Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2014. szeptember 25., csütörtök

KOMOLY BAJT OKOZHAT A GYERMEKKORI SZORONGÁS

Komoly bajt okoz a gyermekkori szorongás

A szorongás egy mély félelem, sok esetben nem egyértelmű a gyermek számára sem, hogy mitől is tart pontosan. Mindössze a helyzet feszültségét jeleníti meg, vagyis egy nyugtalanító érzést, ami gyakran társul a tehetetlenség érzésével, és ezt élettani tünetek kísérhetik
A gyermekpszichológiában elsősorban a szorongásos kórképek jelennek meg, melyek többféle módon is jelentkezhetnek, változatos tünetek formájában. A gyermekek kevésbé tudják szavakkal kifejezni, milyen feszültségeket élnek át, mitől félnek. Azonban a testi tünetek és a viselkedési problémák árulkodóak lehetnek, melyek során kiderül, hogy a gyermek szorong. Ilyen tünetek többek között a nappali vizelettartási gondok, ágyba vizelés, valamint az alvászavarok, éjjeli felriadások és a rémálmok. Az iskolai teljesítmény hirtelen romlása, iskolai vagy otthoni magatartás-problémák is utalhatnak szorongásra. Sok gyermek viszont védekező stratégiát mutat, ők csendessé és visszahúzódóvá válnak, szociális helyzetekben kevésbé kezdeményeznek, kerülik a kihívásokat és a feladathelyzeteket.
- Amennyiben a tünetek néhány napja, néhány hete jelentkeztek, a szülő leülhet bizalmasan beszélgetni a gyermekével –.Sokszor saját maguk sem tudják megfogalmazni, hogy mit éreznek, min mennek keresztül, szégyellik, ha az iskolában, óvodában jelentkező problémáikról kell beszélniük. Érdemes először a saját észrevételeinket elmondani, ami máris jelzi a gyermek számára, hogy észrevettük, és próbáljuk megérteni, mit él át –Azonban ha a tünetek tartósan, négy-hat héten keresztül fennállnak, érdemes szakember segítségét kérn #1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése