A Kir.Kat.Főgímnáziumot PÁZMÁNY PÉTER alapította 1636 szeptember 14-én kelt
alapító levéllel. Amikor II Rákóczi Ferenc kiűzte a jezsuitákat Erdély
országából az iskola ideiglenesen egy pár évet szünetelt-majd ugyancsak a
jezsuiták irányítása alatt ismét megindult a tanítás különböző épületekben-
A Magyar Állam Közoktatási minisztere KOTÁL HENRIK budapesti építészmérnököt
bízta meg a gimnázium építésével,aki 1912 szeptember elsejére el is készítette,Szatmárnémeti
legimpozánsabb kétemeletes gimnáziumi épületét.
Így kiteljesedett a kárpát medence északi csücskének 4 elemből álló magyar
katolikus oktatási bázisa -a gimnázium főépülete-a kálvária templom-a jezsuita
rendház-és a püspöki konviktus. A szentmiséket a Kálvária templomban hallgattuk
és ugyanott tartottuk a lelki-gyakorlatokat
A
sors már gyermekkoromban segítő kezet nyújtott. Kivételes
teljesítményemért,munkámért, kiváló emberek fogták meg a kezem és nehéz napjaimban
mellém álltak. Így történt ez azon alkalommal is amikor annak idején
Dr.LŐRINCZI LAJOS kanonok úr volt a gimnázium igazgatója aki látván a kimagasló
eredményeimet,egybevetve a társadalom krémjének kinyilatkoztatott
környezetével, és ebben egy szerény sorsú gyermek talpon maradási
küzdelmét,arra kért hogy ministráljak neki a mindennapi reggeli szentmiséjén
ami reggel 7 órakor volt a KÁLVÁRIA templomban. A szentmise befejezése után
minden reggel felvitt a lakására/a gimnázium épületében/és VELE egy asztalnál
reggeliztünk. Részemre ez egy NYILAS MISI legszebb álmának a kiteljesedése
volt. Abban az időben ez a tény az egész intézetben példátlan elismerést
jelentett.
Mindvégig kitűnő előmenetelű tanuló voltam úgy mond FEKETE BETÜS:az
intézet évkönyvében. Olykor év végén 1oo pengő pénzjutalmat kaptam amiből
annak idején 3 öltöny ruhára tellett. Ezek az intézmények határozták meg
ember sorsomat,világszemléletemet és a társadalmi együttlét törvényeinek
maradéktalan betartását.
Úgy érzem hogy itt éltem meg, emberi létem legnyugodtabb és legigazságosabb
napjait. Oktatóim,tanítóim, méltóságteljesen végezték a kötelességüket és
megjegyzem hogy kiváló pedagógiai érzékkel.
Alkotásra,munkára neveltek. Amikor semmittevő emberekkel találkozom úgy érzem
hogy az Ő nevükben jogos az ellenszenvem vagy akár a felháborodásom,mert egész
életemben csak a tőlük
elsajátított igazakat kerestem az alkotó becsületes munkát,és csak bennük volt
meg a feltétlen bizalmam./Részlet az-Alkotás kényszere –című önéletrajzi
irásomból.-/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése