GYEREKEK A KÜLÖNÓRÁK ÚTVESZTŐIBEN

Gyerekek a különórák útvesztőiben

Gyakran fordulnak hozzám szülők azzal a kérdéssel, hogy óvodás gyermekük számára hetente ideálisan mennyi különórát, speciális foglalkozást érdemes szervezniük, mennyi "bírható" egy pici emberke részéről. A kérdés nehezen megválaszolható, hiszen minden esetben egy adott gyermek érdeklődésétől, terhelhetőségétől, személyiségétől függ a válasz.

A kérdésből jól látszik azonban, hogy napjaink teljesítmény-központú világa már az óvodáskorra is rányomja bélyegét: a szülők egészen kicsi kortól szeretnék felkészíteni gyermeküket a magas szintű elvárásoknak való megfelelésre, biztosítva számukra azokat a foglalkozásokat, amelyek révén -a közhiedelem szerint- nagyobb eséllyel indulhatnak el az életben.

De vajon szülőként eléggé átgondoljuk-e, hogy a napjainkat uraló tendenciák mekkora terhet jelentenek gyermekünk számára? Valószínűleg kevesek tekintenek úgy az óvodára, mint gyermekük munkahelyére. Önök néztek már úgy a csoportszobára, mint egy zárt irodára, ahol 20–30 összezárt ember "vívja" napi kis harcait, teljesíti feladatát, küzd az érvényesülésért és próbál az elvárásoknak megfelelni?

Pedig egyértelmű párhuzam vonható. Az óvoda is egy mesterségesen generált közösség, ahol barátságok alakulnak és konfliktusok ütik fel a fejüket, vannak vezéregyéniségek és vannak peremhelyzetbe sodródó gyerekek, ahol meg kell küzdeni a hierarchiában elfoglalható vezető helyekért, ahol harmincad magunkkal kell osztozni mindenen. A csoport pontosan meghatározott szabályok és időbeosztás szerint működik, a szabályokat pedig a felnőttek alkotják. Elvárások vannak és teljesítésre váró feladatok, amikben megmérettetik és megítéltetik a gyerek teljesítménye.

Ugye a fenti párhuzam alapján nem tűnik teljesen felhőtlennek az óvodai élet? Ráadásul gyakran a "munkanapok" túlterheltek, túlszervezettek és pontosan a gyermekek számára oly fontos szabad játékra nem jut elegendő idő. Pedig a játék a gyermeki tanulás, kísérletezés legfontosabb terepe, emellett segít az érzések, gondolatok, problémák feldolgozásában is.

 Egy túlszervezett világ talán kényelmesebbnek tűnhet felnőtt szemmel, de valami fontosat vesz el a gyerektől – a felfedezés örömét, az önálló döntések meghozatalának jóérzését, a gyerek saját világának kiépítésére tett lépéseit.

Mindezek után felmerül a kérdés, hogy szüksége lehet-e az óvodai programokon, foglalkozásokon túl még különórára egy kicsi gyereknek? Következzen néhány praktikus tanács, amely segíthet eligazodni a komoly szülői dilemmát jelentő helyzetben.

1.     Ismerjük gyermekünk terhelhetőségét!
Kicsattan az erőtől még délután is, vagy fáradtnak tűnik az egész napos "munkától"? Ha dúl gyermekében az energia, érdemes levezetni azt valamilyen plusz tevékenység által. Amennyiben azonban fáradtnak tűnik, és ereje végén jár, mi értelme lenne tovább "kínozni"?
Gyermeke jól viseli és szereti a közösségi létet vagy inkább magának való, visszahúzódó típus? Ha fürdőzik a közösség élményében és örül, ha gyerekek között van, valószínűleg élvezi, ha minél több közösség része lehet. Ha viszont visszahúzódó, délután feltételezhetően már csak nyugalomra vágyik. Abban az esetben, ha gyermeke nem érzi jól magát az óvodában és nem sok pozitív élményt szerez ott, érdemes olyan óvodán kívüli tevékenységet keresni számára, ahol kellemes közösségi élményekben lehet része.

2.   A gyermek "valós igénye" legyen a fő szempont!
Ne az aktuális divat, a szomszéd, vagy a vélt családi és társadalmi elvárások határozzák meg, hogy milyen különórákat választunk gyermekünk számára, ha egyáltalán bármit is választunk. Mindig a gyermek szükségleteit, érdeklődési területeit vegyük figyelembe. Amit nem szívesen csinál a gyerek, abból nem is tud profitálni.

3.   Legyünk tisztában gyermekünk képességeivel!
Léteznek olyan lemaradások, nehézségek, amelyek fejlesztése – még ha harcok árán is – elengedhetetlen azért, hogy gyermekünknek hosszú távon minél kevesebb problémával kelljen szembesülnie. Általánosságban is igaz, hogy szülői felelősségünk olyan feltételek megteremtése, amelyek által gyermekünk kipróbálhatja magát, fejlődhet. Maradjunk azonban ésszerű határok között, esetleges túlzó elvárásainkkal ugyanis nem fejlődésre inspiráljuk gyerekeinket, nem kitartásukat és küzdeni akarásukat erősítjük, hanem akár személyiségüket romboló helyzetekbe is kényszeríthetjük őket.

4.   Járjunk elől jó példával!
Jól tudjuk, hogy szülőként követendő mintákat állítunk, éljünk tehát olyan életet, amelyet gyermekünknek is kívánunk. Példamutatásunk két fő pillére a nyitottság és a kitartás legyen.
Teremtsünk lehetőséget arra, hogy gyermekünk minél több mindenben kipróbálhassa magát és rátalálhasson olyan tevékenységekre, melyeket szenvedéllyel és valódi elkötelezettséggel végez. 

5.   Szervezzünk közös családi programokat!
Óvodás korban a különórák ne a szigorúan vett oktatásról, hanem az örömről szóljanak. A kisgyermek számára sokszor többet jelent egy kedvelt tevékenység családi program keretében történő végzése, mint egy különórán való részvétel. Szeretheti az úszó-foglalkozásokat, de még inkább örülhet a rendszeres családi uszodai programnak. Érdemes átgondolni tehát, mely tevékenységek nőhetik ki magukat a család közös programjává.

6.   Biztosítsunk szabadidőt gyermekünk számára!
Gondoskodjunk arról, hogy a gyermek naponta elegendő időt töltsön saját közegében, játékai és leginkább családja körében. A szülők által szorosan beosztott napirend függő személyiséget hozhat létre, félő, hogy a folyamatosan strukturált időbeosztás hatására nem alakul ki a gyermek önmaga feletti kontrolljának képessége, nem tapasztalhatja meg saját igényeit, nem tanul meg dönteni, kísérletezni.

S hogy mi legyen a legfontosabb szabály a különórák szervezése szempontjából? A gyerekként eltöltött percek sokasága vagy ordító hiánya – ez legyen a mérce mi felnőttek számára.

#1 Dr.BauerBela

---