3 tipikus szülői tévedés az első 7 évben

Ezért lesz sikertelen felnőtt a gyerekből

A legjobb szándékkal is jóvátehetetlen hibát okozhatsz.

Az, hogy a gyerek nagykorában miként boldogul majd akár az emberi kapcsolatok, akár a karrier és az egzisztencia terén, illetve egyáltalán képes lesz-e beilleszkedni a társadalomba, már élete első hét évében eldőlhet.

Ez az időszak ugyanis kiemelt jelentőséggel bír a személyiség fejlődésében - így pedig az amúgy jó szándéktól vezérelt szülői tévedések hatása is megsokszorozódik. Tudd meg, melyek közülük a leggyakoribbak, és tudatosan kerüld őket.

Rosszul kommunikált szeretet

Számos tanulmány megvilágította a bizonytalan kötődés és korai felnőtté válás, valamint az azzal járó szorongás és depresszió közötti összefüggést. A bizonytalan kötődés pedig gyakoribb, mint hinnénk - holott a legtöbb szülő mindennél jobban szereti gyermekét, csak éppen nem a legszerencsésebb módon juttatja ezt kifejezésre.
A szakemberek szerint a legfontosabb, hogy a csemete a szülő minden megnyilvánulásában érezze a feltétel nélküliséget és az elfogadást. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem kellene tudomást venned lurkód kisebb-nagyobb tévedéseiről és hibáiról, vagy elnézően szemet kellene hunynod azok felett. Ám bármit tesz vagy mond a kicsi, tudnia kell, hogy akkor is szereted, és nem őt magát, csupán a viselkedését utasítod el.
Ugyanilyen fontos, hogy akkor is kimutasd gyermeked iránti érzelmeidet, ha nincs különösebb apropó. Ennek legegyszerűbb módja a verbális kommunikáció - minél többször hallja a gyerkőc, hogy fontos számodra, annál nagyobb valószínűséggel válik magabiztos, optimista, sikeres felnőtté. Hasonló jelentőséggel bír a felé irányuló figyelem - éreztesd csemetéddel, hogy nagyon is érdekel minden, ami vele kapcsolatos, legyen szó egy nehezen értelmezhető rajzról, egy csálén megkötött cipőfűzőről vagy egy nem különösképpen rokonszenves óvodai csoporttársáról.

Mindez azonban önmagában még mindig nem elég, a fizikai kontaktus ugyanis semmivel nem váltható ki. Akkor se fukarkodj a simogatással vagy öleléssel, ha a gyerek éppen rosszfát tett a tűzre, ezzel ugyanis kinyilvánítod felé, hogy, bár pillanatnyilag nem látsz a dühtől, valójában ugyanúgy szereted őt.

Ha a teljesítmény nem kap kellő elismerést

Abban a gyerekben, akit teljesítménye kapcsán a hozzá legközelebb álló emberek, azaz a szülei nem részesítenek kellő elismerésben, nem, vagy legalábbis csak részlegesen alakul ki az önbizalom. Ennek pedig egyenes következménye, hogy a későbbiek során nem tudja majd képviselni az érdekeit - hiszen úgy érzi, valójában meg sem érdemli azt, amit ily módon esetleg elérhetne -, illetve rendre alulteljesít, mivel nincs tisztában azzal, hogy mire lenne képes.
Az önbizalmat az első hét évében lehet és kell megalapozni - ha ez elmarad, utólag már nagyon nehéz pótolni. Ebben az időszakban ugyanis különösen fontos szerepet játszik a kicsi életében a teljesítmény, ami érzelmi szinten két tényezőből tevődik össze.
Az egyik az önállóság - a gyerek megtapasztalja, hogy képes a maga erejéből véghezvinni valamit -, a másik pedig az elismerés. Ez utóbbinak azonban csak akkor van tényleges értéke a gyerkőc szemében, ha a számára valóban fontos emberektől, azaz az édesapjától és az édesanyjától kapja, nem pedig, mondjuk, a szomszédtól. Bármilyen kiváló adottságokkal és képességekkel rendelkezik is lurkó, belülről induló késztetése csak külső megerősítés révén tud kibontakozni.

A lakásban sincs biztonságban

Csemetédnek nemcsak a szellemi-lelki, hanem a fizikai egészségét is óvnod kell - ami nem is olyan könnyű, hiszen a lakáson belül is több veszély leselkedhet rá. Videónkból megtudhatod, melyek ezek.

A korlátozás hiánya

Míg korábban az aránytalan szigor és merevség jelentette a legnagyobb csapdát, manapság a korlátozás részleges vagy teljes hiánya tekinthető általános nevelési hibának. Mindez a túlontúl megengedő pedagógiai irányzatok elterjedésére vezethető vissza - számos szülő és szakember, felismerve, hogy a tekintélyelvűség egy ponton túl nagyon is destruktív lehet, átesett a ló túloldalára.

Mindez két okból is káros. Egyfelől, a felnőttekkel minden tekintetben egyenrangú félként kezelt csemete nem részesül abban a fajta támogatásban és védelemben, ami korából adódóan úgymond alanyi jogon járna neki, így pedig bizonytalanná válhat önmagában és a világban egyaránt.
Másfelől pedig a korlátozás hiánya miatt kisebb-nagyobb mértékben fennmaradhatnak bizonyos - a kisgyermekkorral törvényszerűen együtt járó - agresszív viselkedésformák, melyek a későbbiek során problémássá tehetik a társadalomba való beilleszkedést.
Hogy ez ne történhessen meg, érdemes kidolgoznod egy fegyelmezési modellt, amely egyértelmű és igazságos, ám mentes az indulatoktól és főleg a megalázástól. Ennek létjogosultsága ne legyen vita tárgya közted és gyermeked között, adott esetben pedig ne csak szavaiddal, hanem hangod, mimikád és testbeszédet révén is szerezz érvényt neki.

A jól kitalált és következetesen alkalmazott fegyelmezési modell mindkettőtök dolgát nagyban megkönnyíti - hiszen a kicsi nem eleve szocializáltan született, és hatalmas szüksége van a segítségedre ahhoz, hogy a mindenkori környezetéhez alkalmazkodni tudó felnőtt váljon belőle.

#1 Dr.BauerBela

---