Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2020. január 18., szombat

I. Kapcsolat a pedagógusok és a szülők között


I. Kapcsolat a pedagógusok és a szülők között

A tanárok és a szülők kapcsolata azoknak a felnőtteknek az egyenrangú szövetsége, akik egymást kiegészítve felelősen fáradoznak gyermekek és fiatalok, a felnövekvő nemzedék szellemi és testi fejlődésén. Összefogásuk, közös gondolkodásuk és harmonikus együttműködésük fontos tényezője a nevelésnek. Találkozásaik – melyek részben szervezettek (fogadóóra, osztályonként beszámoló értekezlet), másrészt rugalmasan alkalmazkodnak a felek igényeihez – a kölcsönös tájékoztatást és a felmerülő problémák együttes megoldását szolgálják. A tanár a tanuló előmeneteléről, magaviseletéről köteles rendszeresen érdemben – írásban és szóban – tájékoztatni a kiskorú tanuló szüleit (Közoktatási Törvény I. fej. 14 §). A család és az iskola közötti érintkezésben kulcsszereplő az osztályfőnök. Az iskola munkájában épít a szülők hathatós közreműködésére, ebben a szülői munkaközösség tölt be döntéshozó és szervező funkciót. Ahhoz, hogy a szülők és az iskola nevelői közötti együttműködés valóban eredményes legyen, kívánatos, hogy:
  • A kapcsolat kölcsönös tiszteletre és bizalomra épüljön;
  • Az érintkezés közöttük legyen elfogadó, nyílt, őszinte, szívélyes, jóindulatú;
  • A tanulóval kapcsolatos problémák esetén legyenek nyitottak egymás érveire, kinek-kinek a feladatából fakadó sajátosságokra, álljanak készen arra, hogy közösen keressék a legjobb megoldást.

1. A pedagógus együttműködése a szülőkkel

A nevelő magabiztos szakmai felkészültsége, figyelmes, jóindulatú és körültekintő fellépése elősegíti a megfelelő kapcsolat megteremtését, a problémák konstruktív kezelését és hozzájárul, hogy az esetleges félreértések, súrlódások elkerülhetők, megelőzhetők legyenek. Kívánatos, hogy a tanár képes legyen felelősségteljesen összeegyeztetni a gyermek érdekeit és a kollegialitás szempontjait, valamint megőrizze erkölcsi feddhetetlenségét, mint a bizalom és tisztelet legfontosabb zálogát.
– A szülők iránti tiszteletét és nagyrabecsülését – ha alkalom adódik – kifejezésre juttassa a tanulók, a tanári kar, a szülői közösség előtt.
– A szülő kérésére tegye lehetővé a személyes találkozást és fogadóóráján, esetleg más, előre egyeztetett időpontban fogadja őket szívélyesen, udvariasan.
– Adjon a tanuló iskolai munkájáról, emberi magatartásáról érdemi tájékoztatást, pontos, objektív, problémafeltáró elemzést, a gondok jelzésekor tapintatosan járjon el, szükség esetén tanácsaival is segítse a szülőt.
– Hallgassa meg figyelmesen a szülő véleményét, kívánságait, esetleges panaszait, és az érintettek bevonásával lehetőségei szerint segítsen a problémák megoldásában.
– A személyes, családi vonatkozású információkat kezelje diszkréten, azokat csak a legszükségesebb esetben, nevelési szempontokat mérlegelve ossza meg más illetékes személyekkel.
– Az iskola belső életével kapcsolatos bizalmas információkat köteles titokként kezelni, igyekezzen erősíteni a szülők bizalmát az intézmény iránt, ne cselekedjék, és ne nyilatkozzék oly módon, amivel esetleg csorbíthatja az iskolavezetés tekintélyét, kollégái presztízsét.
– A szülővel kialakított személyes kapcsolata – legyen az személyes barátság, vagy valamilyen konfliktus – semmiképpen nem befolyásolhatja a tanuló teljesítményeinek objektív megítélését, és nem származhat belőle sem előny, sem hátrány más tanulók számára sem.
– Nem részesítheti semmiféle előnyben azokat a tanulókat, akiknek szülei az iskolai alapítványon keresztül támogatják az intézményt.
– A szülők munkáját – ha önként vállalják – kizárólag az iskola érdekében veszi igénybe, s a velük kialakított kapcsolatát nem használja fel jogtalan előnyök megszerzésére.
– A tanulók szüleitől nem fogad el olyan ajándékot, vagy egyéb juttatást, amely elvtelen lekötelezettséget vonhat maga után.

2. Az osztályfőnök együttműködése a szülőkkel

A nevelésben a szülőnek egyik legfontosabb szövetségese az iskolában a mindenkori osztályfőnök, aki néhány éven át pedagógiailag összefogja mindazt, ami tanulmányai és társas kapcsolatai terén az osztályközösségben gyermekével történik. A tanuló nevelésében a pedagógus csak a szülővel egyetértésben tud eredményes munkát végezni, azaz akkor, ha megegyezésre jutnak abban, hogy a gyermek a fejlődésben és a további nevelésében adódó teendőket miképpen osztják el egymás között. Ennek érdekében az osztályfőnök:
  • Nyitott minden kapcsolatteremtési lehetőségre. Megkereséskor a szülő rendelkezésére áll. A maga részéről rendszeresen beszámol a tanulók előmeneteléről, neveltségi szintjéről, tájékoztatja a szülőket a tanórán kívüli tevékenységekről (kirándulások, műsorok, klubdélutánok, előadások stb.), adott esetben meghívja őket a rendezvényekre.
  • Az egyénenként felmerülő problémákra felfigyel, a tanuló további fejlődése érdekében kezdeményezi a kapcsolat felvételét a szülővel, gondviselővel, vagy megfelelő szakemberrel.
  • Az ő munkáját érintő véleményeket, észrevételeket figyelmesen meghallgatja, mérlegeli, ha kell: megmagyarázza, áttekinthetőbbé teszi pedagógiai megoldásait, nyitott a pedagógiailag indokolt kompromisszumokra.
  • Segít abban, hogy létrejöhessen a személyes találkozás a szülők és a gyermek problémájában érintett kollégák között, és együtt találják meg a két fél érdekeit figyelembe vevő megoldásokat.
Az osztályfőnök sajátos feladatai közé tartozik, hogy a nem kívánatos feszültségek megelőzése érdekében:
– Biztonságot, jóindulatot kifejező, s egyúttal barátságos hangnemben érintkezik a szülőkkel, mint hozzáértő szakember és partner a gyermeknevelésben, kerüli, hogy értékelése a szülőben gyermeke iránt akár indokolatlan elvárásokat erősítsen meg, vagy felesleges indulatokat keltsen, elősegíti, hogy a szülők a gyerek személyiségéből, képességeiből kiinduló reális követelményeket támasszanak vele szemben.
– A beszámoló értekezleten a szülőcsoport nyilvánossága előtt ügyel a teljesítmények és a magatartás értékelésének pontosságára, tárgyilagosságára, arra, hogy növendékei közül senkit ne hozzon megszégyenítő helyzetbe. Csak olyan információkat hoz nyilvánosságra egyes tanulókra, illetve tanulócsoportokra vonatkozóan, amelyek a közösség megerősödését, a problémák konstruktív rendezését szolgálják.
– Igény szerint pedagógiai felvilágosítást kínál fel a korosztályra jellemző sajátosságokról, s ha kérik, a problémákkal kapcsolatban nevelési tanácsokat ad.
– Ha netán előfordulna, hogy egy türelmét vesztett, elégedetlen szülő rátámad, bármi módon megfenyegeti, azt a saját és az iskola tekintélyét és méltóságát megőrizve határozottan visszautasítja, s felvilágosítja a szülőt, hogy jogos panaszaival milyen iskolai fórumokhoz fordulhat.
– Gondosan kezeli, illetve felügyeli az osztály pénzügyeit, közös kiadásait (dekorációs költségek, osztályrendezvények, kirándulások, megemlékezések a jeles napokon, stb.), de a pénz fölött nem rendelkezik. A szülők megbízott képviselőjével ellenőrzi, hogy a pénz kezelője korrekt nyilvántartást vezessen, és évenként nyilvánosan is elszámoljon.
– Kezdeményezi a szociálisan hátrányos helyzetű családok segítését. Az iskolai alapítványtól, az illetékes önkormányzattól, illetve egyéb pályázat útján alkalmi, szociális juttatásokat, vagy rendszeres támogatást kérelmez, s az ügyet tapintatosan és diszkréten kezeli.

#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése