Van jele, ha egy gyerek szexuális erőszak áldozata

A gyerekek elleni bántalmazás megelőzhető lenne, ha a gyerek jelzéseit komolyan vennék, ha hinnének neki ‒ akár egy másik felnőtt ellenében is.

Észre lehet és észre is kell venni, ha valakit bántalmazás ért. Csak súlyosan közömbös környezetben nem tűnik az fel, ha a gyerek fél, vagy megváltozik a viselkedése.
Gyakori, hogy a szexuális zaklatás vagy erőszak felnőtt áldozatai annyira szégyellik, ami velük történt, hogy akár évekig is eltart, mire valakinek beszélni mernek róla. Ha nagyon fiatal gyerekkel történik ilyesmi, akkor még az sem biztos, hogy tudja, hogy mire is használják őt. Ha a családon belül vagy az ismeretségi köréből bántalmazza valaki szexuálisan, akkor nem ritka, hogy a gyerek iránti szeretetével magyarázza a gyereknek, amit vele tesz. Van, hogy a gyerek csak később, szexuális érése kezdetén döbben rá, hogy mi is történt vele.

A gyerekek elleni szexuális erőszak (abúzus) annyira abszurdnak és abnormálisnak tűnik a lelkileg egészséges emberek szemében, hogy sokszor azok is elhessegetik a gyanút, akik észrevehetnék, megláthatnák, meghallhatnák, hogy mi folyik, min megy keresztül a gyerek.

Az ilyen gyanú ellen akkor is védik magukat, ha egyébként maga a gyerek beszél arról, hogy mit tesz vele valaki. „Milyen élénk a fantáziája!”, mondják a szülők. „Vajon hol láthatott, hallhatott ilyesmiről?” Mert az nyilván nem lehet, hogy a szeretett szülő/nagyszülő/nevelő/edző/babysitter/keresztszülő/a család barátja vagy más közeli rokon, ismerős ilyesmit csináljon.
Sokszor akkor sem hisznek a gyereknek, ha nyilvánvaló jelei vannak annak, hogy valami történt: például látható ok nélkül, de érezhetően megváltozik a viselkedése, teljesen magába fordul vagy éppen nagyon is kihívó, túl szexualizált, nem elfogadható vagy antiszociális magatartással hívja fel magára a figyelmet.
Ha egy gyerek olyasmiről mesél, amiről elvileg a kora miatt még nem lehetnek közelebbi ismeretei, soha nem felesleges utánajárni, hogy mi áll e mögött. Ha pontosan le tudja írni, hogy néz ki egy nemi szerv, vagy megjelenik a rajzain, akkor érdemes megkérdezni, hogy hol látott ilyet. Nincs kizárva, hogy egy óvodásoknak szóló, az emberi testről írt könyvben ragadta meg pont ez a figyelmét. Ha így van, akkor ezt el fogja mondani, és ez alkalmat adhat arra, hogy a szülő segítsen neki megtanulni, hogy mikor és hol helyénvaló a nemi szervekről beszélni. Ha az ilyen beszédért, rajzért megszidják vagy megbüntetik a gyereket, akkor azt tanulja meg, hogy a nemiséget tabu veszi körül. De az is lehet, hogy a gyerek ismeretei valamilyen saját élményéből származnak: valaki mutatott neki, csinált előtte vagy vele valamit. Ha a gyerek erről a maga nyelvén beszél, vagy eljátssza, esetleg lerajzolja, akkor ezzel jelezni próbál. Ha emiatt megszidják, megbüntetik, akkor ezt a jelzést belefojtják.

Ha a gyerek tapasztalja is, amit egyébként a zaklató vagy az erőszak elkövetője gyakran el is mond neki ‒ hogy úgysem hisznek majd neki ‒, akkor az abúzus akár felnőttkoráig, nem ritkán haláláig titok maradhat.

Az ilyen gyerek – és később felnőtt – nagyon kiszolgáltatott. Az, hogy a testét a beleegyezése nélkül használhatja valaki, meghatározó lehet a fejlődésében, szexualitásának alakulásában, kihathat egész életútjára. Egy tanulmány(1) szerint az alkohol vagy kábítószerfüggő fiatal lányok 61 százalékát megerőszakolták a családjában. Egy másik kutatás(2) szerint a hajléktalan nők több mint felét szexuálisan zaklatták gyerekkorában. A prostituáltak között ugyancsak nagyon magas a gyerekkorban szexuálisan – túlnyomó többségben a családon belül ‒ bántalmazottak aránya. Egy gondozásba vett gyerekekről nyilatkozó szakember szerint: „A bántalmazást elszenvedetteknél két gyakori forgatókönyv valósul meg: az illető vagy egész életében bántalmazott státuszban marad, vagy ő maga is bántalmazóvá válik.”
Van, aki betegséggel vagy önsértéssel reagál. Egy magyar szakember szerint az anorexiások negyedénél fordult elő a családban szexuális visszaélés. Egy amerikai étkezési zavarokkal foglalkozó klinika tapasztalatai azt mutatják, hogy férfiak és nők kóros túlsúlya és kóros soványsága hátterében az esetek 40‒60 százalékában az elszenvedett szexuális vagy fizikai erőszak áll.

A gyerekek elleni szexuális zaklatás- és erőszakesetek több mint 80 százalékát nem mentálisan beteg pedofil bűnözők követik el, hanem – gyakran szeretetnek álcázva – a gyerek által jól ismert és akár szeretett rokonok, gondozók és ismerősök, akiknek a gyerek szinte mindig ki van szolgáltatva.

A zaklatás vagy erőszak azért történhet meg, mert alkalom van rá, mert az elkövetők megtehetik. Pedig vannak jelei annak, amikor egy felnőtt a gyerek szeretetmegnyilvánulásaira olyan hangnemben, olyan mozdulatokkal, olyan viccekkel stb. válaszol, ami semmiképpen sem indokolt egy felnőtt–gyerek kapcsolatban. A gyerek érzi ezt, és ha az érte felelős felnőttekhez fordul segítségért, akkor hinni kell neki. De a felnőttek világképét kevésbé rendíti meg, ha a másik felnőtt szavának hisznek a gyereké ellenében. Mert sokszor mind lelkileg, mind a következményeit tekintve kényelmesebb a felnőtteknek abbéli hitük megőrzése, hogy a rokonaik, barátaik, ismerőseik ilyesmit nem tehetnek, és a gyerek ok nélkül vádolja őket. Vagy valamilyen ártatlan mozdulatot, mondatot, tettet érthetett félre.
A gyerekek szexuális zaklatásának a legtöbbször van valamilyen előzménye is. Az elkövető viszonylag ritkán (az esetek 1‒7 százalékában) pedofil. Sokkal gyakoribb, hogy azért használja a gyereket a saját szexuális kielégülésére, mert a gyerek kéznél van, egyedül lehet vele, nem kell érte megküzdeni, párkapcsolattal bajlódni, és úgysem hinne neki senki. A családban elkövetett gyerek elleni szexuális erőszakhoz sokszor fizikai erőszak sem szükséges: a gyereknek engedelmeskednie kell, vagy zsarolható érzelmileg, és sokszor elég megfenyegetni, hogy ha valamit nem tesz meg vagy elárul, akkor a szeretteinek (másik szülőnek, testvéreinek) fog ártani az elkövető.
Ha az elkövető a családfenntartó, akkor a család többi tagja gyakran abban érdekelt, hogy ne veszítse el őt, ezért „nem veszik észre”, hogy mi történik a gyerekkel. Ha a gyerek szól, vagy más módon jelez, akkor egyszerűbb azt hinni, hogy hamisan vádolja a családról gondoskodó személyt. Sokszor az anyák is inkább azt választják, hogy nem hisznek a gyereknek, mert nem tudnak szembenézni a családfő elvesztésének lehetséges következményeivel. Nem tudják felvállalni, hogy drasztikusan felborítsanak egy működőnek tűnő rendszert, amelyben van apa, anya, gyerekek, kifelé gyakran jól funkcionáló család.

A gyerek jelzi, ha baj van.

Lehet, hogy először úgy, hogy nem akar egyedül maradni valakivel, akire rábíznák. Bármilyen kicsi is, ha nem szívesen marad valakivel, akkor jobb, ha nem próbálja arról meggyőzni a szülő, hogy XY milyen kedves ember. Többet tudhat meg az okokról, ha elhiszi és elfogadja, hogy a gyerek valamiért így érez. Sokszor nehéz megoldani, hogy kivel legyen a gyerek, és az ellenkezés mögött sok más ok is lehet, nem csak az, hogy valaki bántalmazza. Ha a gyerek nem hitetlenséggel és elutasítással találkozik, akkor könnyebben elmondja, hogy miért nem szeretne egyedül lenni valakivel.
Ha egy gyerek feltűnően visszahúzódik az érintéstől, kerüli a testi kapcsolatot azokkal is, akikhez eddig gondolkodás nélkül odabújt, lehet, hogy valamilyen kellemetlen élmény érte. A kamaszodás velejárója, hogy a gyerekek nem feltétlenül a szüleikhez akarnak bújni, de ettől még nem utasítják el agresszívan a családban megszokott érintést, azt, hogy megöleljék.
Előfordul, hogy a szexuálisan bántalmazott gyerek minden átmenet nélkül tisztaságmániássá válik. Megpróbálja lemosni magáról a szennyet, amit valaki más rakott rá. Ok nélkül fertőtlenít mindent, különösen saját magát.
Az is lehet, hogy szexuális játékokat kezdeményez társaival, vagy akár felnőttekkel is provokatívvá válik. Lehet, hogy ennek hátterében olyasmi áll, amit látott, és nem tud jól értelmezni, de ha ez a viselkedés többször is előfordul, akkor fontos, hogy a szülő – ha kell, szakember bevonásával – megkeresse ennek az okát.

A gyerek jelez. Lehet, hogy nincsenek szavai arra, ami történt. Lehet, hogy fél, és nem mondja el, hogy mitől. De a félelmet látni rajta. Ha megfenyegették, és nem mer beszélni, akkor magába zárkózik. Az ilyen titok magányossá teszi.

Ezt is észre lehet venni: az addig közlékeny, barátságos gyerek megváltozik. A barátaival is egyre kevesebb időt tölt, mert úgy érzi, ő másmilyen, mint a többiek, és nem mondhatja el, hogy miért. Lehet, hogy már olyan idős, hogy lehetne párkapcsolata, de nem mer senkit közel engedni magához, mert fél, hogy észreveszik rajta, ami addig történt vele. Lehet, hogy a testi közelség, az érintés gondolata is taszító, félelmetes számára. Lehet, hogy emiatt a félelem miatt mindent megtesz azért, hogy ne tekintsék őt vonzónak. Kórosan lefogy. Vagy éppen kórosan elhízik. Elhanyagolja magát. Szándékosan elkerüli, hogy nőnek/férfinak nézzék. Csak azonos neműekkel barátkozik.
Akit szexuálisan bántalmaznak, de ezt senki nem veszi észre, vagy senki nem hisz neki, súlyos terhet cipel. Ez nyomot hagy a viselkedésén, lelkileg – és sokszor testileg is – megbetegedhet. Ha nem kap segítséget az áldozat, személyiségzavar is kialakulhat. A családon belüli szexuális bántalmazás sok esetben megelőzhető lenne, ha a gyerek jelzéseit komolyan vennék, ha azoknak, akiknek a gyerek védelme a dolga, észrevennék más felnőttek viselkedésében, hogy nem egészségesen viszonyulnak a gyerekhez. A már megtörtént erőszakot nem lehet meg nem történtté tenni. De ha a gyerek magára marad ezzel az élménnyel és a senkinek el nem mondható titkával, az még nehezebben gyógyuló nyomot hagy, mint maga az abúzus. Nem kell hogy így legyen. Minden felnőtt felelős azért, hogy észrevegye, ha egy gyereket bántanak.
Kerpel Éva
(1) Forrás: DEMBO, R. ‒ WILLIAMS, L.: Physical Abuse, Sexual Victimisation and Illicit Drug Abuse, In Szociális Munka 7. 1995. 2. Idézet innen
(2) Forrás: KASSAI MELINDA: A gyermekkorban elszenvedett családon belüli erőszak szerepe az életút későbbi alakulásában. In Periferia füz. (4). 1996. 2.

#1 Dr.BauerBela

---