AZ ÖSSZMAGYARSÁG SZOLGÁLATÁBAN…

A tanulmányaimat az elemi iskola első oszályától kezdve az egyetem 6-dik évét bezáróan magyar nyelven végeztem.Szülővárosom lakossága annak idején döntő többségébn magyar  volt.Családomban fel sem vetődött a kérdés,hogy román nyelvü iskolába irassanak, az akkor is  uralkodó karrier hajhászat célzatával. Annyit tudtan románul hogy a betelepitettek hasonló koru gyermekeivel elküldtük egymást a “idesanyánk kinjába”.A mindennapi kenyérharc,a társadalmi érvényesülés titkos vágya és varázsa,a megbékélés a barátokkal, aztán később az állami adminisztráció kötelezettségei,a szakminősitő vizsgák a doktorátusom,a mondanivalóm a tudományos életben, szakdolgozatok ,már köteleztek az ország hivatalos nyelvének az kifogástalan elsajátitására.Elképesztően kitartó és nehéz munkával sikerült, még az eleinte élcelődő, gunyos szellemiségü környezet elég nehez érzésvilágának közepette is elvégezni ezta feladatot . Aztán egy pár évtized elteltével meglátogatott egy testi lelki jóbarátom akivel sokat szavaltunk iskolai rendezvényken.A kölcsönös számvetések kapcsán bemutattam neki a kb 16 román nyelven irt szakkönyvemet.Meglepődött hogy miért nem magyar nyelven irtam meg a kiadott könyveket.Kinek és minek kérdeztem, hiszen a magyar nyelvü kollegáim szinte mindannyian elsomfordáltak a gazdagabb vadászmezőkre.

De a beszélgtés tartalmával kapcsolatban visszatérően feltevődött bennem a kérdés, hogy mivel szolgálhatom a végvári testvéreimet ha már az magyar kollégáim kevés kivétellel felvették a nyulcipőt és eltávoztak az országból. Aztán jött a döntő momentum ami megérlelte bennem az elhatározást hogy ily módon is segithetek embertársaimnak.Egy édesanya akinek két fiát-padludkás- koruktól kezeltem és aki nagy emberi tisztességet érdemelt mint anya, mint házastárs,az egyik gyermeke vizsgálata alkalmával látta, hogy-bütykölök-a számitógépen egy tudományos munkát, és a következő megjegyzést tette-Kedves Doktor úr ne gyötörje magát a mai társadalom nem nagyon értékeli az ilyen jellegü törekvéseit,talán még a kollégáit is csak korlátozott mértékben,de azért kötelességem hozzátenni anyai minőségemben a következőket- –HA MÁR CSAK EGY GYERMEK ÉLETÉT SIKERÜL MEGMENTENIE A MUNKÁJÁVAL MÁR AKKOR IS MEGÉRTE A FÁRADTSÁGOT-

Ez volt az érzelmi döntő momentum,ez az emberi áldozatkészség abszolut leegyeszrüsitése egy lét védelmér.

Elkezdtem a Gyermekgondozási Enciklopédiámat nehéz sokszor gondterhelt napokkal telitve és egy élet tapasztalatával meg a hozzáadott évtizedekkel a tarsolyomba, olyan alkotást tettem a köz asztalára ami  már minden magyar közösség rendelkezésére áll az anyaországtól kezdve a kátmedence és szórványmagyarság.sőt az egész világ.bármelyik sarkába.

Hatalmas a látogaottság de ennek ellenére nem uszok örömmmámorban mert csak annyit tettem  hogy az Úr által maghatároxott utamat végigjárva tettem amit tennem kellett.

.

#1 Dr.BauerBela

---