Dr. Bauer Béla Ph.D. gyermekgyógyász: Háttérbe tolt gyerekek

2019. május 26., vasárnap

Háttérbe tolt gyerekek

Számos gyermekkori trauma létezik, amely még felnőttként is élénken él az emberi emlékezetben. Ezek közül az egyik legsúlyosabb a szülői kivételezés, ami mai napig tabutéma – derül ki egy amerikai felmérésből, ahol azt is megállapították, a kivételezés nemcsak a gyermekkort, hanem az érintett egész életét megkeseríti, hisz még akkor is érezteti hatásait, amikor az elutasított már nem él a szülői házban, vagy ha saját családot alapít.

Saját kárán tanult

A kivételezés azért tabutéma, mert egyetlen szülő sem szívesen vallja be, hogy valóban kivételezik egyik-másik gyermekével, ha pedig minden kötél szakad, és tagadhatatlan a nyilvánvaló, sokan taktikát váltanak, és önmagukat igazságtalanul megvádolt mártírként feltüntetve próbálják menteni, ami még menthető. Önmaguk védelmére az is előfordul, hogy a gyermeket vádolják üldözési mániával, vagy a történtek félreértelmezésével. Sok kivételező szülő megy el odáig, hogy gyermeke reakcióját nevezi meg a kivételezést kiváltó okként, ezzel azonban a gyermekben nemcsak elkeseredettséget, de nagyfokú értetlenséget és bűntudatot is generálnak, hiszen a nagyobb gyerek/kamasz már helyre tudja tenni magában, hogy melyik esemény követte a másikat.

„Mióta az eszemet tudom, anyámnak az öcsém a mindene – kezd bele történetébe Lilla (36). - Mindössze három év korkülönbség van köztünk, így viszonylag hamar el kellett volna múlnia anyám kisebb testvért pátyolgató időszakának, ám nem így történt.t Először csak apró dolgokban jelentkezett a kivételezés nála, amit persze kisgyerekként haalmas sérelemként éltem meg: ha veszekedtünk, mindig az öcsémnek adott igazat, ha pedig elvette a játékomat, biztos én provokáltam ki. Ha megpróbáltam szóvá tenni a dolgot, még anyám volt felháborodva – mit képzelek, neki mindkét gyermeke egyformán fontos! Csak azt értem el, hogy még látványosabb gesztusokat tett az öcsém felé, mondván, én nem tudok viselkedni, nem tisztelem őt, bezzeg a fiának eszébe se jutna őt hazugságokkal gyanúsítani. A megkülönböztetés kamaszéveinkben is folytatódott: ha én csináltam valamit, az természetes volt, míg az öcsémnek a legapróbb fűszál keresztbe tételéért is glória járt. Felnőttként is hiába próbáltam higgadt fejjel, nyugodtan megbeszélni vele a dolgot – ami rányomta egész eddigi életemre a bélyegét –, anyám továbbra is bőszen tagadott, sokszor üldözési mániásnak titulált, pedig viselkedését a környezete is észrevette. Gyerekként próbáltam többször apuhoz fordulni segítségért, ám ő a családi béke fenntartása érdekében sosem akart konfrontálódni. Így egy idő után magamat okoltam, odáig jutottam, hogy sikerült totálisan elhinnem, nem érek annyit, mint az öcsém. Lelkileg bezárkóztam, persze akkor meg az volt a baj, hogy bezzeg, a fia mindent megoszt vele, én meg kirekesztem őt az életemből, ne csodálkozzak, ha felé nagyobb odaadással fordul. A testvéremet a mai napig imádom, eszembe se jutna őt okolni, hiszen tényleg nem ő provokálta ezt a viselkedést. Ma két gyermek édesanyja vagyok, eszembe se jutna egyiket a másiktól megkülönböztetni, hiszen a magam bőrén tapasztaltam, mennyire fájdalmas ez.”

Okok és következmények

A kivételezés egyes eseteit leszámítva – mint például a nevelt gyermek - vér szerinti gyermek megkülönböztetése, vagy az egyik testvér kirívóan rossz, kezelhetetlen viselkedése – a kivételezésnek nincs kiváltó oka, csak utólagos, legtöbbször erőltetett magyarázata. A kivételező szülő mindig kényszeresen keresi gyermekében azt, amibe belekapaszkodva igazolhatja viselkedését, legyen az rossz tanulmányi eredmény, lobbanékonyabb természet vagy az elkövetett csínytevések – magyarázza az amerikai felmérés eredményeképpen készült tanulmány –, közben pedig csak annyi történik, hogy választ magának egy kedvencet a gyermekei közül, kor, elsőszülöttség, külső, vagy belső hasonlóság alapján. A felmérés okokra vonatkozó részének egyik legextrémebb esete volt, amikor az anya a férjével való veszekedések során keletkezett frusztrációit vezette le gyermekei közül azon a kamaszon, aki az apja természetét örökölte, ugyanis amikor vele veszekedett, a férjével való veszekedéseket élte újra, abban a boldog-biztos tudatban, hogy ezúttal végre ő marad felül.
Az ok nélküli kivételezés mindig hatalmas sérelem, azonban a gyermek/kamasz egyéni lelkivilága határozza meg a kivételezésre adott reakciót és a sérülés fokát.
A rosszabbik eset, amikor a kivételezést elszenvedő, nem tudván feldolgozni a problémát, magába fordul, szorongóvá, depresszióssá válik. Bűntudatot érez, magát hibáztatja, a lelki bajok pedig nagyon hamar fordulnak át fizikai tünetekbe, így egyre betegesebbé válik. Emészti magát, kétségbeesetten keresi az okot, amely a kivételezést kiválthatta.
A gyermek/kamasz számára kisebb sérüléssel jár, ha megpróbál lázadni, kiáll maga mellett, küzd „elnyomott” helyzete ellen, és ezzel a feszültség egy részét kiadja magából. Sajnos az esetek többségében ez a módszer sem vezet eredményre, hiszen – mint a felmérésből kiderül –, a kivételező szülő, önmaga igazolására könnyen okká forgatja át az okozatot.
A kivételezés a testvérek kapcsolatát is veszélyeztetheti, előfordul, hogy a gyerek testvérét hibáztatja a vele történtek miatt, emiatt megromlik a kapcsolatuk.

Ki segíthet?

„Az én történetem kamaszkorban kezdődött – meséli Marcsi (28). - A nővérem négy évvel idősebb nálam, már egyetemre járt, és csak hétvégén látogatott haza. Akkor anyuval teljesen össze voltak nőve, külön programokat szerveztek, amikre engem nem vittek el, ha pedig velük mehettem, képesek voltak a jelenlétemben sutyorogni. Volt, hogy úgy kullogtam utánuk, mint egy kiskutya. Próbáltam bekapcsolódni a beszélgetéseikbe, de folyton az volt a válasz, hogy túl kicsi vagyok, vagy egyszerűen elbeszéltek a fejem felett. Soha nem adtam okot a megkülönböztetésre, ám a kirekesztés ellen lázadtam. Sokszor vesztünk össze ezen anyuval, míg a nővéremmel még csak szóváltás sem támadt. A viselkedés apunak is szemet szúrt, többször számon kérte anyut, ám mikor ezek a beszélgetések véget értek, apu kiment a szobából, anyám összeveszett velem, hogy miért hangolom a kitalációimmal ellene az apámat? Pedig sosem panaszkodtam, sosem kértem aput, hogy védjen meg, egyszerűen csak látta, mi történik, és az igazságérzete nem hagyta szó nélkül a dolgot. Bár apám közbeavatkozása csak rontott a helyzeten, ha nem áll ki értem – noha nem kértem –, nem tudtam volna neki megbocsátani a közömbösségét.”
A gyermek – koránál fogva is – védelemre szorul, pláne, ha igazságtalan sérelem éri. Azzal, hogy a problémára úgy tekintünk, mintha nem létezne, ismét neki okozunk traumát, hiszen erősítjük benne a kivételező szülő állítását, hogy a kivételezés csak téves észlelés. A legnagyobb felelőssége a másik szülőnek, mindkét szülő együttes kivételezése esetén a közelebbi rokonoknak, pedagógusoknak van, akiknek azonnal közbe kell lépniük, ha a kivételezés rendszerességére lesznek figyelmesek. Nagyon fontos azonban, hogy a beszélgetés ne a gyerek előtt történjen, és rendszeresen ismétlődjön, ha utána is azt észlelik, hogy a kivételező szülő folytatja viselkedését.

Mit tegyünk, ha magunkra ismertünk?
Ha gyermekünk még kicsi, változtassunk viselkedésünkön, foglalkozzunk vele többet, és eszünkbe se jusson a megkülönböztetés. Ha már nagyobb, elkerülhetetlen egy komolyabb beszélgetés, amiben vállalnunk kell a felelősséget az addigi kivételező viselkedésünkért. Üres ígéreteknek nincs helye, mert ha bevalljuk, hogy felismertük eme viselkedésünket, ám később visszatérünk hozzá, végképp elveszítjük gyermekünk bizalmát.

Kapcsolódó cikkek