Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

2013. november 19., kedd

AZ EMLÉKEZÉS TISZTESSÉGE

AZ EMLÉKEZÉS TISZTESSÉGE




Egy hónap alatt közel ezren  tekintették és hallgatták meg a –Mememnto  medical sătmărean-4o perces videon rögzített előadásomat. Ez elsősorban azt jelzi hogy városunk emlékörző társadalmának van kikre emlékezni.Ők szellemi és emberi létet örző történelmi egyéniségei voltak ennek a városnak és megyének. Ez alkalommal is bebizonyosodott hogy az igaz  és hálás szónak az értéke ma is él.
Amikor hozzá kezdtem  ennek a tudományos orvostörténelmi jellegel biró munkának az írásához, tisztában voltam azzal hogy megfelelő stilisztikai és rendszerezett fogalmi keretet kell biztosítanom az autentikus történelmi adatok hithű megfogalmazásához. De nem is ez a fontos tény uralta a munka elkészítésének a vezérfonalát, hanem az egyéni kapcsolatok mértéktartó és hiteles megjelenítése.
 Nagy erőpróba volt az is hogy 82 évvel a tarisznyámban mint egyik utolsó mohikán egy olyan élet úttal mint az enyém aki minden tanulmányát magyar nyelven végezte képes leszek- e arra hogy a román nyelvet irodalmi stílusban ismerő kollégáimnak kifogástalan élményt nyújtsak írásommal. Az idei szatmári orvosi napok alkalmával tartott előadásom valamint a vieo felvétel nagyszámú megtekintői azt vetítik elénk hogy ez sikerült  A cél egyöntetűen teljesült –nem veszett az emberi halandóság ködfágylába ezeknek a kiváló alkotó embereknek a munkája. Mert én szerettem őket és nagyra becsültem a minden embert maradandó emléknek bejegyzendő jegyeivel,még a társadalom megszokott kis gyarlóságaikkal együtt is

Nem a dolgozat sikere hanem lelkem belső békéje a legnagyobb öröm számomra. Őrizze a szatmári  orvostársadalom olyan megbecsüléssel olyan értékrenddel mint amilyet megérdemel.
#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése