Rettegés a hányástól -
Emetofóbia
Nem tartozik a közismert
szorongásos jelenségek közé. A tömegtől, a bezártságtól, a magasságtól, de -
akár - a póktól való félelmet ismerjük. Ezeket a speciális fóbiákat, ha meg nem
is értjük, tudomásul vesszük.
Felsorolhatatlanul sok azoknak a jelenségeknek, állatoknak, tárgyaknak a
száma, amik irracionális félelmet kelthetnek. De amíg pl. a repülés
elkerülhető, - bár súlyosan korlátozhatja az életvitelt, bizonyos munkakörök
betöltését, az emetofóbiával kapcsolatosan más a helyzet. Ez bármikor, a
legváratlanabb pillanatokban jelentkezhet. Támadhat akár a külvilágból, akár
saját szervezetünk felől.
A hányásfóbiában szenvedők számára többnyire az erről való beszélgetés is
heves szorongást kelt. Arra pedig ritkán rávehetők, hogy megértessék a laikussal, hogy miben
különbözik az ő fóbiájuk az általános, a hányás jelenségéhez kötődő undortól,
viszolygástól. Az emberek azt gondolják, hogy pusztán mennyiségi az eltérés. "Ő még jobban utálja a hányást, mint én..."
Pedig nem pusztán erről van szó.
Aki emetofóbiában
szenved, az egész életét félelme köré szervezi.
Elkerül minden lehetséges kockázatot. Nem megy nagy
társaságba, zárt helyre, ahol nagy a fertőzés veszélye. Elkerül minden olyan
hivatást, amely bármilyen módon kapcsolódhat a hányáshoz, vagy annak
veszélyéhez. / pl. nővér, orvos, dada, óvónő, tanár, stewardess, pincér, stb/.
Az érintettek általában keveset esznek, nagyon megválogatva az ételeket a
minőségük és szavatosságuk szempontjából. Nyilvános helyen, közétkeztetésben, -
ahol az étel eredete, minősége nem ellenőrizhető, - egyáltalán nem fogadnak el
ételt. Nem mennek szórakozóhelyre, ahol részeggel találkozhatnak. Nem utaznak
olyan járművön, melyet nem maguk kontrollálnak, melynek ajtaja a vezető által
irányított módon zárva van. Nem szállnak fel hajóra és repülőgépre. Sokszor
izolálódnak, nem sikerül partnerkapcsolatot kialakítaniuk. Ha kapcsolatban
élnek, nem vállalják a terhességgel, szüléssel, a megszülető baba hányásával
járó kockázatot. Nem vállalnak altatással járó műtétet, félve az ébredést
követő hányástól. Elkerülik a fogorvost. Mindezek ellenére állandó a félelem,
hogy bármelyik pillanatban felbukkanhat a veszély egy filmjelenet, egy
buszmegállóban rosszul lévő gyerek, egy környezetben támadó fertőzés, vagy egy
migrénes fejfájás formájában. Az emetofóbiás tehát soha nem érezheti
biztonságban magát.
Jól látható, hogy az
élet szinte minden területére kiterjedhet az aggodalom. A
hányás, - vagy annak látványa - óriási szorongást kelt. Izzadás, remegés, heves
szívdobogás, ájulásérzés közepette az érintett menekülni kezd. Saját hányását a
fenti elkerülő technikákon túl is minden eszközzel igyekszik megakadályozni. A
környezetében jelentkező hányással járó betegségben nem képes segítséget
nyújtani, elmenekül a helyzetből. A szorongásos rohamot óriási kimerültség,
önvád, depresszív időszak követi.
Az érintettek
titkolják a betegségüket, ezért is hallunk ritkán róluk. Nehezen jutnak el
szakemberhez. Ha el is jutnak, hosszú időn keresztül képtelenek lehetnek arra, hogy
beszéljenek a legnagyobb félelmükről. Gyakran anorexiásnak kezelik, gondolják
őket. Ők hiába tudják, hogy nem a hízástól, hanem a hányástól félnek, nem merik
ezt elmondani. Még ma is, - mikor az internet már lehetőséget nyújt a félelmek
anonim megosztására, - sokan hiszik úgy, hogy egyedül vannak a tüneteikkel,
mások számára ismeretlen, amit átélnek. A fóbiához bűntudat, önvád,
kisebbrendűségi érzés, reménytelenség, megbélyegzettség érzése, idővel
depresszió társul.
Az emetofóbia az
esetek döntő többségében a gyermekkorban indul. Vannak
ezzel kapcsolatos kulcsélmények,
melyek a hányással együtt járó megalázottság, megszégyenülés emlékével kötődnek.
- Gyakori,
hogy egy tanár, vagy az egyik szülő ellenséges, elutasító, megszégyenítő
viselkedése vési be a hányás emlékét. A
hányástól való félelem pedig ettől kezdve végighúzódik az életen.
A kulcsélmény azonban
önmagában nem elég az emetofóbia kifejlődéséhez.
Úgy tűnik, hogy
meghatározott személyiségtípus, és családi konstelláció mellett fejlődik az
élményből szorongásos betegség. Jellemző módon az
emetofóbiások igényes megjelenésű, fegyelmezett, az élet különböző területein
kimagaslóan teljesítő emberek, - többnyire nők. Perfekcionisták,
önmaguktól és környezetüktől egyaránt a maximumot várják. Szakmai előmenetelüket
sokszor a fóbiájuk akadályozza. Tünetükben élik meg a tökéletlenségüket, melyet
az élet egyéb feladathelyzeteiben sikeresen leküzdenek. Társulhatnak kényszeres
tünetek is a fóbiához. Tisztasági kényszer, állandó kézmosás, a fertőzés
elkerülésére irányuló akciók.
A családban, a
kisgyermekkorban, jellemző egy autoriter, tekintélyelvű, vagy agresszív személy
jelenléte. Sokszor az egyik szülő az, ilyen módon fenntartja az állandó
bizonytalanság, aggódás légkörét.
Az emetofóbiások
terápiája nem könnyű. Részben, - a fent leírt okok miatt nehezen kerülnek
terápiába, ha el is mennek, tüneteikről nehezen beszélnek. Kialakult bizalmi
légkör teszi csak ezt lehetővé. Emellett,
mire valaki terápiába kerül, már hosszú évek, - rendszerint gyerekkora - óta élte
át a sikertelen küzdelmet, amit a betegségével folytatott. A paciensek az azonnali
tünetredukciót várják, könnyen minősítik értelmetlennek, haszontalannak a
terápiát, ha nem tapasztalnak gyors javulást.
A feltáró terápiának a
tünetek mögé kell vezetnie a beteget, melynek során újraéli a gyermekkori
élményeket, félelmeket, a hányáshoz kötődő megszégyenülést. A terápia során sokszor
kerülnek más megvilágításba átélt emlékek, fontos, meghatározó személyek. Ennek
a feldolgozásnak a folyamata lelkileg megterhelő.
Egy másik terápiás
iskola, - a kognitív-behavior módszer- az élmények újbóli
átélésén keresztül igyekszik tünetredukciót elérni. A félelmet kiváltó
élményekből szorongás hierarchiát állítanak fel. A legkevésbé félelmetes
élmények felidézésével, kiváltásával kezdik a deszenzitizálást,
elérzéketlenítést, innen haladva a nagyobb szorongást keltő élmények irányába.
A relaxációs és
hipnoterápiás technikák szintén lehetnek eredményesek. Általános
hatásként az ellazulásra való képesség elsajátítása, az érzelmi töltekezés,
speciális hatásként a korai élmények felszínre kerülése segítheti a gyógyulás
folyamatát.
Gyógyszeres
kezelésként elsősorban az antidepresszánsok szerepe jöhet szóba, mely
hosszabb távon, - pszichoterápiával kombinálva, - hozzásegítheti a pacienst a
szorongások oldódásához, tünetek meghaladásához, a személyiség éréséhez.
#1 Dr.BauerBela
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése