Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2011. október 5., szerda

ORRHIGIÉNE GYERMEKKORBAN

Orrhigiéne gyermekkorban

Néhány évtizeddel ezelőtt ez a szóösszetétel még teljesen ismeretlen volt, de a fogalom, amit takar ma már egyetlen szülő számára sem ismeretlen.

Gyermekeink leggyakoribb betegsége a nátha. Ez régen is így volt, de az utóbbi időben az enyhe lefolyású, néhány napos orrfolyással járó, megbetegedés helyett inkább az elhúzódó hetekig tartó, köhögéssel társuló orrdugulás, orrfolyás kezd gyakorivá válni. Ez arra készteti a szülőket és a gyermekkel foglalkozó orvosokat, hogy vegyék komolyan a náthát, és a kezdet-kezdetén próbálják elhárítani az esetleges szövődményeket.

Orrdugulás

A náthás kisgyermek betegsége semmilyen vonatkozásban nem hasonlítható a felnőttkorihoz. Az anatómiai viszonyok is hajlamosítanak az orrdugulásra és a váladékpangásra, hiszen a gyermek orra kívül-belül sokkal kisebb, könnyebben beszűkül. Az orrgaratban ott van az orrmandula, ami felnőttnél már nincs, mert elsorvad. Ennek a duzzanata is részt vesz a náthás orrdugulásban.

A legfontosabb különbség, hogy míg a felnőtt aktívan, erőteljesen kifújja az orrát, addig a gyermek csak három éves kora után képes ezt megtanulni.

A kisgyermek orrfújása, még ha ügyesen csinálja is, nem elég hatékony! A fertőzött váladék egy része ottmarad és pang az orrüregben.

Váladék-eltávolítás

Az orrfunkció, a környezetszennyezés fokozódása miatt rendszeres törődést, karbantartást igényel. (Hasonlóan a fogmosáshoz, ami mindenkinek természetes igénye, és igyekszünk mielőbb megtanítani rá gyermekeinket is.)
A legfontosabb javaslatunk a náthás gyermekek szüleinek, nagyszüleinek az, hogy a pangó orrváladékot a kisgyermek orrából, megfelelő szerkezettel, naponta többször alaposan szívják ki.

Ezzel kórokozók millióit távolítják el és megakadályozzák a szövődményeke kialakulását. Az ehhez szükséges eszközök már többféle változatban kaphatók. A kis kézi motoros és a porszívós változat is hatékony, csak pontosan be kell tartani az előírásokat. Az is fontos, hogy minden egyes használat után alaposan kitisztítsuk, fertőtlenítsük az eszközt és a kezünket is.

Az újszülött- és csecsemőkori nátha oka leggyakrabban vírusfertőzés
. Ebben az életkorban, a nátha önmagában is súlyos megbetegedés, nem ritkán magas lázzal jár. A szervezetet legyengítve lehetőséget teremt a bakteriális társfertőzésre, ami további veszélyeket rejt magában. Csecsemőkorban a légúti allergiás betegség még ritka, de az ételallergia viszont nem elhanyagolható jelentőségű.

Kettős védelem

Az orrdugulás a kisbaba táplálását, alvását, fejlődését egyaránt zavarja. Az orrban pangó váladék és az orrüreget bélelő gyulladásos nyálkahártya duzzanata együttesen akadályozza az orrlégzést.

A szülők gyakran panaszolják, hogy az orrváladék leszívása után sem szabadul fel teljesen a baba orrlégzése: szortyog, szörcsög, tortyog – mondják. Ennek oka az, hogy az orrüreget bélelő gyulladásos nyálkahártya megvastagszik és azt természetesen nem lehet leszívni.

Ilyenkor az orrnyálkahártyát lelohasztó gyógyszert kell lehetőleg spray formájában az orrba juttatni.

A legjobb a kettős hatású orrspray, amely oldja a bennrekedt váladékot és lelohasztja a nyálkahártyát. Az orrdugulás mindig több veszélyt jelent, mint az elhárítás technikai és gyógyszeres eszközei. Éljenek a lehetőséggel, ha szükség van rá!

Forrás: http://www.gyerek.abbcenter.com

#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése