GYERMEKKOROM KESERGŐI ÉS DRÁMÁI..
Alábbiakban
tiszta érzelmi töltettel megélt és értelmileg kiteljesült életkoromban
történtekről beszélek. A gyermek mondja meg az igazat szól a közmondás és én
hozzátenném hogy a valós történelem nem mindig a történelem könyvek,vagy
történészek privilégiuma.
Szerencsétlen de tanulságos időszaknak
tartom életemben az 194o és 1944-es évek időszakát. Ez egybeesett az én 9 és 13
éves korom közötti idővel ami történelmileg lefedte a második világháborút. Ez
itt a mi városunkban is pusztulással,szenvedéssel,éhezéssel és
emberáldozatokkal járt.
Gyermekfejjel, mint mindennapi átélője az eseményeknek még nem tudtam
rendszerezni a történéseket. Most már van egy valós rálátásom mindarra ami
velem,velünk történt annakidején.
Amennyi technikai és
tudományos csodát, adományozott a sors a mi generációnknak századunk
történelme folyamán, talán ugyanannyival keserítette a felhőtlen gyermekkor
örömtárát.
Az egész századunkat
végigkísérte az állandó hadilét vagy ahogyan nevezik a hideg háború. Az emberi
megpróbáltatások jellege változott csak, és nem a tartalma. Az
ellenpólusok hatalmi harca tovább folyik,a rétegződés kíméletlensége
továbbvonul történelmi múltját respektálva. Az izmusok elméleteivel és főként
hazudozásaival vívódók száma talán még növekedett. A csörgősipkás piros orrú,
bohócok még jobban tetszelegnek a köztereken hangosan hirdetve hogy itt a
mennybemenetel ideje,és ők segítenek ehhez bennünket. Ez így igaz mert
hova-tovább mind többen megyünk a mennybe de először átmenetileg egy 2x1méteres
sárga gödörbe.
De milyen jó volt hogy ezt nem tudtuk,mindaddig, amíg az emberi fondorlatok nem
zavarták meg gyermek és ifjúkorunk harmonikus csendjét még akkor is amikor a
bombázások elől az óvóhelyekre menekültünk. De a félelem azért mindig
végigkísérte napjainkat-ha nem a bombariadótól de a létbizonytalanságtól vagy a
pénz hatalmától rettegve.
Bombázásokról,áldozatokról-Kedves
fiatal barátaim kívánom nektek hogy ne
éljéltek meg ezeket a szörnyűségeket.
A músodik világháború
folyamán egy adott pillanatban Szatmár egy háborús katonai stratégiai központtá
vált,és egyúttal kíméletlen szőnyegbombázások színhelye.Életbe léptették a
város területén az általános elsötétítést,az óvóhelyek építését
és a statáriumot/ami az elsötétítés alatt történő lopások halálbüntetését vonta
maga után/Így aztán Lajos Józsit egy tyúk ellopásáért nyilvánosan
felakasztották a szatmári börtön udvarán.
Amikor a szirénák megszólaltak mindenkinek azonnal az óvóhelyre kellet vonulni.
A mi óvóhelyük Károlyi úti faraktár mellet volt amit a támadások alatt
gyújtóbombával felgyújtottak és utána aztán 15-4o méterekre hulltak a bombák és
mi a megsemmisülés érzésével vártuk az elmúlást. De megúsztuk.
Amikor kibujtunk az amúgy is sérült bunkerből egy olyan mértékű kataklizma képe
tárult elénk amit nem lehet elfelejteni. Minden mozgatható tárgy
égett-halottak,végtagnélküli sebesültek,kétségbeesett szinte félőrült emberek
szaladgáltak. A hatalmas légnyomás/ amit a bomba robbanása okozott/ –stájer
lovakat és gépkocsikat dobott a Károlyi út évtizedes eperfáinak a tetejére.
Ahogyan olvastam annakidején a Magyar Futárban-angol –Liberator- nehézbombázók
és orosz –Stukák-hajtották végre ezt a kíméletlen tömegmészárlást.
Nagyon megrendített amikor láttam hogy eltűnt a vashíd , amin keresztül
mindennap jártam az iskolába. Csak az égbemeredő vasdarabok jelezték hogy ott
valamikor volt egy híd.A villanytelep a magas gyárkéményével amire nagyapám
olyan büszke volt hogy ők építették a föld színével egyenlő volt.A püspöki
palota nagy romhalmaza alatta a sok kispappal és a szeretett Kollár Ferenc
hittanárommal. Mindenütt csak gyászoló emberek és temetések tárultak elém.
Sajnos láttam a zsadányi uti Hősök temetőjének a tömegsírját, a főként
pirosbereki német katonák tetemeivel amint behelyezik és mész lével lelocsolják
őket.
Szatmár városa élhetetlenné vált mindenki elmenekült innen.. A mi családunk
Erdődre ment itt hagyva, minden ingóságát és ingatlanát.
A légiriadók alkalmával a szirénák hangját erdődön is hallottuk. Sőt ahogyan
kezdték a bombázást a robbanások felvillanó fényei félelmet keltően közelinek
tűntek. Az éjszakáinkat a várpincében töltöttük ami biztos védelmet nyújtott
szinte az egész község lakosságának.
Mindezek a történések a gyűlölet
legfelsőbb fokakainak a játszadozásai voltak.Adja az Úr hogy többé ne
ismétlődjenek meg.-!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése