-KUTYAHARAPÁS ÁLTAL OKOZOTT SEB-
A sebkezelés
A korszerű sebkezelés elveit Lister fektette le, az antiszepszis-aszepszis teóriájának megalapozásával. Komoly lépés volt a pókháló, kiégetés és egyéb vajákosságok után annak felfedezése, hogy a tiszta seb és sebkörnyezet nagyban elősegíti a sebgyógyulást és lecsökkenti az üszkösödés, a vérmérgezés kialakulásának esélyeit.
Semmelweis Ignác volt az, aki az antiszepszis elvei alapján kezelte a gyermekágyas nőket, ezzel minimalizálva a gyermekágyi szepszist.
Manapság kevés állandóbb tétel van a medicinában, mint az antiszepszis. Elmondható, hogy a sebek gyógyhajlama a kialakulás metódusától, majd a sebkezelés minőségétől függ.
Legjobb gyógyhajlama az éles, metszett sebeknek van, ezek közül is a tiszta eszközökkel elszenvedett sebeknek (sebészeti beavatkozások). Az életben ezek a legkevésbé gyakori sérülések.
Rosszabb a gyógyhajlama a tompa tárgyak által okozott, roncsolt sebeknek, valamint a szúrt sérüléseknek. Ilyen esetekben olyan tasakok alakulnak ki, amelyek a vér és ezáltal az immunrendszer számára éppen olyan nehezen megközelíthetőek, mint a sebfertőtlenítő folyadékok számára. A tasakokban nagy előszeretettel vernek tanyát olyan baktériumok is, amelyek szaporodásukhoz kevés oxigént igényelnek (anaerob törzsek). Az ezek által okozott fertőzések sokkal rosszabb gyógyhajlammal bírnak, mint az aerob törzsek támadásai.
A legrosszabb gyógyhajlama azoknak a sebeknek van, amelyekben szennyeződés marad vissza, vagy a kialakulás olyan nagy erőbehatás következtében jött létre, hogy a környező szövetek elhalnak (robbanás, lőtt sérülések).
A szennyezett sebek közül is kifejezetten veszélyesek a harapott sebek. A harapások közül legveszélyesebbek a mérgező harapások, illetve azok az állatok által okozottak, amelyek szájüregében veszélyes kórokozók honolnak.
A traumatológia gyakorlatban a harapások szezonja a tavasz-ősz, hiszen a túrázások, kirándulások során vadon élő állatokkal találkozhatunk, amelyek a veszettség hordozói lehetnek.
A legtöbb helyen a kutyák és macskák kötelező oltásával igyekeznek megelőzni a háziállatok fertőzöttségét.
A vadon élő állatok között nálunk leginkább a rókák fertőzöttek. A veszettség egy olyan fertőző vírusos betegség, amelyet főleg a fertőzött emlősállatok testváladéka, elsősorban a nyála terjeszt. A szervezetbe bejutott vírus a központi idegrendszert támadja meg. A védőoltás elmulasztása esetén halálos kimenetelű betegség. Embernél a veszettség első szakaszában, a 20-90 napig tartó tünetmentes lappangási periódusban még nincs vírusürítés. Ezután egy lázzal, fejfájással járó 2-4 napig tartó szakasz, majd specifikus idegrendszeri tünetek jelentkeznek bénulással, hallucinációval, dühöngési rohamokkal, izomgörcsökkel, nyelési nehezítettséggel, víziszonnyal. Amint az idegrendszeri tünetek fellépnek, semmi sem mentheti meg az életet.
A fertőződés csak akkor következik be, ha a vírus a bőrön lévő sebbe, vagy a nyálkahártyára kerül. Ha ilyen kontaktus nem történt, akkor az oltás nem szükséges. Nem fertőző a veszett állat simogatása, a veszett állat vérével, vizeletével, ürülékével való kontaktus, illetve, ha a vírust tartalmazó nyál beszáradt.
A veszettség figyelmeztető jele lehet az állat furcsa viselkedése, ami jelentheti azt, hogy szokatlanul szelíden vagy agresszíven viselkedik. Amennyiben lehetséges az állat megfigyelése, és az állat 14 nap múltán is egészséges, akkor nem szükséges a veszettség elleni oltás beadatása.
Minden állat okozta sérülés, kontaktus esetén gondolni kell a veszettség lehetőségére. Ha fennáll a fertőződés gyanúja, azonnal meg kell kezdeni az oltási sorozatot. A védőoltás után már 7-10 nap elteltével kimutatható az ellenanyag a szervezetben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése