Hogyan
látja az óvodás gyermek a világot?
A
nevelés színterei: család és óvoda
Óvodáskorú gyermeke számára a nevelés, a szocializáció
legmeghatározóbb színtere a család és mellette az óvoda. A szülők
nevelési elvei, a gyermekeikkel szemben támasztott elvárásai – a társadalmi
normák széles keretein belül – igen eltérőek lehetnek. Szerencsés, ha a szülők
és az óvoda nevelési irányvonalai, elvei, céljai egybeesnek, legalábbis
hasonlóak. A gyermekkel szemben támasztott elvárások következetessége – család
és óvoda között és családon belül egyaránt – fontos támpontot nyújt a gyermek
számára a világban való tájékozódáshoz, eligazodáshoz. Mentális, érzelmi és szociális területen egyaránt hosszú út vezet az
óvodáskor elejétől az iskolaérettségig. Gyermeke szellemi, érzelmi és
szociális fejlődésének nyomon követéséhez érdemes tisztában lennie azzal,
hogyan gondolkozik, hogyan érez, és hogyan kapcsolódik óvodáskorú gyermeke a
világhoz.
A
gondolkodás fejlődése: egyszerre egy szempont
Az óvodás kisgyermekek gondolkodásának egyik
legáltalánosabb jellemzője, hogy nehezen, csupán nagyon egyszerű, egyértelmű
helyzetekben képesek egyszerre egy szempontnál többet figyelembe venni. Ezt
szemlélteti a következő példa: az öt és fél éves Zsuzsi elé két egyenes sorba
azonos számú korongot rakunk. A kislány a 6-7 éves kor alatti gyerekek nagy
részéhez hasonlóan azt mondja, hogy a két sorban azonos számú korong van.
Ezután az egyik sort összetoljuk: a korongok közelebb kerülnek egymáshoz, az
egész sor lerövidül. Ekkor megint megkérdezzük őt, vajon melyik sorban van több
korong. Zsuzsi gondolkodás nélkül a hosszabb sorra mutat. Ebben a helyzetben a
gyermek nem képes szem előtt tartani, hogy nemcsak az egész sor hosszát, hanem
a korongok távolságát is figyelembe kell venni ahhoz, hogy a korongok számára
következtetni tudjuk.
Több szempont figyelembevételének törékenysége szembeötlő
akkor is, mikor gyermekének egy másik ember nézőpontjába kell helyezkednie
(valóságban és képletesen egyaránt). El kell tudnia engedni azt, amit lát, tud,
gondol. Ez egy
kisóvodás gyermek számára még meglehetősen nehéz feladat. A kiscsoportos Andris
és Juli szeme láttára elrejtünk egy tábla csokit egy fiókban, majd cselesen
átcsempésszük a csemegét az eredeti rejtekhelyről, a fiókból egy kis kosárba.
Cselünket azonban csak Andris látta, Julia csoki áthelyezése előtt András
számára is látható módon távozott a szobából. Kis trükkünk után megkérdezzük
Andrist, hogy szerinte hol fogja keresni Juli a csokit, mikor visszajön. Egy
felnőtt ember erre a kérdésre természetesen azt válaszolná, hogy a fiókban,
hisz Juli nem látta, hogy a csokit onnan bárhova elmozdították volna. Ezzel
szemben a 3 éves Andris rávágja, hogy a kis kosárban.
Miért
válaszolja ezt egy 3 éves kisgyermek? Azt gondolja, hogy a világot mindenki
ugyanúgy látja, mint ő, mindenkinek ugyanaz a tudás áll rendelkezésére, mint
neki. Azaz, ha ő tudja, hogy a csoki a kis kosárban van, akkor mindenki más
tudja azt. Körülbelül 4 éves korukig a
gyerekeknek nehezükre esik megérteni, hogy más embereknek az övékétől eltérő
tudása, vélekedése is lehet.
Valóság?
Látszat?
A valóság és a látszat megkülönböztetése is nagy kihívást
jelent 3-4 éves gyermeke számára. Ha egy macska arca elé kutyaálarcot helyezünk, majd
megkérdezzük a kisgyermeket, vajon kutyává változott-e most igazából a cica,
3-4 éves gyerekek nagy valószínűséggel azt válaszolják, hogy igen, a macska
valóban kutya lett, ugat és macskákat üldöz. 5-6 éves gyerekek többsége már
tisztában van azzal, hogy a macska az álarc ellenére, a látszat ellenére
lényegi tulajdonságait tekintve macska maradt. Nem ugat, hanem nyávog, és ő
maga menekül a kutyák elől.
Fantázia
és valóság – Füllentett-e a kis kalandor?
Bár az idő előrehaladtával látszat és valóság
megkülönböztetése egyre biztosabb alapokon nyugszik, a fantázia és a valóság
különválasztása még hosszú ideig komoly kihívást jelent csemetéje számára.
Kicsi gyermeke esetén tehát az erkölcs, az igazmondás,
hazugság még kevésbé egyértelmű, mint a valóság határait tisztábban érzékelő
felnőttek számára. Előfordulhat, hogy gyermeke „valóságnak hitt” kijelentései vágyait,
fantáziáit, esetenként félelmeit, szorongásait tükrözik. Gyermeke esetleg
csodálatos hétvégi kirándulásokról, vidámparkról számol be, holott a hétvége
során semmi rendkívüli nem történt. Füllentette tehát a kis kalandor? Ilyen
esetben talán szerencsésebb nem a felnőtt konvenciók szerint gondolkoznia,
hanem figyelembe vennie azt, hogy kisgyermekének élményvilága még merőben
különbözik az Önétől. Vágyairól számolt be, mikor a valóságról kérdezték.
Beszélgetéssel segíthet neki abban, hogy a kettőt elkülönítse. Óvodás gyermeke
közléseit kicsit összetettebben kell megítélnie, mint a felnőttekét. Nem
érdemes elsősorban igazság-hazugság mentén különbséget tennie. Jó kérdéseket
tegyen föl, így tudhat meg egyre többet gyermeke életéről, élményvilágáról.
Mi
a jó és mi a rossz?
Hogyan alkot erkölcsi ítéletet óvodáskorú gyermeke?
Hogyan dönti el, hogy mi a jó és mi a rossz? Vegye a következő példát: egy
gyermeknek az alábbi két történetet meséljük el. Volt két gyermek, az egyik
szüleinek segített pakolni éppen, amikor véletlenül, segítség közben leejtett egy
értékes pohárkészletet. Egy másik gyermek mérgében vág földhöz egy értéktelen
vizespoharat. A kérdés: melyik gyermek vétke nagyobb? Az óvodás gyerekek
többsége ebben az esetben az objektív felelősség irányába dönt: a nagyobb kárt
minősíti nagyobb véteknek. A szándékot, az indítékot a gyermekek ebben az
életkorban még kevéssé veszik figyelembe.
Szabályok
és közösség
Az erkölcsi ismeretek és a szabályok követése a közösségi
élet meghatározó része. Óvodáskorú gyermekének a felnőttek mellett egyre inkább
szüksége van a kortársakra. Velük játszik, velük tölti ideje javarészét. Ezek a
társak azonban még könnyen felcserélhetők, van azért persze példa komolyabb,
tartósabb barátságok kialakulására is.
Az óvodás gyermekek már képesek együtt játszani, még
akkor is, ha ez a játék kezdetben inkább együttlétet, együttmozgást jelent. A spontán
csoportosulások tartalmát eleinte a hely, a mozgás és a tárgy adja. Közösen
elfogadott szabályok 4-5 éves korig valójában nincsenek. Legalábbis gyermeke
nem ismeri fel a szabályok kötelező jellegét. A szabályok igény szerint
változtathatók, valódi funkciójukat tehát nem töltik be. 4-5 éves kortól
gyermeke szabályhoz fűződő viszonya alapvetően változik meg. Felismeri a
szabályok kötelező jellegét, sőt megváltoztathatatlannak, felülírhatatlannak
tekintik azokat. Ez azonban természetesen nem jelenti azt, hogy csemetéje a
szabályokat kivétel nélkül mindig követi. Ennek egyik oka, hogy – hasonlóan a
valóság és fantázia megkülönböztetésében már említett nehézséghez – gyakran
gyermeke számára nagy kihívást jelent saját vágyainak szétválasztása a külső
szabályok parancsoló erejétől: egyiket hajtja végre a másik helyett.
A
fejlődés kulcsa: a játék
A szabálytudat változása mellett a spontán
csoportosulások tartalmában egyre meghatározóbbá válik a tevékenység és a
szerep. Az óvodáskorú gyermekek jellegzetes játéktípusa a szociodramatikus
játék: a gyerekek meghatározott szerepeket vesznek fel, orvos-beteget,
papást-mamást játszanak. Ezek a játékok közös értelmezést igényelnek, amit a
gyerekek a játék során egymás között tisztáznak. A gyerekek ki-be lépnek
szerepeikből, értelmezéseket alkotnak, megállapodásokat kötnek, irányítják
egymást, majd ismét visszatérnek játékban felvett szerepeikhez. Miután ismert
szerepeket alakítanak, elvárásaik közös játékuk eseményeivel folyamatosan
összetalálkoznak. Az történik, amire számítanak, amit elvárnak – az elvárások
folytonos kielégülése a szerepjáték egyik legfontosabb örömforrása.
A játéknak az értelmi, a szociális és az érzelmi
fejlődésben egyaránt kitüntetett szerepe van. A játék óvodáskorú gyermekének
legtermészetesebb és a fejlődését leginkább támogató közege. „A játék során a
gyerek mindig felette áll az életkorának, mindennapi viselkedésének; mintha a
játék során egy fejjel magasabb lenne saját magánál” (Lev Vigotszkij). Gyermeke
például jobban teljesíthet egyes logikai feladatokban, ha azt egy játék
részeként mutatják be, mint ha tárgyilagos hangnemben adják elő ugyanazt. A
játék lehetőséget teremt a már meglévő ismeretek gyakorlására, elmélyítésére is.
Társas,
szociális szempontból a játék jelentősége részben a már említett társadalmi
szerepek gyakorlásában rejlik, segít az együttműködés és versengés szabályainak
elsajátításában, valamint fontos szerepet tölt be a társas kapcsolatok
kialakításában, fenntartásában is.
A játék érzelmi szempontból is felbecsülhetetlen értékű.
Az óvodáskor a szenvedélyes érzelmek, a nagy szerelmek időszaka. Kisgyermeke
nemcsak szülei, hanem kortársai iránt is rendkívül intenzív érzelmeket élhet
át. Az erőteljes,
sokszor egymásnak is ütköző érzelmeket kiváltó események játékban való
megismétlése az egész gyermekkoron át a lelki egyensúly fenntartásának fontos
eszköze. Gyermeke feszültségeinek játékban való megismétlésével az eseményt a
valóságtól fokozatosan eltávolítja, a konfliktus érzelmi tartalmát lépésről
lépésre semlegesíti. A félelmetes eseményt saját kontrollja alá vonja: ő maga
ismétli azt, játék közben pedig szabadon, vágyainak megfelelően változtathat az
eredeti eseménysoron. A konfliktusos tartalmak, az érzelmi feszültségek, a
nehezen feldolgozható történések játékban való megismétlése (kisebb-nagyobb
változtatásokkal) tehát természetes és kívánatos. Valójában ez gyermeke önálló
és aktív eszköze az érzelmi konfliktusok semlegesítésére.
Nehézségek
a mindennapokban
Előfordulhat természetesen, hogy gyermeke életében olyan
események történnek, melyek feldolgozásához saját erőforrásai nem elégségesek. Erről
rendszerint a környezet a megváltozott viselkedésen, a legkülönfélébb tüneteken
(pl. félelem bizonyos helyzetektől, tárgyaktól, emberektől, alvászavarok,
bevizelés, hasfájás, étvágytalanság, esetleg túlzott falánkság, rossz
kedélyállapot stb.) keresztül szerez tudomást. Ilyenkor van szükség a szülők,
tágabban a felnőtt környezet segítségére. És ebbe a segítségbe bele kell hogy
tartozzon a szakemberek (gyermekorvos, pszichológus) bevonása is. A szülők, a
nagyszülők, sokszor a pedagógusok is érzik, tapasztalják a kisgyerek
változásait, a megszokottól eltérő reakcióit. Éppen felelősségtudatok miatt
lehet elbizonytalanító számukra az, amit a gyereknél észlelnek. A felnőttek
szorongása, aggodalma, bizonytalansága pedig visszahat a gyerekre.
Ezekben
az esetekben érdemes szakemberhez fordulni. Egyes pszichológusi rendelőkben
lehetőséget biztosítanak arra, hogy pl. hasonló problémával jelentkező szülők
oszthassák meg tapasztalataikat egymással. Általában egy-két alkalmas
konzultációt is felkínálnak a szakemberek a szülőknek abból a célból, hogy
egy-egy felmerült kérdést, nehézséget tisztázhassanak. Sokszor ennyi elég is
ahhoz, hogy az élet a mindennapi kerékvágásban folytatódhasson. Lehetőség van
természetesen a gyermek vizsgálatára, képességeinek felmérésére és a gyermek
terápiájára is. Ez utóbbi a probléma jellegétől és a gyermek személyiségétől
függően egyéni vagy csoportos formában történik.
A
véget nem érő játék
Az óvodáskor – a gyermekkor más
szakaszaihoz hasonlóan Ön és gyermeke számára egyaránt rendkívül izgalmas,
kihívásokkal teli időszak. Mindvégig érdemes szem előtt tartania, hogy óvodás
kisgyermeke nem kicsinyített felnőtt: az, ahogy a világot látja, értelmezi,
ahogy a világgal kapcsolatba lép, merőben különbözik a felnőttek szemléletétől.
A „felnőtt” szemlélet elsajátításához nemcsak a tapasztalás, tanulás révén,
hanem biológiailag programozott érésén keresztül is fokozatosan közelít. Óvodás
gyermeke számára a világ működésének, az érzelmek és a társas helyzetek
megismerésének leg testre szabottabb módja nem más, mint a véget nem érő játék.
#1 Dr.BauerBela
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése