Csak 17 éven felülieknek! 1. – Kivételező szeretet
Gyerekek,
mindhárman a felnőttkor küszöbére értetek! Egyre kevesebbet vagyunk
együtt. Gyakran eszembe jut: vajon elmondtam-e már nektek minden
fontosat? Azért választottam ezt a levelezős formát, hogy senki se
maradjon ki, ha hirtelen eszembe jut valami fontos élettapasztalat, amit
még meg kell veletek osztanom.Kedves Barnabás, Ilona és Lilla!
Mindig így, születési sorrendben juttok eszembe. Ez nem udvariassági és nem is szeretet-sorrend, hanem annak az élménynek a rögzülése, amit a születésetek okozott. A mai napig nagy-nagy csodának tartom, hogy a családunk így teljes: Apu, én, Barnus, Iluska, Lillus. A születésünk sorrendjében.
A sorrend különösen fontos a testvéreknél. Figyeljetek majd erre, ha a sors nektek is megengedi, hogy több gyermek szülei lehessetek! Törekedjetek rá, hogy a testvérek közül egyiket se tüntessétek ki több szeretettel, mint a másikat! Ez nem könnyű, mert először is tudatosítani kell magatokban, hogy „minden gyermekem egyformán értékes, még ha valamelyik butácskább vagy csúnyácskább is a többinél”. Dédi mesélte, mennyire bántotta őt, hogy az öt testvérével együtt felosztották őket egymás között a szülők, és kivételeztek a kedvencekkel. Még késő öregkorában is sérelmezte, hogy őt az anyukája nem szerette eléggé.
Figyelni kell a testvéreknél a javak elosztására is. Egyenlő csoki, nasi, süti! A hétköznapi ételeket lehet az igényeiknek megfelelően adagolni, de a „ráadást”, a desszertet, a jutalomkaját szigorúan egyenlően kell kimérni kisebb és nagyobb gyerek között. Az ajándékokat is egyenlően kell adni. Ha mégis szükséges az eltérés – például a nagyobb lánynak kell egy fellépő ruha, a zenét tanuló fiúnak egy saját hangszer vagy a kisebbiknek egy korcsolya – akkor magyarázzátok meg nekik, hogy ez most az egyik testvér számára nagyobb ajándék, aminek oka van, de legközelebb majd a másik kap nagyobb ajándékot, ha úgy hozza a szükség. Avassátok be őket a családi döntésekbe életkoruknak megfelelően – értékelni fogják!
Az előjogok ugyanilyen fontosak. Ha az egyik gyerek utálja a rizst, ezért az egész családnak gyakrabban főztök köretként krumplit, akkor annak a gyereknek is tartsátok tiszteletben az ízlését, aki utálja a spenótot! Ha az egyiket megkérditek, mit szeretne kapni a születésnapjára, kérdezzétek meg a másikat is! Ha egyikük tizennégy évesen együtt táborozhatott a barátaival, engedd meg ugyanezt a másiknak is tizennégy évesen (és lehetőleg ne előbb)!
Még fontosabbak a szeretet gesztusai és a velük töltött idő. Ügyeljetek rá, hogy lehetőleg egyenlő időt töltsetek külön-külön a gyermekeitekkel! Kellenek az apa-lánya, apa-fia, anya-lánya, anya-fia programok. És lehetőleg csak kettesben, hogy minden gyerek érezze: most kizárólag csak rá figyeltek. A középső, vagyis „szendvics-gyerekre” egy kicsit több figyelmet kell fordítani, mert a szülőpár gyakran nem veszi észre az ő igényeit a „komoly nagy” és az „édes kicsi” között. (Ugye, Iluska?)
Sajnos a fenti szép elhatározás borulhat akkor, ha tartósan beteg vagy fogyatékkal élő gyerek születik. Bevallom, nem tudom, hogyan lehet elkerülni, hogy az egészséges gyerekek ne kerüljenek ilyenkor teljesen a partvonalra – ehhez olyantól kell tanácsot kérni, aki megélt ilyen helyzetet. Lehet, hogy megoldhatatlan. A Ti dolgotok azonban az, hogy normális és boldog családi életre készüljetek!
Ha arról van szó, hogy egy pár hány gyereket vállaljon, számomra ez az érv: annyit, hogy mindegyikre külön-külön is tudjanak időt szánni. És egyiküket se érezzék tehernek, lemondásnak, áldozatnak. Nem jó, ha megkeseredett, fásult, örömtelen szülők nevelnek gyerekeket. Nem jó az sem, ha a testvérek nevelik egymást. Vagyis nem az igazi. Ezért nem szabad túlidealizálni a sokgyerekes családokat: nem a mennyiség számít, hanem az emberi minőség!
Nem tudom, mennyire sikerült ezeket nálatok megvalósítanunk, de erre törekedtünk Apuval. Bevallom, voltak kisebb „kilengéseim”, amikor például a „legkisebb” olyan többlet-gyengédséget váltott ki bennem (bizony, Lilla!), amit nem éreztem a nagyobbak iránt. Ez természetes érzés, az anyai hormonok teszik, amelyek az evolúció során úgy szakosodtak, hogy mindig a legrászorulóbbat kell védeni. Szerencsére ez elmúlt, amikor már nem volt rá szükség, vagyis amikor már te is nagy gyerek lettél, Lilla.
Egyformán nagy ajándéknak érzünk benneteket Apuval. Nem örökbe kaptunk benneteket, hanem csak csiszolgatásra, növelgetésre és gyönyörködésre. #1 Dr.BauerBela
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése