Vannak emberek akiket bármilyen munkaterületre sodorjon az élet.beverekedik magukat az élre.Ők azok akik nyughatatlanságukkal olykor,kényelmetlenek,
akiknek pontossága és kitartása idegesitő lehet,hisz gyengeségeinkre,emlékeztetnek,akik nem taktikáznak az életnek nevezett szinjátékban,s ha szót kapnak azt mondják amit a közösségi érdek diktál, s nem pedig azt ami a perc, pillanat mint magán személyeknek éppen jó/bb/Ezek az emberek élő felkiáltójelként vonulhatnak végig a közös szintereken, s ki tudnak bányászni magukból annyi erkölcsi energiát,hogy tartásuk,ne lazuljon el akkor sem, amikor éppen az avatatlanok át akarják sodorni őket, sorsuk árnyékos oldalaira.
Vannak emberek akiknek csendes szava és áldozatkészsége felér mások kemény hangoskodásával
,kikről nézésük, puszta létük hirdeti hogy itt vannak és velük számolni kell.Vannak szóval erős jellemek.
Ilyennek éreztem én mindig Dr.NAGY BÉLA barátomat,kollégámat és magyar sorstársamat.
Mi mindketten itt születtünk,itt éltük le életünket és mondhatom azt, hogy itt ebben a megyében
hivatásunk mély alázatával istápoltuk anyák és gyerme-
kek bajait megőrizve a végvár magyarjainak tisztes-
ségét
Ebben a városban,a kárpátmedence északi csücskének a fővárosában,Szatmárnémetiben, annak idején a -Szabad Királyi Városban- vivtuk meg a magunk sajátosan nehéz küzdelmes napjait.
Majdnem száz év távlatából mondohatom hogy már anyáink iskolatársak,barátnők voltak amint erről ez év márciusában tájékoztattál-hogy találtál egy képet kettőjükről és nekem ajándékozod.
A kor akkori érzésvilága,erkölcsi rendje,hite
haza és szülőföld szeretete,már akkor beivódott erköl-
csi –énünkbe- és végigkisért mindaddig amig el nem hagytál bennünket,hogy morzsoljuk hátralévő napjain-kat,mint nagyanyáink a rózsafüzért.
Ők-és mi, még nagy gonddal ápoltuk történel-
münk ismérveit.Nem tudunk,nem akarunk megszaba-
ni Tőlük.Mindketten sok más barátunkkal tettünk is ezért.
Mi meg kellett küzdjünk még egy megfellebezhetetlen ténnyel-mégpedig azzal—hogy senki nem lehet könnyen próféta saját hazájában-Ez egy átkozott embertpróbáló mondás azok számára akiknek sorsrészül juttatot.
Akiknek beivódott- génjeikbe- a bizonyitási kényszer,hogy állandóan érzékelteted,hogy létezel és veled midenkor számolni kell.A tudat, hogy megfelelj a gyökereid elvárásainak,hogy törzsed erős lesz és magasra nő.A botladozások kegyetlen,kiméletlen útvesszői,a talpraállási megpróbáltatások és végül az újrakezdés és épitkezés az alapoktól kezdve.
Végül a keserüség hogy a rádszabott,rövid évek során,többször lerombolják,gyermekkori homokváraidat,illetéktelen mocskos kezek, és felnőtt fejjel úgy kell alkossál hogy mindezek ellenére-kitüzd a zászlót-még ha megfakulva,megszaggatva is,itt saját szülőföldeden.
A partraszállók és ejtőernyősök hada minden-
nemü, valótlan titulusokkal,felcicomázva elképesztő gyorsasággal a csúcsra érnek,és igyekeznek elködösiteni mindazt,ami ennek az ezeréves városnak történelmét,
hagyományait és emberi értékeit képviselik.
Gyakorlatilag életünk bizonyitó értékének ez volt a másik szintere-a lokálpatriotizmus a történelmi igazságkeresés.
Valaki azért mindig bedobta a mentőövet-hogy partra vergődjél-Egy szerető,életednek tartalmat követelő család,egy iskola a maga történelmi erkölcsei-vel ,rendjével az autentikus értékek felismeré-
vel,gondozásával és nem utolsó sorban hogy teljesitmé-
nyed örömélményhez juttat már gyermekkorodban.
Ez az iskola, kötelez arra hogy tarsolyodban hordoznod kell a- ketyegő órát- és egy életen át becsü-
lettel ,tisztakezü munkával,egyenes gerinccel,hittel
épitkezned kell az igényelt predestinációd kitelje-
sitéséért.
Ez volt Neked a REFORMÁTUS FŐGIMNÁZIUM és Nekem a KIRÁLYI KATÓLIKUS FŐGIMNÁZIUM.és mindkettőnknek az ÁLLAMI MAGYAR FIÚLICE-
UM/a mai KÖLCSEY KOLLÉGIUM-és az ezen intézmények pedagógiai jellegeit még hosszú ideig megörző tanári kar.
Ennek az iskolának mindig volt egy disztingvált erdélyi magyar szellemisége. Ez a hangulat átitatta diákságának életfelfogását,függetlenül.a kortól,ranglétrától vagy a helytől ahová távoztak a nagyvilágba az arra utaltak,ki milyen remény-
kedéssel vagy kétkedéssel küzdve.
Egyszóval a Szatmárnémeti magyar ételmiség egy számottevő rétegét alkották.gondolkodásban.és alkotókészségben.
Hasonló értékrendet képviseltek olyan időkben amelyekben az egysikú-fanatizált értelmiségi modeltől eltérni- eredendő bűn -volt.
Ez mindmáig az az intézmény amely,iratlan szabályaival az együvétartozás,a szolidaritás,a történelmileg, nemes ,önzetlen,mindenkor segitőkész életreszóló barátságokat alakitotta, tanulói között.
Az erkölcsi öntisztitás és öntisztulás állandó jelenléte, távoltartotta tőlünk a kishitüséget a megalkuvást és mindazt ami emberileg,erkölcsileg kivetendő-A véleménykülönbségek amik a viták hevében olykor nagyon felfokozottak voltak, nem zavarták a szellemi harmóniát,nem ejtettek sebet senki érzelmi Én-jén.
Egy kiegyensúlyozott társadalmi és erkölcsi értékitélet jellemzett bennünket,egy-standard-demokrácia-szellemisége,szélsőségek nélkül de mély főhajtással mindennemü elvi vagy gondolkodási étékek előtt.
A bohém hangulat,a sziporkázó elmék villanásai,olykor napokig mosolyra fakasztottak bennünket és felritkitották azt a szellemi –ködfágylat ami bennünket körülvett.
-Sok barátunkat elvesztettük,mások eltávoztak Erdélyből azért mert úgy alakult a sorsuk,mások az erdélyi magyarság kiválóivá lettek-avagy az egyetemes magyar irodalomtörténet nagyjaivá váltak -de mi a végváriak-akik még mindannyian eggyütt élünk szellemiségünkben, barátságunk emlékét őrizve, és mindezeket leirva a fiatalok okulására,hogy a szeretet a hit és igaz barátság nem veszhet el az-újra meg újra feltupirozott,eszement politikai.társadalmi –habrangy –elméletek között.
Ez volt az akkori-KÖLCSEY-s szellem amit megéltünk és vallottunk iskolatársaimmal és barátaim-mal, közöttük Dr.Nagy Bélával is.
Amikor kézhez kaptuk az –ORVOSI ARANY
DIPLOMÁNKAT-elérzékenyültünk,mert mi mindennap éreztük, hogy a hivatásunkban az –orvosi szemlélet-hivatásszeretet-gondolkodásmód-a beteg ember sorsáért érzett felelősséget-ettől az intézménytől kaptuk..Mindig és mindenütt nagyon büszkék voltunk arra hogy ennek az intézménynek voltunk a tanitványai.
Ahogy telt az idő mind tudatosabbá vállt bennünk, hogy nem annyira az előmeneteli jegyek,a tudatos minden részbe behatoló tudás a legfontosabb-hanem az-orvosi szemlélet-amit nem lehet hozzáférhető elemekből összerakni.
Ez sokszor egy elejtet szó volt,egy elismerő tekintet, egy nagy embernek,mesternek az arcán,ami azt közvetitette feléd hogy –helyesen gondolkoztál,jól döntöttél-büszke vagyok Rád.Ők is büszkék voltak ránk hogy egy akkori nagyon ellentmondásos,mondhatnám ellenségeskedő társadalomban,tanitványaik osztályvezető főorvosok voltak a szatmár megyei kórházban,ami a mi körülményeink között az Eisberg-et jelentette,egy vidéki magyar orvos számára.
Külön hálásak voltunk a tanitómestereinknek hogy a legmélyebb fokon tudatositották bennünk hogy- az orvosi hivatás-,szent és sérthetetlen volt mindvégig a történelem folyamán-függetlenül a hatalmak akár becstelen acsarkodásaitól is- Lepergett róluk minden politikai-VIGÉC-rosszindulata.Ez a példa számunkra mindig imponáló és bizonyitó értékü volt.Mert ahogy mondták-Mi a pokolban is méltányolandó emberek voltunk-de megjegyzem csak akkor ha a hivatásunk magaslatán álltunk.
Osztályvezető főorvosok voltunk mindketten,az orvosi ténykedés két olyan nehéz határfelületén, mint az anya és gyermekvédelem.
.Nem cicomáztuk sem szakmai sem tudományos ténykedésünket.Ebből a szempontból mindig az volt a véleményünk, mint minden józan szakembernek-Ki Mit tesz le az asztalra-és annak mi a tudományos értékrendje.Emberi értékeinket tiszteltük,büszkék voltunk reájuk-mert tudtuk azt hogy a siker mögött kötelezően a méltányolandó kemény munka áll.
A szabványos és lelkiismereti orvosi ténykedésün-
kön,az ügyeletek,a-fehér éjtszakák- minden érzelmi és szellemi tartalékunkat megemésztő-felelősségtudat mellet,annyit nyujtottunk a társadalomnak és legkevésbbé magunknak amennyi a maradék erőt jelentette.
AMIT TETTÜNK MAGYARSÁGTUDATUNK MEGÖRZÉSÉÉRT
1997 május 1-3 között rendeztük meg az Erdélyi Muzeum Egyeseület Orvostudományi Szakosztályának Tudományos ülésszakát.
A magyar anyanyelvü és kulturáju erdélyi magyar orvosok
5 szekció keretein belül 68 tudományos dolgozatot mutattak be.A résztvevők száma körülbelül 42o volt.Minden mozogni képes kollégánk részvett ezen rendezvény szervezésében.Megalapitottuk a Páskándi Géza Baráti társaságot ami a minden évben megrendezett megemlékezéseken részvevő kárpátmeden-cei magyarok hagyományos találkozó helye lett.Ezek a megemlékezések minden alkalommal irodalmi rendezvényeknek is helyet adtak.Minden év május 16 –án a virágzó orgonatengertől átölelve vándoroltunk az emléktáblához majd később a szatmárhegyi szoborhoz hogy áldozzunk Géza életmüvének. Minden év mélyen emlékezetünkbe vésődött és minden tavasz új hitet és erőt adott az elkövetkezendőkre.
A Szentgyörgyi Albert társaság alapitói között is ott voltunk,számos más kollégával,egészségügyi munkatársakkal és minden más magyar szellemiségü emberrel.Jómagam annak idején a fiatal magyar orvosok továbbkápzését vezettem,Dr.Tallián Ferenccel,Dr.Kiss Lászlóval és Veled.A Szatmármegye Római Katólikus Püspökség adott helyet ezen továbbképzéseknek.Ez volt a társaság fénykora-aztán következett az elvándorlás olyan méretekben hogy az már második Trianon jeleivel ért fel-tudniillik 1 millió magyar hagyta itt Erdélyt,a drága szülőföldet.Mi már itt pihenünk meg,druszám.Még ebben az évben is a Karitász rendelőiben mindketten halgattuk az –izes magyar szót a szatmár megyei magyarok szájából.Még akad egy-két magyar szakorvos aki tud magyar nyelven értekezni betegeivel.
A Te értékes munkád a Magyar Egészségügyi Tanács és az Erdélyi Muzeum Eygesület kertein belül sokszor a mély odaadás méreteit is felülmulta.
Tisztelettel kérem a jelenlévőket hogy egy néhány gondolatot emlitsek ami az egész orvosi rend mély lelki gyötrelme. Ez a gyötrelem jogosit fel bennünket arra hogy a mindenkori társadalomtól kellő megbecsülést igényeljünk. Az egész szakmai létünk egy mehatározója volt az állandó,mindennapos feszültségi-állapot ,amelynek oka a felfokozott felelősség tudat ,azért hogy ne kisérjen esetleg egész életünkön keresztül a ,lelkisimeterfurdalás hogy egy esetleges szakmai ballépés miatt valakinek életre szóló szenvedést okoztunk.
Emiatt a feszültség miatt nem tudtunk felszabadultan ör-vendeni semmiféle szakmai elismerésnek vagy sikernek.
Vannak erkölcsi,emberi,intellektuális elhallgatott benső gyötrelmei minden embernek, amiket nem tud, nem akar, vagy nem mer kimondani környezetének.Én az elkövetkezendőkben azokról az önemésztő nehézségeinkről,elfedett gondolatainkról irok egy néhány sort amiket egy életen keresztül magunkkal hordoztunk és amik az orvosi hivatásunkkal vannak kapcsolatban.
-Minden orvos az életéből 4-5 évet ügyeletben tölt el, amikor is 24 órán át benn van a kórházban és ellátja a sürgősségi eseteket.Az ügyelet a mi fogalomkörünkben egyenlő a –Fehér éjtszakákkal-amikor is nem a fizikai megterhelés,az igénybevétel szolgáltat ki bennünket annyira a türésküszöb kénye-kedvének,hanem azok a betegek akik katasztrofális állapotban kerülnek a kórházba.-és az orvosi lelkiismeretünket,felelőségünket
küzdelmünket teszi próbára egy emberi élet megmenté-
séért,vivott küzdelemben
-Ilyenkor mindig élet-halál harc folyik aminek te vagy a főszereplője-
Te vagy a döntéshozó és a megfellebezhetelen felelős is egyben, egy emberi lét fölött.Ezek a helyzetek amikor a döntés tennivalóiról, sokszor néhány másodperc a meghatározó.. Egyedül vagy,és nem kapsz még egy jelzésértékü segitséget sem-magyarul mondva élet-halál ura vagy a szó, a felelősség drámai értelmében..A döntéshoza-
talban benne van minden szakmai élményanyagod,eddig elsajátitott tudásod,higgadtságod,önuralmad,az hogy minden mozdulatod, biztonságérzetet sugározzon minden résztvevő felé,a beteg szenvedő,könyörgő tekintete és sorolhatnám igy tovább.
-Az várakozás idegtépő feszültsége, a javulás első tüneteinek megjelenése-a betegnél az első szavak,szem-
nyitás, vagy hajnal felé az első mosoly a ami kisimitja az összeráncolt homlokokat-a hangulat hogy ismét győzött az élet,és a sziv koszorus-erek is kitágulnak,és a verejtékező homlokok is kisimulnak.
Én ezért a –kimondhatatlan nagy felelősségtudatért-tartom a hivatásunkat a legelsők vonalába itélendőnek egy erkölcsileg felelős, becsületes és tiszta itélőképességü társadalomban.
A statisztkailag kimutattott korábbi halálozás az orvosoknál a fehér éjtszakák közvetlen eredője.
Az anya és gyermekvédelem-ami mindkettőnk sorsának meghatározójává vált- történelmileg mindig értéktartója volt az emberi társadalomnak.Az emberi hála érzelmi vonatkozásai talán érzékelhetőbbek-talán többet halljuk hogy –áldja meg a Jó Isten doktor úr-és talán tovább élnek a generációk emlékezetében azok akik anyákat és gyermekeket gondoznak..
Az emberi hála magasztos és megrenditő példái az életünk folyamán,végigkisértek bennünket és mély érzelmi vonatkozásaival,társadalmi formáival szebbé tették előttünk az orvosi,emberi lét értelmét.
Mi úgy végeztük orvosi hivatásunkat mintha nem lenne szükségünk anyagiakra,és úgy szerettük az embereket mintha sohasem bántottak volna meg,és mindig úgy végeztük a gyógyitó munkánkat 5o éven át mintha azt senki sem tudná vagy látná..
Számunkra nagy lelki öröm és ünnep volt a hála,a legszebb elejtett szó vagy leirt mondat egy megmentett életért.Igazán hálás csak a gazdag lelkületü ember lehet,az aki értékelni tudja a segitő tett szándékát és minőségét.
Legyen közös a hálánk Bélám-mindennemü tetteidért.
Kollégáid és barátaid nevében-Dr Bauer Béla
#1 Dr.BauerBela
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése