Az
akaratos gyerek nevelése – tíz gyakorlati tanács
Úgy érzed, akaratos a gyereked? De hiszen ez nagyszerű!
Bizony ám, hogy nagyszerű, hiszen, ha egy önfejű gyereket okosan és megfelelően
nevelünk, igazán karizmatikus felnőtt válhat belőle. Olyan valaki, akinek
a benső ereje, önbizalma és tartása megóvja attól, hogy a nagy többség a saját
akarata alá gyűrje. Ha a szülő nem ragaszkodik ahhoz, hogy megtörje ezt az
akaratot, igazi vezetők lehetnek belőlük.
Mit is jelent igazán az, ha egy gyerek akaratos?
Sok szülő úgy jellemzi őket, hogy
nehezen kezelhető, problémás vagy hogy mindig gond van vele az oviban, suliban.
De szerintem ezek nagyon negatív jelzők. Sokkal objektívabb, ha azt mondjuk,
hogy azt szeretnék, ha mindig igazuk lenne, nehezen tudnak elszakadni a
saját meggyőződésüktől. Nagy, szenvedélyes érzelmeik vannak és sokszor kerülnek
a szülővel, pedagógussal hatalmi harcba. Viszont a hatalmi harc esetén is
(mint minden társas kapcsolatnál) kettőn áll a vásár: azaz nekünk,
mint szülőnek nem kell minden harcba belemenni, amit a gyerek kezdeményez. Ha a
lelki erőnk engedi, vegyünk egy mély levegőt és egyszerűen térjünk ki a harc
elől – lehet, hogy anélkül is azt teszi a gyerek, amit szeretnénk, hogy
megtörnénk az akaratát. Sok módszer létezik arra, hogy olyan helyzetet
teremtsünk, amivel mindenki nyer: ha választási lehetőségeket kínálunk fel
a gyereknek, ha partnernek tekintjük és nem “alárendeltnek”, ha mi is tiszteletet
nyilvánítunk ki felé, stb. Ha megpróbáljuk nem betörni a gyereket, hanem
okosan kompromisszumra jutni, akkor ezáltal megtanulja, hogyan
kezelje a problémás szituációkat, hogyan kell konfliktust kezelni, rugalmasnak
és empatikusnak lenni. Ez a későbbiekben egy akaratos tinédzsernek
hatalmas eszköztár lesz a kezében! (Gondoljunk csak a tanárokkal való vitákra
vagy a leendő partnerkapcsolataiban történő feszültségek helyes kezelésére.)
Ha jobban belegondolunk, nem
is az a cél, hogy szófogadó gyereket neveljünk, olyat, aki mindig azt
teszi, amit egy nagyobb vagy idősebb ember mond neki. Persze, jó lenne, ha azt
tenni a gyerek, amit mi mondunk neki, de nem azért, mert mi vagyunk az okos
felnőttek és mi mindent tudunk, hanem azért, mert a gyerek a legdrágább számunkra
és a legjobbat szeretnénk neki. Ha viszont betörjük az akaratát és
bólogató jánost faragunk belőle, könnyen megeshet, hogy mások felé is
“szófogadó” lesz, azaz teljesíti az akaratukat, akik aztán ezt (csúnyán) ki is
tudják használni! Ne szófogadó gyereket akarj nevelni, hanem olyat, aki
megfontolt, meggondolt, vállalja a felelősséget és van önfegyelme!
Tehát én úgy gondolom, akaratos
gyereket igenis lehet jól nevelni, azaz úgy, hogy mind a szülő, mind a
gyerek győztesnek érezze magát. Persze, mi tagadás, ez rengeteg
energiát követel a szülőtől, de megéri, mert ezzel nagyban
megkönnyíthetjük a saját életünket, a gyerekünk helyzetét és a leendő felnőtt
életét is. Nem könnyű mindig erőt venni magadon, hogy ezt az energiát
előteremtsd, de legalább próbálj meg törekedni rá – hidd el, a gyereked érezni
és értékelni fogja az igyekezetedet!
És hogy hogyan is kezeld okosan
az akaratos gyereket? Álljon itt hozzá tíz gyakorlati tanács:
1. Hatalmi harcok helyett vezessetek be közösen lefektetett
szabályokat!
Így nem te leszel a rossz, ha azt
mondod: Először a házi feladatot kell megcsinálni, csak utána nézhetsz
mesét! Ha előre megbeszélitek, hogy nálatok ez a szabály, akkor tudni
fogja a gyerek, mihez tartsa magát, nem lesz alapja a hatalmi harcmodor
beindításának.
2. Egy akaratos gyerek számára fontos, hogy főnöknek
érezhesse magát!
Hát add meg neki a lehetőséget
erre. Teremts olyan helyzeteket, ahol igenis lehet főnök, ahol ő mondhatja meg
mit és hogyan akar tenni. (Az esti rutin a vacsora, fürdés, elrámolás,
fogmosás, esti mese. Hadd döntsön ő, mivel kezdi a sort.) Természetesen
csak olyan keretek között tegye ezt, amit te is megfelelőnek tartasz (azaz a
fogmosás a vacsora után van). Ezzel a módszerrel remekül lehet
felelősségvállalást tanítani nekik: a saját döntéseik eredményeit
tapasztalhatják, legyenek azok jók vagy rosszak. Egy akaratos gyerek úgysem
fogadja el, hogy valami csak azért olyan amilyen, mert te, szülő azt mondod
neki. Saját magának kell megtapasztalnia. (Ha a rendrakással kezdi, utána már
csak a jó dolgok maradnak hátra, ha viszont a végére hagyja, akkor sem fogja
senki elvégezni helyette.)
3. Kínálj föl neki választási lehetőségeket!
Ha parancsokat osztogatsz, több,
mint valószínű, hogy ellenkezni kezd. Zsigerből. Ha viszont választási
lehetőségként tálalod a helyzetet, úgy fogja érezni, hogy ura a saját életének.
Hogy saját döntéseket hozhat. Pl. ha indulnotok kell a boltba, de ő teljesen
belefeledkezik a játékába, kérdezd meg tőle: Most induljunk, vagy inkább
15 perc múlva? Később? Oké, de ha így döntöttél, akkor 15 perc múlva el is
indulnunk! Ha pedig akkor sem akar, mondd neki, hogy ez az ő döntése volt.
4. Hagyd, hogy a saját teste fölött ő rendelkezhessen!
Tipikus eset: anyuka ragaszkodik
hozzá, hogy a gyerek sapkát vegyen föl, mert kint hideg van. Gondolj csak bele:
teljesen érthető, hogy nem akarja felvenni a sapkát, érthető, hogy ragaszkodik
az igazához hiszen bent meleg van, a teste azt mondja neki, hogy nincs szükség
további melegítésre. Persze te, felnőtt tudod, hogy kint hideg lesz, de neki
nehéz ezt a benti melegből elfogadnia. Ahelyett, hogy semmibe vennéd a teste
által diktált érzéseit (most meleg van) és ráerőltetnéd a (te
szempontodból teljesen jogos) akaratodat (Márpedig addig nem indulunk el, míg
fel nem veszed a sapkádat!), próbáld meg elérni, hogy saját akaratából hozza
meg a megfelelő döntést: Rendben, akkor ne vedd föl a sapkát, de berakom a
táskámba, és ha úgy érzed (!), hogy fázol, fel tudod majd venni.
5. Ne szégyenítsd meg!
Az előző példánál maradva, ha már
kint vagytok a hidegben, nyilvánvalóan fázni fog a füle és fel akarja venni a
sapkát. Viszont így a saját döntést hozza meg, nem kell megszégyenülést
éreznie, mert nem neki (a teste által diktált érzéseinek) volt igaza, hanem az
okosabb felnőttnek. Ilyenkor kell aztán a szülőnek visszafognia az Nem
megmondtam?!, Ugye igazam volt?, Máskor majd hallgatsz rám, ugye? típusú
mondatokat. Ezek nem tanítanak semmire, csak igazolják a szülő jogosságát és
egyben földbe döngölik a gyerek érzéseit. Míg ha hagyod, hogy a saját döntését
hozza meg, azzal megtanítod neki, hogy nincs abban semmi rossz, ha új
információk alapján megváltoztatja a véleményét.
6. Hallgasd meg az ő érveit is!
Sokszor mi felnőttek olyan
biztosak vagyunk az igazunkban. Hiszen idősebbek vagyunk, tapasztaltabbak. De
ha a gyerek ragaszkodik valamilyen gondolathoz, az azért van, mert meg van
győződve az igazáról. Lehet, hogy számunkra nem elfogadható az érvelése, de
valami mégiscsak arra ösztönzi őt, hogy higgyen benne. Ha nem hallgatjuk meg az
ő okfejtését, soha nem fogjuk megtudni, mi ez a valami. Elég, ha csak
leguggolunk hozzá és nyugodtan, annyit mondunk: Oké, értem, hogy nem
akarsz még fürdeni. El tudod mondani miért? És csak hallgassuk meg. De ne
csak színlelve, hogy túlessünk rajta, és aztán beparancsolhassuk a kádba, hanem
valóban odafigyelve rá. Ha a számára fontos dologokban meghallgatjuk
őt, akkor talán akkor is elmondja majd a gondolatait, ha a mi
számunkra fontos dologról kérdezzük (igen, igen, erről
már írtam, de hát ez a vesszőparipám)
7. Képzeld magadat az ő helyzetébe!
Szituáció: megígérted a
gyerekednek, hogy megvarrod az elszakadt kedvenc játékát, de nem jutott rá
időd. Számodra ez egy a nyolcvankét napi teendő közt, és tényleg nem jutott rá
időd, energiád. Ilyen bizony mindenkivel előfordul. A gyereked számára viszont
nincs nyolcvankét fontos dolog, neki a megvarrt plüssállat a legfontosabb.
Érthető, hogy csalódott és mérges rád. Ilyenkor kérj bocsánatot (!), hogy nem
tartottad be az ígéretedet, nyugodtan magyarázd el a gyerek szintjén, hogy
miért nem tudtad megtenni, majd ígérd meg, hogy legközelebb mindent megteszel,
hogy sikerüljön megtartani az ígéretet. És tegyél is úgy!! Hidd el, nem leszel
kisebb a gyerek szemében, csak emberibb és elfogadhatóbb. Szerethetőbb,
tisztelhetőbb.
8. Fogadd el gyereked érzéseit!
Természetesen vannak szabályok,
amiket be kell tartani. Ha ezek tisztázottak, akkor joggal elvárhatók – a
család összes tagjától, a szülőket is beleértve! De attól, mert a szabályok
léteznek, még nem kell szeretni is azokat. A gyerekek is nyugodtan
kinyilváníthatják az érzéseiket és véleményüket. Ezáltal aztán feszültségtől is
megszabadulhatnak, amit egyébként a hatalmi harcokba fektettek volna.
9. Ne hagyd, hogy a nevelés a kapcsolatotok rovására menjen!
A veszekedés kellős közepén a
gyerekek semmit nem tanulnak. Ugyanúgy, mint mi, felnőttek, ha felmegy a pumpa,
olyat teszünk vagy mondunk, amit nem gondolunk át. Ilyenkor a gondolkodó,
elemző, összefüggéseket tisztázó része az agyunknak begubózik. Próbáld meg
elkerülni az elfajuló veszekedéseket, még ha ilyenkor neked is kell okosabban
viselkedned. Hidd el, nem kell mindig bizonyítanod az igazadat! Sokszor az
állandó nevelésben, jót akarásban nem látjuk meg, hogy pont a legfontosabb vész
el: a meghitt kapcsolat a gyerekünkkel. Próbálj meg rugalmas lenni, tartsd
észben, hogy a legfontosabb a szoros kötődés a gyerekeddel, a kölcsönös
szeretet és tisztelet.
10. Tartsd tiszteletben a gyerekedet – és ezt mutasd is ki!
A legtöbb akaratos gyerek a
tisztelet kivívásáért harcol. Ha ezt megadod neki, sokszor elvész a harc
kirobbanásának igazi okozója. Mint minden emberi kapcsolatban, itt is oly sokat
számít, ha az illető úgy érzi, hogy megértik őt! Ha olyan helyzet áll elő, ami
szerinted nem elfogadható (piros tüllszoknyában akar temetésre menni), attól
még mutathatsz ki együttérzést a gyereked felé: Sajnálom, szívem, hogy nem
tudod ezt a szoknyát most felvenni, pedig értem én, hogy nagyon szeretnéd.
Tudod mit? Berakjuk a táskába, és ha vége a temetésnek, utána felveheted,
rendben így?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése