A legjobb gyógynövények gyermekeknek
Köhögés, nátha, hasmenés, láz. A
felnőtteknél ritkábban jelentkező betegségek a gyermekeknél szinte
természetesek. Gyógynövényekkel eredményesen enyhíthetjük a
gyerekbetegségek kellemetlen tüneteit. A gyermekek természetes
fejlődésének része a rendszeres fertőzés, a hasfájás és a különféle
bőrgyulladásos kórképek jelentkezése. Akármilyen furcsán hangzik, ezek a
betegségek fontosak, hogy a segítségükkel a gyermek immunrendszere
megerősödjön, megérjen. A gyógyszerek használata nem minden esetben
indokolt, sőt általában inkább ártalmas, mert nem engedi kibontakozni a
gyermek immunrendszerének működését, így többször is elkaphatja ugyanazt
a fertőzést anélkül, hogy megfelelő módon tudna védekezni ellene.
Ráadásul az antibiotikumok károsítják az immunitásban fontos szerepet
játszó bélflórát.
A gyógynövények nem nyomják el a szervezet
védelmi erőit, csupán enyhítik a tüneteket. Elkészítésük során
éreztetjük a gyermekkel gondoskodásunkat (ez már önmagában is
gyógyhatású), és a növények alkalmazása nem jár mellékhatásokkal. Az
ehhez szükséges gyógynövényeket szaküzletben vagy gyógyszertárban
szerezhetjük be. Minden gyermekbetegség során gondolni kell arra, hogy a
hatóanyagok, a meleg és hideg ingerek a gyermekeknél gyorsabban
kifejtik hatásukat, mint a felnőtteknél, de éppen ezért könnyen túlzásba
is eshetünk. A hideg lábszárborogatás a gyermeknél könnyen kihűlést, a
meleg mellkasborogatás pedig túlhevülést vagy forrázást okozhat. Ennek
megfelelően a gyógynövényekkel is csínján kell bánni.
Mindez fokozottan érvényes csecsemőkortól 2
éves korig, amikor az alábbiakban felsorolt receptúrák többsége nem
alkalmazható! A teák és borogatások tehát soha ne legyenek forrók, csak
(meglehetősen) melegek – erről előzetesen meg kell győződni, mielőtt a
gyermeknek adnánk. Az illóolajok, különösen a mentol, az eukaliptusz és a
kámfor érzékeny személyeknél és hétévesnél kisebb gyermekeknél
(fulladásveszély!) nem alkalmazhatók. Ugyanez érvényes a csípős
anyagokra is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése