Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2013. szeptember 11., szerda

NÉGY MILLIÁRD DOLLÁR ÉTELMARKETINGRE

NÉGY MILLIÁRD DOLLÁR REKLÁMRA ÉS MARKETINGRE

A kétéveseket is hamburgerrel csábítják



A gyorséttermek erőfeszítései arra irányulnak, hogy a gyerekeket már kétéves koruktól megnyerjék reklámjaikkal, honlapjaikkal egészségtelen ételeik fogyasztóiként – állapították meg amerikai kutatók.



A Yale Egyetem munkatársai szerint az ipar önszabályozása nem működött, ezért sürgetik a kormányzati hivatalokat, hogy nyilvánítsák a gyerekeket védett csoportnak, és állítsák meg azokat a marketing-erőfeszítéseket, amelyek a gyerekkori elhízás terjedéséhez vezetnek az Egyesült Államokban.
Jennifer Harris és munkatársai egy éven át tanulmányoztak 12 nagy gyorséttermi láncot. Elemezték az ételek összetételét, kalória-, zsír-, cukor- és nátriumtartalmát, valamint vizsgálták azt is, hogy a gyerekek és fiatalok milyen ételeket rendeltek.
Jelentésükben ,megállapítják, hogy 2009-ben az Egyesült Államokban ez az iparág 4,2 milliárd dollárt (835 milliárd forintot) költött marketingre és reklámokra a televízióban, interneten, közösségi médiában és mobilalkalmazások útján. Csak a McDonald’s vállalatcsoport 13 honlapját például havonta 365 ezer tizenkét évesnél fiatalabb gyerek látogatja meg.
A jelentés készítői kifogásolják azt is, hogy a gyorséttermek által kínált egészséges ételekhez és italokhoz nehéz hozzájutni. A tanulmány szerint a tizenévesek egy-egy éttermi látogatás alatt 800–1000 kalóriát fogyasztanak el, ami szerintük a teljes napi kalóriaszükséglet közel fele.
A Yale Egyetem munkatársai szerint az ipar önszabályozása nem működött, ezért sürgetik a kormányzati hivatalokat, hogynyilvánítsák a gyerekeket védett csoportnak, és állítsák meg azokat a marketing-erőfeszítéseket, amelyek a gyerekkori elhízás terjedéséhez vezetnek az Egyesült Államokban.
Jennifer Harris és munkatársai egy éven át tanulmányoztak 12 nagy gyorséttermi láncot. Elemezték az ételek összetételét, kalória-, zsír-, cukor- és nátriumtartalmát, valamint vizsgálták azt is, hogy a gyerekek és fiatalok milyen ételeket rendeltek. Eszerint:
  • Az óvodáskorúaknak kínált összesen több mint 3000-féle ételkombináció közül csupán 12 elégítette ki teljes egészében az egészséges táplálkozás kritériumait, míg a nagyobb gyerekek számára is mindössze 15-féle egészséges választási lehetőséget találtak.
  • A 13-17 éves korosztály által kedvelt gyorséttermi ételek adagonként 800-1000 kalóriát tartalmaznak, ami önmagában fedezi az ajánlott napi energiabevitel felét.
  • Az ételek kalóriatartalmának csaknem egyharmada cukrokból és telített zsírokbólszármazik.
  • A gyorséttermek étlapján szereplő ételek bármelyikéből már egyetlen adag is annyi sót (nátriumot) tartalmaz, ami a napi megengedett mennyiség több mint felét fedezi már önmagában is.
  • Bár a legtöbb étteremlánc kínálatában megtalálható legalább egyféle egészséges étel és ital a gyerekek számára, erre azonban általában nem hívják fel a betérő családok figyelmét.
  • A két legismertebb lánc előszeretettel hirdeti gyerekeket célzó reklámjaiban egészséges gyerekmenüjét, az éttermekben azonban az esetek legalább 86 százalékában automatikusan sült krumplit tesznek a gyerekmenü dobozába - hacsak a szülő nem kéri másként.
  • Az adagok csökkentése helyett az éttermek egyre inkább a nagyobb mennyiségek felé igyekeznek terelni a vendégeket; az egyik helyen például a korábban "nagy"-ként árult üdítőital mostantól csak "közepes"-nek számít, a mostani "nagy" pohár pedig több italt tartalmaz, mint eddig bármikor.
  • A 2 és 11 év közötti gyerekek 40 százaléka hetente legalább egyszer rá tudja venni szüleit egy gyorséttermi látogatásra, míg 15 százalékuk napi vendégnek számít. Az ilyen korú gyerekeket nevelő szülők 84 százaléka válaszolta, hogy egy héten belül legalább egyszer betért gyermekeivel egy gyorsétterembe.
  • Egy óvodás átlagosan három gyorsétterni reklámot lát naponta, míg a 12-17 évesek szeme elé naponta átlagosan ötször kerül ilyen hirdetés.
  • Az óvodásokat célzó reklámok többsége nem egy adott fogást reklámoz, hanem inkább márkahű látogatók kinevelése a célja.
A felmérés készítői megállapítják, hogy 2009-ben az Egyesült Államokban ez az iparág 4,2 milliárd dollárt (835 milliárd forintot) költött marketingre és reklámokra a televízióban, interneten, közösségi médiában és mobilalkalmazások útján. Csak a McDonald’s vállalatcsoport 13 honlapját például havonta 365 ezer tizenkét évesnél fiatalabb gyerek látogatja meg.


#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése