Keresés: gyermekek orvosi cikkekben - Children medical articles: Search box

Loading

2016. december 26., hétfő

Mitől félnek a gyerekek? .



Mitől félnek a gyerekek?
.
A kisgyermek fokozódó önállósodása, ismerkedése a világgal, miközben még olyannyira gyámoltalan és védtelen, elkerülhetetlenné teszi, hogy időről-időre akkor is szorongást éljen át, ha szülei a legkörültekintőbben védelmezik is lelki nyugalmát, és semmilyen ijesztő, rendkívüli esemény nem történik körülötte.

Bizonyára sokunk által tapasztalt jelenség, hogy miután gyermekünket valamilyen lelki megpróbáltatás, pl. kórház, ijedtség, kényszerű távollét, stb. érte, egy idő után mintha már nem ennek a negatív élménynek az újra bekövetkezésétől félne, nem azt panaszolná, hogy "Nem kell injekció!" vagy "Ne utazz el, mama!", hanem látszólag érthetetlen módon, egyszer csak elkezd félni a sötéttől, a darazsaktól, vagy az egyenruhás emberektől. A szorongás természetéhez tartozik, hogy az elképzelt veszély valódi tartalma könnyen elfelejtődik, míg a hozzá tartozó félelem a valós élet jól megfogható, konkrét tárgyaira vetül, illetve a dolgok tetszőlegesen tág körére szétterjed.
A kisgyermek fokozódó önállósodása, ismerkedése a világgal, miközben még olyannyira gyámoltalan és védtelen, elkerülhetetlenné teszi, hogy időről-időre akkor is szorongást éljen át, ha szülei a legkörültekintőbben védelmezik is lelki nyugalmát, és semmilyen ijesztő, rendkívüli esemény nem történik körülötte. Olyannyira így van ez, hogy a gyermekkori félelmek tulajdonképpen hozzá is tartoznak a normális lelki fejlődéshez, mintegy szükséges velejárói bizonyos belső érési folyamatoknak. Emiatt a kisgyermeket egyfajta szorongásos készenlét jellemzi, mely a félelem tárgyait ugyan a külvilágból választja ki, a veszélyérzet valódi forrása azonban többnyire a belső fantáziavilág területén keresendő.
Ha a gyermek félelmeinek valamilyen néven nevezhető, konkrét tárgyat talál, (pl. kutyák, villámlás, begipszelt karú emberek, stb.), akkor szorongása csak akkor kerül felszínre, ha ezzel a félelmetes dologgal véletlenül éppen találkozik. Ha kikerülheti, mindenféle óvintézkedéseket tehet ellene, akkor nem szorong. Ha ezek a félelmek nagyon hevesek, szinte pánikszerű menekülést váltanak ki a kicsiből, megnehezítve ezzel a mindennapi élet normális menetét (pl. nem mer elaludni, buszra szállni, az iskolában maradni, stb.) akkor fóbiáról, egyfajta gyermekneurózisról beszélhetünk, melynek gyógyítása pszichológus feladata.
A félelem enyhébb, nem kimondottan beteges formáira is igaz azonban, hogy a szorongás tárgya valójában sokszor nem az, amit a gyerek néven nevez, hanem valamely más belső konfliktus. A félelem eltűnése tehát csak ennek az eredeti oknak a megszűnésével vagy megszüntetésével valósulhat meg. De lássuk, mitől félnek a gyerekek leggyakrabban:
Félelem a sötétségtől
Bizonyára minden szülő tapasztalta már, milyen szívesen játszanak az apróságok "kukucs", a kicsit nagyobbak bújócska játékot. A "Hol vagyok? Keress meg!" típusú játékok hihetetlen népszerűsége abban rejlik, hogy az anyától való elszakadás izgalmát vegyítik az egymásra találás megkönnyebbülésével és örömével. Nemcsak a szembehunyás vagy az elbújás, de az éjszakai sötétség is szimbolizálhatja a gyermek számára a szeparációt, önmaga vagy a szülő eltűnését, ez pedig - ha nem maga szabályozhatja, mint a játék során - a legfélelmetesebb dolgok egyike a kicsik számára.
Halálfélelem
8-10 éves kor táján, amikor a gyermek már van annyira értelmes, hogy kezdi megérteni a halál visszafordíthatatlanságát, a sötéttől való félelmet gyakran váltja fel a halálfélelem. Az ilyen korú gyerekek az elmúlást valahogy úgy képzelik el, hogy .a halott, bár nem mozdulhat, senkivel sem érintkezhet és sötétben fekszik, de tudata, érzékelése és emlékezete továbbra is van. Így a meghalás olyan szörnyű magánynak tűnik, melyben az ember minden kapcsolatát elveszti a külvilággal. A haláltól való félelemben tulajdonképpen továbbra is a szeparációs szorongás szimbolizálódik.
A haláltól, mint a személyiség tökéletes megsemmisülésétől való félelem csak a serdülőkorban jelenik meg. Ez az időszak az önálló Én fejlődésének, külvilágtól való elhatárolásának, megszilárdításának időszaka. Ezek azok a feladatok, melyek a legnagyobb kihívást, s egyben a legintenzívebb szorongás forrását is jelentik. A haláltól való rettegés sokszor éppen az életben tett első független lépések, az egyedi, mulandó és megismételhetetlen személyiség és életút felvállalásának krízisét fejezi ki. Természetes dolog, hogy miközben a serdülő keresi az élet értelmét, körüljárja a halál gondolatát is.
Szakemberhez csak akkor kell fordulnunk, ha a halállal való foglalkozás az életben való részvétel intenzitását csökkenti: ha a fiatal nem készül a jövőre, ha mindig csak az elmúlással foglalkozik, pánikrohamai vannak, vagy esetleg rejtélyes betegségek felbukkanásától fél. Egy biztos: a serdülők halálfélelme leginkább az élet bizonyos aspektusaitól való szorongást fejezi ki, következésképp nem szüntethető meg úgy, hogy félelem értelmetlenségéről beszélünk neki. A személyiség fejlődésével ezt a szorongást ki lehet ugyan nőni, de az is lehet, hogy egy kicsit segítenünk kell gyermekünket abban, hogy jobban megismerje és elfogadja önmagát, és a világban elfoglalt helyét.
Félelem a veszélyes állatoktól
Az egészen pici, három év alatti gyermekek gyakran félénkek, ijedősek. Ők azonban többnyire konkrét dolgoktól, pl. a szomszédban lakó kutyától vagy a villogó-zörgő kukásautótól szoktak megijedni. Három éves korától azután, ahogy egyre otthonosabban mozog a világban, sokkal kevesebb hétköznapi dologtól ijed meg, félelmei inkább elképzelt vagy mesebeli szörnyekre, veszedelmekre (pl. boszorkány, sárkány, stb.) tevődnek át, a fényképen vagy állatkertben látott vadállatoktól nem fél többé. H
a valamely állattól való ódzkodása mégis fennáll, esetleg rettegéssé fokozódik, akkor szimbolikus félelemről van szó: a szorongás valódi tárgya nem az állat, hanem valami vagy valaki, akit a rettegett állat jelképez. (Különösen valószínű ez egzotikus állatoknál, melyekkel személyes rossz tapasztalata semmiképp sem lehetett a gyereknek.) Lehet ez egy agresszív nevelő, akit a harapós farkas helyettesít, vagy valamilyen szexualitással kapcsolatos félelmetes fantázia, amit például a kígyó jelenít meg gyakran a kicsik képzeletvilágában.
Félelem a természeti jelenségektől, katasztrófáktól
A szeretet elvesztésének félelme mellett, a gyerekek szorongását saját szüleikkel kapcsolatos ambivalenciájuk is fokozhatja. Nemcsak a felnőtt haragja lehet félelmetes, de az is, amit maga a gyermek érez. A dühüket nehezen megfékező, indulataiknak kiszolgáltatottabb gyerekek gyakran tapasztalják a kontrollvesztéstől való félelmet: azt az érzést, hogy nem tudnak uralkodni magukon, mindjárt felrobbannak, kárt tesznek másban vagy magukban. Ezt a fajta szorongást kiválthatja, szimbolikusan helyettesítheti bizonyos természeti jelenségektől való félelem. A tűz, az árvíz, a villámcsapás vagy a vulkánkitörés mind-mind hordoznak valami olyan tulajdonságot, ami rokon lehet az önkontroll elvesztésével.
A kicsik tehát a legkülönbözőbb, a felnőtt számára nevetségesnek tűnő csip-csup dologtól félhetnek szinte betegesen. A szülő dolga, hogy - miközben persze elmagyarázza, hogy a függöny mögött egészen biztosan nincsenek sárkányok, még éjszaka sem - azért villanyt gyújtson, vagy megfogja a gyerek kezét, amíg a kicsi meg nem nyugszik. Ha azonban ezek az irracionális félelmek felerősödnek, és a gyerek ahelyett, hogy játékában, rajzaiban feldolgozná, inkább megadja magát szorongásainak és egyre gyámoltalanabbá válik, forduljunk pszichológushoz, hogy a feszültséget okozó belső konfliktusok felszínre kerülhessenek!

#1 Dr.BauerBela

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése