-AZ ANYÁK MEGMENTŐJE-EMLÉKEZZÜNK RÁ.-
-SEMMELWEISZ IGNÁC-
"Semmelweis tanítása maradandó kincsünk. Értéke két körülményben rejlik. Mint tudományos tétel: sziklaszilárdsággal, megdönthetetlenül áll elõttünk; mint gyakorlati tétel: százezrek életének vált megtartójává. Az elõbbinek a tudományos búvár volt a megteremtõje; az utóbbinak szülõanya: szíve volt; ennek vérébe mártotta a tollat is".
A tabáni Palota (ma Apród) utca 1-3. alatt látta meg a napvilágot, ahol édesapja - József - jól menő fűszerüzlete is volt, osztrák származású, magyar polgárcsalád ötödik gyermekeként. Édesanyja - Müller Teréz - módos krisztinavárosi kocsigyártó leánya. Két bátyja ismert pesti kereskedő, Károly fivére, pedig, a Belvárosi plébánia lelkésze lett.
A középiskolát a Budai Egytemi kir. kat. Gimnáziumban (az Ince pápa, a mai Hess András téren, a II. világháborúban, Buda ostromakor elpusztult, Szilágyi Erzsébet Leánygimnázium helyén), a Várban végezte.
1837 őszén kezdte meg egyetemi tanulmányait a bécsi jogi fakultáson, majd még abban a tanévben átiratkozott az orvosi karra. 1839 és 1841 között a (II. József által elüldözött jezsuiták kolostorába telepített - Neue Weltgasse, később Újvilág utca) pesti egyetem hallgatója. 1844. május 21-én kapta meg orvosdoktori diplomáját Bécsben, majd sebész- és szülészmesteri oklevelet szerzett. 1846-ban tanársegédi állást kapott Klein professzor szülészeti klinikáján, a bécsi közkórházban (az Allgemeines Krankenhausban). 1847 márciusában felismerte, hogy hogy az a betegség, amely kórbonctan-tanárának halálát okozta és az, amelyet gyermekágyi láz néven ismertek, azonos. Felismerte, hogy a gyermekágyi lázat az orvosok és orvostanhallgatók okozzák avval, hogy boncolás után mentek át a szülészeti osztályra, az I. számú pavilonba, s ott fertőtlenítetlen kézzel vizsgálták a várandós nőket. A bábák nem végeztek boncolást, így a vérmérgezés eme speciális fajtája harmadannyiszor fordult elő a szegényebbeket kiszolgáló, II. számú pavilonban, mint az orvosokén. A klórvizes kézmosást antiszeptikumként ajánlotta kollégáinak. Fölfedezését még abban az évben közzétette. Ezzel kezdődött szélmalomharca az akkori tudományos világgal, amely a mikroszkóp alkalmazásával (azt ő maga, soha a kezébe sem vette) sem jutott erre az egyszerű, empirikus következtetésre. 1847-es itáliai szakmai utazása után, fájdalommal értesült barátja-kollégája haláláról; Jacob Kolletschka is boncolást követő vérmérgezésben hunyt el. A forradalom alatt is Bécsben dolgozott. 1849-ben nem hosszabbították meg bécsi szerződését, így 1850 októberében hazatért és 1851-től tiszteletbeli osztályvezető főorvosként irányította a pesti Szt. Rókus Kórház szülészeti osztályát. 1855-ben a pesti egyetemen kinevezték az elméleti és gyakorlati szülészet tanárává. 1857-ben a zürichi egyetem meghívta tanárnak, de inkább itthon maradt. Június 1-jén, a krisztinavárosi templomban frigyre lépett a 19 éves Weidenhofer Máriával. 5 gyermekük született 3 érte meg a felnőttkort, s csak egyiküknek születtek utódai. Leköszönt a szülészeti osztály vezetéséről, ahol hat év alatt 1 százalék alá (!) szorította módszerével a gyermekágyi láz halandóságát. 1858-ban, barátja, Markusovszky Lajos biztatására, az Orvosi Hetilapban A gyermekágyi láz kóroktana címmel publikálta felfedezését. 1859-ben az elavult, Újvilág utcai klinikát átköltöztették az Ország-úti (ma Múzeum körút) Kunewälder-épületbe. 1860-ban az Aetologie c. német nyelvű könyvét Bécsben adatta ki. Tanait, az osztályán gyakorlatban bizonyított hasznosságuk ellenére, különböző okokból, visszautasította a tudományos közvélemény. 1862-ben százoldalas, nyomtatott nyíltlevélben fordult a szülészorvosokhoz. Ekkor már magatartásában elmezavar (Paralizis progressiva - akkori szégyenteljes prejudikáció szerint: sifilida. Szifiliszfertőzésének hipotézisét 1965-ben, tudományos vizsgálattal megcáfolták) jelei mutatkoztak, ugyancsak boncolás közben szerzett kézsérülését követően. 1865. július 31-én Bécs-be vitték, itt azonban az elmegyógyintézetbe zárták, ahol ápolói - aggresszív magaviselete miatt - súlyosan bántalmazták, és két hét után ebbe belehalt. A hivatalos verzió szerint a hullamérgezés végzett vele. Előbb ott temették el a schmelzi temetőben, majd annak felszámolása után, hamvait 1891-ben neje hazahozatta, saját pesti sírboltjába. 1894-ben tetemét díszes, új sírba helyezték.
A tabáni Palota (ma Apród) utca 1-3. alatt látta meg a napvilágot, ahol édesapja - József - jól menő fűszerüzlete is volt, osztrák származású, magyar polgárcsalád ötödik gyermekeként. Édesanyja - Müller Teréz - módos krisztinavárosi kocsigyártó leánya. Két bátyja ismert pesti kereskedő, Károly fivére, pedig, a Belvárosi plébánia lelkésze lett.
A középiskolát a Budai Egytemi kir. kat. Gimnáziumban (az Ince pápa, a mai Hess András téren, a II. világháborúban, Buda ostromakor elpusztult, Szilágyi Erzsébet Leánygimnázium helyén), a Várban végezte.
1837 őszén kezdte meg egyetemi tanulmányait a bécsi jogi fakultáson, majd még abban a tanévben átiratkozott az orvosi karra. 1839 és 1841 között a (II. József által elüldözött jezsuiták kolostorába telepített - Neue Weltgasse, később Újvilág utca) pesti egyetem hallgatója. 1844. május 21-én kapta meg orvosdoktori diplomáját Bécsben, majd sebész- és szülészmesteri oklevelet szerzett. 1846-ban tanársegédi állást kapott Klein professzor szülészeti klinikáján, a bécsi közkórházban (az Allgemeines Krankenhausban). 1847 márciusában felismerte, hogy hogy az a betegség, amely kórbonctan-tanárának halálát okozta és az, amelyet gyermekágyi láz néven ismertek, azonos. Felismerte, hogy a gyermekágyi lázat az orvosok és orvostanhallgatók okozzák avval, hogy boncolás után mentek át a szülészeti osztályra, az I. számú pavilonba, s ott fertőtlenítetlen kézzel vizsgálták a várandós nőket. A bábák nem végeztek boncolást, így a vérmérgezés eme speciális fajtája harmadannyiszor fordult elő a szegényebbeket kiszolgáló, II. számú pavilonban, mint az orvosokén. A klórvizes kézmosást antiszeptikumként ajánlotta kollégáinak. Fölfedezését még abban az évben közzétette. Ezzel kezdődött szélmalomharca az akkori tudományos világgal, amely a mikroszkóp alkalmazásával (azt ő maga, soha a kezébe sem vette) sem jutott erre az egyszerű, empirikus következtetésre. 1847-es itáliai szakmai utazása után, fájdalommal értesült barátja-kollégája haláláról; Jacob Kolletschka is boncolást követő vérmérgezésben hunyt el. A forradalom alatt is Bécsben dolgozott. 1849-ben nem hosszabbították meg bécsi szerződését, így 1850 októberében hazatért és 1851-től tiszteletbeli osztályvezető főorvosként irányította a pesti Szt. Rókus Kórház szülészeti osztályát. 1855-ben a pesti egyetemen kinevezték az elméleti és gyakorlati szülészet tanárává. 1857-ben a zürichi egyetem meghívta tanárnak, de inkább itthon maradt. Június 1-jén, a krisztinavárosi templomban frigyre lépett a 19 éves Weidenhofer Máriával. 5 gyermekük született 3 érte meg a felnőttkort, s csak egyiküknek születtek utódai. Leköszönt a szülészeti osztály vezetéséről, ahol hat év alatt 1 százalék alá (!) szorította módszerével a gyermekágyi láz halandóságát. 1858-ban, barátja, Markusovszky Lajos biztatására, az Orvosi Hetilapban A gyermekágyi láz kóroktana címmel publikálta felfedezését. 1859-ben az elavult, Újvilág utcai klinikát átköltöztették az Ország-úti (ma Múzeum körút) Kunewälder-épületbe. 1860-ban az Aetologie c. német nyelvű könyvét Bécsben adatta ki. Tanait, az osztályán gyakorlatban bizonyított hasznosságuk ellenére, különböző okokból, visszautasította a tudományos közvélemény. 1862-ben százoldalas, nyomtatott nyíltlevélben fordult a szülészorvosokhoz. Ekkor már magatartásában elmezavar (Paralizis progressiva - akkori szégyenteljes prejudikáció szerint: sifilida. Szifiliszfertőzésének hipotézisét 1965-ben, tudományos vizsgálattal megcáfolták) jelei mutatkoztak, ugyancsak boncolás közben szerzett kézsérülését követően. 1865. július 31-én Bécs-be vitték, itt azonban az elmegyógyintézetbe zárták, ahol ápolói - aggresszív magaviselete miatt - súlyosan bántalmazták, és két hét után ebbe belehalt. A hivatalos verzió szerint a hullamérgezés végzett vele. Előbb ott temették el a schmelzi temetőben, majd annak felszámolása után, hamvait 1891-ben neje hazahozatta, saját pesti sírboltjába. 1894-ben tetemét díszes, új sírba helyezték.
#1 Dr.BauerBela
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése