Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

Loading

2014. december 16., kedd

MEDDIG MEHET EL A KAMASZ ??

Meddig mehet el a kamasz?
Amikor kivertem L-nek a szemét, már jött is a mentő, és vitte – újságolta barátnőjének az utcán egy kamasz fiú. Évekkel ezelőtt egy fiatal pedagógus arról mesélt, hogy az egyik szünetben az iskola környékén diáklányok verekedtek össze, és a helyszínre a rendőrséget is mozgósítani kellett. Mostanában talán még gyakrabban hallani tizenévesek által elkövetett erőszakos, illetve törvénybe ütköző cselekedetekről, és a kiskorú bűnözők köreiben bőven akadnak „rendes” családból származó, jó anyagi háttérrel rendelkező fiatalok. A kamaszkor köztudottan nemcsak a testi, hanem a lelki változásoknak, a szabályok felrúgásának, a korlátok lerombolásának, illetve a „tüskésedésnek”, begubózásnak az időszaka.
 De hol van a határ, meddig elfogadható az élettani sajátosságainál fogva lázadó tinédzser viselkedése, és melyik az a pillanat, amikor a fiatal elindul a lejtőn?
– Mit tehet a szülő, ha észreveszi, hogy kamasz gyermeke rossz társaságba keveredett?
– A gyereknevelés nem serdülőkorban kezdődik, sőt, ebben a korban már csak „tűzoltásról” beszélhetünk. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy az alapok kisgyermekkorban tevődnek le, és ebben az alapozó munkában az érzelmi biztonságé a főszerep. Ha a gyermek lelki szükségletei kielégítődnek, sokkal kisebb az esélye annak, hogy elsodródik, nem megfelelő társaságba kerül, hiszen társas kapcsolataiban igényes lesz. És ha mégis kicsúszik a lába alól a talaj, szülői segítséggel vissza tud találni a helyes útra.
Nagyon fontos, hogy a szülő ne hajcsárként vagy rendőrként álljon mellette, hanem rengeteg türelemmel próbálja megérteni, elfogadni a kamaszkorral járó változásokat, azt, hogy a korábban szófogadó gyerek „visszapofázik”, kritizál. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindent el kell nézni neki, de állítsunk fel számára egészséges határokat, és vegyük figyelembe, hogy ő most már önálló személyiség. Sohasem késő ezt megtanulni, még akkor sem, ha kisgyermekkorban nagyon elrontottuk a dolgokat.
– A kamaszok gyakran agresszív, illetve romboló jellegű megnyilvánulásokkal, verekedéssel, játszótéri garázdálkodással hívják fel magukra a figyelmet. Mi motiválja az ilyen típusú magatartást?
– A duhajkodás mindig csoportosan zajlik, leginkább hétvégéken, amikor például bulizni mennek a tizenévesek.
 Ez a szabadságigény kifejeződése, annak megélése, hogy felnőtt felügyelet nélkül, maguk között bármit kimondhatnak, megtehetnek. Ilyenkor a korcsoport többi tagja, a barátok részéről érkezik a megerősítés, az egyéni határok felszívódnak.
A kamaszok ebben a helyzetben gyakran kipróbálják a tiltott dolgokat, a cigarettát, alkoholt, sőt, a kábítószert is. A szülőnek kell ráéreznie arra, hogy melyik az a pillanat, amikor gyermeke átlépi a normalitás határát. De ez egyáltalán nem könnyű, annál is inkább, mivel a szülő nap mint nap együtt van a gyerekével, így nem veheti olyan könnyen észre a magatartásbeli változásokat, mint az a felnőtt, aki hetente vagy havonta egyszer találkozik vele.
 Ezért is fontos szükség esetén igénybe venni szakember, például az iskolapszichológus segítségét.
– A mostani tizenévesek kapcsán sokszor hallani „bezzeg az én időmben...” kezdetű mondatokat.
Vannak, akik úgy gondolják, hogy éppen a szigorúbb nevelés, esetenként a testi fenyítés a fiatalkori deviancia ellenszere.
– Szerintem az agresszió csak agressziót szülhet, nem értek egyet a veréssel történő „neveléssel”. A serdülők lelkülete éppen olyan most is, mint évtizedekkel ezelőtt, viszont a társadalom határozza meg azt, hogy mindaz, ami bennük van, hogyan jut kifejezésre.
Ami pedig a régi pálcás módszereket illeti, nagyon sok lelkileg sérült ember él közöttünk, akik látszólag igen sikeresek.
De a túlzott szigor mellett a fojtogató szeretet is káros lehet a későbbiekre nézve. Mindig azok a fiatalok lázadnak a legjobban, akiknek gyermekkorban a belső szabadságát korlátozták. Nem lehet folyamatosan mindent tiltani.
Gyakori helyzet, hogy az anyuka áll a csúszda mellett, és azt kiabálja az apróságnak: ne mássz fel, leesel – közben fogalma sincs arról, hogy mekkora feszültséget okoz.
Az elfojtások a későbbiekben mindig megbosszulják magukat, ha pedig a szülőtől leválni igyekvő, önmagát kereső kamasz elé állítunk szükségtelen korlátokat, még intenzívebb lesz a reakció. Az iskolai agressziót az oktatási rendszer számos fölösleges előírása is táplálja. Számomra érthetetlen, hogy nagy melegben miért nem mehet mondjuk rövidnadrágban iskolába a fiatal, és milyen jelentősége van a hajviseletnek. Ezek még a kommunista rendszer maradványai.
– Hallottam olyan esetről, hogy egy páréves gyerek elemelt egy csokoládét a boltból, ahova az édesanyjával vásárolni mentek. Lehet ez a későbbi deviáns viselkedés előjele?
– Kisgyerekeknél nem beszélhetünk lopásról. Az ilyen jellegű megnyilvánulások valami egészen másra hívják fel a figyelmet. Nagyon helytelen magatartás az, ha a szülő ilyenkor rémülten összecsapja a kezét, és így kiált fel: Te lopsz? Belőled biztos bűnöző lesz. Jól emlékszem még arra a fiatalra, akivel börtönpszichológusként beszélgettem. Rákérdeztem, hogy mikor és mit lopott el életében először, és azt felelte, hogy kilencéves korában egy csomag kekszet. Elgondolkoztam azon, hogy miért éppen arra volt szüksége. A beszélgetésből kiderült, hogy az édesanyja egy olyan helyen dolgozott, ahol kekszet árultak. Akkor döbbentem rá, hogy annak a gyereknek valószínűleg nem is az édesség, hanem az anyja figyelme, szeretete kellett.
 Egyébként a kamaszkor nemcsak a deviáns viselkedéssel hozható összefüggésbe, hanem a másik véglettel, a teljes elszigetelődéssel, depresszióval is, ami éppen annyira veszélyes lehet a fiatalra nézve, mint az, ha szembemegy a törvénnyel. Ami viszont általánosan érvényes: a kamasz a szülő tükre. Csak az a kérdés, van-e bátorságunk belenézni abba a tükörbe.


#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése