#1 Dr.BauerBela
2019. január 31., csütörtök
Félénk gyerekből bátortalan felnőtt lesz?
Aki gyerekkorában félénk volt, nagy valószínűséggel felnőtt
korában is az lesz. Agyműködése mindenesetre eltér a társaság- és
újdonságkedvelő vagány társakétól.
HIRDETÉS
Ma már a legtöbb személyiségpszichológus azt vallja, hogy az emberi
személyiség részben biológiailag determinált, részben pedig a külső
környezet hatására alakul, formálódik. Az előbbi területen belül elsősorban a temperamentumvizsgálatokat kell megemlíteni.
A temperamentumok kutatásának egyik legrégibb területe az egyén új tárgyak, emberek, szituációk iránti viszonyulásának vizsgálata. Gátlás nélküli, társaságkedvelő gyerekek előszeretettel fedeznek fel ismeretlen dolgokat, a gátlásos gyerekek viszont félénkebbek, visszahúzódobbak az új emberekkel, szituációkkal szemben. A Harvard Egyetem kutatóinak legfrissebb tanulmánya szerint ez a viszonyulás az egész életre megmarad.
Egy életre bátortalan?
A több évtizedes kutatás utolsó szakaszáról a Science magazin legutóbbi száma számol be. Jerome Kagan kutatásvezető és munkatársai húsz évvel ezelőtt két év körüli gyerekeket kategorizáltak aszerint, hogy félénkek vagy gátlás nélküliek voltak-e.
A gyerekeket 13 éves koruk körül újra megvizsgálták, arra voltak kiváncsiak, hogy temperamentumuk változott-e. Kilenc évvel később, körülbelül 22 éves korukban a kísérletben résztvevő fiatalok agyműködéséről funkcionális mágneses rezonancia (fMRI) felvételeket készítettek, amelyeket összehasonlítottak egy 22 tagú kontrollcsoport eredményeivel. (Az ilyen vizsgálatok segítségével az agy lokális működési jellegzetességei – aktívabb vagy kevésbé aktív állapot – mérhetőek.)
Eltérő temperamentum – eltérő agyműködés
A kísérlet során arcsorozatokat mutattak a vizsgálatban résztvevőknek, amelyek között akadtak számukra ismerős és ismeretlen emberek fotói is. Az fMRI vizsgálat szerint a gyerekként félénk felnőttek agyában az amigdala, az érzelmi folyamatok neuronális szabályozásának kulcsfontosságú eleme sokkal nagyobb aktivitást mutatott.
Azoknál a felnőtteknél viszont, akik gyerekként társaságkedvelőek voltak, az amigdala-aktivitás jelentősen kisebb volt. Nem volt szignifikáns különbség a két csoport agyműködésében ismerősök képeinek láttán.
Megelőzni a felnőttkori pszichés zavarokat
Mivel a gátlásos gyerekek felnőttkorukban nagyobb valószínűséggel mutatnak neurózisos tüneteket (szorongás, depresszió), a kutatók szerint a felismerés révén nagyobb hangsúlyt lehet fektetni a megelőzésre. Felnőttek esetében rendszerint viselkedésterápiát és gyógyszeres kezelést ajánlanak, gyerekek esetében egyelőre nincs kiforrott eszköz.
A kutatás vezetői természetesen hangsúlyozzák, hogy a félénk temperamentum és a pszichés rendellenességek között nincs közvetlen kapcsolat. Nem determinisztikus viszonyról van szó, hiszen a környezeti hatások alapvetően képesek befolyásolni a személyiséget.
környezet hatására alakul, formálódik. Az előbbi területen belül elsősorban a temperamentumvizsgálatokat kell megemlíteni.
A temperamentumok kutatásának egyik legrégibb területe az egyén új tárgyak, emberek, szituációk iránti viszonyulásának vizsgálata. Gátlás nélküli, társaságkedvelő gyerekek előszeretettel fedeznek fel ismeretlen dolgokat, a gátlásos gyerekek viszont félénkebbek, visszahúzódobbak az új emberekkel, szituációkkal szemben. A Harvard Egyetem kutatóinak legfrissebb tanulmánya szerint ez a viszonyulás az egész életre megmarad.
Temperamentum
E fogalom alatt a pszichológusok azokat az örökletes személyiségvonásokat értik, amelyek már kora gyerekkorban fellelhetők. A temperamentum tehát olyan velünk született diszpozíciókat jelent, amelyek kiterjedhetnek az aktivitási szintre (mennyire energikus, gyors valaki?), a szociabilitásra (mekkora valakiben a társas együttlét iránti hajlam?) és az emocionalitásra (mennyire fogékony valaki a negatív érzelmekre, amilyen a düh, a félelem, a rossz közérzet?).A több évtizedes kutatás utolsó szakaszáról a Science magazin legutóbbi száma számol be. Jerome Kagan kutatásvezető és munkatársai húsz évvel ezelőtt két év körüli gyerekeket kategorizáltak aszerint, hogy félénkek vagy gátlás nélküliek voltak-e.
A gyerekeket 13 éves koruk körül újra megvizsgálták, arra voltak kiváncsiak, hogy temperamentumuk változott-e. Kilenc évvel később, körülbelül 22 éves korukban a kísérletben résztvevő fiatalok agyműködéséről funkcionális mágneses rezonancia (fMRI) felvételeket készítettek, amelyeket összehasonlítottak egy 22 tagú kontrollcsoport eredményeivel. (Az ilyen vizsgálatok segítségével az agy lokális működési jellegzetességei – aktívabb vagy kevésbé aktív állapot – mérhetőek.)
Eltérő temperamentum – eltérő agyműködés
A kísérlet során arcsorozatokat mutattak a vizsgálatban résztvevőknek, amelyek között akadtak számukra ismerős és ismeretlen emberek fotói is. Az fMRI vizsgálat szerint a gyerekként félénk felnőttek agyában az amigdala, az érzelmi folyamatok neuronális szabályozásának kulcsfontosságú eleme sokkal nagyobb aktivitást mutatott.
Azoknál a felnőtteknél viszont, akik gyerekként társaságkedvelőek voltak, az amigdala-aktivitás jelentősen kisebb volt. Nem volt szignifikáns különbség a két csoport agyműködésében ismerősök képeinek láttán.
Megelőzni a felnőttkori pszichés zavarokat
Mivel a gátlásos gyerekek felnőttkorukban nagyobb valószínűséggel mutatnak neurózisos tüneteket (szorongás, depresszió), a kutatók szerint a felismerés révén nagyobb hangsúlyt lehet fektetni a megelőzésre. Felnőttek esetében rendszerint viselkedésterápiát és gyógyszeres kezelést ajánlanak, gyerekek esetében egyelőre nincs kiforrott eszköz.
A kutatás vezetői természetesen hangsúlyozzák, hogy a félénk temperamentum és a pszichés rendellenességek között nincs közvetlen kapcsolat. Nem determinisztikus viszonyról van szó, hiszen a környezeti hatások alapvetően képesek befolyásolni a személyiséget.
környezet hatására alakul, formálódik. Az előbbi területen belül elsősorban a temperamentumvizsgálatokat kell megemlíteni.
A temperamentumok kutatásának egyik legrégibb területe az egyén új tárgyak, emberek, szituációk iránti viszonyulásának vizsgálata. Gátlás nélküli, társaságkedvelő gyerekek előszeretettel fedeznek fel ismeretlen dolgokat, a gátlásos gyerekek viszont félénkebbek, visszahúzódobbak az új emberekkel, szituációkkal szemben. A Harvard Egyetem kutatóinak legfrissebb tanulmánya szerint ez a viszonyulás az egész életre megmarad.
Temperamentum
E fogalom alatt a pszichológusok azokat az örökletes személyiségvonásokat értik, amelyek már kora gyerekkorban fellelhetők. A temperamentum tehát olyan velünk született diszpozíciókat jelent, amelyek kiterjedhetnek az aktivitási szintre (mennyire energikus, gyors valaki?), a szociabilitásra (mekkora valakiben a társas együttlét iránti hajlam?) és az emocionalitásra (mennyire fogékony valaki a negatív érzelmekre, amilyen a düh, a félelem, a rossz közérzet?).A több évtizedes kutatás utolsó szakaszáról a Science magazin legutóbbi száma számol be. Jerome Kagan kutatásvezető és munkatársai húsz évvel ezelőtt két év körüli gyerekeket kategorizáltak aszerint, hogy félénkek vagy gátlás nélküliek voltak-e.
A gyerekeket 13 éves koruk körül újra megvizsgálták, arra voltak kiváncsiak, hogy temperamentumuk változott-e. Kilenc évvel később, körülbelül 22 éves korukban a kísérletben résztvevő fiatalok agyműködéséről funkcionális mágneses rezonancia (fMRI) felvételeket készítettek, amelyeket összehasonlítottak egy 22 tagú kontrollcsoport eredményeivel. (Az ilyen vizsgálatok segítségével az agy lokális működési jellegzetességei – aktívabb vagy kevésbé aktív állapot – mérhetőek.)
Eltérő temperamentum – eltérő agyműködés
A kísérlet során arcsorozatokat mutattak a vizsgálatban résztvevőknek, amelyek között akadtak számukra ismerős és ismeretlen emberek fotói is. Az fMRI vizsgálat szerint a gyerekként félénk felnőttek agyában az amigdala, az érzelmi folyamatok neuronális szabályozásának kulcsfontosságú eleme sokkal nagyobb aktivitást mutatott.
Azoknál a felnőtteknél viszont, akik gyerekként társaságkedvelőek voltak, az amigdala-aktivitás jelentősen kisebb volt. Nem volt szignifikáns különbség a két csoport agyműködésében ismerősök képeinek láttán.
Megelőzni a felnőttkori pszichés zavarokat
Mivel a gátlásos gyerekek felnőttkorukban nagyobb valószínűséggel mutatnak neurózisos tüneteket (szorongás, depresszió), a kutatók szerint a felismerés révén nagyobb hangsúlyt lehet fektetni a megelőzésre. Felnőttek esetében rendszerint viselkedésterápiát és gyógyszeres kezelést ajánlanak, gyerekek esetében egyelőre nincs kiforrott eszköz.
A kutatás vezetői természetesen hangsúlyozzák, hogy a félénk temperamentum és a pszichés rendellenességek között nincs közvetlen kapcsolat. Nem determinisztikus viszonyról van szó, hiszen a környezeti hatások alapvetően képesek befolyásolni a személyiséget. #1 Dr.BauerBela
0
comments
345
678
loading...
678
FÉLÉNKA GYERMEK
Mitől lesz valaki bátortalan és mitől nem lesz az?
Hogy milyen személyiségünk lesz gyermek és felnőtt korban nagyon összetett, sok tényezőből álló folyamat. Örökölhetjük szüleinktől, őseinktől. A tanult minták beépülnek és eggyé válnak velünk. Neveltetésünk: szüleink milyen iránymutatást adnak, milyen tanácsokkal látnak el, nekik milyen a problémamegoldó képességük, otthon mennyire szabad vagy nem szabad tenni bizonyos dolgokat. A szakirodalmakban találkozhatunk olyan vizsgálati eredményekkel, hogy ha egy gyermeket otthon szigorúan fegyelmeznek, büntetnek – akkor belőlük válhat (de nem kizárólag csak ezért) az iskolában az agresszíven, durván viselkedő, verekedős gyerek. Az erős szülői szigorral szemben nem tud tenni semmit otthon, így az iskolában lázadhat és vezetheti le, az ezzel kapcsolatos frusztrációit.A félős, bátortalan gyerekkel mi a helyzet?
Ilyenek a személyiségjegyei , szokták azt mondani - hogy ő ilyen gyerek. Talán a túlzott szülői aggodalom, féltés ami kiváltja? Sokszor mondjuk gyermekeinknek, hogy nem szabad verekedni, de ha bánt valaki védd meg magad. Persze ez sok gyereknél működik is, de van egy réteg aki akkor sem képes a másikat megütni, belerúgni, ha saját védelméről van szó. Nincs annyi önbizalma, bátorsága? Lehet, hogy az agresszív viselkedés halvány csírája sem lelhető fel benne. Igazából ez egy szerencsés és egyben szerencsétlen tulajdonság. Sajnos az általános tapasztalat az, hogy sokszor az osztály „balekjai” ezek a gyerekek.
Egy tipikus eset, saját példa
Ezt a történetet nem azért osztom meg, mert követendő, - nem az - de nem volt más megoldás. Azért írom le, hogy a megfelelő, levonható következtetést mindenki le tudja vonni a saját olvasatában. Az én következtetésemet is megosztom a végén.Évekkel ezelőtt, a 90-es évek vége felé egy nagyobb községben dolgoztam. Egy eltérő tantervű ( régen kisegítő) 2. osztályban. A gyermekek 99%-a halmozottan hátrányos helyzetű. Egy vékony, fejletlen, nevelőszülőknél élő kisfiú járt velük egy osztályban. Ő volt a félénk, gyámoltalan kisfiú. Mivel a szülőkkel csak akkor találkoztunk, amikor elmentünk családlátogatásra, eléggé magunkra voltunk maradva a gyermekekkel kapcsolatos problémákban. Nem érdeklődtek, szülői értekezletekre sem jöttek el. Ez az információ nélkülözhetetlen a történet szempontjából.
Az önbizalom felépítése
A már említett fiút folyton zaklatták, bántották, hiába igyekeztem megoldani, megszüntetni a problémát szép szóval, csúnya szóval - nem történt változás. Kezdetben a tábort próbáltam megváltoztatni , rájuk hatni, eredménytelen volt. A következő lépésem az volt, hogy a fiút kezdtem biztatni, hogy védje meg magát. Ezzel egy időben tudatosan igyekeztem megemelni a pozícióját az osztályban (ezzel is óvatosan kell bánni, mert visszaüthet). Sok időbe tellett, amíg elmerte kezdeni szárnyait próbálgatni. Aztán addig-addig, mígnem belement egy-egy összecsapásba. Okosan akkor tette ezt, mikor ott voltam és tudta, hogy nem fog eldurvulni a helyzet. Hagytam, hogy lejátsszák egymás között, bizonyos határon belül, felügyelet alatt. A bátortalan kisfiú egyre bátrabb lett. Nem azért, mert ott álltam mögötte, hanem, mert elkezdett hinni saját magában! A többieknek ez annyit jelentett, hogy nem érdemes kötekedni vele, szórakozni rajta, nem bántották többé, a germek pedig megerősödött. Ez hosszú folyamat volt, de sikerült ezzel is, és emellett más módszerekkel, segítséggel, biztatással felépíteni az önértékelését, pozitív önképét.Amit tanultam ebből a problémából
Ez a fiú az én segítségemmel ugyan, de saját maga fejlesztette önbizalmát. Amelyik gyerek visszahúzódó, gátlásos, akkor okkal gondolhatunk arra, hogy nem rendelkezik elég önbizalommal. Az a mi feladatunk ilyen helyzetekben, hogy igyekezzünk megtalálni azokat a helyzeteket, szituációkat, feladatokat, melyekben az ilyen gyermek jól tud teljesíteni. Ezeket alaposan, körültekintéssel kell kiválasztani, mert kerülni kell, hogy kudarcot él át a gyerek. A kudarcot presze nem lehet örökké elkerülni, de nem kell mindig helyzetbe hozni a gyereket. Biztatni kell arra, ami biztosan sikerül és fokozatosan, figyelmesen segíteni önmaga és saját képességeinek megismerésében. Ami nagyon nehéz ebben a dologban az, hogy az egészséges egyensúlyt meg tudjuk tartani. Nem szabad illúziót kelteni az ilyen gyermekekben, hogy most már mindenre képesek.Minden jó, ha vége jó
Felső tagozatos korában találkoztam vele, aztán nyilvánvalóan úgy maradt a gyermek – önbizalommal tele, vagányan, életvidáman. Napjainkban Németországban dolgozik, a vendéglátásban. Azért feltételezem, hogy ez nem egyedül nekem köszönheti, de részem volt benne, és büszke vagyok rá.Takács Ilona
0
comments
345
678
loading...
678
Ilyen a gyerek ha félénk – 7 praktikus tanács
Ilyen a gyerek ha félénk – 7 praktikus tanács szülőknek
Induljunk ki abból, hogy minden szülő jót akar a gyerekének. Még
akkor is, amikor azt mondják a visszafogottabbaknak, csöndesebbeknek,
hogy legyenek bátrabbak, köszönjenek hangosan, mutatkozzanak be...
„Naaaaa, ne legyél már annyira nyámnyila!" – szalad ki néha még a
leghiggadtabb szülő száján is. Persze nyilvános helyen. Ám ettől a
gyerek cseppet sem lesz bátrabb, inkább csak még jobban begubózik, és
életre szóló sebeket szerez attól, aki a legjobbat akarja neki... Szalánczi Kriszta, klinikai szakpszichológus írása.
-
Milyen a jó gyerek?Csupán egyetlen mondat duruzsol állandóan benned a fogantatás pillanatától: semmi nem számít, csak egészséges legyen. Ezen túl persze azt is nagyon szeretnéd, ha gyermeked aktív, megfelelően – no nem túlzóan – élénk, talpraesett, udvarias, mások irányában nyitott, szépen köszönő, kommunikatív egyéniség lenne. A múlt században ennek pont az ellenkezőjét értékelte a felnőtt világ. Ekkor a gyermekek a háttérben voltak, néha megmutatták őket, de hangoskodni, feltűnősködni nem volt szabad és illendő, a visszafogottság volt a dicséretes. Szóval minden korban más és más gyereket láttak jónak.
Baj-e, ha félénk a gyereked?
Manapság egy visszafogottabb gyerektől sok szülő kétségbeesik. Miért is? Mert napjainkban a gyerekek körül sok a felhajtás, a nyüzsgés, az izgalom, a különórák hada, tánc, balett, nyelv, sport, közösségi programok, pizsipartik – egyszóval túlingerelt a környezet, így sokszor maguk a gyerekek is. Sok kisgyerek ezt nem bírja, nem igényli, mi több elutasítja. Ők a félénkebbek, zárkózottabbak, nehezebben felengedők.
Milyenek a visszafogott gyerekek?
Akik sóvárogva nézik, hogyan játszanak a többiek a játszótéren, de alig mernek bekapcsolódni, kivárnak, míg minden körülményt feltérképeznek. Az anyukájuk közelében remekül elvannak, vagy épp az óvó néni ölében ülve hallgatják a mesét.Szégyenlősen lesütik a szemüket, amikor idegenek kérdezik őket, és ha a szomszéd néni csokival kínálja őket, a mama mögé bújva sutyorogják: „inkább te vedd el"! Nem barátkoznak, vagy csak nagyon nehezen. Társaságban visszahúzódnak, sokszor el is bújnak, ha vendég jön. Az óvodai ünnepségen a szerepléstől egyenesen rettegnek, heves zokogásban törnek ki, ha erre igyekeznek rávenni őket. Nagyon tudnak sírni, ha elesnek, ha sérelem éri őket, ha elveszítik kedvenc kisállatukat vigasztalhatatlanná válnak. Kizárólag otthon szeretnek aludni, nehezen viselik el a szülők hiányát, a kiszámíthatatlanságot. Nem szeretik a hangos szót, megriadnak, ha valaki erőteljesebben szól hozzájuk.
Ők valóban kicsit mások, mint a társaik. Soha semmi panasz nincs rájuk, csak épp annyi, hogy visszahúzódóak…
Hitek és tévhitek
Az aggodalmaskodó szülők, (talán te is köztük) pedig egyre inkább úgy érzik, hogy valami biztosan nincs rendben a gyerekkel. Miért ilyen zárkózott? Miért fél az idegenektől? Miért nem köszön? Mi lesz vele az iskolában? Mit rontottam el? Hogyan boldogul majd az életben? Az egyik apuka az „életképtelen" jelzővel illette kisfiát a fenti tulajdonságok miatt.
Sajnos még mindig él az a tévhit, hogy a félénkség a kifejezetten hibás nevelési módszerek miatt alakul ki. De nem ez a helyzet. Alapvetően inkább arról van szó, hogy ezek a gyerekek olyan temperamentummal születtek, mely érzékenyebbé teszi őket a többieknél, és a külvilág ingereire is érzékenyebben reagálnak.Az ingerküszöbük is alacsonyabb, ezért gyorsan elérik azt a határt, ami számukra már nem komfortos. Szeretik a csendet, a nyugalmat, a külvilág elől visszahúzódnak, ez az automatikus önvédelem részükről. A komfortzónájuk máshol van, mint a társaiknak. A feloldódáshoz több időre van szükségük, kevesebb baráttal is beérik, nem izgatják őket annyira a közösségi programok. Ők inkább a háttérből figyelnek.
Nehezebb az érvényesülés?
A felnőttek között is a magas ingerküszöbnek, a strapabírásnak, kommunikatív beállítódásnak, kezdeményező-készségnek, hatékony önérvényesítésnek van nagyobb jutalomértéke. Sokan úgy gondolják, hogy a visszahúzódó, félénk gyerekek kevéssé tudnak érvényesül, és ettől tartanak a szülők is.
Mi az igazi baj?
A gondok igazán abból adódnak, ha a környezet a gyerektől erőteljesen, néhol erőszakosan akarja a változást. A szülő feladatának érzi, hogy felrázza a gyerekét.„Ne légy ilyen mamlasz! Nincs nyelved, hogy megszólalj? Menj már, ne félj, ki fognak nevetni, ha itt fogod a szoknyámat!"
Az ilyen, és ehhez hasonló „motiváló” biztatások hatására a gyerek azt érzi, hogy vele tényleg baj van, és más, mint a többiek. Mert a tanító nénitől is csak azt hallja: „sose jelentkezel, miért nem barátkozol, alig hallom, amit motyogsz?"
Többet tehetsz a gyereked érdekében, mint gondolnád. Íme, az én 7 tanácsom:
1.
Nem kell aggódni, hogy a gyermek kevésbé „életképes”, mint a társai, hacsak magad nem teszed azzá az állandó kritikával, elégedetlenséggel, noszogatással.
2.
Fogadd el a gyerek személyiségét: több idő kell a feloldódáshoz, a barátkozáshoz, kevesebb baráttal is beéri, nem szeret soha a központban lenni. A visszafogottság akár élethossziglan is megmaradhat, ettől ő még kiváló, megbízható, boldog emberré válhat.
3.
Hagyd a gyereket a saját ütemében fejlődni, ne erőltesd! Ne legyenek vele szemben túlzó elvárások, és ne érezze azt minduntalan, hogy ő sosem elég jó, barátságos, aktív...
4.
Soha ne minősítsd a viselkedését, ne hozd zavarba, ne szégyenítsd meg mások előtt! Sok anyuka „kedvesen” bénítja le az amúgy is zavarban lévő csemetéjét: „Azért nem beszél, mert nincs nyelve, kivágta a doktor bácsi! Az ilyen gyerekkel nem csodálom, hogy senki sem barátkozik.”
5.
Abban támogasd, amiben örömét leli, és értsd meg azt, hogy ő bizonyos dolgokat nem szeretne. Például verset mondani a szavalóversenyen, hiába gondolja azt a tanító néni, hogy pont neki ez milyen remek ötlet lenne.
6.
A családban a gyermekeknek óriási biztonságot ad, ha őt önmagáért szereted, mert ott ő a legszebb, legokosabb, és nem éri állandó kritika. Nyilván szükség van optimális mennyiségű visszajelzésre és tilalmakra, de ez nem egyenlő az örökös ostorozással, amitől a félénk gyerekek még inkább azzá válnak. Ez a szülői hozzáállás az életében is elegendő magabiztosságot és tartást ad, tisztában lesz az értékeivel, erősségeivel, gyengeségeivel.
7.
Tehát nem kellene túlzottan kétségbe esnie egy félénk kisgyerek szüleinek sem. Sőt biztatásul mondanám, ezek a gyermekek megfontoltságuk miatt a későbbiekben is kevésbé lesznek elsodorhatók. Szinte megjósolhatatlan, hogy hosszú távon kik élnek kiegyensúlyozottabban, önmagukkal harmóniában: az aktív ingerkeresők vagy a visszahúzódóbb társaik, csak épp a mai világban nem trendi félénknek lenni. De ez ne akadályozzon meg abban, hogy fogadd el a gyerekedet akkor is, ha nem trendi. #1 Dr.BauerBela
0
comments
345
678
loading...
678
Mit tegyek, ha gyermekem túl érzékeny, bátortalan?
Mit tegyek, ha gyermekem túl érzékeny, bátortalan?
Hogyan öntsünk bátorságot érzékeny, gátlásos gyermekünkbe?
Az érzékeny, bátortalan gyermekekkel az a „baj”, hogy a világ nem ilyen.Értsük meg az érzékeny, bátortalan gyermekeket!
A helyzet egyszerűbb, mint gondolnánk!
Véleményem szerint minden gyermek nagyfokú érzékenységgel születik ebbe a világba. A kezetekben nincs olyan, hogy durva, hogy törtető.
A különbség ott van, hogy a gyermek az élete során milyen tapasztalatokat szerez a világról. Van, ahol az élet viszontagságai hamar megkeményítik a lelkét, és van, ahol elfogadják az ő érzékenységét. Megint más esetekben a gyermek úgy érzékeli a környezete visszajelzéseiből, hogy a világ veszélyes, jobb meghúzódni, kivárni.
Természetesen ez egy leegyszerűsített „képlet”.
Melynek lényege, hogy minden gyermek kellően érzékeny, csak az egyik elrejti, a másik az érzékenységet a saját javára fordítja (ösztönösen használja), a harmadik pedig érzékeli a környezetét, de fél tőle.
A három lehetőség közül egy vezet a helyes útra. Mert, ahol a gyermek lelke megkeményedik, ott a gyermek elveszti az ösztönösségét, természetességét, és valamikor az élete során rá fog jönni arra, hogy nem boldog.
A cél tehát az lenne, hogy a gyermek megtartsa az érzékenységét, és a saját javára fordítsa. Azaz az érzékenységét készségszinten arra használja, hogy megérezze, hogy melyik a helyes irány az életében.
A jól használt érzékenység olyan, mint egy belső iránytű.De mi a helyzet akkor, ha a mi gyermekünk túlságosan érzékeny, de egyben bátortalan, és gátlásos?
Vegyük sorra, mit tehetünk!
- Egyetértés van-e a két szülőben a gyermekünk érzékenységének kezelése során? Ha az egyik szülő keménységével akarja jobb belátásra bírni a gyermekét, a másik meg óvja, megvédi, akkor a gyerek része a szülők egymással folytatott játszmájának. Ismerjük fel a játszmát, és szálljunk ki belőle.
- Érzékeny, gátlásos gyermeket nem lehet megkeményíteni, edzésben tartani! Hiába. Sőt ez a gyermek tanítja is a szülőt a saját viselkedésén keresztül, hogy merje elfogadni és vállalni az érzelmeket. Mostanában azt tapasztalom, hogy nem csak a férfiakra jellemző ez a keménység, hanem a nők egy részénél is egyre inkább jelen van.
- Az érzékeny gyermekek nagyon magukénak érzik más emberek, élőlények fájdalmát, problémáit.
Nap, mint nap ki vannak téve ilyen lelki terheknek. (tv, hírek, elütött
állatok, koldusok, a családon belüli nehézségek, stb.) Beszélgessenek
arról, ami történik a világban, a közvetlen környezetükben. A gyermek
legyen tisztában a szeretet, a megbocsátás, a harag, a tehetetlenség, a
düh, a halál fogalmával. Kapcsoljuk ki a felesleges, és lényegtelen
információs forrásokat a gyermek életéből.
- Az érzékeny, bátortalan gyerekeknél a halálfélelem sokkal erősebb, mint a talpraesett kortársaiknál. A halál ne legyen tabu a gyermeknevelés, a család életében. Ebben jó segítséget ad Polcz Alaine: Meghalok én is? - című könyve.
- Az érzékeny gyermeket tehát nem „kigyógyítani kell” az érzékenységéből, hanem növelni az önbizalmát. Ez náluk nem versenyfutás, hanem fokozatos lépések sorozata. Keressenek olyan területeket a gyermek életében, ahol ki tud teljesedni, és ott induljanak el az önbizalom növelés útján.
- Figyeljük meg a saját érzékenységünket, félelmeinket. Ha erős félelmek (akár kimondatlanul is) ott vannak bennünk, akkor kezeljük azokat, mert a gyermekeinkre a félelem átragad. Mire gondoljunk ebben az esetben? (halálfélelem, betegségtől, párunk, gyermekeink elvesztésétől való félelem, anyagi bizonytalanságtól való félelem, stb.)
- Találjuk meg az egyensúlyt, hogy a gyermekeinket ne akarjuk még a széltől is óvni, de ne akarjuk őket megkeményíteni se!
0
comments
345
678
loading...
678
2019. január 28., hétfő
Az agresszivitás okai az óvodás gyermekeknél
Az agresszivitás okai az óvodás gyermekeknél
Napjainkban egyre inkább előtérbe kerül az agresszivitás kérdése: egyre több az olyan gyermek, aki igen durván viselkedik
társaival, irigykedik, veszekszik, stb. A szülők pedig nem tudják, hogy
mi lehet ennek az oka vagy azt, hogyan oldják meg ezt a problémát. Az
agresszió egy erőszakos viselkedési forma, mely arra
irányul, hogy valaki egy másik személyben kárt okozzon. Ennek jelei,
kezdetleges formái már gyermekkortól megfigyelhetőek: erős tiltakozás,
feszültség, szorongás formájában jelentkezik. Ezek a gyermekek
ellenállást tanúsítanak, támadásba lendülnek vagy éppen magukba húzódva
dühöngenek és belerúgnak pl.: társukba vagy a játékokba – titokban.
Az agressziónak számos oka lehet: ezek leginkább a családi háttérből
fakadnak. A gyermeki agresszió egy elhárító mechanizmus a félelem, a
fenyegetettség ellen. Félelmet és fenyegetettséget pedig több minden
kiválthat belőlük:
- ha hiányzik a családi melegség: ebben az esetben a gyermek nem érzi magát védettnek, nem bízik senkiben, fél a csalódástól
- ha elhanyagolják: ha nem figyelnek
megfelelően a gyermekre, akkor frusztrálttá válik, csalódik, önmagára
hagyatkozva képtelen megfelelően fejlődni
- ha nem értjük meg, mi zajlik bennük és
mit szeretnének közölni: így egyedül érzi magát és dacolni kezd, ami
agresszióba válthat
- ha egy rossz példát kezd utánozni: a
kisgyerek számára szüleik jelentik a példát. Minél korábban kezdik el
utánozni szüleiket, a környezetükben élőket, annál mélyebben épül
bele fejlődő személyiségükbe a nagyok viselkedése, modora, vélemény
nyilvánítása, beszédstílusa. Ha agressziót lát egy kicsi gyerek a
családban, úgy érzi és gondolja, hogy ez a helyes modell és ezt kell
neki is tenni, követni
- ha szóbeli erőszak éri: a gyermek
ilyenkor elutasítva, megszégyenítve, bűnösnek érzi magát. A kicsi
gyerekek érzékeny műszerként reagálnak a körülöttük lévő dolgokra,
történésekre. Különösképp, ha azok szüleiktől – a legszeretettebb
emberektől érkeznek. Ezért nagyon nagy a mi felelősségünk gyermekeink
nevelésében!
- a mértéktelen médiafogyasztás is okozhat
agressziót: külső hatást jelent a televízió és a számítógép. Egy olyan
külső hatást, melyre a gyermek mintaként tekint és utánozza azt. Ha
túl sok agressziót lát a tv-ben, akkor ő maga is agresszívvá válhat.
Az agresszivitás orvosolható, csak az a fontos, hogy megfelelő példát mutassunk a gyermekünk számára!
Magánóvodában mindezekre sokkal inkább tudnak figyelni a pedagógusok, a
kis létszámú csoportokban több odafigyelést, megértést, törődést kap
minden gyermek! Ma már a legtöbb felnőtt érzi azt, hogy a gyermekek
ebben a világban túl sok negatív hatásnak vannak kitéve. A gyermekekre
pedig nemcsak a család, az óvoda, hanem a külvilág is hatással van. A
kisgyermek a tárgyi, természeti környezetből szerzi mindennapi
tapasztalatait, benyomásait éss a negatív élményeket is! Ezen negatív
hatások ugyanúgy befolyással bírnak a személyiségfejlődésre, a
magatartás alakulására, mint a gyermek társas kapcsolataira, énképének
kialakulására és későbbi életvitelére. Szülőként ezért is próbáljuk meg
óvni minden negatív dologtól gyermekünket. Mélyen elgondolkodtató kérdés
azonban, hogy mennyire helyes dolog ez?
A 3-6 év közötti gyermekek igen nagy változáson
mennek keresztül az óvodai évek során mind fizikailag, mind érzelmileg.
Az érzelmi fejlődés pedig a legintenzívebb ebben az
életszakaszban, ezért nagyon fontos, hogy minél több pozitív élményben
legyen részük. Ezért nagyon fontos, hogy ebben az életkorban a
minimálisra csökkentsük a feléjük irányuló negatív hatásokat. Igenis
nagyon sok olyan negatív hatás érheti őket, melyet szülőként képesek
vagyunk visszafogni: gondoljunk csak a durva beszédmodorra, az értékek
nélküli felnőtt megnyilvánulásokra és az érzelmi eltávolodásra. Ha
figyelünk rájuk, türelmet, időt és energiát szánunk arra, hogy kommunikáljunk gyermekünkkel, akkor csökkenthetjük bizonytalanságát, érzelmi labilitását és segíthetünk megoldani a benne zajló konfliktusait.
Sajnos bármennyire is figyelünk arra, hogy
gyermekünket otthon semmilyen negatív hatás ne érje, minden külvilágból
érkező negatívumot nem tudunk ”kizárni” sem szülőként, sem
pedagógusként gyermekeink óvása érdekében. Valódi szeretettel viszont képesek vagyunk figyelni rájuk, meghallani, megérezni gondjaikat és segíteni őket. Lehetőségünk
van tenni gyermekeink érdekében a negatív benyomások ellen! Elég ha
csak apró szokásokat alakítunk ki, otthoni szabályokat tartanunk be, türelmesek, figyelmesek vagyunk
és szeretettel közelítünk gyermekünk felé. Szülői és pedagógus
összefogással, közös értékteremtő neveléssel sikerülnie kell, ahol a
nevelés- oktatás központja maga a gyermek, ahol figyelünk rájuk,
beszélgetünk velük, engedjük játszani és megtanítjuk tanulni, élni őket
értékeink szerint. Ez esetben nem kell majd félelemmel arra gondolni;
hogy védjem meg gyermekem a (kül)világtól!?
A magánóvoda számos előnye mellett egyik fő szempont, hogy a szülők sokkal inkább tudnak kommunikálni a pedagógusokkal!
Amennyiben az Ön gyermekénél is
tapasztalhatóak az agresszivitás különböző jelei, kérdését itt
felteheti. Válaszommal igyekszem hasznos tanácsokkal szolgálni, amely
akár más érintett szülőnek is segíthet.
36 hozzászólás
Hozzászólok
0
comments
345
678
loading...
678
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Van egy lassan 4 eves Kisfiunk akit az Apukajaval kozosen szepen probalunk nevelni. Szeptember ota ovodas ahol eleinte voltak gondok a viselkedesevel, de mostanra ezek megszuntek. Mi Angliaban elunk tehat a Kisfiunk is itt jar ovodaba. A problemam a termeszete. Azaz nagyon hamar ideges es agressziv tud lenni ha valami nem ugy sikerul ahogy o szeretne. Ilyenkor probalom megnyugtatni, atolelni amit O sokszor nem enged igy meg duhosebb lesz. Ilyenkor uvolt, felemeli a kezet es sajnos sokszor meg is utott. Pont tegnap tortent az, hogy az ovoda utan (8:30-11:30ig jar oviba) mentunk hazafele es en odavittem a biciklijet, hogy vegre bicajozhasson mivel jo ido volt. De a parkbol egy kapu van kifele, de odaig az ut lejtos tehat mindig visszagurul es mar ez idegesitette ot. En probaltam neki segiteni ekkor meg idegesebb lett, majd masok is szerettek volna kimenni a kapun es ekkor tortent, hogy teljesen kikelt magabol uvoltozott, elrohant majd odajott hozzam es tobbszor felemelte a kezet es megutott. A vegen meg a fulbevalomat is kiszakitotta. En meg ott alltam tehetetlenul, hogy most mit csinaljak ugy gondoltam hagyom hogy megnyugodjon, de sajnos nem igy tortent. Ekkor fogtam a biciklit es elindultam vele haza O pedig orjongott mogottem. Miutan hazajottunk probaltam vele beszelni, hogy ezt miert csinalta de nem igazan tudta megmagyarazni. Annyit mondott, hogy almos vagyok aludni szeretnek igy alukalt is. En azt gondolom, hogy frusztralt lett, hogy semmi nem ugy sikerult ahogy O szerette volna es raadasul folyamatosan megzavartak. Igen am, de ettol fuggetlenul ugy gonmdolom igy nem viselkedhet. A kerdesem az lenne, hogy tudok ezen valtoztatni? Sajnos volt olyan hogy uvoltottem vele mert raszoltam kedvesen, szepen, halkan, de nem hasznalt, viszont ha felemelem a hangom utana pedig rogton jol viselkedik es bujni akar hozzam es itt ezen a ponton nem tudom, hogy mit tegyek at szeretnem olelni de felek hogy akkor soha nem tanulja meg hogy nem viselkedhet igy. Tehat kell ot buntetnem ha rosszul viselkedik? Itthon van egy homokoraja ha latom hogy kezd duhos lenni akkor bekuldom a szobajaba es mondom neki hogy gondolkodj el azon, hogy hogy viselkedtel. Ezutan mikor kijon mindig probalom vele megbeszelni, hogy mi tortent es hogy nem szabad igy viselkedni. Hogy tudom kezelni az indulatait? Mit csinalhatok es mit nem foleg ha nem vagyunk itthon mert itthon a homokoras gondolkodas mukodik. Azt tudni kell rola hogy nagyon akaratos meg az ovonenije is mondta. En biztos vagyok abban hogy valahol hibaztam, hibazok, de sokszor tanacstalan vagyok.Szeretnem hogy Boldog, nyugodt Kisfiu legyen, de mar annyi tanacsot kaptam (nem szakembertol), hogy osszezavarodtam ezert fordulok most Onhoz.
Elore is koszonom a valaszat.
Kisfiam 4 éves. Apuka sajnos születésétől kezdve külföldön dolgozik. Nagyobb testvérével aki szintén fiú de van közöttük 7 év korkülömbség soha nem voltak gondok! A kicsi viszont az oviban oda csap társainak, ellöki őket. Van, hogy játékból véletlenűl de van, hogy készakarva! Ithon is makacs tud lenni és akaratos viszont ithon nem verekedik! Apa 4 hét után van ithon 1 hetet és azalatt az 1 hét alatt semmi probléma nincs vele az oviban, viszont ha visszamegy kezdődnek a gondok ismét! Nagyon apás egyébként és számolja mindíg, hogy hány napot alszunk míg apa hazaér. Az oviban egyre kevésbé nézik el és már gondoltam rá, hogy szakemberhez fordulok! Nem minden naposak a csapkolódások inkább az a hét zűrös mikór apa elmegy, aztán szépen lassan lecsitúl. Probálom szépen, nyugodtan elmagyarázni, hogy ez nem helyes de aggodom! Ithon ilyesmit nem lát! Kiegyensúlyozottan élünk összezörrenések ritán vannak! Mit tehetnék, hogy segítsek rajta? Vigyem szakemberhez vagy várjak még vele?
4,5 éves iker fiaim vannak! Tavaly szeptemberben kezdtek az óvodát.. Sok minden történt a csoportba amit itthon elmesélték, sőt el is játszottak! Így csoport váltás mellett döntöttünk! Idei tanévtől kezdve másik csoportba járnak, itt szeretik őket…. és ok is nagyon szeretnek oviba járni! Egyik kisfiammal olyan probléma van, h allandoan piszkalodik valakivel…. belecsip, raüt…. stb… stb…. Az ovonok nagyon kedvesek vele, raszolnak, megbeszélik a tortenteket….. most érzelmi biztonságban vannak….. Azt gondoljak az ovonok h ezért “meri” megtenni a “rosszasagokat” mert nem fel, biztonságban érzi magát! Itthon nem engedjük a telefonozast, tabletezest…..és próbálunk következetesek lenni!!! Ha olyat csinál bármelyik ami nem helyes megbeszéljük, ha nem sikerül megérteni akkor kivonjuk az adott játékból, akar sarokba állítjuk!Hogy lehetne, mivel lehetne megfogni? Itthon nem verekszunk, egyszer egyszer van kisebb osszezorrenes….. Nem tudom h mi te ok legyünk vele, és az ovonok sem tudnak ebben tanácsot adni! Kérem, ha tud válaszoljon! Válaszában reménykedem! Tisztelettel: Olga
Gondolom ez az agresszív viselkedés gyermekénél nem “varázsütésre” alakult ki. Az egyik percben még rendesen viselkedett, a másik pillanattól már agresszív. Az okot kellene megtalálni, mert hát azt is tudjuk, hogy nem így született. Végig kell gondolni, hogy mikor és mitől alakult ki. Akkor tudok segíteni, ha ezeket az információkat tudom.
Szép estét kívánok: Zoller Mária
6 éves fiú lány ikreim vannak, 4 éves kisfiú testvérrel. . Néhány hónapja költöztünk. Ebben az időszakban a legkisebbnek kiujult az allergiája, asztmás tünetek, orvostol orvosig….dolgozni sem tudtam sokszor a betegségek miatt. Férjem nagyszerű apa, de engem érzelmileg nem támogat. Sajnos igy sok volt itthon a feszültség. Többször a gyerekek előtt volt az a bizonyos ” utolso csepp a pohárban”. A helyzet azóta rendeződni látszik, tudom, hogy oda kell figyelni, hogy ne a gyerekek előtt veszekedjunk. Erre biztosan jobban oda fogok figyelni.
A gond, hogy a 6 éves fiu újabban agresszív. Az okok érthetőek. Oviban a lányokat a fiuk kergetni szokták. Többen. Ez talán normális. De ő többször ellöki őket. A saját iker testvérét is. Óvónők szoktak panaszkodni, illetve már egy egy lányos szülő is. Fiukkal nem agresszív. Az occsevel itthon undok. Egyébként nem egy bújós típus. Ritkán ölelkezik.
Semmilyen programhoz nincs kedve. Kutyát sétáltatni, vagy boltba menni. Heti 2szer focira jar. Utana is sokszor ingerult. Még ha előtte alszik is.Szeretnék javítani a helyzeten. Kérhetek segitseget? Köszönöm
Köszönöm a bizalmát!
Akkor összegezzünk: 1. elköltözni az otthonunkból,
2. anyu sokkal többet foglalkozik a kistestvéremmel, mint velem ( a betegség miatt)
3. anyu, apu veszekednek ( a biztonság bizonytalanná válik, belép a félelem)
Mit gondolunk, hogy ebben a “káoszban” mindenki tisztelettudó és jól viselkedő gyermek lesz? Nos ne gondoljuk! Hogy miért a lányokat bántja, lökdösi kisfia? Azért mert ők a gyengébbek! Őket meg tudja verni. Az öccsével persze, hogy undok, hiszen az utóbbi időben vele sokkal többet foglalkoztak. Nincs kedve semmihez? Nekem se lenne, hiszen amit csinálni kéne azt sem CSAK velem csinálják!
Nos a tanácsom a következő:
1. Rendezzék a kapcsolatukat a párjával, öleljék meg egymást a gyermekek előtt, mondják egymásnak, hogy mennyire szeretik egymást, mennyire boldogok, hogy ilyen szép családjuk van, stb. ( nagyon fontos, hogy a gyermekek biztonságba érezzék magukat)
2. Bízzák meg a nagyfiút, hogy az óvodában vigyázzon a lánytestvérére, legyen ez egy dicsőség, egy feladat! ( időnként kérdezzék meg, hogy volt-e valami gond az oviban és ha igen, dicsérjék meg, hogy testvére segítségére sietett)
3. Csináljanak olyan napokat, amikor csak vele töltik a napot. Ez a többi gyermekre is vonatkozik.( pl: anyanap, apanap,)
4. Derítse ki, hogy szeret-e focira járni, vagy másik sportot választana inkább.
5. Van-e valamiben sikerélménye? ( legyen! )
Tartsa össze a családját Vanda, mert ez az Ön feladata!
Sok sikert kívánok, szeretettel:
Zoller Mária
Szeptemberben volt öt éves a kisfiam. Június végén a férjem után költöztünk Németországba, hogy végre megint egy család lehessünk.Két évig ritkán tudtunk együtt lenni, mert én otthon a gyerekekkel, párom pedig külföldön dolgozott. Már a bölcsődében voltak vele problémák. Sokszor nem találta a helyét és bántotta a társait. A gondozónője szerint unatkozott a vele egykorúak társaságában. Az oviban is voltak eleinte gondok. A második évben új óvónőt kapott a csoport, aki határozott, következetes volt. Kisfiam nagyon szerette őt. Most egy magánoviba járunk, de sajnos panasz van rá. Az egyik óvónéni magyar ,a másik szintén tud magyarul. A csoportlétszám 27, de 7óvónő van ennyi gyerekre. Itt 8-12.30-ig van oviban, ellentétben az otthoni 7-16.30-ig. Sajnos a gyerekek nem tudnak magyarul a kisfiam pedig keveset ért németül. Társaival durva, makacs, nem hallgat senkire. Nem játszik senkivel és szemmel lázhatóan unatkozik. Nem tudom mit tehetnék. Nagyon sajnálom őt, de ugyanakkor durvasága kétségbeejtő. Nem tudom mi lenne a megoldás, hogy ne legyen ennyire agresszív. Köszönettel: Hajnalka
Leírásában, elsőre az jutott az eszembe, hogy gyermekét meg kellene tanítani játszani. Bizonyára érdekesnek tűnhet ez a gondolat, de ha egy gyermek unatkozik a saját társai között, az azt jelenti, hogy nem tud bekapcsolódni sem a társai játékába, sem egyedül nem tudja elfoglalni magát. Ilyenkor jön az agresszivitás, mert hát valamit azért kell, hogy csináljon. Én az Ön helyében beszélnék az óvónénivel, hogy ebben legyen segítségükre. Otthon pedig olyan játékokat játszanék vele, amit később egyedül is tud csinálni. Mivel kisfiú, az apai példa is nagyon fontos neki. Csináljanak havonta egy “fiús” napot, csak ketten apával. Beszélgessenek a férfias dolgokról! A férfi erejéről, hogy azt hogyan használjuk fel. A férfi ereje nem abban rejlik, hogy mindenkit megverünk, hanem a tudásban, a viselkedésében. Hogy a többi társa és a lányok felnézhessenek rá. Egy 5 éves gyermekkel már lehet erről beszélgetni és kell is! És ne feledkezzünk el a sportról se. Írassuk be egy küzdő sportra, amihez kedve van. Ott is megtanulja kezelni az agressziót. Hát elsőre ennyi,remélem tudtam segíteni!
Ha van még kérdés, bátran keressen!
üdvözlettel: Mária
Válaszát nagyon köszönöm!
Igen, én is gondoltam a sportra, de tartottam attól, hogy talán még kicsi hozzá. Már érdeklődtem és azt mondták van karate, megkérdik mehet-e oda. Az apás nap is nagyon jó ötlet, javasoltam a páromnak is és tetszett neki is.
Segítségét még egyszer köszönöm!
Hajnalka
Van egy 5 és fél éves tündéri kisfiam.
Jó szívű, kedves, nagyon energikus és korához képest igen értelmes. Ezeket a tulajdonságokat viszont egy pár hónapja beárnyékolja, hogy dührohamokat szokott kapni, már kétszer megütötte az egyik óvónénijét, és aztán sokáig sír, nem tudják megnyugtatni.
Volt elég sok változás, az életében: 1 éves volt, amikor meghallt a nagypapája, ezért az anyósomhoz költöztünk. Viszont eléggé megromlott akkor a férjemmel a házasságunk, ezért még 4 éves kora előtt visszaköltöztem vele a régi otthonunkba.(A kisfiamnak azt mondtam, hogy apának még mamára kell vigyázni, látszólag elfogadta, mert mikor jött az apukája mindíg kérdőre vonta, hogy akkor ki vigyáz most mamára). Itt nagyon jól érzi magát, ebben a házban van saját kis birodalma, és gyerektársaságot is kapott az unokatestvérei személyében.Végül is apukával helyre is jöttek a dolgok, fél év elteltével utánunk jött, együtt élünk itt hármasban.
Óvodát nem váltottunk, nem akartam azzal is megtörni. Vegyes korosztályú csoportba jár, most nagycsoportos.
Apró dolgok miatt kap ilyen dührohamot, pl.: nem sikerül megépíteni, vagy összerombolódik a lego; nem sikerül felhúzni egy cipőt vagy valamilyen ruhát.
Akkor jön a hiszti és a dühöngés.
Gyerekeket soha nem bántott még az óvónéninek, akivel egyébként nagyon jó a viszonyuk nekifordult.
Tudom, hogy mi rontottuk el a párommal.Volt, hogy veszekedést hallott, és kétfelé neveltük. Én keményebben és következetesen, apuka pedig mindent elnézően. Apa szerint én túl keméy és szigorú vagyok, szerintem pedig ő volt túlságosan elnéző.(apának is volt, hogy odacsapott nekem soha)
Voltam nevelési tanácsadónál kb másfél hónapja, ő azt javasolta, hogy hagyjuk figyelmen kívül ilyenkor, és ha nem lesz közönség le fog szokni ezekről a hisztikről és dühöngésekről.És a gyerek előtt értsünk egyet mindenben. Ezeket betartjuk.
De nem tudom elég-e ennyi. Nagyon el vagyok keseredve. Pont ma mondta az óvónő, hogy ma is volt egy dühkitörés, és utána egy óra hosszáig sírt.Sokat beszélgetünk, játszunk vele mindíg, apa is sokat változott, most már ő is keményebb egy kicsit, rászól, ha szükséges. És hisztikor tényleg otthagyjuk, és nem figyelünk rá.
Mit tehetünk még kérem segítsen.
Válszát előre is köszönöm.
Hát nem mondom, tényleg elég sok mindenen kellett gyermekének az 5 év alatt átmenni, de ha már így alakult, hozzuk rendbe. Én mindig a mondó vagyok, hogy nem utólag kell a dolgokat rendezni, hanem akkor és ott, amikor történnek. Tehát, ha otthon dühöng, Önöknek kell összefogni a párjával és egy követ fújva következetesen kiállni az igazukért. Ha az óvodában dühöng, akkor az óvónéni rendezze le vele ezt a meccset! Azért óvónő, azért kapta a diplomáját, mert az ilyen helyzetek megoldásának a mestere. Tehát ne nyúlkáljunk egymás szférájába és ne akarjuk mi megoldani az ovis dühöngést. Ha elmeséli az óvónéni, köszönjük meg, hogy tájékoztatott, de ne tördeljük a kezünket és ne fakadjunk sírva, mert a gyermek ezt nagyon jól érzékeli és csak azért is kellemetlen helyzetbe fog hozni minket, mert így tud bosszút állni az Őt ért sérelmekért. Otthon pedig ne kerekítsünk a hisztinek nagy feneket! Ha hisztizik, küldjük be a szobájába és amíg be nem fejezte, maradjon ott, vagy ígérjük meg, hogy leöltjük egy pohár vízzel, ha nem fejezi be. Természetesen nem arra gondolok, hogy csurom víz legyen, de a pohár alján egy újnyi víz hatásos. Sokszor az is elég, ha csak odakészítjük az asztalra és már befejezi a hisztit a gyermek. Az a fontos, hogy a hisztivel szemben elutasítóak, határozottak és következetesek legyünk. Ne lássa rajtunk, hogy kétségbe esünk. Remélem tudtam segíteni!
Sok sikert kívánok: Mária
Kislánya nagyon okos és fifikás! 😀 Ezt az egész műsort Önnek és a családnak csinálja. Tulajdonképpen egy jóindulatú lelki zsarolásnak vannak kitéve. Kislánya így próbál ellenkezni a megváltozott helyzet miatt. Ha az oviban semmi gond nincs, akkor otthon is vissza kell állítani a “rendet”. Tudatosítani kell benne, hogy nagyon szeretik. Ezt nem azzal tudjuk tudatosítani, hogy állandóan mondogatjuk, hanem a tetteinkkel. Figyelünk rá, meghallgatjuk, éreztetjük, hogy nekünk Ő a legfontosabb. pl: éppen beszélgetnek és csöng a telefon, akkor nem a telefont vesszük fel, hanem továbbra is Vele beszélgetünk, stb. Ha éjszaka átjön, visszakísérjük a szobájába. Tudom nem könnyű éjjel, álmosan ezt megtenni, de hasznos lenne. Minden otthoni tette- játék, ruha dobálás,stb.- ezért van. Tehát szeretettel telinek, de határozottnak kell lenni. Ha elgyengülünk, azonnal kihasználja. Nos ez van! Senki nem mondta, hogy a gyereknevelés könnyű dolog, de, ha tudatosak vagyunk, újra nyugalom lesz és béke.
Remélem tudtam segíteni.
Amennyiben még van kérdés, írjon bátran!
üdvözlettel: Zoller Mária
Kislányom szeptemberben kezdte az ovit, 3 nap alatt be is szokott és egészen mostanáig nem volt vele semmi probléma. Az oviban nincs is gond viszont itthon nagyon furcsán viselkedik, dobálja a játékait, ruháit és úgy viselkedik néha mint egy 1 éves. Éjszakánként 2 óra alvás után átjön hozzánk és nem hajlandó visszamenni az ágyába, azt mondja hogy hiányozom neki és nem tud visszaaludni. Ha mellé bújok akkor sem akar aludni inkább közöttünk. Nem ismerünk rá néha. Sokszor próbálok vele beszélgetni hogy mi történik az oviban de alig akar mesélni,csak amikor olyan kedve van de nem erőltetem. Itthon minden kiegyensúlyozott és nem történt változás a családban. Mi lehet a gond? Válaszát előre is köszönöm. Üdvözlettel Nóra
Én úgy látom, hogy tulajdonképpen semmi probléma nincs kisfiával, azonkívül, hogy valóban be kell illeszkednie és meg kell szoknia az új környezetét. A gyerekek ebben a korban pontosan tudják, hogy kivel lehet és kivel nem lehet dühöngeni, hisztizni. Épp a minap beszélgettem egy szintén 30 éve a pedagógiában dolgozó kollégámmal és megállapítottuk, hogy a mai gyerekek kicsit másképp viselkednek, mint akár 5-10 évvel ezelőtt. Régen a szülő diktálta a feltételeket, ma a gyermek! A problémát mi ott látjuk, hogy a szülő nem mer konfrontálódni a gyermekével. Attól fél, hogy nem fogja szeretni később a gyermek, vagy attól fél, hogy lelkileg sérül. Nos ez ma bizony nagy divat, ennek a bűvkörében élni! Mire a szülő rájön, hogy ez egy rossz koncepció, addigra felnőtt a gyermek, pedig semmi mást nem kéne tenni a szülőnek, mint következetesnek lenni, célokat és irányt mutatni gyermekének. Ha ez nincs, hiába várjuk, hogy tiszteljen gyermekünk, hiába várjuk, hogy szót fogadjon! És aztán rohanunk a pszichológushoz és a mi rossz nevelésünkre mástól várjuk a megoldást. Nos egy kicsit általánosan is leírtam a véleményemet, még egyszer mondom, szerintem kisfiának semmi problémája nincs. Meg kell értetni vele, hogy az a dolga, hogy óvodába járjon és beilleszkedjen a környezetbe. Érezze jól magát, találjon örömet társaiban és a napi tevékenységeiben. Ennek érdekében dolgozzon össze a szülő az óvónénivel, dadusnénivel. Ha esetleg valamivel nem ért egyet, ne a gyermek előtt beszélje meg a pedagógussal, hanem négyszemközt. A gyermeknek meg kell tanítani tisztelni a felnőttet! Tisztelje szüleit, pedagógusait, segítse az időseket. Remélem kielégítő választ tudtam adni.
Köszönöm, hogy megtisztelt bizalmával!
Minden jót kívánok Önöknek:
Zoller Mária
Kisfiam 4 éves, szeptemberben kezdte az ovit. Előtte családi napközibe járt. Előfordul, hogy ha valami nem úgy történik, ahogy szeretné, ilyenkor nagyon dühös lesz, nem gondolkozik, szinte meg se hallja amit mondunk neki. Az óvodában előfordult, hogy emiatt az óvónéninek is nekiment. Oka pl. ki szeretne menni játszani, de még nem öltözött fel, míg a többiek elkészültek. Senki semmit se tiltott meg, de alig akarta megérteni, hogy akkor mehet ki, ha felhúzta a cipőjét. Más gyerekkel szemben is agresszív, ha valami nem úgy történik, ahogy ő akarja. Nem mindig ilyen, de előfordul. Eddig kétszer hallottam az óvónéniktől a 6 hét alatt. Egyébként imádja az ovit és a többi gyereket. Rengeteg dologban alkalmazkodik, nem irigy, sőt kifejezetten jószívű. Máskor szófogadó, jártunk pl. logopédushoz korábban, minden gond nélkül végigcsinált mindig minden feladatot. De az is igaz, hogy ilyen dühös megnyilvánulása otthon is volt már kisebb korában is. Mindig elmondtam, hogy hisztivel nem fog elérni semmit, így gyorsan lezajlott az esemény, nem romlott a helyzet, bár el se tűntek ezek az esetek.
A böliben lényegében nem volt agresszió, igaz,ott 8-10 gyerek volt maximum a csoportban. A nyáron látszott már, hogy “kinőtte” a bölcsődét, kevésbé tudta lekötni a nála két évvel kisebbekkel a játék.
Nem tudom mi lehet az oka, és főleg nem szeretném, ha gyakoribbá válnának az esetek. Megbeszéljük, elmondom neki, hogy nem szabad, megígéri,hogy nem fog ilyet csinálni. Ha említem,hogy mit mondott az óvónéni, elismeri,hogy rosszalkodott, majd ha megkérdezem,hogy miért csinálta, az a válasz, hogy “nem tudom”. Az látszik, hogy megbánja.
Nagyon sokat foglalkozunk vele, sokat játszik kint, családi házban lakunk, rengeteg szeretetet kap és ad is nekünk, családi problémáink nincsenek.
Az oviban úgy látják, hogy a változás okozhatja, meg kell tanulnia beilleszkedni.
Feltétlenül kíváncsi lennék az Ön véleményére is, amit előre is köszönök. Nagyon tetszik az oldaluk, mi is német oviba járunk.
Nálunk nincs komoly gond, de nagy fiam 3,5 éves nagyon ragaszkodó típus, és múlt hét szerdán kezdte az ovit. Amíg ott voltam remekül érezte magát, de pénteken már ott kellett hagynom.
Azóta ha szóba kerül az ovi sírva fakad és könyörög hogy ne vigyem oda. (Én is pont ilyen voltam)
Biztos vagyok benne hogy be fog szokni, de szeretném megkönnyíteni a dolgát, feloldani a szorongását és félelmeit. Milyen ötletekkel, technikákkal lehet ezt a számára “tragikus” eseményt oldani?
Most lefekvés előtt összeszedtünk 10 dolgot ami jó az oviban, és 1et ami rossz. Végre kicsit megnyugodott, de reggel biztos hatalmas dráma, félelem lesz.
Előre is köszönöm segítségét!
Üdv.
Igen, ezek nem könnyű napok senkinek! Ettől függetlenül azt gondolom, hogy kisfia valóban egy kis idő múlva megszokja az óvodát. Amit csináltak, hogy összeszedték a jó és rossz tulajdonságokat, az nagyon jó, igazán dicséretet érdemel az apuka! 🙂 Esetleg még annyi segítséget mondhatok, hogy ne hívjuk óvodának az óvodát, hanem mondjuk neki inkább azt, hogy játszani megy a gyerekekhez, nevezzük nevén az óvónénit, hogy pl: Marika néni nagyon vár Téged, szeretne Neked megtanítani sok mindent. stb. Nem lesz gond. Egyébként, én ezért nem vagyok híve annak, hogy beszoktatáskor ott ücsörögjön a szülő az oviban a gyermekkel, mert hát ahogy látszik is, a gyermeknek így kétszer kell beszoknia. Egyszer megszokja, hogy ott van a szülő, aztán meg azt kell megszoknia, hogy nincs ott. De ha már így van, hát segítsük ezt a helyzetet. Remélem tudtam segíteni, ha bármiben még tudok bátran keressen.
üdvözlettel:
Zoller Mária 30/9319517 vagy marcsi@heidi.hu
Lássuk be, hogy gyermekét többszörösen is óriási tragédia érte! Elvesztette a családját, végignézte szülei veszekedését, az apa öngyilkos kísérletét, elköltözött az otthonából, új óvodába került. Ez a sok változás, személyes tragédia, gyökeresen megváltoztatta a gyermek személyiségét. Ráadásul az új helyen atrocitások érik, nem tud beilleszkedni társai közé, a felnőttek nem tudják kezelni.És még csak 4 éves! Szörnyű helyzet ez mindenkinek. Én az Ön helyében egy kis létszámú óvodába vinném, ahol egy csoportban maximum 10-en vannak. Rendszeresen igénybe venném a gyermekpszichológust, mert a gyermeknek fel kell dolgoznia ezt a sok traumát. Ugyan akkor minden olyan percet, melyet nem a munkával tölt, kedves anyuka, a gyermekével töltse és érezze a kicsi, hogy nagyon szereti. Legyen sok közös élményük, nevessenek nagyokat! Ajánlanám még a küzdő sportokat, mert ott normál keretek között kiélheti az agresszióját, viszont megtanulja kezelni azt. Remény és jó szakemberek vannak mindenütt! Sok türelmet és kitartást kívánok Önöknek!
üdvözlettel: Zoller Mária
Egy éve költöztünk el apától.Az ottani ovodában szoltak hogy kezd agresszívvá válni a gyerek,valoszinü a sok veszekedés miatt,ami apa és köztem volt.Csinált apa egy önakkasztást,ez volt az utolso csepp a pohárban,elköltöztünk másik városba.Ebbe az ovodába az elején nem ment a beilleszkedés,harapta a társait.Elvittem nevelési tanácsadóhoz(gyerekpszichologushoz),jártunk pár hónapig,az oviban nem harap már.Megoldódni látszott a helyzet,erre a héten szolnak az ovonénik,hogy nem figyel a mesénél,nem lehet tőle olvasni,közös programokat csinálni,pl az ebédnél ügögeti az asztalt,dobol a kanállal,tányérral stb..
Az udvaron a homokozoba dobál homokkal,ha rászolnak abbahagyja,de kettö perc mulva ismét csinál valami rosszat,az ovonéni azt mondja,kineveti öket is,olyan,mintha direkt lenne rossz..
Azt mondják,nem lehet tőle a többi gyerekkel foglalkozni..
Nagyon elszomorit ez,főleg hogy az ovonénik egyszerre,egy napon támadtak le evvel,és hogy irjam alá a papirt hogy pszichologus foglalkozzon vele,szakvélemény iránti kérelmet irjak alá,mert ez nem állapot,igy nem tudnak nevelni..
Tavalyhoz képest nagyon sokat változott a gyerek jo irányba,hidegzuhanyként ért ez engem..
Tudna valamit tanácsolni?
Én elbeszélgettem a gyerekkel ma,kérdeztem mit érez,azt mondta,belül ugy érzi mintha megütné valami és rossznak kell lennie..
Négy éves volt decemberbe,egy éve vagyunk ketten,egyedül nevelem.Egyébként elég értelmes,ami érdekli,olyan hamar megtanulja.pl vers,angolul számolni,ilyenek..
Nagyobb darab a kortársainál,sokszor mondja nekem,hogy verekedést,lökdösődést nem ö kezdte,csak visszaadta,de amikor kérdezem hogy mondtad az ovonéninek?Azt mondta igen,de ovonéni nem hiszi el..
Előre is köszönöm a tanácsát.
Üdv.
Első olvasatra azt tudom megállapítani, hogy kisfia életében történt valami,ami kiváltotta az agresszív viselkedést. Hiszen, ahogy írta, kb: 6 hónapja jött elő a jelenség, az eddigi évek alatt ez nem volt tapasztalható. ” Tavaly több tragikus esemény történt” írja levelében. Mi történt? Halál eset? Fel tudta ezt a gyermek dolgozni? Bevonták-e a család eseményeibe, vagy megpróbálták ” megvédeni” és ” nem terhelni” vele? A gyermekeknek ugyan úgy szüksége van ” eltemetni” a múltat, mint nekünk felnőtteknek. Megtörtént-e ez? Nem vagyok benne biztos,hogy egy pszichológus ezt meg tudja oldani, hiszen ő nem élte át a családdal a történteket. Egy biztos! Az agresszió lehet több féle, pl: félelem szülte agresszió: a félelem vagy veszély leküzdésére mozgósított agresszió, vagy: Célorientált agresszió: bizonyos célok elérésére irányuló agresszió, ez lehet akár az agresszióra adott válasz kitapasztalása is. Lehet még területvédő agresszió: adott terület védelme, főképp más vele egykorú társak ellen jelentkezik. Szóval, ahogy látja, azt kéne kideríteni, hogy mi váltotta ki. Sok kérdés merül fel még a megoldás előtt, ezért én azt ajánlom, hogy keressen meg telefonon, beszéljünk a részletekről és akkor konkrét segítséget tudok adni. 30/9319517 Szerintem a probléma feltárása után, nagyon rövid időn belül megoldást lehet találni. 🙂
szeretettel: Zoller Mária
A lanyom 4 eves lesz Es mar 2 eves kora ota megfigyelhetoek nala az agresszio jelei,oda csap a gyerekeknek!
Nem tudok mar mit csinalni ! Elmondtam milliószor hogy nem szabad utogetni a többi gyereket de semmi nem változik !
Az óvodát szeptemberbe kezdte es ott is van baj vele heti rendszerességgel van egy nap amikor bántja a többi gyereket!
Mar nagyon el vagyunk keseredve!
Nem könnyű így látatlanban tanácsot adni, de megpróbálom. 🙂 Elsősorban arra kellene fényt deríteni, hogy mi váltotta ki az agressziót a kislányánál. Ez a legfontosabb! Utána tudjuk orvosolni. Mikor kezdődött? Mi történt abban az időben, amikortól agresszív lett? pl: testvér születése, családban egy fontos változás, esetleg költözködés stb. Hogyan reagáljuk le, ha bántja kis társát? Lehet, hogy a felnőttek reakciója megnyugvás helyett, újabb agressziót vált ki. Amennyiben ismerném a családot és a gyermeket pontosan meg tudnám mondani az okot és a megoldást. Nálunk az óvodában is volt hasonló eset, de kb: 1 hét alatt leszoktattuk a gyermeket az agresszióról. Javasolnám, hogy konzultáljanak az óvodapedagógussal, elemezzék ki az agresszív viselkedés lehetséges okait és beszéljék meg, hogy milyen “terápiát” tudnak használni. Szívem szerint azt is mondanám, hogy iratkozzanak át hozzánk és mi megoldjuk. 🙂
Bátran hívjon fel telefonon, hátha tudok konkrétan segíteni.
Minden jót kívánok Önöknek: Mária
Gáspár
Köszönöm a kedves szavait,szívesen állok mindenki rendelkezésére! Remélem pedagógiai, anyai és nagymamai tapasztalatommal tudok segíteni a hozzám fordulóknak. A gyermekeknek a nagyszülőkre is szükségük van, mert tőlük is nagyon sok “értéket” tanulhatnak. A nagyszülők már bizonyítottak,hiszen felnevelték az unokáik szüleit! 🙂
Jó egészséget és sok örömöt kívánok Önnek: Zoller Mária
Én is nagyon örültem ennek a bejegyzésnek, a kérdésem az lenne, hogy 2,5 és 4,5 éves gyerekeimnél az otthoni agressziót/”verekedést” hogyan lenne érdemes kezelni. Mindketten az oviban és bölcsiben jó gyerekek, semmi gond velük, otthon viszont gyakran “egymásnak esnek”, csipkedik, bosszantják, ütögetik egymást…ilyenkor mi lenne a helyes szülői viselkedés? Szidás, büntetés, ignorálás…? Lehet hogy az óvodában “elfojtott” agresszió otthon jön elő?
Egyébként a két gyerek nagyon szereti egymást, vannak helyzetek amikor remekül eljátszanak együtt.
Köszönöm válaszát előre is!
Üdvözlettel: Zsuzsa
A testvérek közötti “agressziót” “verekedést” én midaddig nem venném komolyan,amíg nem lesznek a gyerekek 10 év felettiek. 10 év alatt én inkább “helyezkedésnek” nevezném,a családon belüli ranglétrán. Itt is felmerül persze néhány kérdés. Egyneműek-e a kicsik,vagy egy fiúról és egy lányról beszélünk-e? Ki kezdeményezi többet a bosszantást,csípkelődést? Amennyiben a nagyobbik gyermek,úgy egyértelmű,hogy a tudat alatti féltékenység lép fel. ( Maga mögé szeretné utasítani a kisebbet). Amennyiben a kisebbik gyermek kezdeményezi,akkor az azt jelenti,hogy szeretne olyan “erős” és “nagy” lenni,mint a nagyobb testvére és mivel ez nem megy egyenlőre,így nyilvánítja ki “akaratát”. Az is igaz,hogy ha az oviban,bölcsiben jó gyerekek,akkor valahol ki kell “tombolni” magukat.
Szólhat ez a szülőknek is. pl: ha egy fiú,egy lányról beszélünk,lehet,hogy mindkét gyermek szeretné kivívni szülei figyelmét. Nem azt szeretné,hogy mindkettőjükre figyeljen, hanem azt,hogy csak rá!!!!!!! Ilyenkor szoktam ajánlani,hogy néha csináljunk gyermekünkkel egy “anya” vagy egy “apa” napot. Azon a napon csak az egyik gyermekünkkel legyünk,így kialakul a szeretetteljes,bensőséges viszony szülő és gyermek között. Lehet ezt variálni. Anya-fia, anya-lánya, apa-fia, apa-lánya. Mivel különböző korúak a gyermekek ez azért is hasznos,mert a korának megfelelő dolgokról lehet őszintén beszélni. Ezek a beszélgetések mindig legyenek a “mi titkunk”, érezze a gyermek,hogy fontos amit mond és ezt mi komolyan vesszük.
Egy biztos! Amennyiben mindkét gyermekünkkel azt éreztetjük,hogy egyformán szeretjük és számítunk rájuk,ez a “probléma” hamar megoldódik.
Sok sikert kívánok!
üdvözlettel: Zoller Mária
Egyedül nevelem 4 éves kisfiamat, és nagyon örültem ennek a blogbejegyzésnek! Állami oviba jár középsőbe és nagyon jó a csoportja. Sajnos amikor konfliktusba keveredik valamelyik csoporttársával, akkor azonnal harap. Van valamilyen módszer amivel erről le lehet szoktatni?
Köszönöm válaszát!
Nem könnyű feladat erről leszoktatni a gyermeket,ráadásul nagyon kellemetlen minden résztvevőnek! Nos a következőt tudom javasolni. Először is meg kell vizsgálni,hogy milyen régóta van ez a probléma. Őszintén végig kell gondolni,hogy mi válthatta ki?(pl: testvér születése,válás stb) Otthon is harap,vagy csak a közösségben? A közösségben mindenkit harap,vagy csak a nála “gyengébbeket”? Amennyiben ezekre a kérdésekre megkapjuk a választ,akkor tudunk lépni. A legrosszabb eset,ha régóta fenn áll ez a probléma és nem tudjuk,hogy mi váltotta ki,akkor gyermekpszichológust ajánlok. Amennyiben tudjuk az okot és 1-2 hónapnál nem régebbi a jelenség,akkor először meg kell próbálni megértetni a gyermekkel,hogy ezzel milyen fizikai fájdalmat okoz társának és milyen leki fájdalmat okoz szüleinek! Egy 4 éves gyermekkel már lehet ilyen mélységű beszélgetéseket kezdeményezni. Az agresszív viselkedés megakadályozása nagyon fontos feladat! Nem elfojtani kell, hanem rájönni az okára. A harapást az indulat kategóriájában sorolnám és a szülőnek,pedagógusnak összefogva a gyermeket meg kell tanítani az indulatain való uralkodásra! Fokozatosan meg kell értetni vele saját és mások érzelmeit, illetve érezze, hogy őt is megértik.
Remélem tudtam segíteni! Amennyiben még van kérdése,várom szeretettel!
üdvözlettel: Zoller Mária
Tisztelettel
Jánosik Izabella