A
gyermekkorban elszenvedett nemi visszaélés legalattomasabb hatása az
esetleges szellemi vonatkozású sérülésben nyilvánulhat meg. A zaklatás
„beszennyezi a testet és a szellemet” (2Korinthus 7:1).
A gyermeken elkövetett perverz cselekedetekkel, a gyermek fizikai és
erkölcsi határainak megsértésével és bizalmának eljátszásával a megrontó
beszennyezi a gyermek szellemét, vagyis uralkodó lelki hajlamát. Ez
később meggátolhatja az áldozat erkölcsi és szellemi fejlődését.
Pia Mellody Facing Codependence című
könyve megjegyzi: „Bármely komoly nemi visszaélés . . . egyben szellemi
téren elkövetett visszaélés is, mert aláássa a gyermek bizalmát egy
Felsőbb Hatalom iránt.” Egy Ellen nevű keresztény asszony például ezt
kérdezi: „Hogyan tudjak Jehovára mint Atyára gondolni, ha az atya
fogalom egy kegyetlen, dühöngő földi apát juttat eszembe?” Egy másik
áldozat, név szerint Terry, ezt mondja: „Sohasem úgy gondolok Jehovára,
mint Atyára. Mint Istenre, Úrra, Szuverénre, Teremtőre, úgy igen! De
mint Atyára, nem!”
Az
ilyen személyek nem feltétlenül gyengék szellemi téren, vagy nem
hiányzik náluk a hit. Épp ellenkezőleg, kitartóan törekszenek a bibliai
alapelvek betartására, ami szellemi erejüknek a bizonyítéka! De képzeld
el, mit érezhetnek akkor, amikor olyan bibliai szövegeket olvasnak, mint
a Zsoltárok 103:13. verse:
„Amiképp egy atya könyörületet tanúsít fiai iránt, Jehova könyörületet
tanúsít az őt félők iránt.” Egyesek értelmileg talán felfogják ezt a
verset. Mégis, ha nincs egészséges fogalmuk arról, mit jelent az igazi
apa, akkor bizony nehezen fognak érzelmileg helyesen reagálni e versre!
Másoknak
esetleg az jelent nehézséget, hogy úgy viselkedjenek Isten előtt, mint a
„kisgyermekek” – sebezhetően, alázatosan, bizalommal. Talán még Isten
elől is eltitkolják az érzelmeiket, amikor imádkoznak (Márk 10:15). Talán vonakodnak magukra alkalmazni Dávidnak a Zsoltárok 62:7, 8. [62:8, 9. Károli]
versében található szavait: „Istenben van az én megmentésem és az én
dicsőségem. Erős kősziklám és menedékem Istenben. Mindenkor bízzatok
benne, ó emberek. Öntsétek ki előtte szíveteket. Isten a menedékünk.”
A bűntudat és az érdemtelenség érzése még a hitüket is alááshatja. Az
egyik áldozat ezt mondta: „Nagyon is hiszek Jehova Királyságában. De nem
érzem elég jónak magam ahhoz, hogy bejussak.”
Természetesen
nem minden áldozat reagál ugyanígy. Egyesek úgy közeledtek Jehovához,
mint szerető Atyához, és nem éreztek semmi akadályozó tényezőt vele
kapcsolatban. Bárhogy álljon is a dolog, ha gyermekkorban elszenvedett
nemi visszaélés áldozata vagy, nagyon értékesnek találhatod annak
meglátását, hogyan érintette ez az életedet. Egyesek talán belenyugodnak
a helyzetükbe. De még ha az elszenvedett sérülés jelentősnek tűnik is a
szemedben, légy bátor. A sebeid begyógyulhatnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése