Szemtelen ovisok

"Még hogy egy ovis felesel!" - hüledeztem magamban, amikor pályafutásom kezdetén egy szülő panaszait hallgattam. Hamar kiderült: a visszabeszélés nem (csak) kamasztulajdonság.

Szemtelen ovisok

Egyre többen számolnak be arról, hogy óvodáskorú gyerekük tiszteletlenül, gúnyosan beszél velük, amikor valamit számon kérnek rajta, vagy korlátozni szeretnék valamiben. Nem csupán "nem akarom elpakolni" a válasz, hanem: "pakold el te!" Sőt, a "hülye vagy!" sem ritka a gyerek szájábólkomiközben engem inkább az érdekel: vajon honBoldi vörös fejjel kiabálja apjának: "Elegem van belőled! Fogd be a szád!" Mindkét szülő letaglózva nézi a kis méregzsákot, tehetetlennek érzik magukat. Az édesanya hamarosan felkeres, és elmeséli, hogy nehezen bírnak a gyerekkel, kikészíti őket, pedig még csak négyéves. Kérdésemre, hogy hol hallhatott ilyet a kisfiú, először őszintén azt válaszolja, hogy el sem tudja képzelni.

Aztán lassan rádöbben - látszik, hogy most tudatosul benne -, hogy a férje hasonlókat szokott a gyerek fejéhez vágni. "De hát jó ember, csak hirtelen haragú." Ebben persze nem kételkedem. Az édesanya folytatja: "Jó, néha rákiabál. De hát egy gyerek mégsem mondhat ilyet az apjának. Egy apát tisztelni kell!"

Tisztelet vagy félelem?

Itt tegyünk egy kis kitérőt! Nagyon sokan összekeverik a tiszteletet a félelemmel. Ha valaki nem tiszteli a gyerekét/párját/alkalmazottját stb., akkor az sem fogja őt tisztelni. A tiszteletért meg kell dolgozni. Ha a gyerekemmel lekezelően beszélek, nem vagyok megbízható, következetes, hanem agresszív és kiszámíthatatlan, akkor nem fog tisztelni, legföljebb félni fog tőlem. Az eredmény látszólag ugyanaz: ha eleget üvöltözöm vele, büntetéseket szabok ki, esetleg jól elverem, végül csak befogja a száját, rendet tart, engedelmeskedik. De nem azért, mert tisztel, és nem azért, mert lassan magáévá tette az értékeimet, hanem azért, mert fél.

Megrázó szavak

Szülőként minta vagy. Erre akkor döbbensz rá először, amikor a saját szavaidat hallod meg a gyerekedtől. Egy kislány magával vitte sétálni a játék babáját. Útközben végig beszélt hozzá: "Gyere már, ne húzasd magad, miért állsz meg mindig?"

Az édesanyja ekkor döbbent rá, hogy milyen nehéz lehet a kis rövid lábúnak tartani a tempót az ő hosszú lépteivel, és ha ez nem sikerül, hányszor hallgatja végig a nem éppen kedves noszogatást. Az ilyen felismerések megrázóak lehetnek. Ám ha feszült helyzetben hangzik el a "hülye vagy!", bizony nehezen idézzük fel, hogy ezt is tőlünk hallhatta, hiszen dühösek vagyunk. Úgy érezzük, a mi dühünk jogos, ez a kis taknyos meg tökéletesen fölöslegesen akad ki.

Nincs is igaza! Hát bizony, a kis taknyos is lehet dühös, és jó lesz tudomásul venni, hogy a számunkra lényegtelen dolgok neki elképesztően fontosak lehetnek.

Ha egy elképesztően fontos dolog ügyében nem veszik komolyan, akkor pontosan úgy reagál, mint a környezetében élők, amikor a számukra fontos dolgokat nem veszi komolyan valaki. Ha a környezetében élők közül valaki bár jó ember, csak hirtelen haragú, akkor lehet, hogy a gyerek is jó ember lesz, csak hirtelen haragú. Ha önmagát elfogadja, fogadja el így a gyereket is. Vagy változtasson. Erre mindig van lehetőség.

Tegyük hozzá, hogy a gyerek számára nem csak az lehet minta, ahogy vele beszélnek, hanem az is, ahogy körülötte, mások egymással. A szülők, a testvérek, a nagyszülők, az ovistársak.

Kis vagány

A nagyóvodások és a kisiskolások már mesterei annak, hogy kortársaik előtt egészen másképp viselkedjenek, mint akkor, amikor nincsenek ott a "haverok". Az a gyerek, aki jó pozíciót szeretne kialakítani, illetve fenntartani a kortárscsoportban, szinte pillanatok alatt képes kibújni önmagából, és nagyhangú, pimasz gyerekké válni, hogy ezzel bizonyítsa rátermettségét, bátorságát és azt, hogy neki a felnőtt sem parancsolgathat.

Van olyan gyerek, aki figyelemre vágyik, és tudja, hogy a pimaszkodására nagyon is ugranak a szülei, ezért képes a máshol tanult viselkedést otthon is bevetni. És van, aki a határokat keresi: meddig mehetek el? Számára az a fontos, hogy a szülő végre felfogható korlátokat állítson, és megszabadítsa a gyereket attól a végtelenül elbizonytalanító és riasztó érzéstől, hogy minden rajta (a gyereken) múlik.

Humor, türelem, sötét tekintet

A megoldáshoz természetesen először magunkba kell nézni, és átgondolni, nem tőlünk tanulta-e ezt a viselkedést a poronty. Ha ez a baj, már "csak" a saját viselkedésünk megváltoztatására van szükség, és némi időre, hogy a gyerekünk észre is vegye: megváltoztunk. Na és arra is, hogy kulturált vitatkozási stílust alakítsunk ki mind a ketten a tiszteletlen feleselés helyett.

Emellett jól jön a humor és egy kis színészi képesség. Mutassuk meg, milyen, amikor ő szemtelenkedik. Vegye észre ő is, mit csinál, és nevesse ki magát. Természetesen nem a megszégyenítés a cél, hanem az együtt röhögés.

Ha a helyzet tarthatatlan, a szülő részéről a határozottság, a sötét tekintet, a viselkedés komoly hangú, egyértelmű elutasítása a célravezető. És amikor már nem tombolnak az indulatok, le lehet ülni megbeszélni, hogy kire milyen hatással van a szemtelenség, hogy a partner hogy érzi magát ilyen esetben.

#1 Dr.BauerBela

---